Vadász- és Versenylap 53. évfolyam, 1909
1909-06-24 / 44. szám
1909. janius 11. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 303 mel legtöbb figyelmet. A kancza Bécsben két versenyt nyert, de a vert mezőnyben alig volt valami és igy igazi képességének megítélésére hiányzik a kellő alap. Az elősoroltakon kivtll más ló győzelmére alig lehet számítani és ilyen nagy meglepetósszámba menne. Összegezve az elmondottakat, jelöltünk Halt, de Reginától és Kunilindetöl is igen jó szereplést várunk. inig a fiatal évjárat képviselői közül Gourmandenak adjuk a legjobb esélyt. A Dunakeszi-dij kis mezőnyt fog startjához gyűjteni. A kötelezettek sorából Gánna emelkedik ki, mig a többiek közül Tulipántól lehet jobb futást várni. A Kétévesek versenyében csak oly youngsterek bírnak indulási jogosultsággal, a melyek junius elseje előtt nem .léptek pályára. Igy természetesen egész csomó sötét ló nyert kötelezettséget és a tipelós nehéz. A már látott lovak közül Carmina érdemel elsó sorban említést, a mely Bécsben akczeptábilis formát mutatott, továbbá Fecske, a mely ugyancsak Bécsben nyéit egy versenyt. A sötétek közül származásuk aiapján Márvány (Bona Vista—Mámor) és Indiscretion (Galteo More—Belomantic) veendők figyelembe. A Nyeretlenek versenye két és háromévesek próbája lehet, de e futásra csak két igen gyenge képességű hároméves nyert kötelezettséget s igy a kétévesek intézhetik el egymás között a dij sorsát, a melyek közül Osmonda és Piroska az esélyes pályázók. A napot berekesztő Eladoversenyben Orphelin, Old Coin és Foglaló ismét összetalálkozhatnak és a verseny kimenetelére a szombati analog futás nyújthat tájékozást. Tipünk Orphelin, Old Coin előtt. LIPIK Szlavóniában. — Vasút-, posta-, távírda és telefon állomás. Elsőrendű fürdőhely. Egyetlen alkalikns, konyhasós, jódtartalmú hévviz (64° C) Enrópában. Páratlan gyógyhatású a gyomor, tápcsatorna és a vizeletintak összes hnrutos megbetegedései, hugysavas áttétel, köszvény, csuz és ischias, csonttörések, gyermek és alkati bajok ellen. Ivókúra. — Hóvvizes fürdők. — Vizgyógy• intézet. — Inhalatorium. == A fürdőhelyen 10 kiváló orvos működik Kívánatra prospektnsssal és bővebb felvilágosítással szolgál a fürdőigazgatóság Programm. Alagi versenyek 1909. Nyári-meeting. Első nap. Szombat, junius 26. 3-501 Eladók versenye. 2000 K a győztesnek, 300 K a 2-iknak, 200 K a 3-iknak. 3é és id. lovak számára. Táv 1600 m (8 aláirás ) 1. Egyedi L. ur 6é p k Foglaló 1000 56'/, 2 . 5é s her Old Coin 1000 56'/, 3. Kállai J. ur 3é p k Cointreau 1000 48 4. Milne F ur 4é p m Lanzerdorf 3000 60 5. Pinka J. ur 3é s k Tűi 11. 3000 öl 6. Br. Rothschild A. 4é s m Sonnwends'ein 3000 60 7. Zombory E. urnő 3é p m Triumvir 3000 52'/, 8. Zombory R. ur 6é s m Orphelin 1000 58 Tip: Orphelin—Old Coin 4-20 II.Eladó kétévesek versenye. 2000 K a győztesnek, 3G0 K a 2-iknak, 200 K a 3-iknak Táv 900 m. (26 aláirás.) 1. Mr. Adrién p m Orkán 2000 51 l/ 2 2. Dávid E. ur s k Isis 2000 50 3 . p k Love game 1000 47 4. Egyedi h. ur p k False 1000 47 5. Geist G. ur sz m Kikeriki 2000 5t l/ 2 6 . sz k Szúnyog 4000 53 »/, 7. Br. Harkányi A. p m Locaino 2000 51»/, 8 . p k Mortola 2000 50 9. Hg. Hohenlohe-Oehringen p m István 4000 55 10. Jankovich-B Gy. ur s k Hát mikor 1000 47 11. Mr. Lincoln p k Bor 1000 47 12 . p k Fuss 1000 47 13. Lossonczy Gy. ur p m Jupiter 4000 55 14- s k Repülj, fecském 4000 53'/, 15. Milne F. ur s her Egerton 4000 53'/, 16. Gr. Pejacsevich A. p k Gertrud 1000 47 17 . s k Royal Mary 1000 47 18. Petanovits J. ur p k Formosa 1000 47 19. Rohonczy G. ur stp k «1UOO» 4000 53»/ 20. Capt. Seymour stp m Whist 1000 48'/, 21. Gr. Trauttmansdorff L. p k Cavalcade 2000 50 22 s k 7omate 1000 47 23. Br. Vay E. s m Torsong Moni 1000 48'/, 24. Gr. Wenckheim D. s k Végig 1000 47 25. Zombory R. ur p m Gyémánt 1000. 48»/,, 26 . p m Jóság 1000 48»/, Tip: Love game-Repülj fecskéin 4 55 III. Liget dij 10000 K a győztesnek, 1600 K a 2-iknak, 800 K 3-iknak. 2é lovak számára. Táv 900 m. (10 aláirás.) 1. Gr. Batthyány E. p k Gourmande 2. Dávid E. ur p m Columbus 3. Geist G. ur s k Rebus 4. Br. Harkányi J. p k Egeria 5. Milne P. ur p k Osmonda 6. Br. Rothschild A. p m Ganymede 7 . s m Scarcely 8. Br. Springer G. s m Font ana 9. -—- p k Peronelle 10. Zombory R. ur s k Piroska Tip: Egeria—Gourmande 5-30 IV. Handicap. 3000 K a győztesnek, 800 K a 2-iknak, 300 K a 3-iknak. 3é és id. lovak számára. Táv 1000 m. (20 aláirás.) 1. Blaskovich Ernő ur 3é p k Pipere 2. Geist G. ur 3é p k .1/ tolla 3 Gr. Wenckheim D. 5é p her Telemach 4. Egyedi L. ur 4é s k Julietta 5 Hg. Hohenlohe-Oehringen 3é p k Hanna 6. Br. SpriDger G. 3é p k Perfay 7. Baranyai G. ur 4é s her Wie heisst's 8. Hg Taxis M. E. 3é p k Gaiety 9. Mr. Lincoln 3é p k Paff 10. Geist G. ur 4é p k Tilos 11. Egyedi L. ur 3é s k Show me 12. Borsos E. ur id p her Lotto Tip: Julietta-Motolla 6 05 V. Nyeretlenek versenye. 3000 K a győztesnek, 800 K a 2-iknak, 300 K a 3-iknak. 3é és id. lovak számára. Táv 1600 m. (8 aláirás.) 1. Blaskovich Ernő ur 4é p m Andalgó 2. Gr. Festetics T. 3é p k Szeiénv 3 Lossonczy Gy. ur 3e s k Fying Jib 4. Milne F. ur 3é s m Fix.'ltru 5 3é p her My Soni 6. Br. Rothschild A.' 3é p k Anecdote 7. Br. Springer G. 3e p m Chenapan 8 . 3é p k Perkáta Tip: Chenapan—Anecdote 6 30 VI. Imreházi dij. 3000 K a győztesnek, 800 K a 2-iknak, 300 K a 3-iknak. 3é és id. lovak számára. Táv 1800 m. (9 alairás.) 1. Blaskovich Ernő ur 4é p m And»Igó 2. Dreher A. ur 4é p m Slavery 52'/, 54 52*/, 57'/, 52»/, 54 54 54 52'/, 52'/; 60 59 56 54'/, 53'/, 52 50'/. 49 49 48'/, 44 '/j 42 60 52'/» 52»/} 54 52»/, 52'/, 54 52»/o 68100/11.—1. 55'/, 63',, 66", 68 53'/, 49»/, 49'/, 53»/, 48 3. Geist G. ur 4é s k Ténsasszony 4. Br. Harkányi J. 4é p m Virgilius 5. Jankovich-B. Gy. ur 3é p k Györgyike 6. Milne P. ur 3é s m Fixstern 7. Br. Springer G. 3é p m Che apan 8 . 3é s m Tengeli' e 9 . 3é p k Perkáta Tip: Virgilius - Slavery 7 00 VII. Nyeretlen kétévesek handicapja. 2000 K a győztesnek, 500 K a 2-iknak, 200 K a 3-iknak. Táv 900 m. (37 aláirás.) 1. Mr. Adrién s m Osman 61'/, 2 Gr. Pejacsevich A. p k Pierrette 58 3. Hg. Taxis M. E. p k Linda 56'/, 4. Egyedi L. ur p k Rose of horrent 55 5. Capt. Seymour stp m Whist 54", 6. Br. Harkányi A. p m Gonosz 54 7. Egyedi L. ur s in Cap Horn 53'/, 8 Mr. Lincoln p k Dash 53'/, 9 Gr. Trauttmansdorff L. p m Scgantini 53'/, 10. Mr. Lincoln p k Star ' 53 11.Gr. Trauttmansdorff L. s k Novelle 51 12 Hg Taxis M. E. p k Dumb Bell 49'/, 13. Zombory R. ur p m Vezér 49'/, 14. Bamberger I. ur p m Bogár 49'/, 15. Jankovich-B. Gy. ur s k Hát mikor 48 16. Mr. Adrién s k Hozom 47 Tip : Pierrette- Vezér Második nap. Vasárnap, junius 27. 3 50 I. Eladók handicapja. 2000 K a győztesnek, 300 K a 2-iknak, 200 K a 3-iknak. 3ó és id. lovak számára. Táv 1200 m. (26 aláirás.) 1. Mr. Lincoln 5é p k Mayenne 62»/, 2. Mr. Scott 5é s k Ella ' 60'/, 3. Egyedi L. ur 4é p m Sirius 59»/, 4. Gr. Wenckheim D. 5é p her Telemach 59 5. Egyedi L. ur 4é s k Julietta bl»/, 6. Hg. Taxis M. E. 3ó p k Halupsa 57»/, 7. Capt. Red Bluo 4é p k Liane bl 8. Gr. Festetics T. 3é p k Szerény 54'/, 9. Gr. Lamberg H. lov. tbk 4é p k Tante Agnesbi 10 Br. Rothschild A. 3é s k Ambrosine 52 11.Gr. Pejacsevich A. 3é s m Grand Seigneur 51 12. Hg. Taxis M. E. 3é p k Gaiety 50 13. Mr. Lincoln 3é p k Paff 50 14. Aresin-Fatton J. fhdn. 3é s m Fortunatus 49»/, 15. Petanovits J. ur 3é p k Virginia 49»/, 16. Bartos E. ur 3ó p m Orgazda 47 17. Mr. C. Wood 3é p k Lady Cornelie 46'/, 18. Brachfeld L. ur 3ó s k Rosebud 46 19. Egyedi L. ur 3é s k Show me 45'/, 20. Mr. Adrién 3é s k Riem 44 21. Rohonczy G. ur 3é s k Kláris 42 Tip: Julietta—Telemach 4-20 il. Handicap. 3000 K a győztesnek, 800 K 2-iknak, 300 K 3-iknak. 3é és id. lovak számára. Táv 1600 m. (24 aláirás.) 1. Dreher A. ur 4é p m Slavery 65'/, 2. Geist G. ur 5é s m Kondrr 63 Értesítés. A magyar királyi állami méntelepek ménanyagának osztályozása, illetve selejtezése a következő napokon fog megtartatni, u, m.: Jászberényben ... jul Nagykörösön Kiskúndorozsmán ... ._. Rimaszombaton ... ... Baján J_ Eperjesen _ . ... Turjaremetén Verseczen ... Békés-Csabán ... Szatmárnémetiben ... ... Debreozenben Székesfehérvárit Komáromban ... . ... ... Nyitrán... ... Désen ... Palinban ... ... .. ... Nagyatádon ... ... .. ... Sepsiszentgyörgyön ... ... Homoródon.. s 15-én, 16-áu, 17-én, 17-éu, 19-én, 19-én, 21-én, 21-éu, 23-án, 23 án, 24-én, 28-án, 30-án, 3-án, 4-én, 5-én, 6-án, 6-án, 8-án. A méntelepeknél a jelzett napokon kiselejtezett,tenyésztésre még használható, mének mindjárt a helyszínén el fognak adatni. M. kir. földmivelésügyi miniszter. VERSENYDIJAK mindennemű sportra állandóan gazdag választékban találhatók. • •• 3. Mr. Lincoln 4ó p in Pagony 62'/« Cr Ä Cr SCHUCH L. utódai EDLAUER G. és SZLAVKK díszműáru-üzletében. . IV.. M-iza l •• • Cr Cr Cr B 0 S DREHER ANTAL serfőzdei részvénytársaság KŐBÁNYÁN ajánlja kitűnő minőségű eredeti töl— tésü palaczksöreit. == 0 0 0 Árjegyzéket kívánatra szivesen küld a serfőzde. Az ászári ménes, mely csak 2 kilométer távolságra van a kisbéri magyar királyi állami ménestől, a következő árak mellett fogad el lovakat tartásra és ápolásra: Meddő kancza ... naponként 2 K — f Vemhes kancza ..... « 2 K 50 f Kancza csikóval ... ... ... « 3 K — f Választott csikó « 2 K 50 f Évesek « 3 K — f Kétéves és idősebb kancza valamint herélt « 2 K — f Kétéves és idősebb mén ... « 3 K —• f Fedezőmén « 4 K — f Állatorvosi ápolás ... .. « — K 04 f Bejelentéseket elfogad és bővebb értesítéseket ad a méneskezelő3ég Ászár (vasút-, távírda állomás Kisbér) Komárommegye.