Vadász- és Versenylap 56. évfolyam, 1912

1912-08-26 / 73. szám

1912. augusztus 26. 451 zott. Ebből pedig, joggal hihetjük, hogy ugyanezt a tudást fogja mutatni hosszabb távolságokon is. A győz­tes újra'/elhívja, figyelmünket apjának Beregvölgynek apaméni qualitására is, amelyet mihamar legjobb bel­földi apaménünknek tekinthetünk. Jó versenyt futott Oiséáu is', Carslake alatt korrigálván Király-dijbeli szereplését és most már megállapíthatjuk, hogy ottani légyözetése tisztán lovasának tudható be. A négyéve­sek közül a kitűnő kondiczióban levő Éva futott jól, csak fe'jhosszal maradt le harmadiknak Oiseau után ; a negyedik helyet a most oly jó Jávor foglalta el. A nehézkes Mirage , melynek konditiója mi kivánni­vjüót sem hagyott hátra, továbbá Bartek, a mely fáradtnak látszott, egy pillanatig sem jutottak sze­rephez. A többieknek már eleve nem sok keresni valójuk.volt a futásban. A Kétéves nyeretlenek handieapjában Janek vas­keze juttatta Bowlit győzelemhez, nyakhosszal ver­vén meg a későn kibontakozni tudó Sachert. Jól futott a versenyben Cocos és Rothe Resl. A másik youngs­ter-mérközésböl a nagy qnotát nyújtó Peri került ki győztesként. A nyerő és a helyezettek tudását, miután a közepes Donon kiviil pozitiv formájú ló nem vett részt, nem lehet még megállapítani. Valószínűleg a jobbak közé tartoznak, miután Don már az üt első harmadán meg volt verve. A Háromévesek eladó handieapjában Fair plag váltotta be győzelemre jó esélyét; itt Gellért forma alatti' szereplését kell csak megemlítenünk. Az utolsó futásban a Welter-handicapban a szintén jó esélyű Sclavin győzött Chinin és az utolsó métereken ellan­kadó Pajtás II. ellen. Munstert nagy súlya nyomta el. A budapesti tizedik nap. A keddi versenyeknek a Budapesti dij lesz a fő érdekessége, a melyben néhány jobb stayerünk móri össze erejét. Az Ujoncz-vcrsenyre, sajnos, csak két youngstert köteleztek, de annál nagyobb mezőnyt gyűjthet startjához az Augusztusi handicap. Ezeken kivül a Hároméves nyeretlenek versenye, az 1500 méteres távolságú Kétévesek handicapja, egy Eladó­verseny és egy mértföldes távolságú Handicap egé­szítik' ki a programmot. A Hároméves nyeretlenek versenyében Bad Boy teheti le maidenségét, ha a kemény ellenfélnek Ígér­kező Brennerpasst meg tudja előzni a czólban. A Kétévesek handieapjában Gyöngyszem, Lovacs­kám, Marion és Puica a chanceos lovak. Nem indul­tak esély nélkül Ladro ós Mocarz sem. A Budapesti dijra hat telivér nyert kötelezettséget: két hároméves és négy idősebb ló. A két hároméves, Pokér és Bartek, egyenlő suly alatt mérkőzne, közülük Pokert tartjuk a jobbnak. Sajnos, mind a két a ló Btartja valószínűtlen. Az idősebb lovak közül Chil­peric a figyelemre méltó ló, igy valószínűleg az ő nevéhez fog fűződni a verseny sorsa. Ezeken kivül bárfnely kombattáns győzelme meglepetést jelentene. Áz Augusztusi handicapot Theodora 11. Dyerheti meg Pesztonka ellen, ha kifutja a Mező-dijban muta­tott formáját. Rajtuk kivül Fürge, Peribée, Maillart és Minister is chancenál vannak. Az Ujoncz-versenyt a Negropontes-istálló jobb hirü kétévese, Tudor nyerheti meg egyetlen ellenfele, Pe­pik ellen. Az Eladók versenyét Fandango, Fagyöngy vagy Romulus nyerheti meg, bár Du is frontban végezhet. A mértföldes távolságú Handicapban Dalnok, Sze­memfénye és Munster lehetnek elől. Jól kell azonban Üapagedlnek és Éalsettonak is futnia. Meglepetést Veinard okozhat. Programm. Budapesti versenyek 1912. Nyári meeting. Tizedik nap. Kedd, augusztus 27. 3 001. Hároméves nyeretlenek versenye. 3000 K a győztesnek, 800 K a 2-iknak, 300 K a 3-iknak. Táv. 2000 m. (8 aláirás.) 1. Gr. Batthyány E. s m Bad Boy 68 2. Dreher A. ur s m Brennerpass 58 3. Egyedi L. ur s m Castor 58 4. Föld A. ur s m A Sport 58 5. Geist G. nr p k Laska 3000 54% G.Horváth K. ur s m Ecséd 58 7. W. Schlesinger & Comp, s her Lamoral 58 Tip: Bad Boy—Brennerpass 3-30 II. Kétévesek handicapja. 3000 K a- győztes­nek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv 1500 m. (33. aláirás.) 1. Zombory E. urnő s m Lovacskám 60 2. Br. Springer G. stp m Apart 59 3. Geist G. ur p m Tánczos 59 4. Mr. Redgrey stp k Vendetta 58 5. Gr. Pálffy J. p m Don 56'/, 6. Bamberger I. ur p m Vöröstorony 5fi% 7. Gr. Berchtold L. s k Mireille ' 55 8. Dobozi ménes p k Furfangos 54% 9. Egyedi L. ur p m Ladro 54 10.Hg. Lubomirski Gy. p m Árpád 53% U. Costandache M. ur p k lzus 53'/, 12. Mautner V. ur s m Lord 53 13. Dávid E. ur p k WeiU 53 11 Egyedi A. ur s k Kikirics 52 '/ 2 in.Gestüt Widzów p m Mocarz 52'/, 16. Rohonczy G. ur stp m Zabfaló 52% 17. Borbély Gy. ur stp k Gi/öngyszem 51% 18. Hg. Pálffy M. s k Kohlröserl 50 19. Zentral-Reit-Institut p k Marion 48% 20. Negropontes Gy. ur p k Puica 48 21. Arlóy István p k Gyerünk csak! 44 22. Zentral-Reit-Institut p k Follia 43 Tip: Gyöngyszem—Lovacskám—Marion 4 00 III. Budapesti dij. 10000 K a győztesnek, 1500 K a 2-iknak, 600 K a 3-ikuak. Táv. 2800 m. 3é ós id. mének ós kanczáknak. (6 aláirás.) 1. Gr. Berchtold L. 4é s m Vivid 2. Dreher A. ur 6é stp m Sapristi 3 . 3é stp m Póker 4. Hg. Lubomirski Gy. 3é p m Bartek 5. Br. Springer G. 4ó s m Chilperic 6. Szemere M. ur 4é p k Csalfanna Tip : (Poker)— Chilperic 435 IV. Augusztusi handicap. 6000 k. a tcsnek, 1500 k. a 2-iknak. 500 k. a 3-iknak. 1000 m. 3é és id. lovaknak. (32 aláirás.) 1. Mautner V. ur 4ó p k Fürge 2. Mr. Adrién 3ó p k Fabel 3. Br. Üchtritz Zs. 4é p m Beg pardon 4. Br. Springer G. 5ó p m Granville 5. W. Schlesinger & Comp. 6ó p m Quos 6. Negropontes Gy. ur 4é s k Theodora 11. 7.Br. Springer G. 3é p k Batilde 8. Baltazzi Alex ur 4ó s k Fury 9. Jankovich-B. Gy. ur 5ó stp m Winnetou 10. Dávid E. ur öé s k Pesztonka 11. Geist G. ur 3é p m Dara 12. Br. Springer G. 3ó p k Peribée 13. Egyedi L. ur 4é s k Robinette 14. Br. Rothschild A. 3é p m Minister 15. Horváth K. ur 6ó s in Maillart 16. Rödey Rezsó 3é stp k Szaracén 17 Lov. Landau H. 4é s m Magánzó Tip: Theodora II,—Pesztonka 4 55 V. Ujoncz verseny. 