Vadász- és Versenylap 56. évfolyam, 1912

1912-08-10 / 66. szám

410 VADÁSZ- ÉS VER9ENY-LAP. 1912. augusztus 16. VEGYES. A Neues Wiener Tagblatt egyik e heti szá­mában a H. Reeves-fele doping-ügyröl és az ezzel kapcsolatos vizsgalatról azt irja, hogy nyilt titok, miszerint a vizsgálatot az Osztrák Lovaregylet egyenesen a magyar urak kezde­ményezésére és sürgetésére indította meg. Mint­hogy ennek a hirnek oly színezete van, mintha a Magyar Lovaregylet igazgatósága lett volna az, a ki a vizsgálat megindítását kezdeményezte, a vezértitkárság nevezett laphoz intézett sorok­ban ennek a hirnek határozott inegczáfolását kérte. A Magyar Lovaregylet a mázsáló és a uyer­geló közötti térségen uj totalisateur épületet emelt, a melyen három 40 és három 20 koronás jegypénztárt létesített. A három koronás helyen is bárom uj jegypénztárral szaporította a tota­lisateurgépek számát. A br. Springer-istállóból tegnap Merryman, Ma foi, Mutual és Lovelace érkeztek a város­ligeti istállókba. A telivérek holnap Carslake alatt kötelezettségeiknek eleget fognak tenni. Herost a Szt. István-dijban Gulyás fogja lovagolni. Smejdának egyik nagyobb német verseny­istállótulajdonos 12.000 márka fizetéssel szerzód­tetési ajánlatot tett az esetre, ha a jeles belföldi esetleg rögtön elfoglalhatná uj állását. Smejda az ajánlatot természetszerűleg nem fogadhatta el, mivel tudvalevő, hogy jelenlegi szerződése a verseuyseason bezártáig Badeseo György ur istállójához köti. Tekintettel azonban arra, hogy Smejda eddigelé 48 futást nyert s igy már két győzelme esetén elveszíti öt font lovasenged­ményét, Badeseo ur hajlandónak mutatkozik Smejdával kötött szerződését esetleg felbon­tani. E kérdésben a végleges döntés holnapra várható. Ferke távol marad az Igazgatósági dij start­jától. A Horkay-mént a Nyári kisérleti versenyre tartják frissen s lovaglására Janek Gézát szer­ződtették. Giergl starthoz áll a Szt. István-dijban. A háromévest Schuster lovagolja. Good Morning Ferguson alatt biztos induló­nak tekinthető a Nyári kisérleti versenyben. A magyar polocsapat, a melynek kotting­brunni győzelméről a champiou cupban már megemlékeztünk, 8:4 arányban győzte le a kül­földi csapatot, a melyben gr. Buquoy Károly, br. • Mayr-Melnhof, mons. de Freville Henry és Yoursy pasa játszottak. Briton az Elnöki dijra készül, azonban a mén csak az esetben fog a futásban részt venni, ha nem fog nehéz feladat előtt állani. Landluftról tegnap kedvezőtlen hirek voltak j elterjedve, a melyek szerint a kancza nem volna teljesen rendben. Ezzel szemben megállapítható, hogy ez a híresztelés valótlan, mivel Landluft teljesen együtt van, s ma reggel is elvégezte rendes penzumát. Lumperl Shaw alatt kedden részt fog venni a Nyári kisérleti versenyben. Bartek és Sezam Zangen Maryan ur gondo­zása alá kerültek. Meg kell emlitenünk, hogy Bartek Szt. István-dijbeli lovaskérdése még mindig függőben van. Lubowla, Lawica ós Luna egy oroszországi tenyésztő tulajdonába mentek át, azonban a három kancza egyelőre a versenypályán lesz kihasználva. Mumus startja a keddi Nyári kisérleti ver­senyben felette kéteq. E kérdésben istállója a verseny napján fog dönteni. Adams, Butters, H. Milne, A. Beesőn és J. Beesőn ma este jönnek lotjaikkal a városligeti istállókba. A Dunai dij mezőnye : Tempora mutanter Smejda, Lord Darcy Pretzner Sapristi N Varga Marasesti Feiguson Topper v. Kapauyél Korb Merryman Carslake Barna legény Smutny Lom Janek Kapanyél startját a Dunai dijban csak holnap fogja elhatározni istállója, mivel lehetséges, hogy a Goya-mén valamelyik más versenyben fut a Szt. István-dij előtt. Rainbow Trout, hg. Kinsky Károlynak Angliá­ban trainingben lévő kétévese, a Coventry Plate­ban kedden Birminghamban a második helyre szorult Sea Fairy mögött. A versenyben még 16 kétéves vett részt. Dolomit állva maradt a német St. Legerben. Landluit, Laudanum, Lesnobozec és Lin állva maradtak a német St. Legerben. Quarnero nincs teljesen rendben, s igy a hároméves valószínűleg távol marad a Szt. István­dij startjától. Az Igazgatósági dij mezőnye : Fabel Ambrosine Tiber ( *Jávor •Alpenrose Sunnyside Fényes Bogár Mokan Quos Ma foi Figaro Beg pardon Smutny Smejda Varga ? ? ? Korb Ferguson Pretzner Carslake Janek Gulyás A városligeti istállókba ma délig még a következő lotok érkeztek meg: Bálitól: Mirage, Gargantua, Taranto, Tiborc, Abdul, Rip-Rop, Piros rózsa, Wolfram. Darlingtól: Rákóczi, Landluft, Laudanum, Lin, Lumperl, Rock Crystal, Raphael, Mora, Stadivari. Davistól: Mitzaki, Munster, Mokan, Marasesti, Ghitza, Editor, Irys, Puica, Cocos. Gombolaitól: Togo, Ez Tipp, Champion, Mu­mus, Zabfaló, Porte bonheur, Ugrifüles. Hesptöl: Romulus, Szemfény, Fair play, Magali,. Várnagy, Persist, Gyöngyélet, Castor, Beszalad, Komédiás. Fr. Hesptöl: Poppy, Titi II., Anyuczi, Javo­riuka, Vöröstorony, Luli, Nagykörű. Kállaytól: Billegény, Onód, Gyere csak, Leány­vásár, Fényes csillag. Turistáknak és kerékpárosoknak. Nekünk meg­küldött és teljes hitelt érdemlő értesítések szerint a Kwizda-féle Fluid (Kigyó-védjegy) és «Turista-fluid» tekintélyes turisták, kerékpárosok és lovasok által megerőltető kirándulások előtt és után kiváló ered­ménnyel használtatik. Ezen értesítések szerint a Kwizda-féle fluid azon tulajdonsággal bir, hogy a test izomzatát ellentállóvá és kitartóvá teszi, annyira hogy a legnagyobb megerőltetéseket is könnyedén kibírja. Másrészt pedig ezen szer teljesen feléleszti a pettyhüdt izomzatot, fáradságot és minden tuleröltetésből szár­mazó fájdalmat megszüntet. Ezen, szakférfiak által tett kijelentések hasznos útbaigazításul szolgálhatnak, gyaloglóknak ós sportkedvelőknek. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : LÖVIK KAROLY. Párisi világkiállítás GRAND PRIX 1900. császári és királyi osztrák-magyar, román királyi és bolgár kitályi udvari szállító és körgyógyszerész | Repes árjegyzéket ingyen és bérmentve. Képes árjegyzékeiteken és bérmentve. | KOKNEUBUKG-ban, Wien mellett. Kwiz la-féle korneuburgi marhapor Diátetikus szer lovak, szarvas­marhák ós juhoknak. Árak: 1 doboz K 1-40 f., } doboz70 flil. 60 év óta használják a legtöbb istál­lókban étvágytalanság és rossz emész­tés eseteiben. Gelatine feregka pszula kutyáknak, 1 doboz K 2.— Fülfér g-olaj kutyáknak, t üveg ecsettel K 3.— Naponként postai szétküldés a főraktár által: KWIZDR FERENCZ JRNOS, KORNEUBURG. csömör- és rüh-olaj kutyáknak, 1 iiveg K 3 — mosóvíz lovak számára. Egy üveg ára 2 korona 80 fillér. Az udvari istállókban es versenyistállók­ban 60 év óta használatos, mint kitűnő erősítő szer nagyobb munka végzése előtt és után, ingyuladáaoknál stb. Training­ben nélkülözhetetlen. Védjegy, czimke és csomagolás szabadalmazva. KWIZDA-FÉLE KÜTYAPILÜLÁK gelatine átvonattal. Hajtó-pilulák kutyáknak. Ára: 1 doboz K 2*— KWIZDA-féle Kwizda-féle Hajtó-pilulák ovaknak (Physic). Egy bádoi duboz K 4.— K WIZD A-FLUID KWIZDA-fele Csüdcsömörzsir lovak ós szarvas­marháknak. 1 tégely K 2 — Blister szürke, erős bedörzsölÓB­hez. Egy tégely K 2 — Felszivó-kenöcs Mirigy - és genyk' nöcs) Egy tégely K 2— Póktinktura lovaknak, 1 üveg K 3.— Pataragasz mesterséges pataszarn. 1 rud K 1-60 f. Patakenőcs érdes és töredezett patái megóvására. 4<to gr-os do­boz K 2-501. Kólika pilulák 'ovak és szar asmarháknak 1 doboz K 4-20 f ,egy karton K 1.20 f. Kwizda-léle RESTITUTIO NSFLUID Erötakarmány lovak és szarvas­marháknak. 1 doboz á 5 adag K —60 f. 1 ládácska á 50 adag K 6 — (Turistafluid) Rég bevált aromatikus bedör­zsölés az inak és izmok erő i tósére és edzésére, mint segitó­szer köszvény, rkeuma isi bias é» zsábánál. Turisták, kerek pározók, vadászok ós lovasok által sikerrel használva elő- ós utóerösitésre nagyobb túrák után. '/, üveg K 2.—,»/, üveg K 1 23 f. Fóregpilulák lovaknak 1 bádogduboz K 3-20., 1 karton 1 K. 20 t. Mosó szappan háziállatok részére daraboukint K —.80 f. Nyereg-szappan a nyereg és szerszám isztiiására es ápolásár 1 doboz K 2 — Pallas részvénytársaság nyomdája, V., Budapest, Kálmán-utcza 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom