Vadász- és Versenylap 55. évfolyam, 1911

1911-09-27 / 86. szám

524 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1911. szeptember 13. kozott, mint legutóbb és oly stylusban verte Robinel­tet és az utolsó száz méteren már nem szivesen küzdő Titurelt, a mely teljesen méltó a Nunquam dormio-ivadék tavalyi legjobb formáihoz. Lekvár a tava9zszal igen jól futott a budapesti Oaksban, de azóta jó másfél stone-nel szerepelt top teljesítménye alatt, igy legutóbb a bécsi meeting harmadik ós ne­gyedik napján a Dunure, illetve Benczúr handicapok­ban is, mig most, kifutva legjobb formáját, Titurellel egyenlő elbírálásra tarthat jogot. — lbykus az Amaranthus versenyben aratott győ­zelme után Bécsben nem végzett erősebb munkát, ne­hogy a négyévest az erős fáradalmak esetleg megvisel­jék. A Preis von Badenben való startja akkor még nem képezte kombiuatió tárgyát ós mikor indulása az utolsó pillanatban mégis perfelctuálódott, a mén már némileg dekadens konditiúban vette fel a harezot. lbykus azután épp ezért és egy erős galopp feltétlen szükséges volta miatt állt starthoz az Államdijban, a hol azonban Vargának, a mén nem egészen fit konditió­jára való tekintettel, kímélettel kellett lovagolnia és ez magyarázza Sapristi játszi nyerését. Azonban ter­mészetes, hogy a félig fit lbykus ekkor nem tudta volna megverni Sapristit, legfeljebb megszorította volna. B galoppnak köszönheti a mén, hogy ma ismét tip-top vehette fel a harezot ós érvényre juttatván hatalmas speedjét, kifutotta legjobb formáját. Ezeket mondotta Szemere Kálmán százados, a Sze­mere-istálló vezetője, e sorok írójával folytatott be­szélgetése közben és a véleményt, mint lbykus di­vergáló formáinak kétségtelen magyarázatát, szük­ségesnek tartottuk reprodukálni. A mén ma tényleg a legjobb Ibykusként győzött és formája fedi azon teljesítményeit, a melyek őt Rascal és Icy Wind \ után legjobb idősebb lovunknak miuősitilc. Sapristi szintén derekasan állotta meg helyét, sőt Ravens­wood előtt való helyezése még valamivel jobb is top formájánál, a melyet Hüon IL ellen kivivott győ­zelme jelentett, mert lbykus ellen való nyerését nem lehet teljes biztonsággal értékelni. Ravenswood, mint Dummer Kerl közeli negyedik helye mutatja, kissé forma alatt futott, mig Doriyny egészeu felmondta a szolgálatot, a mennyiben a mezőnyből elsőnek volt megverve és utolsóként ért czélhoz, meghazudtolva az Amaranthus-versenyhen való jó futását. * Imponáló stylnsban nyerte meg Poker a Kladrubi dijat és a King Rob-mént e győzelem egyszerre év­járata legjobbjainak so.rába helyezi. Pormáját kétség­telenül akczeptálnunk kell, a mennyiben Lord Fire­brand ma is épp ugy jóval megelőzte Mendát, mint az Esterházy Memorialban, az elég jól szerepelt Fan­dango pedig lépést sem tudott tartaui a Matclibox­ivadékkal. Ez utóbbi igy, veresége daczára, végleg iga­zolta az Esterházy Memorialban mutatott formájának helyességét, Póker győzelme tehát teljes méltánylást kiván. Póker nagy stylusu győzelmének magyaráza­tául a táv hosszú voltát sem hozhatjuk fel, mert el­tekintve attól, hogy az Ésterházy-Memorialban Lord Firebrand határozott documentumát adta a staminá­nak, a King Boámén egész uton uralta a helyzetet és 1200 méteren épp oly játszva győzött volna, mint igy. Pokerre pillanatig sem volt veszélyes egy ló sem, ellenfeleit ellenben folyton hajtani kellett és igy kétségtelenül akczeptálhatjuk, hogy a mén alig valamivel rosszabb, ha ugyan rosszabb, két legjobb mén kortársánál, Lumperlnél és Good Morningnál. E mellett Póker nagy stayernek ígérkezik, mint anyja Pompadour volt ós mint ez is, valószínűleg csak jövőre, hároméves korában mutatja meg egészen igazi tudását. Sajnos, hogy Pokernek, ugy mint idén Lógósnak, jóformán egy klasszikus kötelezettsége nincs, igy idén csak a Honckel Memorialban indul­hat, mig a jövő évi eseményekből csaknem teljesen ki van zárva. * A két utolsó versenyről annyit, hogy Vocativus csak a lovaskülömbség révén szenvedett vereséget Herzeleidtöl és ugyanez szerezte meg Wetternek a győzelmet a nyolezszáz méterig biztos nyerőnek lát­szó Zuleika ellen, a mely az utolsó száz méteren csaknem megállt. Janek itt ismét brilliáns finisht lovagolt, olyant, a miiyent még tőle is csak kevés­szer láttunk. A budapesti negyedik nap. Csütörtökön 2500 méter távolságú eladók versenye az első szám. E futásban Napagedl, Vansittart és Boncompagno a jobb lovak a nevezettek sorából. Kö­zülök Boncompagno legutolsó formái nem elég kieló­gitőek, igy, nagy súlya daczára, Vansittart pártjára kell álnunk Napagedl előtt. A nyeretlenek versenyében Eboli, Senta, Radium és Inter pocula között dőlhet el az elsőség kérdése. Radium itt végre talán mégis leteheti maidenségét, a melyet már ismételten csak balszerencséje miatt nem tudott elveszteui. Ebolinak hosszú a táv, igy Radium legveszélyesebb ellenfelét Sentaban keressük Inter pocula elótt. A kétévesek őszi nagy handicapjában Munkás, Nándor, Oh •' dear, Dank - - - Sage, Pannónia, Ma­gali és a Dreher-lovak (Rahl, Auwinkel) a szerin­tünk enyhébben elbírált lovak. Küzülök Anwinkelt illetné meg a papiros esély, de a mén már ismételt csalódást hozott, igy nekünk is cserben kell hagynunk bizalmunkkal. Melletto utolsó formája Oh d• art ajánlja, de inkább Munkásban bizunk Magali előtt, mig a kanczának a harmadik esélyt adjuk. Az Uszi kísérleti versenyhen a legfiatalabb évjára­tot Pokerben igen jó ló képviselheti, mig a három­évesek nevezettjei a formájában visszamont Alpen­roset kivéve az évjárat legjobb flyereit foglalják össze. Bankár,Fürge ós Radoteur mérkőzése magában is elsőrendű sportot helyez kilátásba, de. a nagy javu­lást mutató Poker is beleszólhat a trió küzdelmébe. A hároméves pályázók triójából Radoteur és Bankár a Kozma Memorial óta nem futottak, igy e verseny eredményének alapján kell elbírálni esélyüket. Bankár itt, mint Alpenrose későbbi szereplései is bizonyítot­ták, legjobb formáját futotta ki, a melylye! tavaszi versenyeit is nyórte, igy Radoteurt rapiron mindössze három fonttal állíthatjuk a Falómén top formája alá. Fürge tavasszal háttérbe szorult Bankárral szemben/legutóbbi eredményei azonban jóval maga­sabbak és a Preis vom Graber,ben Trafalgar ellen ki- > vivott győzelme köriibelül azt az értékelést kívánja, a mit Radoteurnak a Kozma Memorial formája je­lent. Miután pedig Fürge a nomi különbséggel keve­sebbet visz Bankárnál, a két ló -esélye papíron, top formájuk szerint, teljesen egyenrangú, e mérkőzés fogja tehát eldönteni, hogy kettőjük köztll melyik a legjobb hároméves flyer. Részünkről inkább Fürgé­ben bizunk, még pedig azért, mert Bankár, ugy tudjuk, csak legutóbb vehette fel az erősebi) munkát. Radoteurnak szintén egészen közei kell végeznie két