Vadász- és Versenylap 56. évfolyam, 1912

1912-04-12 / 19. szám

1912. márczius 26. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 157 YEGYES. Baltazzi Aristide ur állapota már annyira javult, hogy csütörtökön délután ismét künu volt a Freudenauban. Báró Neimans R. a szerdai alagi nyeretlenek handicapjában a távoszlopnál elbukott Jakoval, a mely a finishben két ló közé szorult és meg­botlott. Az esettel kapcsolatosan az intézóség valamennyi urlovasnak figyelmébe ajánlotta, hogy a jövőben kíméletesebben lovagoljanak, nehogy szigorúbb rendszabályokhoz kelljen nyúlni. Sajnos, több urlovasunk van, a ki a harcz hevé­ben elveszti higgadtságát és aztán nem tudja lovát egyenesen vezetni. Ehhez járul, hogy az ostort sem képes minden urlovas helyesen hasz­nálni s vele lovát nemcsak akadályozza, hanem nem egyszer kitörésre is birja, amivel esetleg vég­zetes szerencsétlenséget okozhat. Remélhetőleg a mostani esetet s a nyomán járó komoly figyel­meztetést az illetők hasznukra fogják fordítani. Egyébként br. Neimans, bár a bukás kritikus­nak látszott, csak apróbb sérüléseket szenve­dett és már a következő versenyben nyeregbe is szállott, de az Igazgatósági akadályverseny­ben start után kénytelen volt lovát föltartani, mert jobb keze megdagadt, úgyhogy nem volt képes azt használni. Hollán J. ur Soltykoff nyergében szerdán nyerte első versenyét Alagon. Hollán ur maga idomítja lovait, maga is lovagolja őket, ugy a sik-, mint zászlók közti pályákon s igy győ­zelme megérdemelt jutalma volt sporttevékeny­ségének. A közönség nem is fukarkodott az el­ismeréssel, a melyet Hollán ur mély meghajlá­sokkal és a versenypályán szokatlan megha­tottsággal köszönt meg. Gr. Esterházy Károly zászlós, a fiatal urlovas, igen előnyösen tünt föl a lefolyt alagi verse­nyeken. Bár tevékenységét eddig még nem kisérte siker, ismételten láthattuk, hogy a gróf higgadt, jókezü és körültekintő lovas, a ki előtt szép jövő áll. H. Milnet tudvalevőleg kedden egyik bécsi szanatóriumban veséjén megoperálták s a be­teg állapota azóta lényegesen javult. J. Dillon, a Mautner-istálló volt akadálylovasa, lem jöhetett el Bécsbe, miután tavalyi súlyos lakásából kifolyólag ujabb orvosi kezelése vált szükségessé. Pápán vasárnap tartják meg az egynapos neetinget, a melynek egyes futásai jó sportot «érnek. A kötelezett lovak sorában találjuk \~ena Sahibot és több kisebb és nagyobb pályá­éi ismert telivér nevét is. Actét szerdán este negyed hétkor törölték a Preis von Cobenzlból. Szegény legény kétségtelenül a legjobb, ugy­íevezett alagi ló. A Horkay-mén, a mely meg­elenésben is egyike a legtetszetősebb lovak­iak, szerdán jobb mezőnyben, az Áprilisi dijat iyerte meg, jóllehet 5 font pönalitása volt és i táv se felelt meg épen neki. Vele érdemes esz a nagy pályákon is kísérletet tenni. Apjá­an, Horkayban, gr. Festetics Pál kiváló fedező­nént bérelt az államtól. A Lancashire Handicap Steeple Chaset (48.000 ^ 5600 m.) hétfőn futották Manchesterben, és iz értékes futás Wilkinstown győzelmével vég­ödött. Zangen I. ur megvette Sarasatet hg. Hohen­olie-Oehringeiitöl. A Schlesinger és társa czég összes kötele­;ettségeikkel együtt megvette Carriéret és Bon­mnet Mr. Maddentől, és Xyatagant, valamint Pierre de Lunet Mautner Viktor úrtól. A Preis von Cobenzlre (8000 K, 1800 m.), z ötödik bécsi napon eldöntésre kerülő kancza­erseuyre alábbi telivéreket kötelezték: ié Poppy 60J 3é Au 464 é White clover 63é 46 Éva 634 lé Magali 46 4 3é Kate 46 4 ié Csecse-baba 464 3é Dank ! - - - Sage 464 é Piroska 63 3ó Libuska 46J é La Sorma 464 3ó Párta 46 4 A Preis von Leopoldsbergnek Fast (65), Livia 72 1/ 2) és Florian (60) egyenlő kedvenczei 5:1 ddsszal. Landluit oddsa a Király-dijbanimmár 2 : l-hez. Coupefilet a Tribünen steeple-chase nevezettei :özt látjuk. A kancza azonban, ötéves lévén, incs kvalifikálva e futásra. White clover kedden részt fog venni a Preis vom Cobenzlben. Finom Rózsi (Korb) vasárnap starthoz áll a Preis von Laxenburgban. A Preis vom Marchfeld mezőnye: Fabel Gulyás Saucy Girl Pretzner Bankár Janek Giergl Varga Titan Schuster Fürge Korb Mokan Ferguson Radoteur Carslake Azután Dugan Ferke Heidt Fast előkészítést nyer a Preis vom Leopolds­berg gátverseDyre. Lovaskérdése még függő­ben van. Andora (Schuster) vasárnap részt vesz a Preis von Laxenburgban. Ugyanitt fut Hableur( Korb) is. A Tribünen Steepíe-chase mezőnye: Rosalie Slinn The Swell Krouzil * Böske Sparkes Elgin v. Trust Szente A Dreher-istálló sziueit a Trial Stakesben Tiber fogja képviselni, a mely a nagy futás előtt valamelyik kisebb versenyben fog meg­próbálkozni. Éva kedden starthoz áll a Preis vom Cobenzl­ben. Az April-Rennenre (8000 K, 1800 m.), a hato­dik bécsi nap egyik futására kötelezett lovak súlyaikkal: 4é Vivid 58 4é Titurel 58 4é Ingeborg 51 4é Győr 51 4é White clover 584 4é Unbedacht 51 5é Q.uartus 58 4é Briton 58 6é Kahlenberg 604 4é Falsetto 58 4é Sophienalpe 544 4é Térence 51 5é Xénos 534 5é Kartacz 584 4é Kapanyél 524 5é Ksiaze Pan 55 Póker nem fut a Preis vom Marclifeldbeu. A mén legközelebbi startja a Fenék-Rennenben lesz. Saucy Girl csütörtökön délután megérkezett a Freudenauba. Landluft és egynéhány istállótársa, a kitörő­félben lévő köhögési járványra való tekintettel, holnap elhagyják a freudenaui istállókat, s vissza­mennek Alagra. Landluft startja a Trial Sta­kesben igy nem valószínű, azonban istállója e kérdésben az utolsó héten fog csak dönteni. Jávor és Braunau nem futnak a Preis vom Marchfeldben. Konferenzlert szerdán visszaszállították Alagra s a mén most hosszabb pihenőt kap. Lord Firebrand holnap a Freudenauba érke­zik, s a hároméves a közeli napokban próbának lesz alávetve. Ezután fog istállója Trial Stakes­beli startja felett végleg dönteni. Számos akczidens történt szerdán Alagon, szerencsére komolyabb következmények nélkül. A Nyeretlenek handicapjában Jako bukott el a távoszlopnál, a gátverseny handicapban Gabit érte ugyan ez a sors. A Hadseregi akadály­versenyben Blériot 11. a trainingpálya melletti fordulonál, sik pályán megbotlott és elbukott. A tiszti sikverseny handicapban végre Eda a start előtt fölágaskodott, hanyat vágódott, majd a trainingtelepre futott. A Topromene-kmcza nem is vett részt a versenyben. A káposztás-megyeri pálya állandó tribünje már szorgalmasan épül és a közel jövőben tető alá kerül. A versenyekhez, a melyek iránt élénk érdeklődés mutatkozik, különvonatok szállítják a közönséget s a közúti villamos vasút meg­álló helye is közvetlenül a tribün mellett lesz, ugy hogy a közlekedés a lehető legjobbnak Ígérkezik. A közönség kényelméről az intézóség minden tekintetben gondoskodik. A versenyeket tudvalevőleg ápr. 21. és 23-án tartják meg. | Minden napon 6—6 futás kerül eldöntésre. A Concours hippique terminusai, mint érte­sülünk, május 13. és 15-én lesznek. A propozi­ciók a napokban hagyják el a sajtót. A mérkő­zések a következők lesznek: a) vadász- és há­taslovak előlovaglása, b) díjugratás, c) ügető mérkőzés, d) vigaszdíj, e) hölgyek díjlovaglása. A mérkőzést az Urlovasok Szövetkezetének díj­lovaglást rendező bizottsága, a Budapesti Ügető­versenyegylet és a Wiener Reit és Polo Club együttesen rendezik az ügetőversenyegylet Er­zsébet királyné-uti pályáján. Már eddig is szá­mos értékes