10000 Ka győztesnek, 1500 K a 2-iknak, 500 a 3-iknak. Táv. 1100 m. 2é cont. méneknek. (2 aláirás.) 1. Negropontes Gy. ur s m Tudor 2. Szemere M. ur p m Pepik Tip : Tndor 5 20 VI. Eladók versenye. 2000 K a 300 K a 2-iknak, 200 K a 3-iknak. Táv. és 4é cont. lovaknak. (9 aláirás.) 1. Arlóy István 3ó s k Álcza 6000 55% 2. Dávid E. ur 4ó p her Falieri 2500 56 3. Egyedi L. ur 4é s m Romulus 7000 62 4. Gr. Esterházy B. 4é p k Borbolya 4000 56'/., 5. W. Schlesinger & Comp. 3é p k Du 3000 49% 6. Zangen I. ur 3é p k Fagyöngy 2000 47% 7. Zombory E. urnő 3é s m Fandango 7000 59 Tip : Fandango— Fagyöngy—Romulus 5 50 VII. Handicap. 3000 K a győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv. 1600 m. 3é és id. lovaknak. (25 aláirás.) 1. Negropontes Gy. ur 6é p m Munster 63 2. Hg. Hohenlohe-Oehringen 3é p m Laudanum 62 3. Badesco Gy. ur 3ó s m Zoltán öl % 4. Szemere M. ur 4é s m Falsetto 56 % 5. Br. Üchtritz Zs. 3ó s k Párta 55»% 6. Rohonczy G. ur id. stp her Togo 55 7. Hg. Festetics 3é s m Dalnok 54 8. Tápiószentmártoni ménes 3ó s k Szememfénye 53 9. Br. Springer G. 3é p k Grasse 52 10. Horváth K. ur 6é p her Napagedl 51 11. Geist G. ur 3ó p m Csavargó 48% 12. Horváth K. ur 4ó p k Bliktri 48 18. Föld A. ur 3é s m A Sport 47 14. W. Schlesinger & Comp. 3é s her Lamoral 45 15. Hg. Festetics 3ó s k Siréne 43 16.Rődev Rezső 3é p m Veinard 42 Tip: Dalnok— Munster— Napagedl 62 58 55% 55% 62 60% győz­Táv. 60% 60 57% 54',/» 54% 53'/» 53 53 52% 51% 50 48% 48% 47% 45% 4-5 41 Maillart 56 56 győztesnek, 1000 m. 3ó Hg. Festetics kiutazott a baden-badeni ver­senyekhez. Gr. Festetics György és br. Twickel jelen vannak a baden-badeni versenyeken. Oettingen ur tegnapelőtt meglátogatta Kisbért és Lesváron, Perváton is látogatást tett. A német főlovászmester tegnap este Napagedlbe utazott s onnan hazatér. A nálunk látott telivér mének közül első sorban Slieve Gallion nyerte meg tet­szését. Badesco Gy. ur 1200 K-t adott egy, a ká­posztásmegyeri versenyekre kitűzendő tisztelet­díjra. Landluft legközelebb a September Stuten­Rennenben fog starthoz állani. Itt emiitjük meg, hogy Landluft nem fut a Jubiläums-Preisban és kétes starter a St. Legerben és valószínűleg az Austria-dijra nyer előkészítést. Beregvölgy, az ászári ménes kiváló stadionja, méneskarrierje alatt a mai napig ivadékaival 1.143,351 K-t nyert. Az Augusztusi handicap mezőnye : Fürge Korb Fabel Janek Beg pardon Gulyás Granville v. Batilde Carslake Quos Varga Theodora II. Ferguson Fury ? Winnetou Miles Pesztonka Pretzner Dara Smejda Robinette Schuster Minister Guttmann Maillart Painter v. Brools Szaracén ? Magánzó Ungszorg Oberweidenből tegnap Chilperic és Batilde érkeztek a városligeti istállókba. Az alagi telivérárverést szerdán délután 3 órakor tartják meg. Ezúttal is nagy és értékes anyag kerül kalapács alá. Az évesek sorát Egyedi Lajos ur lotja nyitja meg, szám szerint 6 darab, a melyek közül, a pedigreet tekintve, a