Vadász- és Versenylap 54. évfolyam, 1910

1910-10-03 / 88. szám

550 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1910. szeptember 16. nunk. Nézetünk az, hogy Rascalt nem verte volna meg semmi körülmények között, de sok­kal jobb telivér, mint a Leger eredménye mu­tatja. Bullock bevallotta, hogy a versenyt már a rövid oldalon elvesztette, mikor Rascal meg­szökött, a mire ö várt is, de csak a másik fordulónál, az egyenes előtt. Impressziónk az, hogy Orient Icy Windnek nagyon megnehezít­hette volna a versenyt, de Bullock, a mint látta, hogy Rascallal nem képes már lépést tartani, teljesen feladta a versenyt. Népszerűbb győzel­met, mint Rascalé volt, nem lehet elképzelni. Oroszország és Németország legjobb telivére állt küzdelembe s mig Icy Wind nem a mi tenyésztésünk és Dorigny sem mondható egészen annak, addig Rascal magyar tulajdonban levő, igazi magyar tenyésztés. Óriási tapsvihar és éljenzés között győzött legjobb háromévesünk s bőven kijutott az ovácziókból Janeknak is, a legjobb magyar jockeynak. Gróf Teleki László alig győzte fogadni a szerencsekivánatokat s az öreg Ballra hárított minden érdemet, a kinek bizony nagy része van Rascal páratlanul álló pályafutásában. Befejezésül itt közöljük a ver­seny lefolyását. A St. Leger a derby-évjárat öt képviselőjét gyűjtötte startjához. Indítás után Icy Wind és Ksiaze Pan haladnak az élen Rascal és Dorigny előtt, mig valamivel hátrább Orient zárja be a sort. Az ötös field változatlan sorrendben jön a víztoronyig, a hol Rascal az élre szökik s ekkor Dorigny is javit helyzetén, követve Orient által, mig Icy Windet lovasa kissé vissza veszi. Rascal hosszakkal fordul az egyenesbe. Közvetlen a távoszlop előtt Orient felmegy a vezető Raeburn­ménhez, azonban e pillanatban meg is van verve s helyébe ismét Icy Wind nyomul fel, azonban a fölénnyel galoppozó Rascalra már nem lehet veszélyes, a mely végül igen könnyen négy hosszal nyeri az értékes futást á Laveno-mén ellen. Öt hosszal hátrább Dorigny lesz harmadik, két és félhosszal Ksiaze Pan előtt. Orient utolsó. A budapesti őszi meeting. Hatodik és hetedik nap. Az őszi meeting hatodik napjának eseményeit a Szt. Lőrinczi dij nyitotta meg, a melyben Ravenswood mindvégig az élen járva, igen köny­nyen hat hosszal nyeri a futást. General máso­dik lesz, rövid fejhossza] Athos III. előtt. Az Oszi handicapban Eszemadta mutatja az utat Papucshős és Lord Darcy előtt, mig a töb­biek zárt sorban követik a vezetőket. Az egye­nesben Papucshős megy frontba, mig a távosz­lopnál belülről Taranto nyomul fel, kívülről Arier javit helyzetén. A Vesuvian-méü ezután elhúz Taranto mellől s végül biztosan másfél hosszal nyer ellene. Egy hosszal hátrább Papucshős lesz harmadik Friponne előtt. A Kétéves kanczák Államdijában egy vonal­ban halad a négyes field a könyökig, a hol Fürge megy az élre, követve Alpenrose és Dovecot által. A Falb-kancza ezután már az élen marad s a szépen felnyomuló Alpenrose támadását biztosan nyakhosszal veri vissza. Dovecot egy hosszra fut fel harmadiknak. Persist utolsó. Az Októberi handicapban Gourmande, Mi ez és Krikerl kerülnek el legjobban a gép alól, mögöttük Munster és Dinom-Dánom szinei lát­hatók. A tribünöknél Gourmande elhúz társaitól s végül könnyen három hosszal győztes marad. Krikerl második lesz, egy hosszal Dinom-Dánom előtt. Munster negyedik. A Kétévesek versenyében Bertha vezet Beggar és Majmoló előtt, a többiek pedig már az első méterek után elmaradnak. A tribünöknél Beggar felmegy a vezető Primás II.