Vadász- és Versenylap 56. évfolyam, 1912
1912-08-19 / 70. szám
430 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. MaraseUivel háromszor találkozott: a derbyben és Alagon a Dunakeszi-, továbbá a Nándor-dijban. Mind a három mérkőzés eredménye Marasesti mellett szól. Ez utóbbi mult évben idei formáit csak sejttette, de meg sem közelitette. A figyelem csak akkor fordult feléje, midőn a derbyben Bartek és Lord Firebrandhoz közel végzett a negyedik helyen. Későbbi futásaival ezt a formát következetesen megerősítette. Ellene legfeljebb azt hozhatjuk fel, hogy a kissé hajtós Royal Lancer-méu a budapesti pályán talán nem tudja legjobb formáját megismételni. Ugyanez állhat a második komoly kombattánsra, Bartekra vonatkozólag is, a mely Marasestihez hasonlóan szintén az idén küzdötte föl magát évjárata jobbjai közé. Megnyerte a Háromévesek nagy handicapját. Azután a TrialStakesben lett harmadik, megelőzvén Gierglt, Herost. Majd a br. Wenckheim-emlékversenyben lett második Laudanum után, harmadik helyre szorítva az öt fonttal kevesebbet vivő Gierglt. Utána az Alagi dijban, továbbá a derbyben lett második, itt is Marasesti és Giergl előtt ért czélhoz. Összteljesítményei tehát Giergl és Marasesti fölé helyezik. A fogadásokban erősen keresett Giergl már tavaly is jobbjaink sorában állt. Az idén a Wenckheim-memorialban Bartek ugyan jobbnak mutatkozott nála, de Gierglnek a későbbi, kisebb versenyekben aratott győzelmei mintha emelkedő formának volnának bizonyítékai. Ez esetben legalább is ott kell lennie, a hol Barteknek és Marasestinek. Istállója nagy bizalommal tekint a Rabulist-mén szereplése elé, nyilvános formái sem kicsinyítik esélyét, igy benne látjuk a nagy dij egyik legjogosultabb pályázóját. Az idősebb lovak közül Csalfanna képessége nem látszik elegendőnek arra, hogy a hevesnek ígérkező mérkőzés flnishében ott legyen. Másként kell azonban vélekednünk Gargantuáról, melynek ha győzelmi esélyt — tekintve azt, hogy 7 fontot kell leadnia — nem is adhatunk, de még igy is közel lehet a finishhez. A Francziaországból importált Gardefeu-mén nálunk a mult évben kétszer futott. Először a Soroksári dijat nyerte meg Vansittart és Indiscretion ellen, második startjakor azonban, a Lovaregyleti dijban Chilperic és Ibykus után helyezetlenül végzett, de 2800 méteres távolságon. Az idén egyszer futott. A Ligettelki handicapot nyerte meg 59 kg. alatt Unbedacht (61}), Papucshős (50}) és Sapristi (58) ellen igen könnyen. Mindenesetre értékes forma ez. Utolsó galoppjánál istállóját a mén a legnagyobb mértékben elégitette ki. Ezek után a Szt. István-dij finishét Giergl, Bartek, Marasesti és Gargantua közé helyezzük, a mely szorosnak Ígérkező küzdelemből, az összformákra támaszkodva, Bartek győzelmét várjuk Marasesti ós Giergl ellen. A budapesti hatodik nap. Kedden éri el a nyári meeting a fénypontját, a mikor is 60,000 K-val dotált nagy attrakcziójára, a Szt. István-dijra nyergelik fel a telivóreket. Természetes, hogy ily szenzáczió mellett a nap többi versenyei teljesen eltörpülnek s a Viztorony-dij, a Kétéves mének versenye s a nap többi számai csak némileg tudják az érdeklődést magukra vonni. A nagy napot a Viztorony-dij nyitja meg, a melyben Marat győzhet, ha Zoltánt ós Buzogányt megtudja verni. A Welter-handicapban Dummer Kerl , Siréne, Calville ós Anyuczi a kedvező sulyu lovak. Nem indul esély nélkül Polydore, továbbá Parázs sem. A felsoroltak közül Siréne, Dummer Kerl és Anyuczit várjuk első sorban is frontban. A Szt. István-dijról külön czikkben irunk. A Kétéves mének versenyében valószínűleg Elector , lmok és a javulóképesnek látszó Tiroler fogják uralni a helyzetet. A győzelem valószínűleg Elértor nevéhez fog fűződni, a helyekért pedig írnok ós Tiroler küzdhetnek. A Kétéves nyeretlenek eladóversenyóre kötelezett 20 youngster közül alig van egy párnak pozitive értékelhető formája, mig a többiek nagyobbrészt különböző képességű mezőnyökben futottak helyezetlenül. Természetes, hogy így a tippelés meg van nehezítve, miután több nogativ formájú kombattáus búzhatja kere-ztül számításunkat. Azt ldsszük azonban, hogy mégis helyes nyomon járunk, ha a verseny sorsát a Mautner-istálló lovai (L'amour, Pride of Gomba. Verkanntes Genie), O'Du ós Renatus közé helyezzük. Jó futást várhatunk Pet lekedötöl is. A Kétévesek eladó handicapját Pride of Gomba, Primula vagy Pipiske nyerheti meg. Jól keli futnia a szintén enyhén birált Renatusnak is. Nagy mezőny állhat a nap utolsó futásának, a mórtföldes távolságú Handicapnak a startjához. A súlyt elfogadott kombattánsok közül Munster, Falsetto, Dummer Kerl, Maillart ós Vocativus részére hoz ki papirunk némi előnyt, bár az emiitetteken kiviil több telivért is előtérbe tói régebbi teljesítménye, igy Tempora mutanturt, St. Gilgent és 'Good Luckot. Istállója jó formájára tekintettel mi Maillartot, Munstert és Dummer Kerít tippeljük. Programm. Budapesti versenyek 1912. Nyári meeting. Hatodik nap. Kedd, augusztus 20. 3 00 I. Viztorony-dij. 5000 K a győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv. 2500 m. 3é lovaknak. (6 aláirás). 1. Badeseo Gy. ur s m Zoltán 61'/, 2. Dobozi ménes p in Buzogány 56'/* 3. Dreher A. ur s m Brennerpass 54'/, 4. Geist G. ur p m Csavargó 55'/, 5. Mautner V. ur p k Sybi 'la 53 6. Br. Spriuger G. stp m Marat 54 V* Tip: Marat—Zoltán 3-30 II. Welter-handicap. 3000 k. a győztesnek, 1000 k. a 2-iknak, 400 k. a 3-iknak. Táv. 1600 m. 3ó és id. beif. lovaknak. (32 aláirás.) 1. Badeseo Gy. ur 3é s m Zoltán 67% 2. Geist G. ur 56 8 in Dummer Kerl 63 3. Hg. Pálffy M. 36 p ni Tábornok 59'/, 4. Gr. Berchtold L. 3é p m Little John 58'/* 5. Balatoni ménes 3ó p m Vocativus 57 '/ 2 6. Br. Springer G. 3ó p k Grasse 55 7. Egyedi L. ur 3é stp m Szemfény 53'/* 8. Jaross S. ur 3ó p k Good Luck 53 9. Dávid E. ur 4é p m Parázs 53 10. Zangen I. ur 36 p m Mai cell '52'/, 11. Hg. Festetics 3ó s k Siréne 52'/, 12. Rődey Rezső 3é p m Veinard 52 13. Mr. Brown 4é p k Calville 50'/, 14 Bamberger I. ur 3ó s k Anyuczi 48'/, 15. Lov. Wiktor St. 36 s in Gellért 48'/, 16. Br. Neimans R. 4ó p her Polydore 43'/, Tip: Siréne— Dummer Kerl— Anyuczi 4 05 III. Szt. István-dij. 60,000 K a győztesnek, 10,000 K. a 2-iknak, 6000 K. a 3-iknak, 2000 K. a 4-iknek. 2000 K. a győztes ló idomárjának és 3000 K. a győztes tenyésztőjének. Táv. 1800 m. (Elzáratott 1911. május 1-én 95 aláírással.) 1. Bamberger I. ur 4é p k Javorivka 48 2. Gr. Batthyány E. 3é s in Bad Bog 44'/, 3. Dávid E. ur 66 p m Lord Dar cg 49'/, 4. Dobozi ménes 36 p m Ileros 46 5. Dreher A. ur 36 p m Giergl 46 6. Hg. Festetics 3é s m Dalnok 46 7. Dr. Fischer H. 36 p m Marasesti 46 8. Hg. Hohenlohe Oehriugen 3é p m Laudanum 55 9. — 3é p m Lin 44'/, 10. Jankovich-B. Gy. ur 3é p k Visz 44'/, 11. Lov. Landau H. 3ó s m Titan 46 12. Hg. Lubomirski Gy. 36 p m Bartek 46 13 . 3é s m Monte Carlo 46 14. Negropontes Gy. ur 3ó p m Mokan 58 15. Péchy A. ur 36 s ni Nándor 46 16. Br. Rothschild A. 3é p m Minister 46 17. Br. Spriuger G. 3é s m Cocasse 46 18 . 