Vadász- és Versenylap 57. évfolyam, 1913
1913-01-01 / 1. szám
19 13. január 1. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 27 A Fremden blatt karácsonykor körkérdést intézett az osztrák társadalmi élet kiválóságaihoz, arra vonatkozólag, mik voltak életük legemlékezetesebb eseményei. A beérkezett válaszok között találjuk Baltazzi Arisztid urét is, a ki élete legemlékezetesebb eseményének azt az óvást tartja, a melyet Kisbérnek az angol derbyben (1876) aratott győzelme után, a másodikként helyezett ló trainere adott be. A nevezett idomár ugyanis a lenyergeléskor észrevette, hogy Kisbér hátára a kisbéri ménes szabálya szerint a magyar korona és a betűk vannak égetve. Ennek pedig, gondolta, az azonossági bizonyítványban valószínűleg nem lesz nyoma. Az epsomi stewardok az óvás elintézését elhalasztották, miután az azonossági bizonylat a vezértitkárságánál, Londonlian volt letéve. A Baltazzi urak még aznap visszautaztak /Londonba s ekkor egy fülkébe kerültek a stewardok egyikével Rous admirálissal, s igy a beadott óvás is szóba került. Az admirális az urakat csakhamar megnyugtatta, mert kijelentelte, hogy az óvást frivolnak tartja, hiszen ép ez a jel adja a Jó azonosságának legfőbb bizonyítékát, miután a magyar korona ép olyan magasan álló, mint az angol. Az óvást ehhez képest azután hivatalosan is elutasították. Az Urlovasok Szövetkezete a következő kétéves telivéreket vette meg: Szerény (Raeburn— Szegfű), Vadvirág (Gaga—Valus), Kritikus (King Rob— Kritik), Robot (Rother Stadl—Bogdanowka), Virginie (King Rob— Vestal Virgin), Leányvásár (Sorrento—Latourdic^S.-R. (Chevening—Mai itta), Arc-en-ciel (French Fox—Aude), Ha (Chevening —Haladj), Illés (Achilles IT. — Bona Sera), Alice (Achilles II.-Bohó), Murad (Morpeth—Play), Please (Morpeth— Play Actress). A lovak februárban kerülnek az urlovasok közt kiosztásra. Nizzában vasárnap kezdődik a kilencz napra terjedő meeting, a melynek keretén belül számos értékes zászlók közötti verseny fog eldöntésre kerülni. Az első nap legértékesebb futása a Prix de Monte Carlo gátverseny lesz, a melynek 50,000 K-ás dijáért még 45 hurdler tartotta meg indulási jogosultságát. A 3000 méteres távolságú konkurrenc/iára az ötéves Novelty a favorit (68 kg.), mig a négyéves Galafrout (66 kg.) is erősen fogadják. Gold Blade (68), Conti la Belle (68) és Mary the Second (66) szintén fogadott lovak. Részünkről Noveltyt tipeljük, a mely jóképességén kivül a legfitebbb lónak látszik. Black Sandot mons. E. Blanc, a ki a mént Newmarketben mindössze 470 guineáért vette meg, a telivértenyésztésben fogja kihasználni, Francziaországban. Black Sand (2) egy Melanion (8)-mén, mig anyja Sanda egyúttal Sainfoinnak és Sundridge anyjának: Sierranak is az anyja. Black Sand megnyerte a Jockey Club Cupöt és Blackstone, Gold Sand, Zinc stb. apja. Mr. Chaplin, annak idején Hermit tulajdonosa, a ki nem egyszer fordult meg nálunk is, az elmúlt hetekben Angliában egy falkavadászaton oly súlyosan bukott el lovával, hogy két bordáját törte. Mr. Chaplin ma71 éves és ő tenyésztette a hozzánk került i Sorceryt, Crosspatchot stb. Patienceról olyan hirek láttak napvilágot, mintha a kancza idén meddő volna. Ezzel szembeu hg. Festetics Ő Fóméltósága arról értesittet bennünket, hogy Patience vemhes Pardon után. Alább adjuk az elletendö, és Rouge Rosera, valamint Hermitre alapozott Pardon—Paftence-ivadék pedigreejét: Morgan 5 Springfield 12 St. Albans 2 Morgan 5 Springfield 12 Viridis 12 Morgan 5 Morgiana 3 Scottish Chief 12 Morgan 5 Morgiana 3 Lady Morgan 5 Petroleuse 1 Peter 9 Hormit 5 Petroleuse 1 Peter 9 Laoy Masham 9 Petroleuse 1 Red Flag 1 Lord Lyon 1 Petroleuse 1 Red Flag 1 Rougo Rose 1 Bona ViBfa 4 Bend Or Doncaster 5 Bona ViBfa 4 1 Rouge Rose l Bona ViBfa 4 Vista 4 Macaroni 1-4 Bona ViBfa 4 Vista 4 Verdure 4 Podagra 22 Gaiopin 3 Vedette 19 Podagra 22 Gaiopin 3 Plying Duchess 3 Podagra 22 Burgundy 22 Hermit 5 Podagra 22 Burgundy 22 Doll Tearshet 22 Jeanne d Arc, a gyors ToAáo-kancza, a Przedswit-handicapra lesz elókészitve. Tessék, Anecdote, Rose d' Amour és Galetto a sütvényi ménes tulajdonába mentek át. Flagge, a Helenentali dijat nyerő graditzi kancza, befejezte versenycarrierjét s ménesbe megy. A Hannibal-kancza kimegy Francziaországba, a hol Northeast fogja fedezni. Vizsgálat volt Walkington ellen a Didcot gátverseny handicap eredménye utáD, a melyet Dick Dunn hátán megnyert. Walkingtont a handicapper