Vadász- és Versenylap 53. évfolyam, 1909

1909-12-17 / 98. szám

EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LOTENYESZTÉS LAPJA. A Magyar Lovaregylet, Az Urlovasok Szövetkezete, A vidéki versenyegyletek. A Budapesti Polo Club, Az Országos Agarász Szövetség s az összes lótenyészbizottmányok _ iutilit sc .•.njanLuit hivatalos közlönye. Előfizetési ára: egész évre 32 korona; fél évre 17 korona (a versenyidény alatt 20 korona); negyedévre 12 korona. Az előfizetési pénzek a «Vadász- és Versenylap» kiadóhiva­talához (IX. Ferencz-körut 6.) czimezendök. 98. szám. Telefon-szám 657. Budapest, 1909. péntek, deczember 17. Taviratl czim ; Versenylap, Budapest. 53. évfolyam. Megjelenik a budapesti, alagi, prágai, kottingbrunni és bécsi lóversenyek ideje alatt minden versenynap előtti délelőtt, egyébkor hetenkint egyszer. TELIVEREK ES VERSENYEK, Rascal Az alábbi czíkkbrn az 1900 ik évi legjobb kétévesről: Rascatról pedig,eestikai-szempontból óhajtok egyet s mást elmondani. Az ilyen fajta czikkek utólagos proféeziák szoktak lenni, az adott esetben azonban kivétellel állunk szem­ben, mert annak idején e sorok irója volt az, a ki Kikeletet Raeburnnal párosittatta. Nem kívá­nok ebből valami dicsőséget magamnak ková­csolni s az alábbi adatokat csak azért közlöm, mert ugy hiszem, tenyésztőink hasznot fognak belőlük meríteni, mert néhány, eddig nem ér­deme szerint méltányolt kötülményre hivom föl figyelmüket, másrészt pedig kimutatni kívánom, hogy párosításoknál a Bruce Lowe elmélet nél­kül ma már nem lehet dolgozni, e teóriákat azonban liberálisan és a mellektényezők higgadt figyelembevételével kell kezelni. Ezek után át­térek ama okok felsorolására, a melyek ana bírtak, hogy Kikeletet Rocburnhoz osszam be. A 36-os család, a melyhez Kikelet tartozott, egyike a méneskinyvek legszegényebb ágainak. Jelentőséget ez outsider-érnek csak egy teli*ér adott: Economist, a mely tudvalévőleg a Whis­A-er-vonalat apai ágon tovább viszi Harkairay-n King Tómra. E mén nagy jelentősége a tenyész­tésben kétségbevonhatatlan. Egyébként a 3G-os család (t'urven Bay Barb Mare) külföldön nem tudott uévie szert tenni, hacsak egyik ivadékát Gambettat (skandináv derby) nem tekintjük figye­lemreméltóbb egyednek. Nálunk a 36-os ágat Kikelet (a mely szintén Ftorantliere, Economist anyjára vezet vissza)|emelte határozott színvonalra. E Pardon-kanczát, mint kétévest, annak idején egy eladóversenyből vettem meg br. Tornyay-Schosberger Lajos részéte és pedig 5400 K-ért. Kikelet igen hasznos vételnek bizonyult, mint hároméves kanezatársai közt talán a legjobb volt, s e formáját később is megpe­csételte. Össznyereménye 64,85(1 K-ra rúgott. Alkatban a .kancza nem volt szép : nagy feje, laza kötése első pillantásra szembe ötlöttek, pompáslapoczkafekvése azonban feledtetni tudta hibáit. Hajtós ló volt és jó stayer, néha azon­ban formáját minden ok nélkül elvesztette. 1906 elején még trainiugben volt s kora tavaszszal letört. Ekkor a báró ménesébe osztotta be Ki­keletet, s nekem volt föladatom részére alkal­mas partnert találni, a mi annyival nehezebb volt, miután azon időben (márczius körül) a jobb mének már természetesen megteltek. A kanczát szakszerűen óhajtva párosítani, min­denekelőtt gondosan szemügyre vettem a vele egy családhoz tartozó Economist pedigreejét. E származási tábla igen tanulságos és helyes föl­építése érdekes. A Curwen-Bay-Barb-Maie Eco- nomist felé haladva kezdetben a legerassabb outsider-lineát jelenti. Erre elég Economist ük­anyját Sapphot példánák idézni. Sappho apja Blank (15), anyja egy Blaze(-\-)' kancza (36). Sappho­nál látjuk a vonal elsó megerősítését és pedig Eclipse (1*2) révén. E párosításból jön létre Mad- cap, a mely Anvillel (9) párosítva Capricet elli. Az outsider-vonalak nemesítésére most nem le­hetett volna jobb partnert találni, mint az elő­kelően és szépen nevelt Octaviant (8), a mely tömör sirevért hoz anyai oldalán, mig apja Stripling a 2-es családhoz tartozik s azt apja Phoenomenon (2) révén még jobban aláhúzza, egy­úttal pedig jó9-es crosstisád. Octavianés Caprice párosításából származik Floranthe, n melyet Whisker fedezett. Whisker anyai ágon ez l-es voualat viszi előre, apai ágon pedit visszamegy Eclipstre, amelynek egyik legeiősebbíöiintartója. Bár nem vagyok vak követője Bruce Lowe elveinek, kétségtelt n t z, hegy outsider vonalak­nak megtisztítása, nemesítése az 6 teóriái aLp­ján érhető el a legjobban, és tény, hogy e muu­kánálaz elsőrangú runningvonalakra kell támasz­kodni, de ehhez hozzáfűzöm, hogy a 12 es, részben a 1 l-es sire ágnak e téren ugyanoly jelentősége van, a mint azt The Báron, Yalfendon, Foxhall, Lamplighter, Lexington, Domino, Miss Woodford. Guicrioli stb. stb. bőven bizonyítják. Ha Kikelet származási tábláját beható vizsgá­lódás tárgyává tesszük, azt fogjuk látni, hogy ez az ér az Economistétól Floranthe partneréuel tér el. Mig Whisker ideális vonalakat hoz, Wan- ton (31) ismét crass outsider. Az igy ellett Gig­let Actaeonnal (28) lévén párosítva, a kép még rosszabb lesz, vgyts a tisztító l átás, úgyszól­ván,' megszűnt s a szépen felépült linea széjjel kezd omlani. Szerencsére a helyzet mihamar változik. Lehet, hogy véletlenül, lehet, hogy czéltudatos munka eredményeként, Kikeletnél a 4-ik generáczióban Miss Aldcroftnál ugyanazt a 12-est behatást látjuk, mint Economist nál, csak­hogy nem Eclipse, hanem Weatlierbit révén. Az igy származott La Belle Jeanne a 11-es Thunderboltial (apja Stockwell, 3) párosiitat­ván, a pedigree ujra tisztulni kezd, a mit fokoz a következő utód Jenny, a mely a szépen nevelt (J es Peterhez (apja Hermit, 5) lesz beosztva. Így származott Creeping Jenny, a melynek már elég tetszetős származási táb­lája van és hozzája alig lehetett volna jobb partnert képzelni Pardonnál. Teljes tiszteletet annak, a ki ezt a párosítást keresztülvezette! Pardon a hiányzó és megbecsülhetetlen l-es ágat erőteljesen hozza be (akárcsak Whisker Econcmistnál), majd Morgannal 5-ös crosst nyújt Hermitre, mig a 9-es Peter­cross ptndantja az ug)ancsak följebb látható Anvil—Oberon ke­resztezésnek, s hogy az analógia teljes legyen, a Wheatherlnt 12-es száma Scottish Chief ben és Springfieldben nyer támogatást. E tényeket konstatálva, Kikelet párosításánál a következő utakat jelöltem ki magamnak: 1. Egyénileg jó apamént keri sni, a melynek apja, anyja egyénileg is kiváló Ügyen. E szem­pontból Raeburn tökéletesen kielégített. 0 maga reális versenyló volt s a Lancashire Plateben Isinglasst tudta megverni. Féltestvérei Modirena, Donovan, Semolina, Sir Joshua mind jó lovak. Apja St. Simon, a mihez nem kell kommentár, anyja Montrina, a méneskönyvek egyik örök ékessége. 2. A pedigreebe lehetőleg be akartam hozni a 3-as családot, a mely nagy nemessége mel­lett rendkívül alkalmazkodó s bármely szárma­zási táblába beilleszthető. Erre a czélra Raeburn szintén fölötte a kalmas volt, hiszen nagyapja Galopin volt s e kitűnő család még King Tómmal, Slockuellel csatlakozott a Kikelet-ág 3-as eréhez. 3. A nemesitö hatású 12-es és 11-es crosst megerősíteni kívántam. Ezt Raeburn apja : St. Simon, majd Scottish Chief voltak első sorban hivatva előmozdítani. 4. A 4-es eret behozni, hogy igy a legjobb családok a származási táblában mind képvisel»e legyenek s hogy esetleg később ez az ág ujabb crossra adhasson alkalmat. E czélra Raeburnnal Lord of the Isles szolgált. Igy tehát a pedigne tökéletes ke; et adott és kifogásolni legföljebb azt lcbeiett \olna, hogy maga Raeburn a 7-es családhoz tartozván, kissé outsiderjellegii. De épen itt kívánom megálla­pítani, hogy a Bruce Lowe teóriát nem szabad mint egyszerű matematikai föladatot felfogni és hiba lenne egy mént vagy egy kanczát kizáró­lag utolsó száma szerint megítélni. Hiszen akkor egy Gouvernant vagy Matchbox tulajdonképp outsider-ménnek volna minőeitendó. A pedigree­uél mindig tekintettel kell lennünk annak struk­túrájára, fia pedig a háttérben stép számok mel­lett egyénileg is kiváló egyedeket (St. Simon, Galopin, King Tom stb.) látunk, ugy az utolsó számot csak jelzőszámnak, de nem döntő té­nyezőnek fogjuk minősíteni és a származási tábla súlypontját annak hátsébb régióiban fog­juk keresni. De Raeburnnát még erie sincsen szoros szükség. Anyja Mowerina a ménesköuy­vek egyik örök disze s egyénileg oly kiváló egyed, hogy voltaképen külön kla>szifikálástér­demelne, akár az .Jgwes-család. Raeburn tehát nem tekinthető outsider-ménnek, sói mondhatni, ő az utolsó évek egyik legszebben nevelt mene, a mely egyénileg a legkitűnőbb pedigree-gyöke­reket adja Ereje ezenkívül bő sire-ágaiban rej­lik, valamint abban, hogy igen alkalmazkodó ter­mészetű, bár a 3-as cross iránt való hajlandó­sága elvitázhatatlan. Mikor Kikelet párosításá­ról 87Ó volt, Kaffir Chief már szerepet játszott hazájában. Ő is outsider-családból származott (23), de azért Raeburn sikert tudott elét ni a 11-es Albertaval, az 5-ös The Empress Mauddal, a 9-es Gloryval, a 7-es Noble Countessel is. Kár, hogy a mén már kissé öreg, ha fiatalon kerül hozzánk, ugyanarra a szerepre lett volna hivatva mint annak idején Buccaneer. Ez a keletkezesi története Rascalnak : remélem, a mén a jövőben is igazat fogadni a pedigrees ­tikának. ^ x Galopin 3 St Angol« II Scottiah Chief I a Vedot'e 19 Flying Duchess 3 A ing Tom 3 Adeline II LorJ of the Isles 4 Stockings 7 •J < O Morgan 5 Petroleuse 1 Peter Miss Ann 12 SiockwaM 3 Go-abend 7 Springfield ia Morgiana j L Peter 9 Ked Flag I I H-rmit Jenny i S« Lady Masham 9 .Thunderbolt II La Relle J.ann I I Voltigenr 8 .ire. Ktdgway 19 Th"Fly in. Dutchman 3 Metope 3 Har k away I Pocahon a- 3 ton 4 Linie F-iry 11 1 i.u hatune 14 Pair Helen • The L tua Kio s • A Bay Miaay 13 I he Bs QU « 4 1' ocah'Hitaa S Melbourne I Mnwertna ' l a. al no- t V .1.118 1» Scotn h in I 12 | L <iy Morgen j | Hen. I I I Lilly Ma he m L-.r ü Lyon I . | Rna»o 8* 1 _ , ' eWnil • 10 ' i SeCll'B'O ft .Bro ther In S riff rrt 8 Ma .1 of M an 9 |Smckwe I 3 I Co.d'I's 11 | W- therhl' X 3 Mus Aide.I Ii a» T<~ Legközelebbi számunk pénteken jelenik meg. — A mái szám ára 40 fillér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom