Vadász- és Versenylap 57. évfolyam, 1913

1913-01-01 / 1. szám

10 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1913. január, 17. 3. Kortehervorsenyekben a kanczák 172% teherengedményben részesülnek, hacsak a feltételek kifejezetten máskép nem intéz­kednek. 4. A Magyar Lovaregylet által rendezett versenyeken, nem ma­gántulajdonban lévő lovak csak oly korteherversenyekben vehetnek részt, melyekben a győztes számára legalább 10,000 k. biztosíttatik és mélyek feltételeiben sem tehertöbblet, sem teherengedmény nem foglaltatik. Kivételt képeznek az alapítványi dijak, az Alagi-dij és az Erzsébet Királyné-dij, melyekben nem magántulajdonban lévő lovak is in­dulhatnak. 5. Eves, vagy szopós korukban a kilenczes bizottmány feltételei alatt vagy a kisbéri feltételek alatt vett lovak eladóversenyben csak az esetben indulhatnak, ha a kilenczes bizottmány, illetve a m. kir. Földmiveléstlgyi Ministeriumuak az emiitett feltételek alól való Írásbeli felmentvénye legkésőbb a nevezésig a versenytitkár­ságnál letétetett. Ennek elmulasztása esetén a nevezés hibásnak fog tekintetni. 6. Handicapolva csak oly lovak lesznek, melyek a teherközlés elő­estéjéig a Magyar Lovaregylet, vagy a Jockey-Club für Oesterreich által rendezett versenyeken legalább kétszer futottak. Teherközlés utáni handicap-nyerök kizárvák minden handi­capban. Minden ló után, melyért a teher elfogadtatott, 12 k. handicap­pénz fizetendő. 7. Eladóverseuyekhen a legkisebb eladási ár 2000 k. és az eset­leges árverési többlet felerészben a 2-ik lovat, felerészben az egy­leti pénztárt illeti. Eladóverseuyekhen megvett, vagy követelt lovaknak törvényszerű szavatossági hibáiért az eladó semmiféle körülmények között sem felelős. Oly versenyek, melyeknek foltételei szerint csak a magyar, vagy az osztrák földmivelésügyi ministerium jogosított a vételre, nem tekintendők eladóversenyeknek. 8. A győztest illető összegekből 5° 0 vonatik le az egyleti pénztár javára. 9. Minden aranyban kitett dij, tét és bánat a kiirt minőségű aranyokban fizettetik és fizetendő. Hogy a teher egy és ugyanazon fokozat szerint legyen meghatározható, a 10 francos arany 10 k., a csász. és kir. arany 10 k., 100 németbirodalmi márka 120 k., 100 franc 100 k. az angol sovereign 24 k., 100 rubel 250 krnával számíttatik. 10. A Magyar Lovaregyletnek tagjai gyeppénzt nem fizetnek. Aki nem tagja az egyletnek 20 k. gyeppénzt fizet, minden az illető versenyszakon először induló lova után. Versenytársaságoknál a társaság minden egyes tagjának Magyar Lovaregyleti tagnak kell lenni, hogy a társaság eme fizetési kötelezettség alól felmentessék. 11. Minden beiratás, tétel, bánat, gyep- és haudicappénz és a lovas lovaglási dija, legkésőbben a mázsálás előtt a versenypénztár­noknál lefizetendő, mert oly lovak, melyokért e dijak nem fizettettek be teljesen, nem bocsáttatnak az induláshoz. 