jelentette föl, miután Dick Dunn e formája nem egyezett meg előző futásával. Walkingtont és vele együtt a nevezett ló tulajdonosát és trainerét szigorúan megintették. A kanczák vemhességének korai megállapítása, külföldi lapok jelentése szerint, a közel jövőben talán már lehetséges lesz. E tárgyban 1906. óta dr. Abderhalden végzett tudományos kutatásokat és pedig az emberi szervezeten s itt állitólagpozitiv eredményekhez jutott. Dr. Abderhalden szerint a vemhességet a vérvizsgálat utján — a mely mikroskopikus és vegytani — már 3—4 hét múlva lehetséges lesz megállapítani. A jelzett tudós embereken kivül tehenekkel, tengeri malaczokkal, kutyákkal és házinyulakkal is kísérletezett és használható eredményekre bukkant. Nem kell mondani, lótetenyésztési szempontból mily nagy fontosságú volna a találmány, ha tényleg megbízható eredményeket érne el. Idáig azonban ma még nem jutottunk és hosszabb ideig fog tartani, mig pozitív feleletet kapunk az adott kérdésre. Egyelőre tehát türelemmel kell bevárnunk az eseményeket, annyival is inkább, mert e kérdéssel a tudomány már régebben is foglalkozott, de siker nélkül. C. Trigg, a ki 1902. év óta igen figyelemreméltó eredménynyel lovagol Angliában, az idei versenyseasonra a J. Reeves istállóhoz szerződött. Trigg tavaly 60 futásban aratott győzelmet a szigetországban s eddigi működése alatt 6522 versenyben lovagolt, a melyek közül 776-ot nyert meg. Nagyratartott évesek. A deczoinbori nevezéseket összegezve azt látjuk, hogy a legtöbb kötelezettséget az alábbi évesek kapták s igy látszólag az egyes istállótulnjdonosok ezeket tekintik legtöbbet igérő youngstereiknek. 12 nagy versenyre nevezték Bien aiméet (ap. Slieve Gallion, anyja az eddig a ménesben nem sok sikert elért Bonue Aventure). 11 versenyre kötelezték Nkhette II.-t (Lumperl és Mausi II. féltestvérét). 10 versenyre nyert kötelezettséget Fiitette (ap. Slieve Gallion, anyja Maid of Ayr, Libuska anyja), Hancsy (ap. Rother Stadl, anyja Haza, a tnely a ménesben eddig csak mérsékelt eredményt ért el), Kamilla (ap. Raeburn, anyja a gyors Kunilinde), Vasailin (ap. Slieve Gallion, anyja az Oaks-nyerö Va banque), Maszlag (ap. Slieve Gallion, anyja Ma Flamme, Ma foi anyja), Negation (apja Falb, anyja a jó képességű Geständnis), Negus (apja Gomba, anyja Neheglu, Nemezis anyja), Novibazar (apja Aid Patrick, anyja Bulgaria), Tradition (ap. Beregvölgy, anyja Transition, Tragopan és Diona Forgive anyja). Érdekes megemlítenünk, hogy a felsorolt évesek jelentékeny részének Slieve Gallion az apja. A mexikói derbynyerő Machinti a pedigreejét alább adjuk. Miuket a származási tábla közelebbről azért érdekelhet, mert a kancza rokonságban áll az 1896-ban hozzánk importált Morning Gloryvah; Machintla apja, az imp. Maddison, ugyanis unokája a nevezett kanczának. Hampton 10 Lord Clifden 2 Newminstcr 8 Hampton 10 Lord Clifden 2 The Slavs 2 Hampton 10 Lady Langden 10 Kettledrum 3 Hampton 10 Lady Langden 10 Haricot to Democracy 27 St. Simon 11 Gaiopin 3 Democracy 27 St. Simon 11 St. Angola U Democracy 27 Morning Glory 27 Silvio 1 Democracy 27 Morning Glory 27 Anemone 27 imp. Royal Flush 2 King of Trumps 1 Lord Clifden 2 imp. Royal Flush 2 King of Trumps 1 Queen Beo 1 imp. Royal Flush 2 Accepted 2 Blarney I imp. Royal Flush 2 Accepted 2 Acceptance 2 Bob Miles 4 Pat Malley t Dimples f Bob Miles 4 Dolly Morgan 4 Dimples f Punchy t Harkaway t Punchy t Miss Aiken t A Schlesinger és Társa czég. a newmarketi árverésen vásárolt telivérek mellett, még egynehány telivért importált Angliából. Elsősorban a hatéves Blue Aiden (Aiden— Bridge Blue) érdemel megemlítést, a mely tavaly négy gátversenyt nyert. A szintén hatéves Littleworth (Teufel— Lillian Grey) két gátversenyben aratott győzelmet s háromszor a második helyen végzett. A négyéves Coedkernew (Melayr v. St. Grie — Draconie) eddigelé csak síkfutásokban szerepelt, mig Lord Mac, az ötéves Uncle Mac—Ellen Fingivadék, tavaly négy gátversenyt nyert. A négyéves Money Talks (Ben Strome —Chinkara) egy maiden ló, mig Field Master (Lochryan —Orionkancza) sikversenyekben aratott győzelmet s gátversenyekben is elég figyelemreméltóm! szerepelt. Az istálló eddigi dispozicziója az, hogy a Rákosi dijra Rosalie és Littleworth s az Alagi nagy akadályversenyre Mimi és Blue Aidán a kombináczióba vett telivérek. I GYÖNGY LAJOS bookmaker. Budapost, VI., Andrássy-ut 49. Telefon 153—91. Wien, I., Annagasse 3,/a. Telefon 5284.