pénz- és tiszteletdíj áll rendelke­zésre. A mosoni versenyek az árviz miatt elma­radnak. Auwinkel a bécsi tavaszi meetingen nem jön pályára, s a hároméves a Király-dij előtt Buda­pesten valamelyik kisebb versenyben fog start­hoz állani. Lira idei startja valószínűleg a Fenék-Ren­nenben lesz. Nix befejezte versenycarrierjét, s ménesbe megy. A Falb­kanczát elszállítják a napajedli ménesbe, a hol partnere Sac-ä-papier lesz. Jacquemart vasárnap starthoz áll a Magus­R°ruienben. Good Morning valószínűleg távol marad a Preis vom Marcüfeld startjától, azonban vég­leges döntés csak szombaton délután lesz. Istállótulajdonosaink közül az alagi verse­nyeken Jankovich-B. Gyula ur 31,710 K, Mr. Redgrey 13,090, Br. Baich P. hdn. 11,140, Mr. C. Wood 9,850, Bamberger I. ur 7,660, Egyedi L. ur 7,515 és gr. Orssich P. száz. 7,110 korona össznyereményt értek el. Az olasz derbyt csütörtökön futották Romá­ban. Az értékes futás holtversennyel végződött a Signor Federico Tesio két lova Rembrandt és Salvator Rosa között. A döntő futamban csak Rembrandt állott starthoz és igy ő lett a derby győztese. A Freudenauból telefonozza tudósítónk, hogy ott ma, pénteken reggel nagy hó esett; később valamit engedett az idő. Saucy Girl ma reggel In dubio kíséretében 1200 méteres félsebes galoppot végzett. Tetszetős akciójával igen jó benyomást tett. Governor Herberthez került trainingbe. Dalnok és Sirene megérkeztek a Freudenauba. A Capo Gallo-Rennenre (3000 K, 2000 m.), a keddi versenynap egyik futására kötelezettsé­get nyertek: 4é Spezi 55 5é Hüon 11. 55 4é Javorinka 534 id. Topper 55 4é Vivid 55 4é Győr 534 6é Sapristi 574 4é Mitzaki 55 4é Ingeborg , 534 4é Falsetto 59 4é Quartus 59 4ó Térence 534 5é Akácz 55 6ó Szomszéd 574 íé Sophionalpe 53 j 5é Ksiaze Pan 574 A Preis von Erdbergre (3000- K, 1300 m.), a mely kedden kerül eldöntésre, kötelezettséget nyertek : Herzkönig 524 Matchless 54 Sclavin 524 La Sorma 524 Bug 54 Love me 554 Giergl 54 Gun 54 Fandango 54 Enniskillen 54 Csapodár 524 Nándor 54 Magali 524 Jago 54 Dalnok 54 Minister 54 Csaba 54 Katapila 54 Character 57 Budavár 54 Titan 54 The Bloodstock Breeders' Review ezim alatt igen érdekes és értékesnek Ígérkező folyóirat indult meg Angliában, a melyet melegen ajánlhatunk a telivér­tenyésztési kérdések iránt érdeklődők ügyeimébe. Egy füzet ára 1 shilling; a közlöny negyedévenkint jelenik meg és hézagot pótol, miután hasonló munka még angol nyelven sem áll rendelkezésünkre. Előfizetési dij a külföld részére évi 6 korona; a lap kiadóhiva­talának czime London, W. C. 26. Charing Cross Road. Lord Forfar, az alagi nagy akadályversenyre is kötelezett német Steepler hétfőn Karlshorst­ban 81 i kg. alatt, mint nagy favorit győzelmet aratott az Orcadian Jagd-Rennenben Castle Brillant (794) és Fair King (814) ellen. A For­farshire-heréltet gr. Holck vezényelte. W. 0. Connor vasárnap a Prix du Présideut­ben Causerievel elbukott és bal kulcscsontját törte, azonkívül bordái is zuzódást szenvedtek. Urlovasaink élén Folis J. fhdn. áll 5 győze­lemmel. Sibrik S. fhdn. 4, Keresztes A. hdn., és Kiss G. ur 3—3, Krause K. ur és Zangen B. ur 2—2 győztest lovagoltak. Egy-egy győzelmet arattak Hollán J. ur, Issekutz Gy. fhdn., Knapp fhdn., br. Neimans R., Mquis Saint Sauveur, Wodianer B. hdn. és Zangen M. ur. J. C. Daley, Hermit derby-lovasa (1867) kedden reggel meghalt. Az elhunyt a hetvenes években a br. Oppenheim E.-istálló trainere volt. A Kemptonparki Queens Prizet (24.000 K) Duke of Sparta II. nyerte meg, nyergében Longhursttal. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : LOYIK KÁROLY.

Next

/
Oldalképek
Tartalom