12. A pálya a Vadász- és Versenylap és a Wochen-Renn-Kalen­derben hirdetett megnyitás előtt, vagy elzárás után csakis az Igaz­gatóságtól nyert külön engedély mellett használható és pedig lovan­ként és naponkénti 50 k. dij fizetése mellett. Az Igazgatóság hatá­rozza meg esetről-esetre, hogy melyik pálya használatát engedi meg. Délután a pályák zárva vannak és csakis az Igazgatóság előzetes Írásbeli engedélyével használhatók. A pályahasználatra szóló jegyek a vezértitkárságnál előreváltandók és kívánatra előmutatandók. Trialekre a versenypálya zárt kapuk mellett íövankónti 30 k. dij lefizetése és a vezértitkárnál az előző napon való bejelentés mellett vehető igénybe. Versenytitkár: Versenypénztáruok: Mázsáló : Totalisateur-vezető: Biró: Ilandicapperek: Inditó: Budapest, 1913. január I)r. Magyar László Szakács József Rexa Arthur Pintér Zsigmond Ernst György Ernst György Takáts Kálmán Wackerow Károly Horthy Jenő mint bizottság A Magyar Lovaregylet igazgatósága: Gróf Batthyány Elemér Gróf Csekonics Gyula Gróf Nádasdy Tamás Budapesti versenyek 11)14. Tavaszi-ineeting. Király-dij. 100,000 k. és egy 6000 k. értékű t.-dij a győztesnek, 10,000 k. a 2-iknak, 5000 k. a 3-iknak, 2000 k. a 4-iknek és 3000 k. a győztes tenyésztőjének, ha az belföldi magántenyésztő. Táv. IHOO™/. 3ó és id. kont. mének és kanczáknak, franczia lovak kivételével. Teher 3é 497 2%, 4é 59 72%, 5ó és id 6172%, kanczára D/ 2% kevesebb. 1914. évben 20,000 k. értékű korteherverseny nyerőjére 37 2%, 50,000 k. értékűjére 5% több. Más évbeni 20,000 k. értékű korteherverseny nyerőjére 17 2%, 50,000 k. értékűére 372%, 70,000 k. értékűére 5% több. Oly lónak, mely 6000 k. értékű korteherversenyt még nem nyert, ha 3é 17 2%, ha 4ó vagy id 2 7 2% eng. Beiratási dij minden nevezett lóért, ha a nevezéskor 2ó 50 k., ha 3é, vagy id 150 k., további 200 k. az 1913 szeptember 1-én állva mara­dottaktól, további 200 k. az 1913 deczember 15-én állva maradottaktól, végre még további 200 k. az 1914 április 15-én állva maradottaktól. Neve­zési zárnap 1913 május 1. Báró Wenckheiin Béla emlékverseny. 20,000 k. a győztesnek, 2000 k. a 2-iknak, 500 le. a 3-iknak és lOOO'k. a győztes tenyésztőjének, ha az belföldi magántenyésztő. Táv. I HOO™/. 3é ós id mének és kanczáknak. Teher 3é 517 2%, 4é 607 2%, 5é és id 62%, kanczára D/ 2% kevesebb. A versenyévben, vagy az azt megelőző évben 20,000 k., vagy nagyobb értékű verseny nyerőjére 7%, annál kisebb, de legalább 10,000 k. értékű korteherverseny nyerőjére 5%, ily versenyek más évbeni nyerőjére csak 3 7 2% több. Angol és franczia lovakra azonkívül még 3% külön Oly lovaknak, melyek 3000 k. értékű versenyt nem nyertek ha 3é 27 % lia 4é vagy id 5% eng. Beiratási dij az emlékverseny alaptőkéje "javára minden nevezett ló után 50 k., további 100 k. az 1914 márczius 31-éií állva maradottaktól ós még további 100 k. az 1914 május 1-én állva maradottaktól. A győztes beiratási diját menti. Nevezési zárnap 1913 május 1. Gróf Károlyi Gyula emlékverseny. 32,000 k. a győztesnek 6000 k a 2-iknak, 2000 k. a 3-iknak és 1500 k. a győztes tenyésztőjének ha az belföldi magántenyésztö. Táv. OOO™/. 2é kont. mének és kanczáknak fr anczia lovak kivételével. Teher ménre 56%, kanczára 547 2% Beiratási dij minden nevezett ló után 100 k., további 100 k. az 1914 nlárczius 31-én állva maradottaktól és még további 100 k. az 1914 május 1-én állva maradottaktól. A három elsőnek helyezett ló beiratási diját menti. Nevezési zárnap 1913 deczember 15. Nyári meeting. Szt. 1stván-dij. 60,000 k. a győztesnek, 10.000 k. a 2-ikuak, 6000 k. a 3-iknak, 2000 k. a 4-iknek, 2000 k. a győztes ló idomárjának és 3000 k. a győztes ló tenyésztőjének, ha az belföldi magántenyésztő. Táv. 1800™/. 3é és id mének és kanczáknak. Teher 3é 48%, 4é és id 537 2%, kanczára 17 2% kevesebb, 8000 k. értékű korteherverseny nyerőjére 2%, két ily vagy egy 10,000 k. értékűére, ha 3é 5%, ha 4é vagy id 3 7 2% több. Két, vagy több 10,000 le. értékű, vagy egy 20,000 k. értékű bármily verseny nyerőjére, ha 3ó 7%, ha 4ó vagy id 5% több. Két 20,000 k., vagy egy 30,000 k. értékű bármily verseny nyerőjére, ha 3é 10%, ha 4é vagy id 7% több. Angol és franczia lovaknak 5% külön és pedig halmozva. Oly lónak, mely 10,000 k. értéken alóli eladóverseny kivételével 6000 k. értékű korteherversenyt még nem nyert, ha 3é 2%, ha 4é vagy id 4% eng. Az induláskor nyeretleneknek, ha 3é 3 7 2%, ha 4é vagy id 7% eng. Beiratási dij minden nevezett ló után 100 k., további 200 k. az 1913 szeptember 1-én állva maradottaktól, további 300 k. az 1913 deczember 15-én állva maradottaktól, még további 300 k. az 1914 május 1-én állva maradottaktól és még további 100 k. az 1914. évi budapesti nyári meeting első napján állva maradottaktól. A négy elsőnek helyezett ló beiratási diját menti. Nevezési zárnap 1913 május 1. Budapesti versenyek 1915. Tavaszi meeting. Egyesített Nemzeti- és Hazali-dij. Tétek és bánatokkal, legalább 20,000 k. biztosítva a győztesnek, 3000 k. a 2-ikuak, 1500 k. a 3-ikuak és 1000 k. a győztes tenyésztőjének, ha az belföldi magántenyésztő. Táv. 1 GOO™/. Magyarországon ellett és nevelt 3é mének és kanczáknak. Teher 56%. kanczára 547 2%- Tót 200 k., bánat 100 k., de csak 40 k. kisbánat, ha a versenyév márczius 31-ig jelentetik. A három elsőnek helyezett ló tételét menti. Nevezési zárnap 1913 deczember 15. Kancza-dij. 30,000 k. a győztesnek, 3000 k. a 2-iknak, 1500 k. a 3-iknak és 1000 le. a győztes tenyésztőjének, ha az belföldi magántenyésztő. Táv. 2000™/. 3é kont. kanczáknak, franczia lovak kivételével. Teher 56%. Beiratási dij minden nevezett ló után 40 k., további 60 k. az 1915 már­czius 31-én állva maradottaktól és még további 100 k. az 1915 május 1-én állva maradottaktól. A három elsőnek helyezett ló beiratási diját menti. Nevezési zárnap 1913 deczember 15. Alagi-dij. 30,000 k. a győztesnek, 5000 k. a 2-iknak, 3000 k. a 3-iknak és 1500 k. a győztes tenyésztőjének, ha az belföldi magántenyésztö. Táv. 2000™/. 3é kont. mének és kanczáknak, franczia lovak kivételével. Teher 55%, kanczára 537 2%. 20,000 k., vagy nagyobb értékű korteher­verseny nyerőjére 2% több. Beiratási dij minden nevezett ló után 40 k.. további 1Ö0 k. az 1914 julius 1-én állva maradottaktól és még további 160 k. az 1915-ik évi Nemzeti- és Hazafi-dij napján állva maradottaktól. A három elsőnek helyezett ló beiratási diját menti. Nevezési zárnap 1913 deczember 15. Alagi versenyek 1915. Kozma Fcrcncz emlékverseny. 50,000 k. a győztesnek, 5000 k. a 2-iknak, 3000 k. a 3-iknak ós 2000 k. a győztes nevezőjének, állami ménesek kivételével. Táv. IIOO™'. 2ó és 3é lovaknak. Teher 2é 48%, 3é 617 2%, kanczára 17 2% kevesebb. 10,000 k. értékű korteherverseny nyerőjére 27 2%, 20,000 k. értékűére 37»%, 40,000 k. össznyeremény után 5%, 50,000 k. össznyeremény után 7% több. 2éves nyeretleneknek és oly 36 lovaknak, melyek 6000 k. értékű versenyt még nem nyertek 27»% eng. Beiratási dij minden nevezett ló után, ha mint választott csikó neveztetik 30 k„ ha mint éves 100 k., további 200 k. az 1914 julius 1-én állvamaradottaktól, még további 200 k. az 1914 deczember 15-én állva­maradottaktól, végre még további 200 k. az 1915 május 1-én állvamara­dottaktól. Nevezési zárnap 1913 deczember 15. Budapesti versenyek 1915. Nyári meeting. Erzsébet Királyné-dij. T.-dij 5000 k. értékben és 50,000 k. a győz­tesnek, 6000 k. :i 2-ikuak, 3000 k. a 3-iknak és 2000 k. a győztes ló tonyésztöjének, ha az belföldi magántenyésztö. Táv. 2000™/. 3é és 4é lovaknak. Teher 3ó 52%, 4ó 57%, kauezára 17>% kevesebb. 1914—1915. években 20,000 k. értékű verseny nyerőjére 17 2%, 50,000 k. értékűére 27»%, 80,000 k. értékűére 4%, az ez évi Szt. István-dij nyerőjére 7% több. Angol- vagy franczia lovakra 5% külön. Beiratási dij minden ne­vezett ló után, ha nevezéskor egyéves 40 k., ha 2ó 100 k., további 100 k. az 1914 május 1-én állvamaradottaktól és még további 200 k. az 1915 julius 1-én állvamaradottaktól. A négy elsőnek helyezett ló beiratási diját menti. Nevezési zárnap 1913 deczember 15. Tenyésztők-dija. 10,000 k. a győztesnek. 1500 k. a 2-iknak, 500 k. a 3-iknak és 1000 k. a győztes ló tenyésztőjének, ha az belföldi magán­tenyésztő. Táv. IIOO™/. 2é kont. lovaknak, franczia lovak kivételével. Teher ménre 56%, kanczára 547 2%. Belföldi magántenyésztő tulajdonában lévő, oly mén ivadékának, melynek fedezési dija az 1912-ik évi fedezési idényre a Vadász- és Versenylap-ban, vagy a Wochenrenn Kalender-ben hirdetve volt és pedig a melyé 400 k.-val, 27 2%, amelyé 200 k.-val 5%, a melyé 100 k.-val 7%, amelyé 50 k.-val 10% eng. A Vadász és Ver­senylap, vagy a Wochenrenn Kalender azon száma, amelyben a fedezési dij hirdetve volt, a nevezéskor megjelölendő, ellenkező esetben a teher­engedmény nem adatik meg. 5000 k. értékű korteherverseny nyerőjére 2 7 2%, 10,000 k. értékűjére 4% több. Beiratási dij minden nevezett csikó után 10 k., további 50 le. az 1915 márczius 31-én állva maradottaktól ós

Next

/
Oldalképek
Tartalom