3é s in Ma foi 53 19. Szemere M. ur 4ó p k Csalfanna 53 20. Gr. Teleki L. 66 p m Gargantua 54'/» Tip: Bartek— Marasesti—Giergl 4 35 IV. Kétéves mének versenye. 5000 K a győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv. 1100 m. (11 aláirás.) 1. Gr. Arco-Zinueberg M. p m Spleen bl 2. Bamberger I. ur p m Nagykörű 55 3. Gr. Batthyány E. p m Prono 53 4. Dobozi ménes 8 m lmok 55 5. Dreher A. ur p m Tiroler 5.5 6. Geist G. ur s m Trakta 53 7. Lov. Landau H. s m Lieblos 53 8. Mautner V. ur s m Morphy 53 9. Péchy A. ur s m Lump 55 10 Br. Springer G. p m Elector bl U. n m Tragopan bl Tip: Elector— lmok— Tiroler 510V. Kétéves nyeretlenek eladóversenye. 2000 K a győztesnek, 300 K a 2-iknak, 200 K a 3-iknak. Táv. 1000 m. (20 aláirás.) 1 Baltazzi Alex ur s k Rosina 54'/, 2. Bamberger I. ur s k Luli 54'/» 3. Gr. Batthyány E. s k Perlekedő 54'/, 4. Dávid E. ur p k Derű 54'/, 5 . p her Qribincs 56 6. Dreher A. ur s k Rothe Resl 54»/, 7. Egyedi A. ur s k Némber 54'/» 8. Hg. Festeties p k Joyeuse 54'./» 9. Jankovich-B. Gy. ur p m Jós 56 10 . p k O'Du 54'/, 11. Mautuer V. ur p k L'amour 54'/» 12 p k Pride of Gomba 54'/j 13. p her Verkanntes Genie 56 14. Gr. Meran J. p k Blakulla 54'/., 15. Milue F. ur s k Bergina 54'/, 16. Gr. Pálffy J. p m Don 56 17. Rohonczy G. ur s k Ugrifüles 54'/, 18 W. Schlesinger & Comp, p m Renatus 56 19. Szemere M. ur s m Moshack 56 20. Zentral-Reit-Institut p k Follia 54'/, Tip : Mautner-ist—O'Du—Renatus 5 45 VI. Kétévesek eladó handicapja. 2000 K a győz tesnek, 500 K a 2-iknak, 200 K a 3-iknak. Táv, 1000 m. (21 aláirás.) 1. Szemere M. ur s k Primula 60 2. W. Schlesinger & Comp, p m Renatus bl'l, 3.Badeseo Gy. ur s k Columba bl 4. Jankovich-B. Gy. ur p k Mór 57 5. Mr. Redgrey p k Kréta 56'/, 6. Gr. Berchtold L. p k Kondwiramur 56 7. Mautner V. ur p k Pride of Gomba bb'l, 8. Zombory R. ur p k Midi 55 9. Egyedi L. ur s k Comed'e 54 10. Rohonczy G. ur p k Porte bonheur 54 11. Arlóy Istyán p k Gyerünk csak b'3'l, 12 Zentral-Reit-Institut' p k Follia bS'l, 13. Verebóly D. ur p k Pipiske 53 14. Bamberger I. ur s k Lidi 52'/, Tip: Pride of Gomba—Primula-Pipiske 615 VII. Handicap. 3000 K a győztesnek, 1000 K a 2-ikuak, 400 k a 3-iknak. Táv. 1600 m. 3é és id. lovaknak. (34 aláirás.) 1. Negropontes Gy. ur 6ó p m Munster 63'/, 2. Gr. Berchtold L. 4ó p m Dinna Forgive 58 3. Br. Üchtritz Zs. 4é s m St. Gilgen bl'l t 4. Gr. Meran J. 5é p her Bánk bán bl 5. Szemere M. ur 4é s m Falsetto bl 6. Lov. Landau H. 5é stp her Hiion II. bl 1. Zaugen I. nr 56 s m Sarasate bl 8. Badesco Gy. ur 5ó p m Tempora mutantur 56'/, 9. Dávid E, ur 3ó p her Htrzköuig 56 10 Hg. Festetics 3é s m Dalnok ' 55'/, 11. Geist G. ur 5é s in Dummer Kerl 54'/, 12. Egyedi L. ur 46 s m Romulus 54 13. Horváth K. ur 6ó s in Mailla't 53'/, 14 . 6é p her Napagedi 53 15. Hg. Lubomirski Gy. '3é p in Sezam 52 16. Br. Harkányi J. 3ó s m Abdul 52 17. Gr. Berchtold L. 3ó p m Little John 50 18. Balatoni ménes 3é p m Vocativus 49'/, 19. Bamberger I ur 4é p k Nata a 47 20. Juross S. ur 3é p k Good Luck 45 21. Rődey Rezső 3é p ni Veinard 43'/, 22. Br. Neimans R. 3ó s k Pi ty 40 Tip: Maillart— Munster—Dummer Kerl VII., Erzsébet-körut 4. Telefon 75—09. Wien, Kruger strasse 4. Telefon 83—71. Pozsony, Kórház-u. 18. Telefon 10—90. Elfogad fix- és startodds-fogadásokat az összes belföldi versenyekre. Vidéki megbízóknak kívánatra programmokat és versenyeredményeket m m ingyen küld. CZDCZD