-kanczához, azt azon­ban már elérni nem tudja s végül küzdelem után nyakhosszal verve marad. Öt hosszal hát­rább Majmoló lesz harmadik, Passe előtt. A Pehely-dijban Elgin mutatja az utat Fuss s a széjjelnyult mezőny előtt, mig Javorinka hosz­szakkal elmarad. Az egyenesben Margit megy az élre. A távoszlopnál Livia nyomul fel, elhúz a Matchbox-kancza mellől s végül igen könnyen öt hosszal nyer ellene. Ugyanannyival hátrább Lanzendorf lesz harmadik Fuss előtt. * A St. Leger napját megnyitó Zuglói dijban Rolland mindvégig az élen jár s végül igen könnyen másfél hosszal szerzi meg elsőségét Rex ellen, a melyet ugyanannyival hátrább Téte-de-Chien követ harmadikként. Fellah utolsó. Az 1800 méteres Handicapban Sybarit és Theo­dora veszik át a kommandót Most vagy soha előtt, hátul Perkáta és Gyémánt galoppoznak. A tribünöknél kissé tömörül a mezőny, a mely­ből Most vagy soha nyomul fel, követve «1UOO» és Add ide által. A Gaga-mémo azonban már egyik sem veszélyes, a mely végül biztosan két hosszal nyeri a futást. «1000» második lesz, fej­hosszal Add ide előtt. Tempora mutantur negyedik. A Kétéves nyeretlenek versenyében Ruth és Mitzaki kalauzolnak Ruby Ray előtt, a többiek széjjelnyulva követik a vezetőket. A távoszlop­nál Ruth megy az élre s ekkor Ruby Ray is felnyomul. A William Rufus-kanczát azonban már elérni nem tudja, a mely végül biztosan másfél hosszal utasítja a második helyre. Két és fél hosszra Mitzaki fut fel harmadiknak, iltis előtt. A Kétévesek handicapjában Calville kerül el legjobban a gép alól Böske és Vivid előtt, mig a mezőny többi része egy csomóban halad a vezetők mögött. A távoszlopnál Vivid is fel­nyomul, elhúz a vezető Calville mellől s végül könnyen három hosszal nyeri ellene a futást, a melyet ugyanannyival hátrább Böske követ har­madikként, Loredan II. előtt. A napot bezáró I-ső oszt. eladóversenyben Formán kap leghamarabb lábra Passe előtt, oldalt Petiote galoppozik. A könyök után Petiote elmegy társaitól s végül könnyen két hosszal győztes marad. Passe második lesz, fejhosszal Türelem előtt. Mostoha jó negyedik. i Apróságok. — október 1. A Szt. Lőrinczi dijban pillanatra sem volt kétes a reás favorit Ravenswood győzelme, melynek Athos III.-at és Generált megverni alig volt több egy jó galoppnál. * Tizenegy telivért nyergeltek az Oszi-Handicapra, melyben Arier kifutotta eddigi legjobb formáját. A Pásztor-díjban már látszott, hogy Lord Darcy nem verte könnyen a Vesuvian-mént — mint azt némelyek megítélték — és alighanem ezt a versenyt is megnyerte volna, ha Korbot heves karfájdalmai nem akadályozták volna a lovaglásban. Lord Darcy egy perczig sem játszott szerepet a verseny­ben, a mit nagy részben a tulerős kihasználásnak tulajdonithatunk, mert a mén mögött tizenkét futás volt már s ezen a meetingen negyedszer állt start­hoz. Sokan jó futást vártak Avartól, de hogy milyen alapon, bajos lenne megmagyarázni. Papucshbsnek kissé rövid volt a táv, de a talaj sem volt egészen kodvezö a Picador-ménnek. Magasan kell értékelnünk Taranto igen jó második helyét, mely korát tekintve, Vampyrral együtt