Vadász- és Versenylap 54. évfolyam, 1910
1910-12-02 / 105. szám
652 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1910. deczember 2. jön le. En épen tekintettel az aradi kemény talajra, közmegbotránkozásra edzőpályát csináltam magamnak, melyről csakis eső után, jó talajra jöttem le, főképpen csak azért, hogy lovamat a szántáson és a kukoricatarlón való járáshoz szoktassam. A verseny után következő napon megtartott erőállapot-vizsgán lovam az első dijat kapta. — Lovam erőállapotára jellemző volt Kirchbach báró altábornagy urnák az a tréfás kérdése, hogy nincs-e nekem két hasonló lovam és ma nem a másikat hoztam-e ki? Csak nein akarom a bizottsággal elhitetni, hogy ez a ló tegnap 56 kilómétert vágtatott ? Végül az etetésről. Giton nem valami kitűnő evő volt, erősebb munkánál is alig lehetett 9 liter zabnál többet beletömni. Edzés közben azonban sikerült napi adagját 13 liter zabra, 1 legénységi kenyérre és 2 kg. czukorra fölemelni, a mi valószínűleg a czukor-etetésnek tudható be. Végül még megismétlem azt a megjegyzésemet, melylyel versenyző társaimmal a versenyt megelőzőleg folytatott vitatkozásban véleményemet kifejeztem : «Uraim, a légvonal a legrövidebb. De nem az nyeri meg a versenyt, a ki a legrövidebb utat teszi meg, hanem a ki a legrövidebb idő alatt érkezik be.» Azt hiszem, hogy az aradi tereplovagló versenyből három tanulságot menthettünk. Az edzés, a talaj és az ütem dóntő befolyását. A Tattersall és a félvértenyésztés A városi kezelésbe került Tattersallról keveset hallani. A volt részvénytársaság kezén oly szépen felvirult vállalat tevékenységére mélységes csönd boriit. A Tattersallban van garage, jégpálya, vágóállatok vására, fuvartelep, csak épen lótenyésztési tevékenység nem akad. Pedig a telep czélja, a főváros saját közleménye szerint az: «hegy a magyar tenyésztő közvetlen összeköttetésbe hozassék a vevőkkel, hogy a lóvásárló közönség, különösen a külföldi, itt az ország központjában személyesen, közvetlen megszemlélés utján, ismerkedjék meg a magyar lóval és az igényeinek legmegfelelőbb tenyészetekkel, végül pedig, hogy alkalom adassék azon ló-jellegek kitüntetésére, molyek ugy a bel-, mint a külföldi forgalomban a legjobb keresletnek örvendenek és a melyek fejlesztése a hazai lótenyésztés érdekében legindokoltabb». Vajon hiszi-e a inai Tattersall, hogy ezt a szép ozólt megközelítőleg eléri ? Pedig mily szép perspektíva kínálkoznék a telepnek félvértenyésztésünk emelése körül! Lássuk csak e kérdést bővebben. A Tattersall első czélja voina a régi budapesti piacz reputácziójáuak helyreállítása, a mit az által érhetne el, ha a budapesti vásároknak nívóját emelné, nem pedig leszállítaná. Kétségtelen, hogy ma például egy győri lóvásárnak — pedig ez is sokat hanyatlott — a külföldön jobb neve van, mint a budapestinek, jóllehet nem volna nehéz a budapestit is erre, sőt sokkal magasabb színvonalra emelni.. Az eiiliez vezető ut a következő : figyelembe kell venni ugy a bei-, mint a külföldi igényeket, gondoskodni kell róla, hogy ne csupán elhasznált, hanem friss anyag is kerüljön Budapestre, módot kell adni a külföldi használati és pótlóvásárló bizottságoknak, hogy az ország szivében nagyobb csoportban találják meg azt az anyagot, a melyet ma száz és százfelé kell megkeresniük; egyáltalán összeköttetést kell teremtenünk a külfölddel, állandóan és pontosan értesítve az egyes vevő helyeket, nagyobb czégeket, testületeket, gazdasági tudósítókat stb., hogy milyen anyag áll időnként rendelkezésre. A Tattersall ideális czélja az voina, hogy budapesti lóvásárokon lehetőleg