társához, mig Póker, ha utolsó győzelmének formája helyes, a győzelmet is vitathatja Fürgétől­A kétévesek haudicapjában Rahl határozott bizal­munkkal állna starthoz, mert győzelmeinek formájá­val eminens chance illeti meg. Ellenfelei közül jó esélyt adunk Fabelnek, Iíatapilanak, Romolanak, de a mént esetleg Invariable is jó chancesszal helyet­tesitheti. Jelöltünk a Dreher-istálló kiküldöttje mellett elsősorban Katapila. A napot berekesztő Monori dij kedvező súlyával jó dolognak látszik Winnetou számára. A második esély tekintetében már nehezebb a választás, a mennyiben erre papíron Beggar, Romulus, Sever, Csalfanna és Lekvár csaknem egyenlő joggal tarthatnak számot. Közülök részünkről Winnetou után Lekvár pártjára állunk Romulus előtt, mert az előbbi mellett a ked­vezőbb súlyviszonyok szólnak. Programm. Budapesti versenyek 1911. Őszi meeting. Negyedik nap. Csütörtök, szeptember 28. 2-30 i. Eladók versenye. 2000 k. a győztesnek, 300 k. a 2-iknak, 200 k. a 3-iknak. Táv. 2500 m. (9 alá­irás.) 1. Bamberger I. ur 5é s k Tili II. 3000 56'/» 2. Dávid E. ur 5ó p her Napagedl 4000 59 3. - 3ó s k Panna 2000 ' 50'/., 4. Geist G. ur 4é stp k Akácz 3000 56% 5. Mr. Madden 6é p m Vansittart 7000 62 6. Mautner V. ur 5é s m Arno 4000 59 7. Milue F. ur 6é p her Lanzendorf 2000 57 8 5ó p m Boncompagno 2000 57 9. Szemere M. ur 3ó s m Adam W. 3000 53 Tip: Vansittart—Napagedl 3 00II. Nyeretlenek versenye. 3000 k. a győztesnek, 800 k. a 2-iknak, 300 k. a 3-iknak. Táv. 1500 m. (15 aláirás.) 1. Mr. Adrién 3ó p her Jeles 2000 55% 2 Gr. Esterházy B. 3ó p k Babona 2000 54 3. Br. Harkányi J. 3ó p k Eboli 56% 4. Gr. Henckel A. 3é p m Mortimer 11. 58 5. Mr. Madden 3ó p k Senta 56% 6. Mautner V. ur 4é sz her Nena Sahib 2000 58 7 . 3ó s in Corvinus 2000 55% 8. Metealf J. ur 3ó s k Adress 2000 54 " 9 Gestüt Oroszvár 3é p k Azalee 56% 10 . 3é p her Radium 58 11. Szemere M. ur 3ó s m Adam W. 58 12 . 3ó p k Rózsaszál 56% 13. Hg Taxis M. E. 3é p k GrandeDiseuse 2000 54 14. Br. Üchtritz Zs. 3ó p m Jó lesz 58 15. Mr. C. Wood 3é p k Inter pocula . 56% Tip: Radium— Senta 3 35 III. Kétévesek őszi nagy handicapja. 10000 k. a győztesnek, 2000 k. a 2-iknak, 600 k. a 3-iknak. Táv. 1500 in. (34 aláirás.) 1. Negropontes Gy. ur p m Mokan 60 2. Br. Harkányi J. p k Vignette 55 »A 3. Mr. Lincoln p k Visz 55% 4. Br. Üchtritz Zs. p m Bony 55 5. Br. Springer G. stp k Dáidc! Sage 55 6. Geist G. nr p m Munkás 54 7. Péchy A. ur s m Nándor 53 8. Gr. Wenckheim I. s k Oh dear 52% 9. Egyedi L. ur s k Magali 50% 10 Dreher A. ur s m Rahl 50% 11. Dreher A. ur p m Auwinkel 50 12. Lossonczy Gy. ur p k Pannónia 49% 13. Br. Springer G. s k Elegie 48 % 14. Rödey Rezső stp k Szaraczén 47 % 15. Hg Lubomirski Gy. stp m Gnat 46 16. Lov. Landau H. p k Roselle jjÁ 17.Rödey Rezső p m Duty 45 18. Zangen I. ur p 111 Barnalegény 431, Tip:. Munkás—Magali­-Oh dear 4 05 IV. Oszi kisérlcti verseny. 10000 k. a győzte* nek, 1600 k. a 2-iknak, 600 k. a 3-ikpk. Táv 110 111. (8 aláírás). Í.Dávid E. ur 3ó p ni Bankár 2. Dreher A. ur 2ó p 111 G ergl 3 . 2ó stp m Póker 4. Lov. Landau H. 2ó s m T it an 5 Mautner V. ur 3é p lc Fürge 6. Negropontes Gy. ur 26 p ni Mokan 7. Br. Springer G. 3ó p m Radoteur 8 . 2é s 111 Ma foi Tip: Fürge—Poker 4 40 V. Kétéves k handicapja. 6000 K a győztesnek 1500 lc. a 2-iknalc, 500 lc. a 3-iknak. Táv. 1000 111 (47 aláirás.) 