Vadász- és Versenylap 55. évfolyam, 1911
1911-10-06 / 90. szám
» ■K—1911 október 6 Apróságok. — okt. 4. Háromévesek nyerték meg, a Gaga-Rennent kivéve, eddig az összes kísérleti jellegű futásokat, igy a Kőbányai díjban is háttérbe szorultak a fiatalok Robinette mögö:t Mint a többi eredmények, úgy ez a futás sem jelent lesújtó kritikát a legifjabb évjáratra, mert a mellett, hogy csak nagyon közepes youngste- rek vettek részt a futásban, több körülmény csökkenti a vereség jelentőségét. Első sorban kell ezek közül figyelembe vennünk, hogy a verseny teherskálája öt fonttal kedvezőbb volt a háromévesekre nézve, mint azt a rendes korteher táblázat jelzi, a nyerő Robinette lovasengedményt is élvezett, igy a másodiknak helyezett Csecsebaba tulajdonlapén kilencz fontot czedált legyőzőjének. Csecsebaba azonkívül a flnishben kitört és ezzel megkönnyítette a King ifoó-kancza nem épen biztos győzelmét. Robinette egyébként, Sentán átszámítva, bebizonyította Gerbeaud ellen kivívott győzelmének teljes realitását, a mely szerint pedig évjáratainak legjobbjaitól kevesebb súly választja el, mint a mennyivel a neki súlyt adó Csecsebaba áll a kétévesek oliteje alatt. E szerint tehát a vereség daezára újra a fiatal évjárat jóságáról nyertünk documentumot és a kétévesek legjobbjait csaknem teljes klasszissal tarthatjuk jobbnak egy évvel idősebb társaiknál. * Sapristi’ak papiron abszolút jó dolog volt az Állam- dij, de a Pardon-ivadék mögött Quartus váratlanul újra kifutotta a Nagy Freudenaui bandieapban mutatott jó formáját és pillanatra meleggé tette a tinisht. A Royal Lancer-mén e teljesítményével szemben teljesen érthetetlen az Őszi díjban való rossz szereplése és annak magyarázatát csak a távolságok jelentős eltérésében kereshetjük. Quartus, úgy .átszik, pronon- ceirt stayer, a mely csak a derbytávoknál hosszabb distancokon mutatja meg valódi képességét. Vansittart közepes futása egyébként megfelelő alap a mai verseny elbírálására és ezt acceptálva Sapristi és Quartus szerepléseik fedik top teljesítményeik értékét. * Persistnek a Prince of Wales bandieapban mutatott formájához képest meglehetős onyho elbírálás jutott osztályrészül a Háromévesek őszi nagy han- dicapjában és csak az szólt ellene, hogy rendkívül kis súlyához aligha kap megfelelő lovast. E tekintetben azonban a kiB Baluska, a ki még az öt fontos engedményt igénybe tudta venni, kitűnő aquiziczió- nak bizonyult, mert dicséretes nyugalommal és igen jó pozicziúkban hozta lovát, a flnishben is nyugodt kézzel összetartotta a kanczát és ezzel ehanceszához mérten megszerezte a győzelmet a top teljesítményének megfelelően szereplő Lekvár ellen. Ruth kifutotta a Badeni díjban mutatott formáját, de ha hamarabb tud kibontakozni, esetleg elvitathatta volna a második helyet az ide oda ingadozó Lekvártól. Jóval formája alatt futott Romorna, a mely tény magyarázatát megbizhatlan lovasán kívül abban is kereshetjük, hogy a kancza rövid időn belül harmadik erős versenyét futotta, pláne néki meg nem felelő távon, de meg rossz tempere is menti. Ez utóbbi körülmény magyarázza Chan rossz futását is, míg a többieknek részint a táv, részint nagy súlyúk miatt nem volt keresni valójuk. * Meglehetős nehéz versenyt futott Rafael a Palotai díjban, a melyben pedig, legutolsó formája alapján, általában a mén könnyű nyerését várták, miután emlékezetes holtversenyénél rossz pozicziók hátráltatták. Részünkről a mén utolsó formájának értékét a