Vadász- és Versenylap 53. évfolyam, 1909
1909-09-24 / 76. szám
467 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Apróságok. — szept. 23. Jó idó kedvezett az első nap versenyeinek, de a sikerült nevezések daczára kis mezőnyök álltak zászló elé. A sport azonban igy is nagyon jó és az egyes versenyek lefolyása érdekes volt. A Soroksári dijban. a papírformának megfelelően, Kaiseruhlan könnyen bánt el Harlekinnel, de tekintetbe kell venni, hogy a neliezen lovagolható Bona Vista-ménnek nem volt megfelelő lovasa. Slecinka, moly sokáig az élen volt, láthatólag nem állta a távot. Jól futott 12u0m.-ig Tilos. * Az Ószi kaneza-dij a favorit Aveline győzelmével Végződött s a A/eUon-kancza, — a mely ma újra frissnek látszott - végkép beigazolta, hogy becsi veresége Varázszsal szemben nem volt reális. Igen jó versenyt futott a német Mausefalle, mely a fordulóban meglehetős ivet irt le s így teljesítményét ínég magasabbra kell taksálnunk. A Hannibal-ivadék egy igen korrekt, erős csontozató kancza. jó fronttal, melyhez képest hátsó parthieja kissé gyöngének mondható. Formán alul futott Halupsa, mely leghamarább fulladt ki az öndictálta paceben. * A nap sensatiója a liatvani-dij volt, melyben Egeria nom birta megőrizni veretlensegét, a német Ladislausszal szemben. A kiváló kancza teljesitinényeA/«fatékkal, — melyet nehéz súlyviszonyok kózt két lioszszal vert, — fodi eddigi formáját és vereségére nincs mentsúg. Igaz ugyan, hogy Ladislaus a nemen kivül 10 fontot kapott Egeriától, de tekintetbe kell venni azt is, hogy a br. Harkányi J. lanczája nagyon jól startolt és Ladislaus nehezen fejthette ki teljes képességét, inert Hullocknak rendkívül óvatosan kellett a puha szájú ménnel felvenni a versenyt. Az Ard Pat rick-vaén egyébként sokkal tetszetősebb, mint apai testvéreinek nagy része. Rendkívül izmos, szépen épített telivér, nemes fej illesztéssel, jó kötéssel ós háttal, kifogásolni csak első állását lehet. Szája azonban oly pulia, hogy a legnagyobb elővigyázatot igényii, miután netn,kópo8 szárba feküdni. Istállójának ugyan legjobb két éves ménje, de távolról sem a legjobb német youngster, mert Antwort jóval felette áll. A Szt. László-díjban Ladislausnah mindenesetre nagy esélye van. Egeria vereségére mentség nincs, legfeljebb, liogy a kancza kissé nyugtalan volt a startnál. Végeredményben a verseny újra azt mutatja, hogy a német tenyésztés — kiilónóBen gyors lovakban — a miénk fölött áll. * A Kétévesek cladóvorsenyében Bezigue kitűnően startolt ós a legkönnyebb stylusban verte a nehezen lábrakapó Mákvirág 1 Töt, a mely távolról sem olyan jó, mint nyári győzőimé után hinni lehetett. Igaz ugyan, hogy Bezigue nem rendelkezik hibátlan lábakkal, de formáit tokintve, meglehetős olcsón — 3á00 koronáért — maradt istállójában. * Az Kiadóversenyben Alabárd annak köszönhette győzelmét, hogy a nem egészen intakt lúbu Daffodil letört a flnishben. Jól futott egy darabig Rugany, de a gáttrainiug ós a fárasztó campagne folytán nem mutathatta valódi képességót. * A Welter handicapban Hát-te több mint egy stoueval mutatott jobb formát uj istállójában, a mely ma egyébként három versenyt nyert. Edua, mely az cgyeuesig hosszakkal vezetett, a fordulóban verve volt. Krikerl a legjobb startot kapta, de lovasa érthetetlenül visszavette a gyors Gomta-kanczát, moly aztán nem tudta poziczióját visszanyerni. Magas súlya alatt igen jól futott Tábornok, mely nem lett már a végletekig kilovagolva. Belle Reine kissé megkésett a gépnél, a favorizált Savoury, a mely nem méltó pedigreejóhez, mi szerepet se játszott s neki a talaj láthatólag nem felelt ineg. LACKEN BACH ER E. = bookmaker. == Budapest. VI., Aiulrássy-ut 1. Telefon: 26 -53. Wien, I., Rotenturmstrase '29. Elfogad fogadásokat az összes classikus versenyekre. — Vidéki megbízásokat pontosan és kész——— séggel teljesít. — Fin minink nt kétszer v asy háro mLIU liyUIUIMÜ szórta jobban lehet értékesíteni, hogy ha azokat ahelyett, hogy lelójjük, élve befogjuk. Fogóhálék körülbelül 1500—2000 méter, úgymint csomagolást a befogási állomásra bérmentve küldöm, sőt szakembert is küldök, a ki a befogást vezeti és ellenőrzi. Óvadék kívánatra. tüeEIUlMLISI'MÄ A budapesti második és harmadik nap. A napot bevezető Gödüllöi-dij. — daczára a mérsékelt dijnak, — néhány jobb képességű telivert gyűjthet a starthoz. Tekintve az udott súlyviszonyokat, jelöltünk az Egyedi L.-istálló kiküldöttje a Szemere-istálló jelöltje és Denise eiütt. Az Államdij kisszámú nevezese szomorú kepét nyújtja stayer lovaink hiányának. Legteljebb báiom indulót várhatunk zászló elé, melyek közül Gánna nehezen talál legyőzőre. Az üszi kisérteti verseny egyike lesz a meeting legérdekesebb momentumának, a mennyiben legjobb kétéveseink mérhetik össze erejüket nenany kiváló hároméves flyerrel, a melyeknek sorában ott talaljuk a német Haarlocket is. Starthoz állhat a Kozmaemlékverseny győztese Halt is es ha rendben vau, elsősorban a rendkívül gyors Tokió-ivadék nehezítheti meg a youngsterek győzelmét. A legérdekesebb volna azonban, ha ket legjobb ketevesünk, Egeria és Icy Wind is résztvenne a verseuybuu, a mire azonban nincs kilátás. A két legjobb kaueza, Egeria es Cynthia között mar van mértekünk és az utóboiuak nyerési eselyt nem adhatunk. A háromévesek közül, — ha rendben van, — Halt a jelöltünk Haarlockeval szemben. Végeredményben a hg Hoheulohe-istállót varjuk elől Haarlocke elótt, melyhez Cynthia lehet legközelebb. Nagy mezőnyre van kilátás a Nursery-liandicapbau, melynek nevezettjei közül Iram és Vielleicht került kedvező suly alá. Nagyon mérsékelt képességű youngsterek futhatnak a Nyeretlen kétévesek eladoverseuyében. melyek közül Akácz, Gyémánt és Hptm. von Köpenick méltók említésre. A Welter handicapban, daczára magas súlyúknak, Ambrosine és Tiborc küzdelme várható Livtsu előtt. Jól futhat még Juda is. * A vasárnapi versenyek a Frince of Wales handicap és a Kladrubi-dij körül csoportosulnak. E napon hot futás kerül eldöntésre és ezért a versenyek már 2 órakor kezdődnek. 1S0U m-es Eladók handicapja nyílja meg az események sorát. Az idősebbek közül Old Coin és Blue Peter, a fiatalabbak sorából Kláris és Margii jutottak enyhebb elbíráláshoz. A verseny kimenetelét Old Coin, Kláiis és Margit közé helyezve, az emiitett sorrendben adjuk le szavazatunkat. A Kladrubi-dijban a kétévesek néhány jelesebb képviselője is starthoz állhat. A győztest Cynthiában keressük, de Mutaték, Gourmande és Kopie nem megvetendő ellenfelek s elsősorban Mulatékot tartjuk esélyes kombattánsnak. A Prince of Wales handicap szokásos nagy mezőnyével élénk es érdekes mérkőzés lesz. Az állvamaradottak sorában több esélyes ló neve tűnik szemünkbe, igy Fabelhaft, Kunilinde, Dinom-Dánom, Katz im Sack, mig a kis súlyúak közül Krikerl és Arno. A Kelenföldi-dij átlagon felül álló hároméveseket gyűjthet a gephez. Jól van kepviselve az Egyedi L. istálló és ellenfelét Kaiseruhlanban és Lord Darcyban keressük, a mely most talán már elerte tavalyi őszi formáját, harmadsorban Pipere és Grammaire jöhetnek számításba. Az 1100 m-es Eladóverseny ben az analog konkurrencziák ismert anyaga állhat starthoz. Hazlemimi kimagasló esélylyel bir és ellenfeleit Hanna és Bette Reineben keressük. Az Eladó kétévesek handicapjában Vacant, Minek, Isis és Gyémánt kerültek jól a skálába és a leirt sorrendben Ítéljük oda az esélyeket, A Nyeretlen kétévesek versenyében Fatrie, Doper, Fényes Bogár, Magnus Gubernátor es a Springeristálló kiküldöttje jöhetnek komuináczióba. Szűkebb választást ejtve Patrie a jelültünk, a Springer-istálló kiküldöttje és Fényes Bogár előtt. Programm. Budapesti versenyek 1909. Öszi meeting. Második nap. Szombat, szeptember 25. 2-15 I. Gödöllői dij. 3000 k. a győztesnek, bOO k. a 2-ikuak, 300 k. a 3-iknak. 3é és id. cont. lovak számára. Táv. 1600 m. (13 aláirás.) 1. er. Gegenfeld 1. 3ó p m Beilei ophon 53", 2. Egyedi L. ur 3é p k Graeieuse öl 3 . 3é stp k Sympathy 52 •1 Gr. Festetics P. 3é s m Tanár 53'/, 5. Geist ü. ur 3é sz k Denise 54 6. Gr. Henckel A. 3é p m Smeling Salt 53", 7. Mautner V. ur 3é p m Kaiserulilan 55", 8. Milne F. ur 3é p m Boncompagno 55 1/, 9. Gr. Pálffy J. 3é p k Tulipán 52 10. Rohonczy G. ur 3é stp m Rengeteg 55'/, 11 Szemere M. ur 3é s m Becskereki 55 1, 12. 3é s m Mortimer 61 Tip: Egyedi L.-ist.—Szemer eist. 2 45 II. Államdij. 5000 k. a győztesnek, 1200 k. a 2-iknak, 600 k. a 3-iknak. 4é és id. cont. mének és kanczák számára, Táv. 2600 m. (5 aláirás.) >. A c -4 in .'0 jsieü .S Sport biztosítás. U| biztosítási ágazat, mely máf bHlftfilt biztosító társaság által nem űzetik. u (jíji ü 9 J •>m -1uu flz ..Elemi Biziosilo íészvény tátsasán." Budapest, V., Bálvány-utcza 10. elfogad biztosításokat verseny, ügető és más nemes lovak balesete, értekcsókkenese és terineszetes elhullása által okozott károk ellen. A biztositás kiterjed a training, lóverseny valamint a bel- vagy külföldre való szállitás idejere is. Urlovasok. tisztek, jockeyk baleset biztosítása a sportnzes ideje alatt es azon kiviil is elfogadtatik. Elvállal továbbá mindenfele tüz, baleset, Bzavatossági-szállitmaiiy, betöréses lopás és üvogbiztositásokat előnyös dijak és kedvező feltotelek mellett. Kimutatható biztosítéki alapok 15.351.994 08 korona. Érdeklődőknek szivesen szolgál felvilágosítással az 0. Elemi Biztosító r. t. magyarországi fiókigazgatósága Budapest, V., Bálvány-utcza 10. Telefon szám: 34—76 Kitartóak maradnak a vadászkutyák ha ' állandóan Fattinger-féle husrost ebtápiepénynyel etetjük. 50 kg. a gyárból 23 K; 5 kg. 3 20 K bérmentve. „Silva" vadkenyér a legjobb téli táplálék őz és 1 fővad számára. Számos fényes elismerés. 50 kg. a gyárból J 21 korona. Na11 gyobb vételnél kii ión ajánlat. Kimerítő leirás szár nyas.fáozán, házinyúl stb. különleges tápszerekről 1 kérendő. POLSTERER H. (Fattinger-féle szab. kutyalepények és' 1 baromfitápszereknek gyára) wiener-neusta.dt. 1 Alapíttatott 1893-ban. 300 első dij. Slavoniai vetömakk, w kocsányos tölgy-makk (Quercus pedunculata), kocsány talan tölgy-makk (Quercus eessiliflora), a a lavórjai világhírű erdőségekből, csira képességórt jótállásul, az őszi és tavaszi idényre, továbbá bükk-mq^k (Fagus silvaticajtetszés szerinti mennyiségben.Szállít©»: Spitzer Jakab, Vinkovce, (Slavonia.)• Gyengeség ellen az Yrumentabletták uj és hatásos szer. Urak kérjenek zárt, díjtalan orvosi leírást a fóraktádól, Löwenapotheke. Regensbnrg A. 4., vagy Bndapeaten a Márta gyógyszertárban, Nagykorona-ntcza,