Vadász- és Versenylap 53. évfolyam, 1909

1909-08-16 / 61. szám

382 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1909. augusztus 18. kell. Erre nálunk hajlam és jó ösztön van is, mert hisz külömben egyforma lenne, akár idomított majmokra, ebekre, öszvérekre vagy fehér egerekre fogadni, a birbicselés által előidézett külömbség meg volna nyereség vagy veszteség formájában és valamelyes totalisateur-bevétel talán igy is lehetne, de nem hiszem, hogy valaki ezekért lelkesednék. Nevelni épp ugy kell a jó sportra, mint akár a tudomány művelésére, vagy a munka szeretetére, a mi a legnemesebb élvezet: avagy a teljesített kötelességek adta öntudatra, a mi még előkelőbb: avagy a nemes cselekedetek szülte fenkölt érzésre, a mi mindenekfelett áll, de nevelve kell rá lenni, — mert külömben annyi volna, mint a magas Wagner-zenével csiklindozni egy tatár füleit, a ki az akkordokhoz szokva nincs, vagy akár inyencz kosztra fogni egy szerecsent. Ne feledjük el egészen azt sem, hogy a lónak, mint haditényezőnek a fontossága nem emelkedik, de esik. Az automobilok, kormányozható léghajók, repülőgépek a felderitó és a kémszolgálat terén is sokban pótolják a lovat, ha tehát mi mégis konservativ ósi módon lóval sportolunk, nyujtsuk legalább a közönségnek a lehető legjobbat, hogy a jó sport érdekessége pótolja némiképp a hadi szempontból fontosat es hogy maradjon még más attrakczió is a felszínen, mint tisztán a nyerészkedés. Ez a jó sport egyszersmind emelni fogja a fővárost iparában, kereskedelmében, forgalmában. Avagy miért irt, beszélt, agitált annyit Széchenyi István a léversenyügy mellett ? Főképp azért, hogy a magyar társadalmat, a forgalmat, a vér lüktetését abban az időben a főváros, Pest felé terelje Sikerült is neki. Ő volt az a nagy magyar sociálpolitikus, a ki nemcsak beszélt, de cselekedett es teremtett. A kereskedelemre, forgalomra, iparra, — a mai mostoha viszonyok között is olyan Budapesten egy Királydij-nap, mint egy kisebb koronázás. Tele minden szálloda, le van foglalva minden kocsi, zsúfolt minden étterem, megostromolva minden divatüzlet. És még mennyire lehetne hatványozni tapintatos intézkedésekkel a mulatságos sport vonzerejét, azokra a szakkérdésekre, mint pl. a helyes korszerű tribune-beosztások stb. stb., itt rá sem akarok térni. A mi azonban a nemzetközi nagy mozgást, a valóságos lökést adná felénk, az egész kontinens sportvilágát Budapest felé vonzaná: az «a nyílt nemzetközi versenyrendszer lenne.» Egy tollvonás és «itt áll varázsütésre szabad Anglia.» * Nagyvárosok ingyért szoknak versenytereket adni. A grunewaldi pályát adta a fiscus. Beleépítettek eddig 6 millió márkát. Bécsben most rakják le az electrikus vágányokat a Freudenauba. A karlsbadiak mindent elkövetnek, minden áldozatot hoznak, hogy lóversenyük legyen, mert azt mondják, hogy egy vetsenyhét a kereskedőknek, iparosoknak, divatárusoknak többet hoz, mint az egész saison. K. előkelő vendéglős és kávéháztulajdonos maga emlité nekem, hogy a versenyhónap neki harminczezer koronával jövedelmez többet, mint egy más hónapja. Mi nálunk ez alatt az a hír fenyegét, hogy kiteszik a versenyteret a székesfővárosból. Nálunk minden lehetséges. De a kik ezt teszik, szellemi vakok, nem tudják, mit csinálnak. Nálunk nincs udvar, nincs diplomácziai kar, a saison igazán csak a versenyideDy. El hát vele ! Ezek a verseuyiszouyban szenvedő városatyák nem szolgálják a nagy várost, nem szolgálják a fővárost, sem a világvárost, sem az országot. Párjukat nem is lelik széles e világou sehol, — Európában legalább nem. Ha a Magyar Lovaregylet méltóan akarna, tudna is erre felelni: áttenné a versenyeket pl. Tatára, Gyórbe, vagy Pozsonyba, akkor majd meglátnánk mint üdvözölnék Budapest békés polgárai a tisztelt városatyákat. Szeretnék ott jelen lenni. De hagyjuk a szük látkörü mostoha városatyákat. Sem ók, sem a nemes országnagyok, sem a humánus szabadkómives páholyok, sem a népbarát sociálista szakszervezetek nem adnak titokban és nyilvánosan annyit jótékony czélokra, mint a menDyit a totalisateur juttat a könnyelmű játékosok kincseiből. Ez a direkt adó azonban a legkisebb oldala a versenyeknek, | hasonlitva ahhoz a forgalomhoz, a melyet indiI rekte az üzleti, kereskedelmi divatvilágban stb. csinál. * Eszembe sincs, hogy ki akarjam zárni az angol, amerikai, ausztráliai jockeykat, habár meg tudnék lenni nélkülük, mert ez idó szerint minden lovasom belföldi és telivér magyar (a japán lovasom még csak inkább a földről nézi a lovat és töri a magyar szót). Télire természetesen Angliába küldöm őket tanulni bátorságot (confidencet) szerezni. A fótrainerem is magyar, bár több időt töltött Amerikában és Angliában tanulmányúton. Azonban ha már védeni akarnék valakit, akkor elsó sorban inkább a szegény magyar embert, a lovast védeném a külföldi erős konkurrencia ellen, nem pedig a magyar lovat, azaz annak gazdag tenyésztőjét. Ha kell, védem mint agrárista szegény fajomat ahogy tudom, de nem legelső sorbaii a telivér lovat, de a magyar embert. Tisztelt lovaregyleti tagtársaim kegyesen honorálták tavalyi propositiómat «félig», ezzel azonban segítve még nem lessz és érett meggondolás után végre odajutottam, hogy egy helyes sakkhuzással az egész kontinenst megelőzhetjük és magunkhoz csábithatjuk: «ha a sportot a közérdek és az ország szolgálatába állítjuk, a mint jó hazafiakhoz illik». Meg vagyok róla győződve, hogy kevés fáradsággal az egész kontinensen vezérszerephez jutnánk és nemcsak a jó sportot, de az országot és a fővárosi forgalmat, ipart, kereskedelmet is óriási módon emelnénk, a mit elmulasztani megbocsáthatatlan vétek. Megvalósíthatjuk, hogy a jó magyar sport nagy stylusban szolgálja az országot, az idegenforgalmat és a nagy, világvárosi érdekeket minden kormánytámogatás és subvenczió nélkül. Nem kell liozZá csak jó sportszellem és hazafias szív és lélek. Világpiacza lessz a jó sportnak Budapest a kontinensen. Ezt nem gátolhatja meg, ennek nem állhatja útját jó testvérünk, Ausztria sem. Ebben az egyben lehetünk világváros és pedig az első a kontinensen, csak tőlünk függ. Kezdjük meg bátor kézzel versenyeinket lehetőség szerint szabaddá tenni, azaz angol módra kinyitni és Budapest ózonnal a legérdekesebb spoilemporium lessz a kontinensen. Versenyeink érdekessége legelső rendűvé vállik rögtön. Baja történt talán az angol sportnak, vagy hiba esett Nagy-Brittániában, mikor Gladiateur vagy Kisbér megnyerte a Derbyt? Ugy-e nem, sőt örültek neki. Elszalaszthatjuk ezt az alkalmat is, a mint elalszunk mindent és sülyedünk vissza minden irányban, a mig a fővárosból is egy vidéki elégedetlen gyárváros lessz. És miért? Mert csak czikkeziink, szónokiunk és soha nem cselekszünk. Igy nem lehet még egy keresztelőt sem előkészíteni. * Átmenetként és a legfélénkebbek megnyugtatására, lehetne azokat az angol és franczia lovakat, a melyek már hazájukban korteherversenyeket nyertek, minimális mértékben pönalisálui. Én ugyan ezt sem tartom valóban szükségesnek, mert elsőrendű ló alig jön onnan ide, ha pedig igen, örvendjünk, hogy láthatjuk. Elég súlyozás neki már maga a hosszú utazás. A történetesen kivitt pár ezer forintot százszor és ezerszer annyi pótolja, a mi vele más uton bejön. Röviden a szabadversenynek adjuk meg a lehetőséget, ne pedig elzárkózzunk, mint a chinaiak hajdan a nagy fallal, mert akkor vége a jó sportnak. Ennek szabad levegő kell. Az angolok nem sirtak felette, hogy Blériot nyerte meg az angol dijat és mint első repült át a Manchecsatornán Dowerbe. Ez a szép sportszélleni, a mely egyesiti a kerek világ népeit és összes cultur nemzeteit. Ne gondoljunk mindig csak a csekély számú telivérlótenyésztők szent érdekeire egyedül, hogy ezután nem többé 100 perczentet fognának nyerni, hanem talán csak ötvenet. Ne szenvedjen a szűkkeblű kalmárszellem miatt a haladás, a jó sport és az ország, mint a liferánsok miatt háborúban a hadsereg. A nemzeti, az asszonyságok dija és pár államdij zárva maradhatna kivételképpen a belföldi lovak részére. «A versenysportot egészségesen és alaposan decentralizálnám, legyen bóven a vidéknek is. Odaadnám nekik az államdijakat is és a vidéki verseuyek lennének tisztán a belföldi lovak és a belföldi lovasok számára». Áz országos lótenyésztés emelése magától értetődik, főbenjáró ügy ; a ki tenyészt és futtat, az a valódi ideális sportsman, le a kalappal. A ki eladásra nevel, igen rokonszenves gazdasági ág művelésével foglalatoskodik és mint telivérlótenyésztőt földmivelési érdemekért díjazzák, tüntessék ki ha tetszik mint egy bankárt, de a jó sport és a haladás ne essék nekik örök időkre áldozatul. Ha nálunk a futtató embereket felhasználták volna, hogy szabadon vagy szabadabban hozzanak be yearlipgeket, versenylovakat, azzal a kikötéssel akár, hogy azok aztán benn maradjanak az országban, mennyi és milyen lovak és milyen anyag jöhetett és jött is volna már be, ki sem lehet számítani, — mert a versenyző ember sokkal bátrabb, mondjuk merészebb, már maga a verseny is sokkal hazárdabb, mint a tenyésztés, és igy egy futtató sokkal nagyobb áldozatokra is kész, mint egy számitó és eladásra nevelő tenyésztő. Ezt a hatalmas tényezőt a közérdekben fel nem használni a legsarkalatosabb hazafi és sportmulasztás is, — tizenöt év óta hirdetem. * Nagyon érdekes volt most az utóbbi években az amerikai fogadási tilalmak behozatala NewYork államban, a mi nagy exodust vont maga után a legelőkelőbb versenyistállótulajdonosok részéről. Hova, merre vették utjokat ezek a milliárdos amerikai sportsmanek, a Whitneyk és mások ? majdnem kivétel nélkül Angijába. Kinek volt haszna a milliárdosok kivonulásából : «a szabad Angliának!» Lovaikat futni csak oda vihették, máshova nem. Oda vándorolt tehát a sok jó versenyanyag gazdástul. Pedig hallottam, egyik-másik hozzánk is jött volna szívesen. Egy W.-ről positiv is tudom. Ez pedig nem káros bevándorlás. Az ilyen milliárdos hoz is ám valamit. Anyagot is, szellemet is. Francziaországba sokan szívesen mentek volna közülük, ha a franczia versenyek nem volnának idegen lovak számára csukva. Az amerikaiak szivesebben mentek volna máshová, mint Angliába, mert az amerikaiak érzik (tőlük közvetlen eleget hallottam), hogy az angolok, daczára a közös nyelvnek és a vér- és fajrokonságnak, velük nem rokonszenveznek, — őket mondanám lenézik, lekicsinylik. * A kontinens chauvinista nemzetei között, nemzetközi jelentőségre fogjuk emelni a magyar sportot, világraszólóvá tesszük a magyar versenyügyet és világvárossá Budapestet a versenyek által: «ha üde, szabad szellőt bocsátunk a versenyügyre, mint van Angliában». Egy-két év alatt a kontinens elsó versenyhelyévé tehetnénk fővárosunkat, ide rajzanának a vagyonos idegenek és többet tennénk az idegenforgalom emelésére, a leendő világváros, — ha tetszik Nagy-Budapest megteremtésére, mint minden beszéd, enquéte és mesterséges czentralizálás. És ha meggondoljuk, hogy ezek a nagyszabású országos kérdések kicsinyes, önző érdekeken megakadhatnak, az ember szive fáj. A gyors tempó végett — time flies — azon kellene kezdenünk, hogy a Lovar Egylet mielőbb publikálná, hogy a jövő évi versenyfeltételek szerint már minden verseny, a melyet a Magyar Lovar Egylet a fővárosban rendez, nyitva lessz (pár ritka kivétellel) minden országbeli lónak. * Hadd hallja meg az egész sportvilág, hogy a sportban ultrachauvinista európai szárazföldön is «lesz egy szabad angol sziget, Budapest.» Legyen meg az érdeklődés, hadd jöjjenek I Ha pedig mindezekben nem lennének velem egy nézeten szép hölgyeim és egyéb szigorú polgártársaim, a helyi viszonyokhoz mérten hamiskásan azt felelhetném, hogy: «a kinek Magyarországon igaza van, az bolond», hogy nálunk azok a hazafiak, a kik hónuk sorsát komolyan vették, hagyományosan megkeserülték. Korszerűbben óhajtok azonban felelni, hódoló udvariassággal mondván : «a lovagi vitézek kora immár lehunyt, de magasan fenn van még a nap és halhatatlan a polgári igazság, a mi szivünkben lakik, győznie kell és diadalmaskodjék mindig a jobb I»