Spearmint— Majális-kancza volna leginkább megemlítésre méltó. Spearmint az utolsó angol telivér, a melynek a ritka Derby-Grand Prix double sikerült és Majális tudvalevőleg a Kin­csem vérét jelenti. A Gouvernant—Santoy-kancza­csikó származási táblája is sokat igérő. Gróf Teleki József tulajdonából egy szép pedigreejü Sorrento —Cfi'o-méncsikó keriil árverésre; Clio tudvalevőleg az anyja Fényes Bogárnak. Milne Fred két évese közül az amerikai nevelésű Ormondale-ivadék tarthat érdeklődésre számot. Br. Solymosy László Glenamoy-esik ója Grimaldi II. sokat igérő féltestvére, mig gr. Almásy Imre és Borbély György ur közös tulajdonából Acté féltestvére kerül eladásra, a mi magában elég ajáulólevél. A Szt. Istváu-dij-nyerő Szélcsend egy évesét bocsátja az árverésre gróf Károlyi Gyula, mig H. Milne három angol nevelésű évessel sze­repel a jegyzéken. Gróf Esterházy Pál a gyors Idylle egy éves méncsikóját adja el. A pettendi kiváló ménes 11 csikót jelentett be Alagra, s nem kell mondanunk, hogy a származási táblák szakszerűek. Különösen figyelemre méltóknak látszanak : a Kincsem-wérü Pipere kanczacsikója Balsarrocli után, két Slieve Gallion-méncsikö, egy Robert le Diable-kancza Play or Playböl és a kitűnő pedigreejü Nóta egy N/yx-ivadéka. Az idősebb lovak közül Dreher Antal ur anyakanczái érdemelnek megemlítést. Dolomit pénteken vereséget szenvedett a Fürstenberg-Memorialbau. Az Ard Patriclc-xnén a második helyre szorult a franczia Sarrasin mögött, a melynek azonban öt fontot adott. A nyerő Macdonald II.—Sarabande-méu.t istállója mindig nagyra tartotta, bár a versenyseason ele­jén csak helyezésekkel tudta magára vonni a figyelmet. Sarrasin ezután május elején, Saint Cloudban megverte a derby-távon Kabreiollest. Legutóbbi szereplésekor a mén Vichyben nagy stylusban megnyert egy 3000 méteres futást a jóképességü Bonbon Rose ellen, azonban keresz­tezés miatt disqualifikálták. Dolomit egyébként hátsó csüdjón erősebb sérülést szenvedett a versenyben. A Naphegyi dijra (5000 K. 1600 m.), a mely a csütörtöki nap bevezető száma, a következő telivéreket kötelezték: 3ó Heros 3ó Várnagy 3ó Munkás 4é Slatin Pasha 3é Au 3é Gaydeburowa 51 51 52 57 49% 4 9% 3é Nándor 3é Minister 3ó Zergebak 3é Barna legény 3é Szememfónye 53 51 53 58 49% Smutny szombaton állott másodszor a sorozó bizottság előtt, azonban a belföldi nem vált be. Az Erzsébet királyné-dij befutása : Landluft 1 Mirage 6 Oiseau 2 Bartek 7 Éva 3 Verona 8 Jávor 4 Bony 9 Auwinkel 5 Saucy Girl a Hammonia-Preis előtt a Preis von Grabenbeu fog starthoz állani, a melyben súlya 53 kg. Sweety Pretzner alatt starthoz áll a Kettős Ivadékverseuyben. • Verona legközelebbi startjául az Amaranthus­Rennent vette kombinácziőba istállója. A Budapesti dij mezőnye : Vivid Janek Sapristi Varga Chilperic Carslake Csalfanna Smu.. y Nándor a meetingen vagy a Naphegyi dijban, vagy a Visegrádi dijban fog starthoz állani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom