Vadász- és Versenylap 53. évfolyam, 1909

1909-01-01 / 1. szám

1909. január 1. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 17 Tenyésztési kérdések. Irta: Egyedi Lajos. A telivér lótenyésztés emelésére két faktornak kell együttesen ós egyöntetüleg közreműködni és pedig a lóverseny-intézósógnek kellő propozicziók által és a tenyésztőknek. Mai napság a nagy versenypályákon is, de különösen az alagi és a vidéki pályákon oly selejtes minóségii telivérek is futnak és pedig nélia még sikerrel is, melyek versenylovaink átlagos minőségét tetemesen leszállítják és a ineJyek a versenypályákról a propozicziók némi módosítása által kiküszöbölendők volnának és mint hátas vagy egyéb használati lovak lennének kihasználandók. Az alagi és vidéki versenyek a jelenlegi propozicziók szerint majdnem kivétel nélkül csak oly lovaknak vannak nyitva, melyek 1800 koronás dijat nem nyertek. Ennek folytán az oly dijat nyert lovak, különösen kétévesek, tovább futnak a nagy pályákon, miglen ha a vidéki pályákról nem volnának kizárva, mihamarább oda kerülnének és ez által a blaszszis-átlag itt is, ott is emelődnék és a legselejtesebb képességű lovak rövid idő alatt a pályákról leszorulnának. Vagy a Lovaregyletnek kellene tehát a kis eladóversenyek diját — esetleg csak a kétéves versenyekben — 1800 koronán alul kiirni vagy a vidéki versenyegyletek propoziczióit akként megváltoztatni, hogy oly lovak, melyek kétéves korukban egy ily dijat nyertek, ne volnának kizárva. Igaz ugyan, hogy ez által közvetlenül csakis a versenyanyag átlagos minősége emeltetnék, de közvetve a tenyésztésnek is hasznára válnék annyiban, hogy az istállótulajdonosok gyorsabban szabadulhatván meg a rosszabb kétéveseiktől, a csikóárverésen többet vásárolhatnának. A tenyészanyag minőségének javítására szolgálna Batthyány Elemér gróf indítványa, hogy oly lovak, melyeknek anyái Ausztriából vagy Magyarországból fedeztetés czéljából lettek külföldre küldve ós melyek a születésüket követó évben lennének — anyjukkal együtt — haza hozva, mint belföldi lovak tekintetnének. Tudjuk nagyon jól, hogy minó nagy pénz_ áldozatba kerül és mily sokféle veszélylyel jár vemhes kanczákat külföldre szállitani; ha mármost ezen kanczákat két egymásután való esztendőn át lehetne külföldön fedeztetni, inkább határozza el magát arra a tenyésztő, mert két év alatt nagyobb a valószínűség, hogy a kanczát nem hiába küldte ki és hogy áldozatkészsége meg lesz azzal jutalmazva, hogy legalább egy ottan nemzett csikót, de szerencsével kettőt is hoz haza. Tenyésztőinknek szakitaniok kellene azon praxissal, a melyet ez ideig követnek, hogy külföldön kétes minőségű kanczákat vegyenek közepes ménnel fedezve és csikóval alatta ilyen méntől. Igazán jó minőségű anyakanczát se Angliában, seFrancziaországban nem vehetünk, mert jónak bizonyultakat semmi áron se adnak el, kivéve, ha az egész ménes fel lesz oszlatva. A jó leszármazásu és jó nevü ménnel fedezett kanczák, melyeket magántenyésztök vagy az állami ménes drága pénzen behoztak, nagyon kevés kivétellel egyáltalán nem váltak be, mert volt valami hibájuk, melyet mi nem ismerhettünk, de melyről az eladónak biztosan volt tudomása és amely ténykörülmény őt az eladásra ösztönözte. Ha tenyészanyagunkat behozatal által akarjuk javitani, a mi okvetlenül szükséges is, akkor az angol és franczia pályákról lekerülő — de még ménesbe be nem osztott — jó leszármazásu és alkatú oly kanczákat kellene vásárolni, melyek jó versenyképességet is mutattak, azokat két évig kint fedeztetni, azután behozni és a tenyésztők közt elárverezni. összefoglalva az elmondottakat, telivér lótenyésztésünk minőségének tetemes javítása czéljából ajánlatos volna: 1. a versenypropozicziók megváltoztatása anynyiban, hogy a vidéki pályákról ne volnának kizárva oly lovak, melyek egy, kétezer korona értékű kétéves eladóversenyt nyertek, 2. Batthyány Elemér gróf inditványának elfogadása, 3. anyakanczák helyett még ménesbe be nem osztott kanczák vásárlása a külföldön és csak 2 évig kint való fedeztetés után való behozatala — (ménesek feloszlásánál természetesen már bevált jó anyakanczákat is kellene beszerezni), 4. Ezeken kivül, minthogy magánosok erre nem képesek, az államnak kellene idóról-idöre első classisu fedező méneket behozni, azokat az állami ménesben felállítani és ottan a tenyésztők rendelkezésére bocsátani. Lesznek jobb propoziciók is, kétségkívül; de azt hiszem, hogy az itt felsorolt elvek, ba elfogadásra és keresztülvitelre kerülnének, belföldi tenyószanyagunk színvonalát okvetlen tetemesen emelnék. Telivértenyésztésünk fejlesztése. Irta - Gróf Szápáry Péter. Igen tisztelt Szerkesztő Url Hozzám intézett szives levelében kifejezett óhajtásának készséggel felelek meg, noha nem vagyok egy nézeten Önnel abban, hogy a 70-es évek telivéranyaga annyival fölötte állott volna a mostanin. Hogy az akkori — aránylag csekély számú — telivér ló nagyobb része testalkatra nagyobb és hatalmasabb volt, azt megengedem és tekintve a telivér tenyésztés végczólját, valódi rendeltetését, nagyszabású telivérekre okvetetlenül törekednünk kell. Nézetem szerint ez csak Bruce Lowe párosítással nem érhető el és azért egyik hó óhajom, hogy az exterrieur is lehetőleg figyelembe vétessék. Föltétlenül kívánom ehhez a természetes, kemény fölnevelést, lótenyésztésre alkalmas legelőkön, kevesebb mesterséges és tudományos beavatkozás mellett. A classis emelése — nézetem szerint — csak classis behozatalával érhető el, a mi főleg pénzkérdés, ennek a kérdésnek megoldása tehát tényleg sürgős ; gr. Wenckheim Dénesnek adecz. 14-iki közgyűlésen már elfogadott javaslata a kérdést a megoldáshoz remélhetőleg közelebb is hozza. A már meglévő igen értékes tenyészanyag classisának fejlesztése körül sokat tehet a máris nagy érdemeket szerzett Magyar Lovaregylet igazgatósága oly versenypropozicziókkal, a melyek a helyes tenyésztési elveket támogatják, a legjobbakat a jók közül s a különbségeket határozottan fölismerni engedik. A handicapolással való óvatos bánásmód s a versenyek szabályszerű lefolyása feletti szigorú örködés stb. mindmegannyi téayezó, a mely egyszers mind a tenyésztés szolgálatában áll. Azon hó óhajjal vagyok eltelve, hogy a telivértenyésztés mindinkább fejlődjék és folytonosan fejlesztessék s az ekként elért igazbecsü tenyésztési eredmények az országos lótenyésztésbe áldásosán felszívhatok legyenek. Széchenyi a pót-ló nevelésről. Tisztelt szerkesztő ur ! Van szerencsém gr. Széchenyi Istvánnak hazai lótenyésztésünk emelése érdekében 1844-ben közzé tett felhívásának másolatát megküldeni. Talán érdekes lenne a közzététel ama szempontból, mennyire haladtunk ama időtől a lótenyésztés terén, s érdekes, hogy Széchenyi mennyire súlyt helyozett az ország harezra kész állapota szempontjából a lótenyésztésre. Ez most is áll, és akárhogyan is fejlődnek a harczászati eszközök, — a lovasság jelentősége csökkeni nem fog, csak az alkalmazásának módozatai változnak a viszonyokkal. Látjuk ós tapasztaljuk, hogy a hadseregek fejlődése a lóanyag szaporításával jár, úgyszintén lát juk azt is, hogy az ipar és mezőgazdaság fejlődésével az igavonó-ló szükséglet emelkedik. De épen tekintettel az utóbbi körülményre, t. i. az igavonó-ló fajták tenyésztésének rohamos terjedésére, megszívlelendők most is Széchenyi István intő szavai: késő a tüzet oltani, ha a tető lángban áll, meg kell előzni a veszedelmet 1 Még csak azt, nehogy soraim fólremagyaráztassanak : a nehéz-ló tenyésztését gazdasági szempontból igen fontosnak tartom, de tenyésztése szabályozandó az egyéni szabadság korlátozása nélkül, A tisztelt szerkesztő urnák hive Br. Podmaniczky Gyula. * Gróf Széchenyi Istvánnak 1844 julius hó 10-én vMagyarország kiváltságos lakosaihoz» intézett felhívásából. Mig a' czivilizált világ legtöbb népei különös és mindegyre növekedő gondot fordítnak a' lófajnak minden árnyóklatbani javítására, sőt kormányi és országi bőkezűséggel is járulnak e' czél sikeres előmozdításához, minthogy haszonual lótenyésztés áltálján véve csak ritkán jár, addig az egykor lóháton olly hatalmas magyar — jóllehet e' tekintetben is szerfelett elbízott álmakat álmodik, s' ebbeli hátramaradását ekkóp tán nem is igen sejti, vagy mivel nem hiszi a dolog'ápolását méltóságával egybeilleszthetőnek — ló dolgában annyira sülyedt vagy inkább annyira maradt hátra, mikép majd mindenben, mire ló használtatik, kitesz rajta nemcsak az óriási angol, mit még el lehetne tűrni, de sok más nép közt már a porosz sőt még a cseh is, mi aztán az igazán lóra termett magyarnak nem igen eshetik jól. Az egykor annyi és olly méltó hirben állott inagyar lovas, kit egész Europa utánozni ügyekezett, feltéve ba abderitákként őt altalján véve gyaloglovassá átváltoztatni nem kivánjuk, vagy éppen minden katonaság nélkül lenni nem akarunk, bizony csak s' tán előbb mint gondolnók, ollyféle igen szomorú, vagy tán jobban mondva, ollyféle igen nevetséges szerepet fog játszani csatatéren az ütközet hullámzásai közt, mellyhez képest t. i. vagy el nem éri ellenfelét ha nála van az erő, vagy bizonyosan utoléretik attul, ha gyengébb. És ebbül nincs kibújás, 's igen természetesen, mert ba egyik résznek lova áltálján véve jobb, a' másiké ellenben áltálján véve rosszabb, s ezen aránytalanság nőtten nő, okvetlen csak igy jár 's járand ceteris paribus háborúban a' dolog, és nincs vitézség, nincs erőlködés, nincs elég hoszszu sarkantyú, nagymélt. országos Választmány, melly e' bajon segithetne. Mlhezképest, nehogy elvégre illy kéidéses állapotba jöjjön derék, lovasságunk, 's é rövidséget kétszerezett vitézséggel legyen majd egykor potlani kénytelen, mi egyébiránt háborúi mesterséggel, jó lóval s jó fegyverrel szemközt sok vérontással igen, de sikerrel csak ritkán jár, valóban nincs is egyéb hátra, mint magának az országiásnak — mert privátok nem győzik —rendelkeznie a' dolog fölött jó eleve, miszerint nemcsak csorbát ne szenvedjen e' tekintetben a' magyar lovas katonaság, de váltig el is legyen látva mindennemű és minden ezélnak megfelelő jó lóval a' nemzet minélelőbb. Nem tartozom azokhoz, kik valakit már azért jobb embernek tartanak, mert lóháton jár, mint ha csak saját lábain járna; sem azoknak nem vagyok egyike, kik nemzetgazdasági tekintetben valami aránytuli súlyt kötnének a' lónemesitéshez, sót ha valaki, bizony én boszankodom szomorkodva mind azon uracson, ki előtt valóban ugy látszik, mintha több volna a' ló mint a' haza, vagy éppen több mint az ember, és ha valaki, bizony én gyűlölöm az istállószagot ott, hova nem illik az, miszerint felette távul vagyok lónemesitési hajlammal összekeverni vagy éppen illyesre állítani akarni nemzetfelvirágzási működésűnk nemesb ügyeit. Ámde ha a' lófajrul ez fogalmam, azért más részrül megbocsáthatlan hanyagságnak, sőt helyzetünkben nem kevésbnek mint égbekiáltó véteknek tartom, olly keveset gondolni az általjános lónemesitéssel, mint mi magyarok gondolunk azzal, 's ugyanis: Mert könnyű, szapora, kényelmes és mindenkori biztos ide oda mozoghatás nélkül nincs egészen ellátva ország a' civilisatio azon kellékeivel, mellyek szinte legelső helyet foglalnak, minthogy szabadság, melly nem mozdulhat, vagy csak némelykor vagy csak mászva mozoghat, igazi torzkép, gőzzel pedig, bármilly kifejtésre vigyék is ezen erő használatát, azért azzal mindenüvé még sem fogunk soha is juthatni, s ekkép ha sokszor 's tán éppen szabadságot keresve sárban mászni, árokba dűlni, vagy kirekesztőleg velörázó és esonttörö targonczákon ide 's tova testünket hurczoltatni nem kivánjuk, bizony jó vagy legalább practicabilis utak mellett, elégséges számú sebes, tartós és erős ló is kell. Továbbá : Mert lélek és test az ember, 's ekkép egyiket sem szabad elhanyagolnia de kötelessége, hogy kifejtve szellemi tehetségit, testét is zománezozza fel azon keménységre, mellyre csak képes. Már pedig ez utolsó' tekintetben ujabb időkben annyira elfelejté magát a' magyar, midőn más részrül igaz sokkal többet tanul ós olvas mint azelőtt, honnét aztán rabulisticai szürszálhasogatások között szinte már teutába is fuladoz nagy része, 's már már több köztünk a' tudákos mint a' férfiú, hogy bizony teljességgel nem fogná fel magas hivatását a' magyar törvényhozás, ba ebbeli tökéletes elpuhulásunk elejét venni nem igyekeznénk minden módon. 'S ezt többek közt semmikép nem eszközölheti annyra, mint a' lóháton járási hajlam nevelése által, mi megint egyedül számos és olcsó dólczeg paripának lehet következménye, mert drága ló vagy puha gebe általjános lovaglási kedvet a' közönségben bizony nem szülhet; ugy hogy ba nemzetileg szólva nem is volna egyéb oka az általjános lónemesitésnek, mint az, hogy daliás eldödink elkényesedett de még egészen le nem sújtott fiaiban uj férfluság ébredjen, már ez is elég indok volna arra, mihezképest őszinte pártolására méltassa ez ügyet a' nemzet. Ámde még fontosabb szempont is ajánlja ezt az előrelátóbbak figyelmébe: Mert tartós béke az, melly nemzeties újjáalakulásunk legfőbb kelléke. Tartós békét pedig semmi nem biztosit annyira, mint harczias állás, millyet megint, kivált uyilt országban mint miénk, jó lovasság 's főkép derék ágyuelöfogat híjával nem is képzelhetni, midőn bárki mit mond, jó ló, jó kard és jó marok tartalékul in ultima analysi sokszor nagyobb suly, mint szónoklat vagy pergament. 21