látszólag nehezen kivívott győzelemmel nem látjuk megezáfoitnak, hanem azt hisszük, hogy Rafael ellenfelei jobbak voltak, mint azt róluk feltételeztük. Rap- pelkopf első napi győzelme, úgy látszik, erősebb kiélezést kiván, mig a Dara-Fandango holtverseny magyarázatát valószínűleg nem az utóbbinak dekadens formájában, hanem az előbbinek javulásában kereshetjük és a versenyben igy Fandangon kell megállani. A negyedik ellenfél, Ginistrelli viszont igen rosszul szerepelt é3 nyilván sokat vesztett régi jó formájából. * Kitünően érvényesült a papír a kétévesek handicap- jában, miután az első helyeket az eminens esélyű Oh dear és Macaulay foglalták el az eddig kellőleg nem értékelhető Wilbur ne előtt, mig a többieket a triótól meglehetős köz választotta el. E verseny szép finishéhez méltó volt azután a napot bezáró eladóverseny küzdelme, a hol Magánzót Janek brilliáns művészete mentette meg Nem Sahib ellen a vereségtől. Magánzó e formája bécsi győzelmének értékét fedi, illuzóriussá téve Menkö ellen "kivívott nyerésének realitását. Akkor Menkö, valószínűleg a neki rövid táv miatt, kétségtelenül forma alatt szerepelt, illetve a gyors Magánzó előnyét már nem tudta behozni. C7l31innÍ3Í iintfímil/b kocsányos tölgy-makk (Quercus u£luVUlildl iclUllldllll, pedunculata),kocsánytalan tölgy makk (Quercus sessiliflora) a szlavóniai világhírű erdőségekből, a csira képességért jótállással, jól áttelelt, szakszerűen kezelt ; tetszés szerinti mennyiségben legjutányosabban szállítja: Spitzer Jakab, Vinkovce, (Szlavónia). Vadász- és Verseny-Lap. 545 A Szt. László-dij. A Szt. László-dij, kétéveseink e nagyjelentőségű próbája, idén is érdekes esemény lesz, jóllehet az évjárat elitejébe tartozó youngsterek : Landluft, Good Morning, Lumperl, Poker nem vesznek, illetvo nem vehetnek részt benne. Helyettük a másodklasszis legjobbjai fognak starthoz canterezni s miután a szóban i forgó lovak javarészt analog képességet jelentenek, érdekes finishre van kilátás. Sorra véve a jelölteket, elsőnek Lord, Firebrand- dal foglalkozunk. A mén esélyét előzetesen a Gr. Esterházy-Memorial vitte előtérbe, a hol a Matchbox- ivadék második lett Landluft mögött, megelőzvo Satrapot, Dúcot, Azutáni, Mendát stb. E teljesítmény nagy figyelmet érdemelt s favorittá is tette a mént, a melynek pozicziója azonban a Kladrubi dij után, a mikor Polier megverte, erősen megingott. Nézetünk szerint a Kladrubi dij mit se von le Lord Firebrand formájából. A Matchbox-mén súlyt adott volt Pókernek, nem is jött el jól a géptől, de ezenfelül Pókerben igen jó ló verte meg, a mely egész közel helyezendő Landlufthoz, Good Morninghoz stb. igy tehát Lord Firebrand fölött nem törünk pálezát, sőt benne látjuk a verseny egyik legreálisabb jelöltjét. Komoly kombattáns Dalnok is, amelynek chanceát I az okt. 1-i kétévesek versenye huzza alá, mikor a Gomba-mén könnyen előzte meg Dúcot, Tüzet, Bug'of, stb. Előzetesen Dalnok Becsben két maidenverseny- ben vett részt és egyszer Vignette, másodszor pedig’ Párta és Monte Carlo mögött ért czélhoz. B két utóbbi forma nem jó ajánlólevél, mig a budapesti teljesítmény elbírálásánál óvatosságra int, hogy a nevezett futásban Duc rosszul került el a starttól. Dalnokban mindenesetre flgyelembo veendő ellenfelet kell látnunk, de hogy Lord Firebrandot meg tudja-e olözni, papiron kétségesnek látszik. Az Egyedi-istálló két jelöltje között Duc iránt az elmondottak alapján nem tudunk fölmelegedni, mig