az öreg súlyt vitte. Utóbbinak szintén nem volt jó momentuma, valamint Vansit­tartnak és a kodvezö sulyu Integritynek sem. Eszem­adta az egyenesig birta a vezetést, de aztán egy­szerre verve volt; a kanczát egyébként Vampyr ugy a korláthoz szorította, hogy majdnem elbukott. * Fürge nagyrészben jó startjának köszönhette győ­zelmét, mert Alpenrose kissé nehezen jött lábra ós meg­késett a támadással. Mindazonáltal az utóbbinál konsta­tálnunk lehet, hogy ilyen futással a második napon Verona ellen győzelmet aratott volna. Kissé formán alul futott gyenge lovas alatt Dovecot, a mit aligha­nem hamar fog korrigálni. * Igen könnyen nyerte Gourmande az Októberi Han­dicapot s olyan stylusban verte Krikerlt, melylyel eddig mutatott legjobb formáját is felülmulta. A meg­itélésDól a legjobb Krikerl második helyén megállani; igy Dinom-Dánom harmadik helye is fedi a Bucking­ham-mén formáit. Mi ez ugy látszik kissé vissza­ment formájában, ellenben Nemesis helyezetlenségót tartózkodva kell fogadnunk. Bánk-bánról előre jelez­tük, hogy ilyen távon alig fog érvényesülni, mig a jó esélyű Wetter már a startnál elvesztette a ver­senyt. A nehezen lovagolható méntől csak erősebb flzikumu lovas alatt várható jobb futás. * A Kétévesek versenycben'a favorit Beggar nyak­hosszal szenvedett vereséget Bertától. Hewitt kissé biztosra vette a dolgot, a mi aztán a győzelembe ke­rült. Majmoló rosszul került el a géptől ós nem is egészen allright vett részt a küzdelemben. A mi a győztes Bertát illeti, a kancza mindenesetre nagy javulást mutatott, a mit legjobban az mutat, hogy a Primás JZ.-kaneza üt nap előtt helyezetlenül futott egy Kétévesek handicapjában Slam bang, Petiote és Wardia után. A verseny eredményéhez fűzzük hozzá, hogy a 39,000 K-ba került, csinos Gunther mi szere­pet se játszott. * Igen jó képességű youngster nyerte Liviában a Pehely-dijat s a kancza már Türelem mögött is figyelemre méltó speedet és állóképességet mutatott. A sokat hajszolt Margit kénytelen volt ismét meg­elégedni a második kelylyel. Jól futott egy ideig Elgin, de a rövid oldalon már el is készült erejével. A mezőny egyébként erősen szétnyúlva haladt át a czélon. * — okt. 2. Mint erősen fogadott favorit nyerte meg a némi­leg javult Most vagy soha a Handicapot, de erősebb kezű lovas alatt Add ide megnehezíthette volna a győzelmét. A jó esélyű Gyémánt rosszul került el a géptől és meg is tagadta lovasának az engedelmes­séget. * Érdekes mezőnye volt a kétéves nyeretlenek verse­nyének, a melyhez a soká Angliában trainirozott Senta, majd Rascal féltestvére: Kapanyél, a nagy pedigreejü Chilperic, a szintén szép származású Ruby Ray (Mindig—Szende), a nagy kaliberű Prince Char­mant (Pardon— Dornrüschen), az Insiglasstól származó Flitta stb. is starthoz állottak. Közöttük Ruby Ray a legtetszetősebb ló, egy nagy, mégis nobilis kancza, a melyről igen jó hirek hallatszottak. Kár, hogy lovasa, Vivian gyönge volt a szép és sokat igérő kétévesre, a mely egész uton jobbra-balra ingadozott és szeren­csétlen poziczióban feküdt, ugy hogy csak második lett a végletekig kilovagolt Ruth mögött. Erélyesebb lovast kivánt volna meg a nehéz Mitzaki is. Rascal féltestvére Kapanyél egy durva, semmikép sem racing­like kétéves tni szerephez sem jutott, Senta is mindig i a hátvédben volt. Prince