1. Hg Hohenlohe-Oehringen p 111 Lwnpti l 2. Dreher A. ur p 111 Giergl 3. Br. Üchtritz Zs. p 111 Rod .-Roda 4. Br. Harkányi J. p k Vignette 5.11g Hohenlohe-OehrijTgeii p m Character '6. Mr. Adrién p lc Fabel 7. Dreher A. ur p lc Invariable 8. Br. Springer G. p m Katapila 9. Geist G. ur p 111 Dara 10 Drolier A. ur s m Röhl 11 Lov. Landau H. s 111 Rafael 12. Gci-t G. ur s lc C.y csebaba 13 Zombory E. urnő p 111 Ferke 14. Péchy A. ur stp 111 Enniskillen 15. Gr. Berchtold L. p 111 Grazie, Tanto 16. Szemero M. ur p k Libuska 17 Arlóy István s lc Álcza 18. Mautner V. ur p k Du 19. Egyedi L. ur stp lc Romola 20 Gr. Wencklioim D. s 111 Bezzcntö 21. Br. Neimans R. s k Pi> ty 22. Hg .Hohenlohe-Oehringen stp k Lerobi 23. Tápiószentmártoni ménes p m Magyar 24- Hg Lubomirski Gy. s lc Baby 11. 25. Szemero M. ur p 111 Wilbume 26. Bamberger I. ur s k Anyuczi 27. Rödey Rezső p 111 Veinard Tip: Dreher-ist.—Katapila 5 10 VI. Monori dij. 3000 lc. a győztosnele, 800 k. 1 2-iknalc, 300 lc. a 3-iknak Táv. 1100 111. (14 aláirás i.Gr. Berchtold L. 3é stp m Dinna Forgive 52 62'/ 51 51 51 61 51 62 V 5 iV 69'/ 61'/ 580 58'/ 55'/ 55 1/ 55 54 V 53»/ 53'/ 53»/ 53 52'/ 51'/. 50»/, 50'/ 50 50 49'/ 48 47 46'/ 46'/ 45 44 43 417 53 51 49'/, 52 48'/. 48'/. 50'/. 50 7 50 497 48'/ s 50 2 Dreher A. ur 3é s 111 Beggar 3. Egyedi L. ur 3ó s 111 Romulus 4. Geist G. ur 3é p k Lekvár 5. Mr. Lincoln 4é stp 111 Winnetou 6. i\ír. Madden 3é p lc Senta 7. Mautner V. ur 36 stp lc Margate 8. Rauch Ií. ur 5é s lc Ambronne 9. Schlesinger B. ur 4é s lc Piroska 10. Br. Springer G. 3é s m Sever 11. Szemere M. ur 3é p lc Csalfanna 12. -—— 3é p lc Rózsaszál 13. Mr. C. Wood có s m Paimenter Tip: Winnetou— Lekvár Éva veresége. Éva hamburgi vereségéről táviratmik alapján rövi­den már megemlékeztünk, de a kancza futása a jövé eseményeit illetőleg oly fontossággal bir, hogy felette a részletek bonczolgatása nélkül napirendre nem tér­hetünk. Első sorban ugyanig konstatálnunk kell, hogy a kancza sokkal jobban futott odakint, mint vártuk, hiszen mindössze rövid fejhosszal szenvedett veresé­get a németek kimagasló klasszisa kétévesétől, Dolo­mittól. E teljesítmény magában is valószínűvé tette, hogy a kancza kifutotta legjobb formáját és épp ezért megkérdeztük e tekintetben lovasának, Winkfleldnek véleményét, a ki a következőket mondotta lapunk munkatár.-ának: — Eva, szeriutein, sohasem volt jobb, mint a Ham­monia-Preis napján és épp ezért most is fontartoin, hogy Dolomitban, bár csalc a logi'övidebb fejhosszal győzött, excoptionális jó lovat keresek. A mén ugyanis meglehetős szerencsétlen versenyt futott és a nagyon nehéz kétéves erősebb fizikumú lovast kiván. Ha Éván keresztül szigorúan az eredmény szerint bíráljuk el Dolomit formáját, ugy a mént négy font­tal Landluft alá kell helyeznünk, miután pedig az Ausztria-díjban a nemi különbséggel nagyobb a súlya, mint a kauezáé, osélye papíron bét fonttal rosszabb. Vele egyforma esélye lenne tehát az Esterházy Me­morial szerint a kétévesek közül Lord Firébrandnak és mert a futásban a háromévesek, a tapasztalatok szerint, csak a legritkább esetben jutnak szóhoz, a mént a második esély illeti meg a papíron. Termé­szetesen ekkor nem vettük figyelembe Lomot, a melynek esélyét nincs módunkban elbírálni. Valódi fiatal német dogg 7á főmérnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom