Vadász- és Versenylap 55. évfolyam, 1911

1911-06-26 / 47. szám

1911. junius 20. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 327 vagytok róla győződve, hogy ennek a mostani gyakorlat az egyedüli ezélravezető módja, pedig szerintem ezt az ósdi módszort sutba kellene dobni és nagyobb tekintettol kellene lenni arra az egész világon elfogadott elvre, melyet legjellemzőbben a német fejez ki 3 szóban : «

Zucht nach Leistung». Fölhívom becses figyelmedet arra a Hammersberg László tollából eredt emlékiratra, mely Podmaniezky Géza báró és Forgác.h László gróf kezdeményezéséből 1903-ban tartott értekezletnek folyománya. Ebben az emlékiratban nagyon becses és megszívlelendő eszmék találhatók, többek között fölveti a kérdést, hogy miért ne lehetne az állami ménesek mellett kopófalkákat tartani, melyek után a tenyészanyagot alaposan ki lehetne próbálni? Hozzáteszem, hogy szerintem ezek vonszulékfalkák is lehetnének, mert ezekkel nemcsak őszszol, de tavaszszal is lehetne dolgozni. Ilyen falkának tartása elenyésző csekélységbe kerülne. De ha ez az idea nem tetszik, ott van a hadseregünk; lovainknak szívósságát, edzettsógét, erős szolgálatra való megtermettségét hol próbálják ki alaposabban, mint a hadseregnél? Meg vagyok róla győződve, hogy ezen valóban közös ügy iránti szeretetből kölcsönös jóakarattal lehetne olyan modalitást találni, mely szerint az állami méne.-ek jövendőbeli auyakanczái besoroztatásuk előtt 2—3 évig a hadseregnél lennének alaposan kipróbálva. A mének pedig vadászszauak ugy a házi, mint a nyilvános falkák után, de nem egy szezonban, hanem legalább is kettő-háromban egymásután. A meg nem felelöt kérlelhetlenül ki kellene selejtezni• Ezen eljárásból mérhetlen haszna lenno országos lótenyésztésünknek, mert ha ez bekövetkezik, akkor eltekintve attól, hogy megőrizzük a magyar lónak régi jó hírnevét, a katonai kincstár föltétlenül nagyobb árakat fog fizetni, a Németországba való export emelkedni fog és a végeredmény, hogy a hidegvérű ló rohamos terjedését némiképpen meg fogjuk lassítani. Engedd meg, hogy becses figyelmedet még egy körülményre fölhívjam. Általánosan ismeretes, hogy a telivórteuyésztők kizárólag a véráramok egybevetése alapján tenyésztenek, küllemre, öröklő hibákra nem tekintenek, mert a versenylónak sebességével kell kenyerét megkeresnie. Ők képviselik a pedigreetenyésztóssel az egyik szélsőségét, mig az állami ménesek kezelői kizárólag küllőmre való tenyésztéssel a másik szélsőséget képviselik. Az lenno az ideális állapot, ha ezt a két szélsőséget össze lehet keverni, ha az arany középutat meg lehetne teremteni; sajnos, ez nem lehetséges, mert az angol telivértenyésztés a vele kapcsolatos versenyiigygyel kinőtt már az állami atyáskodás szárnyai alól, mindazonáltal nem vagyok képes megérteni, hogy az állami dijaknál az állam a dij kiadásához miért ne köthetné azon föltételt, hogy a győztesnek kifogástalan küllemü, örökölhető hibáktól mentes állatnak kell lennie? Ez a körülmény legalább kissé arra ösztönözné telivórtenyésztőinket, hogy tenyószanyaguk párosításánál ne kizárólag Bruce Lowe számtóteleire tekintsenek. Ezzel kapcsolatosan ki kell jelentenem, hogy nem tarthatom közérdeknek, ha az állam a versenyistállókból kikerülő méneket úgyszólván minden tekintet nélkül összevásárolja, akár mutattak a pályán tehetséget, akár nem, akár van öröklő hibájuk, akár nincsen. Ezek a nagyon közepes értéket képviselő állatok kint a méntelepeken rendszerint kés alá kerülnek és az állam pénze elveszett. Ezen veszteséget azután az állam pótolni törekszik azzal, hogy a fedeztetósi dijakat tulmagasra állapítja meg és hogy a bórméneknél nem is uzsorakamatot vesz, hanem a befektetett tökét magának sokszorosan visszafizetteti. Pedig ha segíteni akarunk a nemesvérü lótenyésztésen, akkor a fedeztetósi dijakat és a bérménok dijait lényegesen le kell szállítani. Befejezem soraimat, urszágos lótenyésztésünk szerencsétlensége, hogy Kozma Ferencz elköltözött erről a világról, mielőtt méltó utódot tudott volna magának nevelni. Kik utána következtek, mindannyian hangoztatták, hogy az ő szellemében fogják vezetni orszá. gos lótenyésztésünket, de sajnos, messzire elmaradtak töle. Most a sors ugy akarta, hogy Te ülhettél bele Kozma Ferencz örökébe, kívánom noked is, országos lótenyésztésünknek is, hogy valóban méltó utódja legyél a boldogultnak. Szívélyes üdvözlettel őszinte régi hived Gróf Széchényi Aladár. * . Nyilt válasz a nyilt levélre. Méltóságos gróf Széchényi Aladár urnák. Kedves Barátom ! A Köztelek f. é. junius hó 10-én megjelent 45. számában nyilt levelet intéztél hozzám, a melyre — annak tartalmánál fogva — érzem, hogy nyilt levéllel kell válaszolnom. Hazafias aggályaidat a IX. gazdakongresszuson nagy többséggel elfogadott határozati javaslat felett én is a legterjesebb mértékben osztom, de egyben mélységes fájdalmamat fejezem ki a fölött, hogy a ponderans «nagy többségű éppen azon vármegye uri tenyésztőinek soraiból került ki, a melynek lótenyésztése és különösen népies tenyésztése még 20 évvel ezelőtt a legelső volt az országban. Néhai leveldi Kozma Ferencz mesterünk legalább, a ki tudásának alapelveit Széchenyi Istvánnak «A lórul» irt könyvéből merítette, vármegyétek köztenyésztését tartotta a legelsőnek. Az aszalói, attalai, pulai lovakat ismerték országszerte. Hol vannak? Hova lettek? Mivé váltak? és kik az okozói elpusztulásuknak, tönkretételüknek ? Egyetértek, mondom, a vérbeli tenyésztést illető hazafias aggodalmaiddal; ámde egyáltalán nem értek egyet veled azon utak és módok megválasztására nézve, a melyeket az államérdekü czél elérésére ajánlasz és egyúttal lótenyésztésünk «rákfenéjére» reámutatsz, mert én mindenekelőtt másban látom a «.rákfenét», mint te. Tagadhatatlan ugyanis, hogy van ilyen rákfene-, még pedig nemcsak lótenyésztésünkben, hanem a jó Isten tudná megmondani, mennyi intézményünkben. Az a «rákfene» — nézetem szerint — azon áldatlan tulajdonságunk, hogy a mi jónk van az országban, azt megbecsülni, megtartani nem tudjuk és magasabb szempontokból, népboldogitási viszlcet.egböl, lii.rnévkeresésből stb. elpusztítjuk. Széjjelliuzunk, egymást ütjük, marjuk és ha lehet — kimarjuk. Itt látom ón, kedves Barátom, a «rákfenét» és hozzá teszem még azt is, hogy súlyosbítja a morbust, miként akkor, a midőn valamely intézményünk netalán gyenge oldalát felfedezzük, ezt nem tárgyaljuk a nagy Széchényi szellemében bizalmas baráti körben, hanem kivissziik a megvitatást a nagyvilágba, magunk szidjuk a magunkét, feltárjuk fogyatkozásainkat, lehurrogjuk, leszóljuk intézményeinket többkevesebb alapossággal, avagy akár alaptalanul is. Bocsáss meg, kedves Barátom, hogy én is itt hozzád teljes őszinteséggel szólok, azon nézetemnek adva kifejezést, hogy: ha magunk kürtöljük világgá, miként «hanyatlik és erős dekadencziának indul a magyar lótenyésztés», ne csodálkozzunk azon, ha ezt a külföld el is hiszi. Nem szorul bővebb magyarázatra, miként ez semmi esetre sem neveli a magyar ló hírnevét és semmikép sem válik folyton fejlődő lókivitelünk előnyére és vajmi kevéssé alkalmas ezen eljárás arra, hogy «polgáraink minél biztosabb megélhetését és az adózóképesség feltételeit» számukra biztosítsuk. írod nekem, miszerint ne ringassam magamat azon illúzióban, hogy a katonai kincstár és német szomszédaink bekötik szemeiket, vagy bedugják füleiket, a midőn országos lótenyésztésünkről szó esik. Hát, kedves Barátom, én magamat illúzióban nem ringatom, sőt ez esetben azt állítom, hogy ezen nekünk igen értékes fogyasztók, de különösen német szomszédaink, szemeiket és füleiket szerencsénkre nyitva tartják és az ő gyakorta guuy tárgyává tett «gründlichkeit»-]ükkel igen jól tudják, akarom mondani jobban tudják magyar dolgainkat ós jobban vannak informálva az őket is igen közelről érdeklő ily nagy fontosságú kérdések felől, mint magyarjaink legnagyobb része. A mikor egy Lehndorff azt mondja, Rau és sok más szaktekintély elismeri, hogy hadseregünk lovasitás tekintetében a világon a legeslegelsó helyet foglalja el, hogy a hadsereg lóállománya egy ország lótenyésztésének legjobb tükre és a midőn badvezetőségünk mértékadó egyéniségei is igen jól tudják, miként ma és 20 év előtt a katonaló állomány igen nagyot változott előnyére, nem tarthatom eljárásunkat, intézkedéseinket az országos lótenyésztés terén oly maradiaknak, oly igazán silányaknak, a milyeneknek te, kedves Barátom, azokat — megengedem, jóhiszemiileg, — de igen tévesen odaállítod. Hogy hadseregünk egyszerűen páratlanul van lovasitva, ezt — mondom — elismerik az egész világon és ez, kedves Barátom, alapjában mégis csak annak a szerinted sehogysem kipróbált, puhaságot terjesztő állami tenyószauyag befolyására vezethető vissza, azoknak a játékszerig de «semmit, sem érő háziversenyek»-nek köszönhető, a melyeket jelen alakjukban az általad is oly nagy kapaczitásnali elismert Kozma Ferencz maga inaugurált és a melyekre ő, igenis, nagy súlyt helyezett. Rosszul tudod, kedves Barátom, hogy az ezen házi versenyeken megfelelő tehetséget nem mutató egyedeket a tenyésztésből ki nem zárjuk, mert hiszen a 3 állami ménesben (a fogarasiban a kipróbálás még csak ezután fog következni) a 4éves kanczákból alakra, származásra, valamint szüleik képességére való tekintettel még tavaly anyakanczáknak osztályozott 79 drb fiatal kancza közül az idén májusban megtartott kanczaversenyeink után közvetlenül, tehetséghiány miatt 10 drbot osztályoztam eladásra. Ezen kancza versenyeken az any akancza-j elöltek hivatalosan lemért 3000 m. távolságon rendes pályán lovászfiuk (65—70 kg.) által, dreszben, de ostor és sarkantyú nélkül lovagolva 3 perez 35 másodpercz (Kisbér), 3 p. 38 mp. (Bábolna), 3 p. 40 ntp. (Mezőhegyes) alatt futották meg és pedig a starttól a finishig folyton erősen lovagolva (hiszen az a lovászgyerek a 3, 2 és 1 aranyakat él akarja nyerni, ha törik, ha szakad), a mi kétségkívül oly eredmény, a melyet lóhoz értő ember kellő és szakszerű előmunkálat nélkül el sem tud képzelni. Fontosnak vélem annak fölemlitését is, hogy a versenynapot követő napon az egyes versenyző csoportok helyezett lovai ugyancsak ezen távolságon ismét sikversenyt (döutőversenyt.) futnak. A kocsiban kipróbált (a nehezebb mezóliegyesi félvér és Nonius) kanczák pedig az ugyancsak hivatalosan kimért, a rendes forgalmi uton oszlopokkal jelölt 20 km. távolságot 53 perez alatt képesek sebes ügetésben megtenni (a leglassúbb pár is 1 órán belül) alig izzadva, jó tüdővel, ép inakkal, a mi mindenesetre tekintettel arra, hogy e lovak 4óvesek és csak 6 hónappal a verseny előtt állittattak fel, a mezőhegyesi tavaszi nagy sarakat ismerve oly eredmény, a mely semmikép sem bizonyít a lovak szervezetének puhasága mellett. Ennyit a háziversenyekről. A nyereg alatt kipróbált kanczák egy egész évre, a mének a vadászidény tartamára adatnak az intézeteknek (a méntelepekből évente mintegy 150 drb mén), 5—8éves korban a wieni MilitärReitlehrer-Institutnak Holicsra, Schlosshofba, a Budapesti közp. honvéd lovasiskolába, a Budapesti és más kopófalkákhoz, u. m. Máudok, AlsóZsuk, Bély, Parnó stb. adatnak további kipróbálásra; a katonai kipróbálást végül egy 4000 méteres akadályverseny fejezi be. Last but not least — a ménesek meddőn maradt kanczauyaga nem henyél és legelész, mint azt te képzeled, hanem részben kocsiba fogva, részben nyereg alatt mint tiszti, altiszti és csikós lovak tesznek szolgálatot, a méntelepek ménéi közül pedig osztályonkint több pár használtatik (nappal) kocsiban, a fedeztetósi idényt kivéve, — állandóan. Ezzel nagyjából kifejtettem, hogy az, a mi ok- és észszerűen megtörténhet a «

Zucht nach Feistuny » elvének hódolva, az meg is történik. De már — bocsáss meg, mi lenne abból a ménesből, a melynek kauezái az általad megnevezett elméleti szaktekintély szerint 3 évig a hadseregnél tennének szolgálatot ? A ló legyen legalább 4éves, mikor bemegy -j- 3 szolgálati év = 7; utána legalább is egy meddőségi évet számítva = 8, most már a talán bekövetkező vemhességet számba véve, 9éves a kancza, a mikor az első csikót hozza, — ha hozza I Ugyan miképen fedezné ez az ország ménszükségletét ily lassú szaporítás mellett, a mikor ugy is ezen szükségletet több mint V

3rószben magánménesek és tenyészetekből fedezzük? • Hogy miért nem lehet a ménesekben kopófalka után vadászni, az már csakugyan nem a vezetőség hibája, hiszen jól tudod, hogy az állami belterjes gazdálkodás mellett, ezukor-, keményitő- és szeszgyárak között majorok, kertek, szőlők, erdők, gyümölcsösök, téglakemenczék, vízvezetékek és át nem ugratható csatornák, disznófalkák, gulyák és ménesek között a falkavadászat még vonszalék után is képtelenség, nem is emlitve azt, hogy az utakat is hajnaltól késő estig szekerek, igák és emberek lepik el. A mi a katonai lóárakat illeti, engedd meg, hogy abbéli nézetemnek adjak kifejezést, miszerint a hol a lótenyésztő 1000—1200 korona ár mellett egy 3 éves csikóért számadását meg nem találja, ott más hibának is kell lenni. Homokos karámban, looseboxban, ménes mesterrel, drappszinü lovászokkal stb., a ménest jászolból vásárolt takarmánynyal étetve, a lótenyésztés valóban csak drága, a tenyésztett ló pedig csak puha lehet. Az angol telivérekre nézve megjegyzem, hogy képtelen volna oly propoziczió az államdijak engedélyezésénél, hogy a «győztes lónak kifogástalan külleműnek (?), öröklő hibáktól mentnek» kell lenni. Ehhez nincs több szavam; ahhoz azonban, hogy az állani a versenyistállókból kikerülő minden dögöt megvásárol, ahhoz igenis van szavam és állitom, hogy ha egy mén a tenyésztésben hibákat okoz (ám nem lehet mindent a méntől várni), ki lesz az selejtezve még akkor is, ha magának a ménnek öröklő hibája nincsen. Viszont korántsem a kiselejtezett mén-