Charmant még időt kiván. Chilpericnek a távoszlop előtt volt egy jobb momen­tuma, de a szép küllemű mén még messze áll a top­kondiczió fogalmától. * A Kétévesek handicapjában Vivid kilókkal futott I jobban, mint csütörtökön s ismételten bizonyította, hogy mily magasan kell értékelni a gyenge lovasok­nál elért helyezéseket. A győztesnek igen megkönnyí­tette a helyzetét az, hogy a könyöknél a mezőny nagy része karambolázott és nem egy erélyes ellen­felétől szabadult meg ennek következtében. Fräulein és Orissa egészen kiestek a versenyből, Hewittet pedig le is sodorták Enigme hátáról, de szerencsére minden következmény nélkül. Igen jól futóit Calville, mely­ről első napi futása után is megírtuk, hogy távolról sem ment vissza formájában, — sőt némileg javult is. A budapesti nyolezadik nap. AzAngyalföldi ii)banRavenswoodot nehéz volna meg­verni, de mivel a mén távol marad a starttól, érdekes küzdelemre van kilátás Bobálka, Ammergau és Cul­linan között. Leginkább Bobálkától várunk jó fu­tást, mely magas suly alatt elég akceptóbilis formát mu­tatott a harmadik napon. Ammergau és Cullinan egyforma esélyt visznek zászló elé. A Háromévesek eladóversenyében Hollandot nehéz lesz megverni, mert ellenfelei nagy részének a táv sem megfelelő. Kivételt képez Plutokrat, melytől — mint legerősebb ellenfelétől — igen jó futást várunk. Ha menő kedvében lesz, könnyen okozhat meglepe­tést Hajmáskér. Nagy mezőny várható starthoz az Őszi dijban, mely­ben a gátakról visszavett Fejedelem is indulhat. A súlya kedvező ugyan a Falb-ménnek, de a táv aligha lesz megfelelő számára és igy jelölésétől eltekintünk. Igen jó esélyt adunk Falmanak, mely olyan formákat mutatott az utóbbi időben, hogy a Matchbox-kanczk­ban keressük a győztest. Könnyű dolga nem igen lesz, mert Ravenswood, Fényes Bogár, Topper kemény ellenfelek lesznek, valamint jó futás várható South Easttól is, melyre Indiscrétion győzelme Palma eilen hivja fel a figyelmet. South East ellen azonban istállójának mérsékelt formája ellene szól. Azt hisszük, hogy ha küzdelemmel is, de Palma — tehát a tavalyi győztes — nyeri meg a versenyt Ravenswood és a Petanovits istálló jelöltje ellen. A Kétéves kanczák versenyében nehéz lesz meg­verni Alpenroset, azonban már volt alkalmunk ta­pasztalni, hogy a Beregvölgy-kaucza nem a legmeg­bízhatóbb telivér és igy éppen nem volna meglepetés, ha Dovecot megelőzné. Harmadsorban Kevésselt lehet számitásba venni. A Kétéves nyeretlenek eladóversenyében Carlotta­nak kiemelkedő esélye van, de igen jó hirek előzik meg istállótársát, a még ismeretlen Sixpencet. Köny­nyen korrigálhatja első napi mérsékelt futását Gabi, mely egyformán vehető számitásba Coralleval. A napot bezáró Welter-handicapban a Szigeti-istálló Mindenkém, Ne félj és Tempora Mutantur nagyon jól van képviselve, de bármelyik lesz is az istálló jelöltje, igen nehéz dolga lesz Mindiggyöngyei, mely­nek győzelmét attól tesszük függővé, hogy lesz-e meg­felelő lovasa. Ugyanezt mondhatjuk Falséról, ha is­tállója ót küldené starthoz. Programm. Budapesti versenyek 1910. Őszi meeting. Nyolezadik nap. Kedd, október 4. 2-301. Angyalföldi dij. 3000 k. a győztesnek, 800 k. a 2-iknak, 300 k. a 3-iknak. Táv. 1600 m. 3ó és id. lovaknak. (20 aláirás.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom