Vadász- és Versenylap 55. évfolyam, 1911

1911-06-06 / 39. szám

1 1911. junius 6. . Vadász- és Verseny-Lap. 289 — junius 5. Megcsappant érdeklődés kisérte a pünkösd másod­napi versenyeket, pedig a programm elég érdekes eseményeket nyújtott. Zenezuna walk • over-szerü . győzelmével kezdődött a nap; a Donau-versenyben it most nagy formában lóvö Desmond-kanczímak a sokkal gyengébb ldasszisu Aventin volt az egyetlen clientele, igy játszva győzött. Érdektelen és sport­szempontbél jelentéktelen verseny volt a második ver­seny, az eladók mórtföldes handieapja is, a melyről csak annyit, hogy a tavaly jobb formát mutatott Kár istállója várakozása ellenére elég jó stylusbau verte mérsékelt képességű társait, köztük a teljesen elrom­lott Boronát. * Kétéveseink, mint azt már ismételten konstatál­hattuk, össze-vissza futkároznak idén, a mely körül­ményt meglehetős rossz jelnek tekinthetjük az év­járat klasszisára. A Metropolo-dijban most újólag fel­borult a már-már valószínűleg akczeptált papírforma, oly nagy mértékben, hogy egyelőre semmi képet sem alkothatunk magunknak az eredmény elbírálásának irányára és a jövő eseményeit kell bevárnunk. Leg­meglepőbb a verseny eredményében Nem rossz sze­replése, mert a mindenesetre eminens esélyű kancza pillanatra sein játszott szerepet a futásban. Kitűnően futott az eddig csak közepes formákat mutatott Ti­ber, a melynek csütörtökön Giddy Girltöl szenvedett veresége most még érthetetlenebb és, ugy látszik, tisztán lovasa, számlájára kell Írnunk. Serenissima ós Menda között viszont megváltozott a Károlyi-em­lékversenyben egymással szemben mutatott helyzet, oi,y formán, mint azt a Kezdők versenyében lát­tuk : ma Menda messze a Pardon-kancza előtt ért ezélhoz. E formaváltozásra azonban meg van a ma­gyarázat, mert Merula a Károlyi-Memorialban rosz­szul jött él a gép alól és hátrányát nem tudta be­hozni. Mai szereplése után a ÜÍMM?«7-kanczának má­sodik futásában is győznie kellett volna, annál is inkább, mert Serenissima Tiberrel együtt ma is igen jól került el a gép alól és Menda csak 150 méterrel a czél előtt fogta el őket. A többiek közül a gyönge kalibert representáló Rafael elég jól futott és ez a körülmény még érthetetlenebbé teszi Nemnek minden kritikán alul való szereplését. A Gomba-kancza való­színűleg mihamar korrigálni fogja e formáját. Sere­nissimáról viszont mai futása után újólag megái la­píthatjuk, hogy a Pardon-kanczát tulmagasra érté­kelte istállója és a rosszabbnak hitt Romola sokkal jobb a Pardon-ivadéknál. Menda pedigreeje: i Uaga 1 Galopin 3 Vedette 19 Uaga 1 Galopin 3 Flying Duchess 3 Uaga 1 Red Hot 1 ­Isonomy 19 Uaga 1 Red Hot 1 ­Red Flag 1 Mutiny 2 Scottish Chief 12 Lord of the Isles 4 Mutiny 2 Scottish Chief 12 Mis. Ann 12 Mutiny 2 Mutina 2 .Victorious 3 Mutiny 2 Mutina 2 Modena 2 Royal Hampton 11 Hampton 10 Lord Clifden 2 Royal Hampton 11 Hampton 10 Lady Langden 10 Royal Hampton 11 Princess 11 King Tom 3 Royal Hampton 11 Princess 11 Mrs. Lincoln 11 Mazurka 2 See Saw 8 Buccaneer 14 Mazurka 2 See Saw 8 Margery Daw 8 Mazurka 2 Mabilo 2 Parmesan 7 Mazurka 2 Mabilo 2 Rigolboche 2 Du-nak a nyoretlen kétévesek versenyében aratott győzelméről csak annyit, hogy e kanczának a verseny megnyeréséhez igen kis formára volt szüksége és ezért nem is volt reá ajánlat. * Sapristi futása volt tulajdonképen a Taurus handi­cap legérdekesebb momentuma, inert a Fardon-mén szereplése, ha home trialra csak valamit is adhatunk, meglehetős rossz fényt vet a derby eredményére. Sap­risti ugyanis egy versenyszerű trialban, állítólag csaknem ugyanoly súlyviszonyok között, mint a hogyan ina, Hubertussal szemben állott, sokkal jobban tar­totta magát a teljesen kilovagolt White cloverhez, mint ma a Royal Lancer 1ménhez. Ha e híresztelés igaz, ugy Hubertust kár volt nem indítani a derbyben, mert nemcsak eminens szerephez juthatott volua, de a Bzá­initás szerint a győzelmet is néki adhatnók. Külön­ben Hubertus szereplése a jó esélyű Hüon 11 Jón és Sapristin átszámitva fedi múltkori futását, ellen­bon litis azóta kétségtelenül erős javuláson ment át, de ma lovasa is megfelelőbb volt. Gyengén futott a versenyhen Ksiaze Pan ; a mént nagy súlya is nyomta, de kétségtelenül fáradt is, hiszen a meetingen már harmadik igen erös versenyét futotta, sőt egy erös trialt is ki kellett állnia. * Alabárd játszva nyerte meg a Corelli H. gát ver ­seuyt ós a kaueza formája, alagi szereplésével szembe állítva, nagyon meglepő eredményt jelent. Mai verse­nyében azonban mindenesetre a szerencse is segítette, mert Duhaj az utolsó gátnál még nyerőnek látszott, de itt a szó szoros értelmében lestoppolt, mig Gara ma messze van legjobb formájától. Az utolsó futásról mindössze annyit emiithetünk fel, hogy a jobb esélyű lovak távol maradtak a starttól, igy Minca mérsé­kelt ellenfelekkel szemben játszva győzhetett. Versenyjelentés. Bécsi versenyek 1911. Nyári meeting. Hetedik nap. Pünkösdvasárnap, junius 4. I. Dampfschiff verseuy. Kanczaverseny. 5000 K I., 1000 K II., 500 K ill. 1800 m. Gr. Wenckheim D. 4é s k Cornette Eager— Child's Dance 60} Pretzner 1 Bamberger I. ur 3ó p k Javorinka 47 Schuster 2 Lossoncz.y Gy. ur 4ó p k Málinka 60} Hewitt 3 Tótalisateur: 10:12. A többi ló quotája győzelom esetén: 39 Málinka, 94 Javorinka. Köuyvfogadások: 3 (-2}) reá Cornette, 2} Málinka, 12 Javorinka. Igen könnyen 4 h. nyerve, 1} h. 3-ik. Schuster jockey, mi­vel Málinkának a hátsó lábaiba galoppozott, junius 7-óig más istállónak való lovaglástól eltiltatott. Ver­senyértók : 4970 K I., 970 K II., 470 K III, 360 K a verseny, énztárnak. Idő: 2'Ol 8/,o. Cornette, mindvégig az élen járva, négy hosszal igen könnyű győzelmet arat Javorinka ellen. Másfél hosszal hátrább Málinka egésziti ki a mezőnyt. II. Nyeretlen kétévesek versenye. 5000 K I, 700 K II, 300 K III. 1100 in. Dreher A. ur p k Invariable Bona Vista— Ilona 54} Hewitt I Hg Lubomirski L. s k Loza 54} Winkfield 2 Hg Schwarzenberg A. p m Hajdu 56 Korb 3 Hg Lubomirski Gy. s k Baby II. 54} Ferguson 4 Schindler L. ur s m Repeles 56 Sonthey 0 Br. Springer G. p m Halley 52} Guttmann E. 0 Tótalisateur: 10:15. Helyrefogadások: 20:25 I, 20:27 II. A többi ló quotája győzelem esetén : 47 Hajdu, 95 Halley, ill Baby 11, 114 Loza, 543 Re­poles. Könyvfogadások: 2(l}) reá Invariable, 3 Hajdu, 5 Baby II. és Loza, 7 Halley, 20 Repeles. igen küny­nyen ötnegyed h. nyerve, 3 h. 3-ik. Versenyértók : 4970 K 1, 670 K II., 270 IC III, 420 K a verseny­pénztárnak. Idő: l-li'%0­Loza kap leghamarabb lábra Invariable előtt, oldalt Hajdu. és Baby II. galoppoznak, mig Halley és Re­peles mindjárt az indítás után elmaradnak. A tribünök­nél Invariable elhúz a vezető Brzask-kancza mellől s végül igen könnyen ötnegyed hosszal nyer ellene. Három hosszal hátrább Hajdu lesz harmadik, Baby II. előtt. Iii. Rotunden handicap. 8000 K I, 1500 K II, 500 K Ili. 1300 m. Gr. Berchtold L. 3é s m Vivid Balsarroch— Vivienne 45 Peschka 1 Mr. Lincoln 4ó stp m Winnetou 51 Bullock 2 Rauch K. ur 5é s k Ambrosine 42} Sas 3 Egyedi L. ur 4ó p hi Tintoretto 44} Schuster 4 Petanovits J. ur 4ó s m Fényes-Bogár 58} Tarai 0 Dreher A. ur 4é stp k Kopie 55 Hewitt 0 Gr. Batthyány E. 3é s k Princess Patsy 52 Shaw 0 Hg Lubomirski Gy. 4ó p in Falcon 43 Guttmann J. 0 Tótalisateur: 10:94. Helyrefogadások: 20:52 I, 20:57 II, 20:99 III. A többi ló quotája győzelem esetén: 26 Fényes Bogár, 34 Princess Patsy, 96 Kopie, 104 Falcon, 108 Winnetou, 156 Tintoretto, 252 Ambrosine. Könyvfogadások: If Fényes Bogár, 2} Princess Patsy, 4 Winnetou-, 6 Falcon és Kopie, 7 Tintoretto, 8 Ambrosine, 10 (12) Vivid. Küzd. után 1} h. nyerve, nyakh. 3-ik. Versenyórték: 8000 K I, 1500 K II, 500 K III., 1320 K a versenypénztár­nak. Idő : 1'23. Princess Patsy, Kopie és Winnetou láthatók az élen, mögöttük Vivid, Ambrosine és Fényes Bogár galoppoznak, mig a sort a startnál megkésett ifin­toretto zárja be, A tribünök előtt Princess Palsy és Kopie visszaesnek s ekkor Winnetou és Ambrosine mennek frontba, követve a szépen felnyomuló Tinto­retto által. Az utolsó Száz méteren belülről Vivid javit poziczióján, elhúz társaitól 8 végül küzdelem után másfél hosszal szerzi meg elsőségét. Winnetou második lesz, nyakhosszal Ambrosine előtt. Tintoretto negyedik. IV. Jockey Club dij. (Osztrák Derby.) 100.000 K 1, 10000 K II, 4000 K III. 2400 m. 3évesek. Br. Springer G. p in Dealer Santry—Dear Lady 57 Ferguson 1 Gr. Meran J. p m Hochstadl 57 Korb 2 Dreher A. ur s k White clover 55} Hewitt 3 Br. Springer G. s m Chilperic 57 Carslake 4 Gr. Berchtold L. stp m Dinna Forgive 57 Pretzner 0 Geist G. ur s m Jávor 57 Shaw 0 Graditzi porosz kir. főménes p m Golf II. 57 Bullock 0 Hg Lubomirski L. s m Lepszy 57 Baumgartner 0 Negropontes Gy. ur p m Mitzaki 57 Huxtable 0 — s k Eva 55} Winkfield 0 Gestüt Oroszvár stp m Briton 57 Miles 0 Br. Üchtritz Zs. p m Beg pardon 57 Gulyás 0 Weinberg urak p m Gargantua II. 57 Childs 0 Tótalisateur: 10:42. (Dealer és Chilperic.) Helyre­fogadások: 20:225 I, 20:68 II, 20:80 III. A többi ló quotája győzelem esetén: 31 Éva és Mitzaki, 43 Jávor, 115 Hochstadl, 149 White clover, 176 Beg pardon és Gargantua II, 237 Golf II, 288 Briton, 490 Dinna Forgive, 818 Lepszy. Könyvfogadások: 2} Já­vor, 3 Éva, 4} Chilperic, 5 Gargantua II, 7 Hoch­stadl, 8 Golf II. ós White clover, 16 Beg pardon, 16 (20) Dealer, 20 Briton, 33 Dinna Forgive, 50 Lepszy, 100 Mitzaki. Küzd. után nyakh. nyerve, nyakh. 3-ik. } h. 4-ik. Versenyórték : 100000 K I, 10000 K II. 4000 K III,. 27050 K a versenypénztárnak. Idö : 2'41 4/,o! A derby lefolyását külön czikkben adjuk. V. Nyeretlen kétévesek handieapja. 3000 K I, 700 K II, 300 K III. 900 m. Dreher A. ur s m Rahl Royal Lancer—Ratis­bona 55} Hewitt 1 Milne F. ur f lc Saucy Maid 45 P.eschka 2 Bamberger I. ur p k Ejjel-Nappal 50} Schuster 3 Tótalisateur: 10:17. Á többi ló quotája győzelem esetén : 28 Saucy Maid, 41 Éjjel-Nappal. Könyvfoga­dások: 1} (ÍJ) reá Rahl, lf Saucy Maid, 21 Éjjel­Nappal. Könnyön 1} li. nyerve, 6 h. 3-ik. Verseny­érték : 2980 K I, 680 K II, 280 K III, 330 K a versenypénztárnak. Idő: 0'59. Saucy Maid kerül el legjobban a gép alól két társa előtt. Kétszáz méterrel a czél előtt Ralil elhúz a ve­zető Worcester-h&noza mellől s végül könuyen más­fél hossza) nyeri a futást. Éjjel-Nappal hat hosszra fut fel harmadiknak. VI. Trompeter akadályverseny. Haudieap. 8000 K I, 1500 K II, 500 K III. 4000 m. Egyedi A. ur 5é p m Avar Mindig—Avisa 73 Slinn 1 Nowotny L. nr id s h Off 58} Krouzil 2 Oberweiden 6é stp m Armand 70} Sparkes 3 Gr. Orssich P. száz. 6é p k Petronella 60 Fries 4 Rich H. ur 5ó p h Bucklaw 66 Szente 0 Gr. Orssich P. száz. 4ó s li Vacant 59} Kollár L. 0 Geist G. ur 4é s k Rebus 58} Rybensky 0 Tótalisateur: 10:20. Helyrefogadások: 20:24 I, 20:25 II, 20:30 III. A többi ló quotája győzelem esetén: 45 Off, 46 Petronella és Vacant, 69 Armand, 193 Bucklaw, 208 Rebus. Könyvfogadások: pari (1}) Avar, 3 Petronella, 4 Armand, 5 Off, 8 Vacant, 10 Rebus, 12 Bucklaw. Petronella nyerőnek jelentve, igeu könnyen 5 h. nyerve, 2 h. 3-ik. Versenyértók: 8000 K I, 1500 IC II, 500 K III, 740 K a verseny­pénztárnak. Idő : 5'04 4/ I 0. Petronella és Vacant mutatják az utat Bucklaw és Avar előtt, mögöttük Off galoppozik, hátul Armand és Rebus sziuei láthatók. A harmadik akadály utáu Bucklaw veszi át a kommandót Petronella, Off és Avar előtt, mig Rebus kivételével a többiek egy cso­móban követik a vezetőket. A tribünugrás után Off áll az élre Avar és Petronella előtt. Az utolsóelőtti gátig igy halad a mezőny, a hol Avar megy frontba Off és Petronella előtt, mig Armand fokozatosan felnyomul. A Mindig-mén fölénye ekkor már kétség­telen s az végül igén könnyen öt hosszal arat győ­zelmet Off ellen. Armand két hosszra fut fel har­madiknak. Petronella negyedik. VII. Handicap. 3000 K I, 700 K ii, 300 K III. 1600 m. Baltazzi Alex ur 3é s m Union Jack Gomba v. Llubar— Pride of the Ocean 42} Sas 1 Rödey Rezső 3é s m Iron 43 Guttmann J. 2 Mautner V. ur 4é s m Osman 58} Korb 3 Negropontes Gy. nr 5é stp lc Raspberry 60 Winkfield 4 Schindler L.'ur 3é s lc Gretelein 37 Baluska 0 Tótalisateur: 10:42. Helyrefogadások: 20:45 I„ 20:60 II. A többi ló quotája győzelem esetén: 20 Raspberry, 45 Osman, 56 Iron, 216 Gretelein. Könyv­fogadások : pari Raspberry, 2} (3J) Union Jack, 3} Iron és Osman, 20 Gretelein. Bizt. 2 h. nyerve, 2} h. 3 ik, fejh. 4-ik. Versenyértók: 2980 K I, 680 IC II, 280 IC III, 290 K a versenypénztárnak. Idő: 1-47v.0­Iron ugrik el a vezetéssel Osman és Union Jack előtt, mig a sort Gretelein és Raspberry zárják be. Az egyenesben Union Jack megy frontba Iron előtt. Union Jack ezután már az élen marad s végül biz­san két és fél hosszal nyeri a futáBt. Iron második lesz, két és fél hosszal Osman előtt. Fejhosszal Rasp­berry negyedik. Nyolczadik nap. Pünkösdhétfő, junius 5. I. Donau verseny. 3000 IC I, 700 K II, 300 IC III 1200 m. 3évesek. Br. Springer G. p k Zenezuna Desmond— i Zelva 55 Carslake 1 Mautner V. ur s in Aventin 54 Korb 2 Tótalisateur: 10:10. Aventin quotája győzelem ese­tén : 41. Könyvfogadások : 8 (7) reá Zenezuna, 7 Aven­tin. Igen könnyen 1 h. nyerve. Versenyértók: 2990 IC I, 690 K II, 460 K a versenypénztárnak. Idö : 1'18%„. Zenezuna mindvégig az élen jár s igen könnyen egy hosszal arat győzelmet Aventin ellen. II. Eladók handieapja. 3000 K I, 400 IC II. 1600 m Badesco Gy. ur 3é p lc Kár Raeburn—Katus 41} Baluska 1 Lukács E. száz. 4é p k Minek 48} Korb 2 Br. Üchtritz Zs. 3ó s k Borona 46 Kozuch 3 Gr. Henekol A. 46 s k Come in front 43 Guttmann J. 4 Szemere M. ur id. p her Izé 59 Varga 5 Br. Harkányi J. 5é p m Tiborc 63 Pretzner 6 j

Next

/
Oldalképek
Tartalom