Serenissima papiresélyét nem szabad alábecsülni. A Pardon-ivadék a Kétéves kanczák versenyében oly könnyen verte (meg a jó formát jolontő Pártát, Sclavint, Grifet, hogy, ha a táv nem lesz ellenére, most is frontban kell végeznie. A többi pályázó csak javulás esetén juthatna győzelemhez. Satrap a Gr. Esterházy emlékverseny alapján nem adhat súlyt Lord Firebrandnak, ugyané verseny Azutáni is kirekeszti a számba vehető pályázók sorából. Tiber vagy Auwinkel formája nem elég jó ily verseny megnyerésére, ugyanez áll Munkásról. Heros ellen lovasa várható túlsúlya szól s egyébként is, a mén srikt forma szerint legfeljebb, ha egy két fonttal jobb Dúcnál. Monte Carlo megbizhatlan ló s e mellett a táv se lesz előnyére. Maradna Oiseau, a melyet egy házi próbája alapján élénken fogadtak e versenyre. A nyilvánosság előtt a Matchmaker-mén legjobb teljesítményeként a szept. 16-iki Nyeretlenek versenye áll, mikor fejhosszal biztosan verte meg Vignettet, Gáteux-t, Búgot. Ez a forma nem elég jó arra, hogy a mént bizalmunk kisérje starthoz s vele csak úgy számolhatunk, ha tényleg nagy javuláson ment át. Végeredményben jelöltünk Lord Firebrand, a melynek papiron pár fontnyi előnyt adunk Dalnok s a vele csaknem egyenlő esélyű Serenissima előtt. A budapesti kilenczedik és tizedik'nap Szombaton a háromévesek számára fentartott Budaörsi díjban mérkőznek először a telivérek. A mértföldes távolságú futás nevezettjeinek sorából Zenezuna a legjobb ló, de rendkívül nagy súlya miatt esélye háttérbe szorul. Papiron Romulusnak van legtöbb chance8za a győzelemre, de a ménnek már kissé hosszú a táv, igy Knallgas esetiig veszélyes ellenfele lehet. Chant, bár papiron jó esélye van, rossz tempere miatt ki kell hagynunk a kombináeziókból. A Nyeretlenek handicapjában igen mérsékelt mezőny indul, igy a kanczának már túl hosszú mért- földes táv daczára, Ebolit kell jelölnünk Rákóczi és Gunther előtt. A Totalisateur-handicap sulyelosztásában a Freudenaui nagy handicap eredménye Hüon 11.-t minősiti a legenyhébben elbírált tolivérnek és a herélttől nehezen vitathatják el a győzelmet. Vele szemben jóformán csak South East volna kérdőjel, mert ha a Marta,gon-kíinevd. menőkedvében van és kifutja legAZ ÖNMŰKÖDŐ FROMMER PISZTOLY A SZAKÉRTŐK ZSEBPISZTOLYA! a legmagasabb körök hordják és az a m. kir. határrendőrség, az államrendőrség, az erdészet, a posta- és távirdaszolgálat, valamint számos városi rendőrség rendszeresített szolgálati fegyvere. Az egyedüli pisztoly a világpiaczon, a melynek csöve lövés közben épp olyan erősen és megbízhatóan van elzárva, mint a legújabb katonapuskáké, tehát a lövőnek a lesnoíyoiib biztonságot és a legkitűnőbb lövési eredményt nyújtja és e mellett kényelmesen zsebben hordható. Négyszeres biztositója van legtökéletesebb kivitelben. Félkézzel kényelmesen felhúzható és bármikor leereszthető kakasa. Minden részében teljesen kicserélhetően gépmunkával készíti a FEGYVER- ÉS GÉPGYÁR R.-T. BUDAPESTEN. Kapható a bel- és külföld minden jobb fegyverkereskedésében. Különféle nyelvű leírás kívánatra díjmentesen rendelkezésre áll. U/eber R. világhírű nyestcsapdái 44. sz. 1871. évi találmány. Különféle uj csapdák, magas állások, agyaggalatnbdobógépek (jj mka.) halfogóvarsák stb. Képes árjegyzék Weber Rezső összes találmányairól ingyen. 55 arany érem, 9 áilamdij és több mint 100 egyéb dij. Legrégibb első haynaui és német duvad csapdagyár Weber R. Haynau (sziléziai. cs. és kir. udv. szállító.