minden európai igény kieléeitést találhasson ós hogy az egyes vásárok klassziflkáltassanak. A bel- és külföldnek tudnia kellene, hogy mondjuk januárban Budapesten könnyű hintós lovak vásárja lesz, februárban hátaslovak találhatók nagy számban, márcziusban gazdasági lovak adatnak el, áprilisban remondák ós igy tovább. Nem volna nehéz rá megtalálni a módot, hogy e vásárokra, különösen jó lótermelő vidékekről lószállitó olcsó különvonatok indíttassanak. E kérdéssel kapcsolatosan a lókiállitások kérdése is figyelembe veendő tényező, a melynél kezdetben fősúlyt az erkölcsi eredményre kell helyezni. A Tattersallban álló nagy csarnok e czélra rendkivül alkalmas és hiba e területet kihasználatlanul hagyni. A külföldön, különösen Angliában divatosak a " félvór-lóárve rések, a melyek nálunk teljesen el vannak hanyagolva, illetve csak az állam által karoltatnak fel, a ménesekből kisorolt és feles számú jeles anyag őszi eladása révén. Elég egy pillantást vetnünk a négy és fél éves korú még nyers állami lovak eladási jegyzékére, hogy lássuk, mily neves árakat érnek el a jó egyedek. Az utolsó ilyenfajta árverésnél a kisbéri átlagárak 2200 K körlli mozogtak és egyes lovak ára 4400 koronáig is emelkedett. Remélni lehet, hogy kellő rendezés mellett kitűnő magánméneseinkböl össze tudunk állítani, ha nqm is ily elsőrangú, de mindenesetre az átlag felett álló anyagot. Élihez szükséges azonban, bogy a Tattersall — ós erre nagy súlyt helyezünk — a tenyésztőkkel közvetlen összeköttetést érjen el és alkalmas módon ugy a bei-, mint a külföldi vevőket az árverésekhez vonzza. Egyáltalán, a Tattersall czélja az, bog.y mentül közvetlenebbül és intenzivebben érintkezzék tenyésztőinkkel, a kik e tekintetben részben kissé kényelmesek és jobb szeretnék, hogy a vevő jöjjön hozzájuk, a mi semraikóp sem egyezik meg a kereslet és kínálat helyes gazdasági szabályaival. Sajnos, gazdáink nagy része a birtok üzleti részét még mindig nem kezeli teljes erélylyel. Áttérünk itt most az u. n. luxuslóvásárokra. A luxuslóvásárok szép czóijának a Tattersall a múltban csak részben felelhetett meg, miután a vásárt mihamar lókereskedők özönlötték el, a kiknek tevékenysége éppen nem volt sympatikus s inkább ártott, mint használt az ügynek. A lónevelő, a gazda az ügynökökkel és azoknak sajátos modorával a harczot nem vehette fel, s azért inkább visszavonult ettől az alapjában véve helyes intézménytől. A czél itt tehát az volna, a luxusvásárokon tényleg a tenyésztőt összeköttetésbe hozni a vevővel, a jobb, a nemesebb kaliberű magyar lovat bemutatni, s arra halni, hogy a lótenyésztők ilyen anyagot is neveljenek, a mi már azért is érdemes, mert ma a katonaság a régi 650 koronás átlagárak helyett, jobb lovakért szívesen fizet 1500—1800, sőt 2000 koronás árakat is. Az u. n. luxuslónak az ideje nem liogy letűnt volna, de most jött el igazán. A Tattersall erkölcsi czélja volna sajnos, ritkuló tenyésztőinknek megmutatni,hogy Magyarországon a nemes és magas színvonalú lónak még van piacza s hogy a gazdaságnak ez ága jövedelmezőbb, mint valaha. A luxuslóvásárokat mindenekelőtt reformálni keli. Igy e vásárok költségei leszállitandók, mig a dijaknál a tiszteletdijakat beszüntetendőnek tartjuk s helyettük pénzdíjak volnának kitüzendők. A vásár hitelét erősen emelné, ha az elsőrangú lovaknak volna egy külön osztálya, a melyben a bejelentett lovak állatorvosilag ugy volnának megvizsgálandók, hogy a b-irásban a legcsekélyebb hiba is feltiintettessék, a mi által a laikus, de a szakértő vevő helyzete is rendkivül megkönnyebbül. A luxuslóvásárokkal kapcsolatosan angol mintára Budapesten joggal lehetne tartani u. u. Horse Showokat, továbbá az u. n. Coneours Hippique-ket, a melyek Németországban nagy népszerűségnek örvendenek. A Londonban tartott Horse Show-ok rendesen 10 napig tartanak s időpontjuk juniusra esik. A dijak összértéke 260,000 korona és e kiállítás oly látványosság, mely nemcsak Európából, hanem Amerikából is oda csődít vevőt, eladót, nézőt egyaránt. A tatter salli csarnok nagysága megfelelne a londoni hasonló területnek (belső tér: 310X80 láb). Röviden leírjuk, hogy milyen lovak számithatnak e show-okon díjazásra. Jutalmaztatnak : telivér apamének, félvér apamének, kanczák és csikók, ponny apamének, könnyű hintósak, ügetők, Shetland ponnyk, kettes és négyes fogatok, tandemek, hölgy fogatok stb. Dijakat kapnak a legcsinosabban kiállított fogatok, (még a kocsisoknak libériáját is tekintetbe véve,) mig egyes fogatoknál megkívánják, bogy hölgyek vagy gyermekek hajtsák elő. A dijak javarészt pénzértéket képviselnek, azonban vannak érmek, billikomok ós egyéb tiszteletdijak is, a java anyag a championátusórt küzd. Érdekes megemlíteni, hogy a mérkőzésekre még bécsi egyletek is adnak dijakat. A show egyik külön látványossága a dijugratási verseny, a melyre az angol király 12.000 K értékű serleget ad. Ha van ország, a mely hivatva van ily show rendezésére, ugy Magyarország az. A Tattersallban évente egyszer díjlovaglást rendez az Urlovasok Szövetkezete. E mérkőzésnek nagy erkölcsi és anyagi haszna van, s igen alkalmas lovak eladására. Röviden itt csak annyit, hogy ily jellegű verseny (természetesen házi kezelésben, mert az U. Sz. másfelé van igénybe véve) több is volna rendezhető és esetleg lóárveréssel kapcsolható össze. Helyesnek tartanánk azt is, ha a Tattersall indirekte is befolyna az eladások közvetítésébe Ennek az a módja, állandóan nyilvántartani a Magyarországon eladásra kijelölt anyagot és pedig abban a formában, hogy összes méneseink kérdőívek alakjában fölkérendők, jelentsók be, mily számú és mily kaliberű lovaik eladók? Ma ily jellegű informácziót kapni lehetetlen és a kereslet és a kínálat közt — a mi szinte hihetetlen — semmi összeköttetés nincsen. Az egyes ménesekkel tehát oly megállapodás létesítendő, hogy ily jellegű üzletnél a Tattersallnak megfelelő anyagi haszon biztosittassék, ugyanezt a szempontot kell figyelembe venni a vevőnél is. Ez az ága a Tattersall tevékenységének jövedelmezőnek Ígérkezik, miután a kereslet igen élénk, a költségek pedig minimálisak. A Tattersall egyik ezé ja lehetne idővel a lóbiztositások keresztülvitele is. Kísérletet kellene tenni a Tattersallnak azzal is, hogy egy vagy két állami fedezőmént bocsásson a Budapest környékei kistenyósztök rendelkezésére. Ami most a lovak eltartását illeti, ez az ága a tevékenységnek természetesen nemcsak továbbra is megtartandó, de fokozandó. E térre mindenesetre több berendezésre van szükség, az istállók ma már nem állanak a kor színvonalán és különösen dezinficziálásuk nehézkes. A ló higiénia szabályai figyelembe veendők s az istállók nagy része, kellő szakfelügyelet mellett, átópitendők, azok csoportokra osztandók s az állatorvosi szolgálat szigorítandó. Szóval sok az a czél, a melyet a Tattersall szolgáihatna. A főváros a telepet azonban üzletnek nézi és czeruzával számol. Mialatt ezt teszi megfeledkezik róla, kogy az ország szive, a magyarság expositurája talán tartozik valamivel a lakosságnak, a gazdaságnak, a tenyesztőknek és az országnak is. Kanczabeosztások. Herczeg Schwarzenberg Alajos kanczái. A legnagyobb elismeréssel kell nyilatkoznunk herczeg Schwarzenberg Alajos kanczáinak beosztásáról. Az alább közölt párosításuknál, nemcsak hogy kifogásolni valót nem találhatunk, de mindegyikről elmondhatjuk, hogy kielégíti a legkényesebb pedigreebuvárt is. Az illustris spoi'tsman-tenyésztő tizenhárom párosítás felett disponált. Külön kell megemlítenünk a legérdekesebb kanczát, Rendez-voust, mely 1907-ben elletett Lady Belkaventöl 2, Raconteur 19után. Rendezvous, m6ly vemhes Hazafitól, egy akczidens következtében nom jelent meg a nyilvánosság előtt, de magas vérű és igen szépen nevelt kancza, erős beltenyésztéssel a 19-es vérágra. Bereyvölyy pedigreeje igen jól illeszkedik a jRaconfear-kanczáéhoz, mert Cambuscan 19 révén ismét egy 19-es beltenyésztés jön létre a gérinezen, továbbá Beregvölgy a pedigreebe erős versenyző ereket hoz, melyek a kanczánál kissé hiányzanak. Dinna Forgive anyja, Transition 14, Slieve GalHonlioz 8 lett beosztva s tekintve, bogy a kancza apja a St. Simontól származó St. Serf 8, a párosítás a «colt nick» elveinek telel meg. A pedigree tiszta képet ad s a felhalmozódott, de előkelő sire-áramok aczélos ós állóképes ivadékot helyeznek kilátásba. Igen szép pedigree jön létre az lstria 4—Maxim 21 párosításból,mert 1 stria apja a 23-as beltenyésztésből származó Barcaldine, mely ennek az outsider-családnak legsikeresebb ménje. Szerencsés gondolatnak tartjuk a Lucza Panna— Adam-gkrositäst is, de legszebb a Slieve Gallion— Transition pedigree. íme a részletes beosztás : Jour et nuit (Dibdáb 15—Gunnersbury 14) fed. Hazafi 4. Judica (Justina 2— Hastings 1) fed. Hazafi 4. Coalition (Caltlia 7-Stronzian 17) fed. Royal Lancer 1. Spansau (Snapshot 5—Primás II. 4) fed. Mindig 2. lstria (Adria 4-Barcaldine 23) fed. Maxim 23. Lucza Panna (Lea 4— Primás II. 4) fed. Adam 7. Brown Bess (Pasquinade 2-Orion 13) fed. Pardon 1. Salmhof (Sorella 3 - Gourmand 6) fed. Hazafi 4. Transition (Trance 14—St.Serf 8) fed. Slieve Gal lion 8 Crown Derby (Miss Dollar 2—Worcester 12) fed. Beregvölgy 4. yVindfall{Dongo\& 15—Windall 3) fed. Beregvölgy 4. Rendez-vous (Lady Bel haven 2—Raconteur 19) fed. Beregvölgy 4. I me, a Slieve GaTion-Transition-párositíis: Isonomy 19 Sterling 12 Gailinulle 19 Isonomy 19 Isola Bella 19 Gailinulle 19 Morhten 19 Hermit 6 Morhten 19 Kancza 19 St. Florian 20 St. Simon 11 St. Florian 20 Palmflower 20 Penserosa 8 Fit James * Allegra 8 St. Simon 11 Galopin 3 St. Sei f 8 St. Simon 11 St. Angela 11 St. Sei f 8 Feronia 8 Thormanby 4 Feronia 8 Woodbine 8 Royal Hampton 11 Lord I.lifden 2 Trance 14 Royal Hampton 11 Lady Largden 11 Trance 14 Sublime 14 Sterling 12 Sublime 14 Highland Fling 14 Blaskovich Er no ur kanczái. Blaskovich Ernő ur ki lencz nagyhírű Kincsem-sréiü kanczát kiild a legsikeresebb apaménekhez. Csókosasszony, valamint első ivadéka Dáma, Pardonhoz lettek beosztva. Mindkét pedigroenek igen szép részei vannak. Előbbinél a gerinczen található beltneyésztós Hermitre (5), közelebb van az ivadékhoz, de jobban vannak képviselve a férfias áramok is, a mit a Pardon—Dáma párosításnál nem találunk. Itt ugyanis a 14-es Gunnersbury helyét Mindig 2 foglalja el, s az ivadék közelében túlsúlyban running vér van. A gerinczen igy Petroleuse és Gaga révén egy szépen elhelyezett erős l-es beltenyésztés jön létre, mig a beltenyésztés a 12-es Scottisch Chiefre (Morgiana és Mutiny apja) már csak az ötödik remowban látható. Viglány, mely a ménesben még nem adta tanújelét annak a képességnek, melyet jogosan vártak tőle, talán Adam utján mónessikerekhez is fog jutni. Aranyvirág, (Szomszéd, Divat ós Gyere be rózsám anyja) az