Vadász- és Versenylap 54. évfolyam, 1910

1910-04-20 / 25. szám

1910. április 15. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 183 7. Hg Lubomirski Gy. 3é p k Bella donna 42 8. Br. Springer G. 3é p k Peronelle 40} 9. Nowotny L. ur 3é s k Kuluri 39 Tip: Mony—Krikerl—

Katz im Sack VI. Gaswerk-akadályverseny. Handicap. 5000 K ., 1000 K II., 500 K III. 4000 m. 1. Eohonezy G. ur 5é p k Belle Reine 70 2. Mautner V. ur 5é sz k Keila 70 3. Br. Rothschild J. hdn. 5é stp m Armand 63} 4. Nowotny L. ur id s h Off 68} 5. Mautner V. ur 4é s k Polpetta 67} 6. Mautner V. ur 5é p h Cücilius 65 7. Gr. Orssich P. száz. 6é stp k Tinkabelle 65 8. Negropontes Gy. ur id s k Tina 60 Tip: Polpetta—Belle Reine VII. Handicap. 3000 K I., 700 K II., 300 K III. L800 m. 1. Szemere M. ur 4é s m Becskereki 66} 2. Rohonczy G. ur 6é stp h Togo 65} 3. Hg Lubomirski L 5é s m Igor 62} 4. Geist G. ur 5ó s k Salome 60} 5. Mautner V. ur 4é p k Ferroniére 60 6. Milne F. ur 5é p h Lanzendorf 59} 8. Dávid B. ur 4é s m Setétkapu 59 8. Gr. Henckel A. 4ó p m Smelling Salt 59 9. Egyedi A, ur 4é p m Avar 59 10. Zombory R. ur 5é s m Floridsdorf 58} 11. Dreher A. ur 4é stp m Sapristi 58 12. Mautner V. ur 3é s ui Athos III• 49} 13. Mautner V. ur 3é 8 k Carafa 49 14. Hg Lubomirski L. 3é p m Kahida 48} 15. Péchy A. ur 3é p m Rákóczi 4s 16. Negropontes Gy. ur 3é p k Iram 45} 17. Petánovits J. ur 3é p m Ruszt 45 18. Bamberger I. ur 3é p m Lárifári 41} Tip: Mautner-ist.—Sapristi 1 DOBRIN J. és Társa BOOKMAKER Budapest, IV, Kossuth Lajos u. 14-16. A Nemzeti Kaszinóval szemben. — Telefon 301. Bécs, Gisellastrasse Nr. 6. Elfogad fogadásokat az összes classikus versenyekre. — Vidéki megbízásokat pontosan és készséggel teljesít. J 1 ORSZÁGOS LOTENYESZTES. Pótlovazási kérdések. A «Kavalleristische Monatshefte» novemberi számában Zobel, porosz vezérőrnagy, czikket irt a kontinens és Angolország remoiidáiról, a melyben azt fejtegeti, hogy még a legkiválóbb lótenyésztéssel biró államokban is, a milyenek Angol-, Franezia-, és Magyarország, nagy hiány van alkalmas katonalovakban. Nem kívánunk e czikkel polemizálni, hiszen közel féléve Íródott, magát a tárgyat azonban mindig aktuálisnak és alkalmasnak tartjuk arra, hogy nyilvánosan megvitassák. Külföldi pótlovazásunkról, ugy látszik, az utóbbi időkben téves nézetek terjedtek el, mert csak igy lehetséges, hogy Zobel vezérőrnagy emiitett czikkében azt irja, hogy óriási kivitelünk miatt, meg azért, mert a hadsereg nem vásárolja valamennyi pótlovát 3 — 3} éves korban, az alkalmas anyag nagy része kereskedők kezébe jut, akik azután a katonai kincstárt kényszeritik, hogy a tenyésztők mellőzésével tőlük es nagyobb áron vegye a pótlovat. Kifogásolja továbbá, hogy 1908-ban 34.350 drb lovat kivittek tőlünk Olaszországba, melyeknek egy része ugyan nem az olasz hadsereg céljaira lett volna szánva, valamint azt is, hogy Olaszország 1909-re hasonló méretű vásárlásokat tervez, ezzel mintegy fokozván ama nehézségeket, melyekkel nálunk a pótlóbeszerzés már amúgy is jár. A mi a kifogások első részét illeti, a nézetek mindenekelőtt tisztázást kívánnak, a mit e helyen kisérlünk meg. A katonai kincstár tudvalevőleg pót-lovait lehetőleg közvetlenül a tenyésztőktől és lehetőleg 3—3i/

2 éves korban kiváűja vásárolni s ezt az anyagot katonai csikótelepein helyezi el. Ez az intézmény aránylag még fiatal és természetesen csak fokonként fejleszthető, hiszen a múlttal szemben nagyobb és nagyobb anyagi áldozatokat kíván (amelyek csak a parlamentek hozzájárulásával eszközölhetők), másrészt a vásárlásnak e módja az elhelyezésre szolgáló területek szaporítását igényli, a mi szintén a budget rovására megy. Ha a delegácziókban meg is volna a hajlandóság a hadügyi tárcza illetékes tételeinek emelésére (a mi azonban korántse megy oly könnyen, mint a hogy ezt az óhajtást papírra vetjük), ott egy másik nehezen leküzdhető nehézség, az alkalmas csikótelep területének kiválasztása és megszerzése. A ki figyelemmel kiséri a katonai köröknek a csikótelepek kiválasztására irányított törekvéseit, észreveheti, hogy e területek az ország legjobb lónevelő körzeteivel azonosak. Illetékes helyen súlyt helyeznek rá, hogy a talaj, a viz, a klima a lótenyésztés legkényesebb kívánalmainak megfeleljen. Ezért esett a választás Ozorára, a mely egykor a felejthetetlen Esterházy-ménes alapjául szolgált; ezért lett csikó telep Válaszút, a hol tudvalévőleg 1700 óta nevelt kitűnő lovakat a báró Bánffy-család ; ezért bóreltetett ki Siitvény, a Dóry-iovak hazája, stb. Mind e területek az elmúlt idők folyamán gyakorlatban már bebizonyították, hogy alkalmasak rá: SZÍVÓS, életerős, vér-lovakat nevelni s érthető, ha e téren a kísérletezéstől (minden reális alapú lótenyésztés régi ellenségétől) a katonai vezetőség eltekintett. Természetes, hogy oly területek, mint Ozora, Siitvény, Válaszút csak ritkán, inkább alkalomszerűen szerezhetők meg. Erre az lehetne a válasz : emelni kell az egyes telepek állományát. Ám egy-egy depot-11 tul nagy anyagot összezsúfolni, — eltekintve attól, hogy ez a rendelkezésre álló terület térfogata miatt nem lehetséges — sem állategészségügyi, sem állat-fiziológiai szempontból nem tauácsos. Hiszen hogy csak az utóbbi nézetet indokoljuk, régi és helyes tétel, hogy a ló részben a rög terméke : egy erdélyi ló jobban fog Válas/.uton, mint Lábodon felnevelődni. Ezt ma már bizonyítani nem kell. De a gyakorlati szempontokból eltekintve, a csikótelepeknek egyik fontos erkölcsi missziója az, hogy — az állami ménesek mellett — az egész vidék lótenyésztéséuék mintegy mintaképül szolgáljanak, a lótenyésztés iránt való szeretetet, érdeklődést ápolják és föntartsák s a népies tenyésztők szeme elé állítsák ama modelleket, a melyeket mentől nagyobb számban sokszorosítani az országos

;tenyésztés egyik legfőbb és legszebb czélja. Épen ezért kívánatos, hogy — a mennyire az lehetséges — a csikótelepek az országban elszórtan, vagyis deczentralizálva álljanak. Ha az elsorolt indokokat egybevetjük, látni fogjuk, hogy a katonai csikóktelepek nem lehetnek Potemkin-falvak s azok szervezése, megalapozása számos erkölcsi és anyagi rugón mozog, mindenekfölött pedig időt és türelmet kiván. Ha azonban elösmerjiik, hogy idővel több és több katonai csikótelepre lesz szükség, nem Írhatjuk alá azt, hogy a ma létező ily jellegű intézmények a mai czélokra ne volnának elegendők. Mikor a katonai vezetőség arra határozta magát, hogy a pótlovakat egy évvel fiatalabban veszi meg és az u. n. átlagárakat eltörli: ezt nemcsak azért tette, hogy a tenyésztőket nagyobb jutalomban részesítse, hanem hogy az anyagot, a kvalitást javítsa. A főczól az volt: megmutatni, hogy a kincstár a legjobb lovakat is megveszi katonai czélokra. Ezzel párhuzamosan természetesen a tenyésztőknek jobb anyakanczaanyagot, jobb méneket, jobb fölnevelést, szóval nagyobb anyagi és szellemi tőkét kellett befektetniök. Mindez, magától értetődik, szintén nem érhető el egy-két esztendő alatt: az anyag magasabb színvonalra való emelése évek müve s igy a helyes arány az lesz, ha a minőség javításával a csikótelepek párhuzamosan szaporodnak. Ezek elmondásával azt hiszszük megvilágítottuk a kérdést, miért nem lehet ez idő szeriut az egész pót-lóanyagot 3 és 3} éves korban bevásárolni.' A jövő megrajzolása után, lássuk most: mi a helyzet ma V A hadügyi kormány a 3—3} éves csikók vásárlásával a közvetlen vételt iparkodik előmozdítani. Miután e vásárlásokra ma jóval több idő nyilik, mint a régi lósorozásnál, a mikor alig pár hét alatt ezer és ezer remondát kellett az ezredekhez küldeni, a vásárlás körzetei megnagyobbodtak, a forgalom élénkebb lett, a bizottságok mindenhová elmennek, a hol csak valamelyes anyag kínálkozik, a tenyésztő magasabb árakhoz jut, a mellett a bizottságok érintkezése a lóuevelőkkel intenzivebb lesz, a minek csak jó hatása lehet. Ezzel kapcsolatosan természetesen a katonaság anyaga is erősen javult, hiszen a hároméves lovak java még rendelkezésre áll (Magyarországon a magánvásárlás leginkább csak 4—4} éves lovaknál kezdő dik), s a csikótelepek belterjesebb fölnevelési módszere a fejlődés oly fontos événél (a harmadikról a negyedikre) szintén előnyösen érezteti hatását. Mint minden uj intézmény, ugy természetesen a közvetlen vásárlás is csak lassan fejlődik Magyarországon, a hol a gazdaság maga magas fokon áll, de technikai lebonyolítása nem ment bizonyos konzervativizmustól. Időbe fog telni, mig a fentebb kifejtett elvek a lótenyésztők vérébe mennek át, mig, mint már föntebb is megemlítettük, a közvetlen és 3—3} éves korban történő vásárlás részére szükséges magasabb kvalitású anyag mindenütt meg lesz, de a tételek közgazdaságilag oly kifogástalanok, hogy érvényesülésük nem maradhat el. A mi azt a nézetet illeti, hogy az alkalmas anyag nagy része kereskedők kezére jut, a kik a katonai kincstárt «kényszeritik», hogy a tenyésztők mellőzésével tőlük és nagyobb számban vásároljanak pót-lovat — ugy e felfogás csak olyantól származhatik, a ki a hazai viszonyokat nem ösmeri. Eltekintve attól, hogy a vásárló bizottságok úgyszólván egész éven át uton vannak és minden ajáulatot személyesen intéznek el, tény az, hogy a huszárság mellett ma már az u. n. tüzérlovak egy részét is 3—3} éves korban vásárolják. Ha azután akadnak tenyésztők, a kik tulajdon gazdasági érdekeiket nem tudják kellően szolgálni, a kik eladólovaikat nem jelentik be és alkuszokkal, lókekereskedőkkel befolyásoltatják magukat, ezek oly hibák, a melyek nemzetgazdasági szempontból sajnálatosak ugyan, de amelyekről a katonai vezetőség nem tehet. A hadügyminisztérium kifejezett óhajtása az, hogy mentül közvetlenebbül történjék a vásárlás és kereskedőktől a bizottságok csak akkor vesznek, ha már magánosok részéről nem történik megfelelő ajánlat, a minek hiányát gyakran a nemtörődömség okozza. Térjünk most ki arra a kifogásra, hogy nálunk nincs elegendő remouda. A ki ösmeri Magyarország lótenyésztő körzeteit, az ludja, hogy ez a vád nem allhatja meg helyét. Daczára annak, hogy az utóbbi időkben sok nagyobb ménes megszűnt és a belterjesebbé váló gazdaság természetes ellensége a lónevelésnek: a nálunk található remonda-anyag még mindig nagy számú és minőségben határozottan növekedett. Az angol vérnek az elmúlt század 50-es, 60-as éveiben történt jótékony inváziója most termi meg gyümölcsét, erős emeltyű az is, hogy a nép szeretettel üzi a gazdaság ez ágát s hogy a nép körében bizonyos erkölcsi ambiczió az: remondát nevelni. A ki végigjárja a katonai csikótelepeket és a mellett önzetlen lóbarát, annak kell, hogy szive örömében megdobbanjon, mily nemes és korrekt anyag áll a katonaság rendelkezésére. Különösen két tényező az, a melynél a halcdás szembeötlő: az egyik a jármód, a másik a nemesség s vele kapcsolatosan az átlagmagasság emelkedése. Tollal ily vitát elintézni nem lehet, s igy csak azt mondhatjuk Zobel vezérőrnagy urnák: tessék eljönni s meggyőződni róla. Hogy az örvendetes fejlődés daczára lesznek oly tenyésztők, a kik tiz-husz év előtt még sok pótlovat tudtak eladni, s ma alig vagy egyáltalán nem állítanak sorozóképes lovat, annak magyarázata egyszerű. A katonaság kívánalmai az utolsó husz év alatt fokozódtak, az anyag is sok helyen javult: igy az a tenyésztő, aki megállt ott, a hol husz év előtt volt, háttérbe fog szorulni. Csak ha az illető együtt halad a korral, ha nagyobb súlyt helyez kanczáira, azok csikainak kemény fölnevelésére, az apamének helyes megválasztására, csak akkor fogja anyagát ép ugy, sőt jóval nagyobb haszonnal értékesíteni, mint negyedszázad előtt. Minden emberi intézménynél a stagnáczió visszaesést jelent, a lótenyésztés sem kivétel e szabály alól. Zobel vezérőrnagy azt is kifogásolja, hogy nagy az exportunk, különösen Olaszországba. Ezt a nézetet semmiképpen se Írhatjuk alá. Az export mindig természetes bizonyítéka a produkczió fölöslegének, erkölcsi ereje pedig az, hogy az illető termék reputácziójának magasabb fokát jelzi. A kereslet nagysága soha gazdaságot bé-