Vadász- és Versenylap 52. évfolyam, 1908
1908-01-12 / 2. szám
08 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1908. január 12. Községi vadászterületek bérbeadása A közigazgatási liiróság döntvényben mondta ki. hogy községi vadászterületek bérbeadásánál az árverési fettételeket, a kikiáltási árt s az árveres határnapját a község képviselőtestülete köteles megállapítani s ezen, részben a törvény, részben pedig a kifejtett törvényes gyakorist által reáruházott feladatát a községi elöljáróságra át nem ruházhatja. A megállapított árverési feltételekbe pedig olyan kikötések, melyek a vadászati törvény kifejezett rendelkezeseivel ellentétben állanak, vagy melyek az árverés eredményének, ilietve az leérhető berösszeg mérvének csökkentésére befolyászal bírhatnak, fel nem vehetők. Továbbá arra való tekintettel, hogy a vadászat gyakorlása közben a vadászatot gyakorló által, valamint a fővadak (szarvas, dámvad) által okozott károk felbecsülése és megallapitása tárgyában követendő eljárást részben maga a vadászati torvény (7. és 16. szakasz) reszben pedig a fennálló polgári törvények szabályozzák, a község képviselőtestülete az árverési feltételekbe, valamint a megkötendő berleti szerződésekbe, a kártalanításra nézve küiön eljárási szabályzatokét s mi több olyan szervezetet, melynek határozata jogerős intézkedést képez, meg nem állapithat. VEGYES. Grót Szápáry Iván tollából lapunk mai számában nagyérdekü czikk jelenik meg, a melyre ez uton is felhívjuk olvasóink figyelmét. A kitűnő sportsman, a ki a tollat épp oly ügyességgel forgatja, a milyen mester volt annak idején a nyeregben, telivértenyésztésünk jövendőjével foglalkozik czikkében, a melynek világos okfejtése, tételes adatai bizonyára tenyésztőink általános tetszesevel fognak találkozni. Örömmel üdvözöljük újra gróf Szapáry Ivánt hosszas hallgatása ntán lapunk hasábjain és reméljük, hogy nagyérdekü czikkeivel a jövőben is fölkeresi a «Vadász- es Versen,y-Lap»-ot. Uróí Nádasdy Tamás pár heti tartózkodásra Nádasladányi birtokára utazott. Charles Planner kiutazott a uizzai versenyekre. Walkington br. Herzog jockeyja jelenleg kitűnő formaban van Walkington ugyanis e napokban ismét nyert két gátversenyt es pedig egyet január 2-án Manchesterben, a Traftord Handicap Hurdle Racet Kilruddery hátán 12-es mezőnyben, a másodikat pedig csütörtökön Plumtouban mint paris favorit The W/te/p nyergében. A pótlovazás ügyében a hadügyminisztérium nagy fontosságú rendelet bocsájtott ki, a melyről lapunk más helyén külön érdemleges czikk szól. E közleményre e helyen is felhívjuk tenyésztőink figyelmét J R. Huxtable toüb nete a Semtneringeu időzik es ott magát tökéletesen kiképezte a toboganniugben (szánkózás), ugy. hogy egyike a legügyesebb versenyzókuek. Leventét Czárán Zoltán ur vette meg. A bécsi Jockey Club-nál áliitólag ket bookmaker kert működési engedélyt a folyó évre. Illetékes helyen erről mttsem tudnak. Abécsi Jockey Club idén ismét eltörli az eladóversenyekbe tavaly fölvett módosítást, amely szerint a két utolsó esztendőben eladóversenyt Dyert lovak 2—2 kg. pönalitást vittek. Kármentő és Flapdoodle, két kitűnő háromévesünk, kötelezettséggel birnak az idei Grand Prix de Parisban. Derby-poule. A hamburgi sportbarátok minden évben «Foulet» rendeznek, a melyben a német derbyben kötelezett lovak esélyeit elárverelik. Ez idén szombaton tartották meg a szokásos poulet, a melynél a résztvétel igen elénk volt. Az összbevétel 3375 márkát tett ki, a melyből a győztes ló vevőjére 2392) márka, a második lóra 675 márka és a harmadikéra 337J márka esik. A legdrágábban Schmieder ur Huonja kelt el, a melynek esélyét egy lelkes német 4U0 márkáért vette meg. 320 márkát fizettek Oppenheim crackjének For Evernek esélyeért, Kármentő 300 márkáért talált hivet egy német sportbarátban, mig Peregrin chanceát csak 265 márkára becsülték a németek. A mi lovaink közül elkeltek még Gaboriau 66, Trombitán 53, lllustra 50, Bonfini 40, tíalate 31, Kottingbrunn 26, Dr gander 20, Geständnis 18, Far les yeux 10, Sonnwendstein 10, Vansittart lü és Royal Rose 3 márkáért. Megjegyzésre méltó, hogy Kakaduért, mely Peregrin mögött a László díjban utolsó volt, 15 márka folyt be az árverésen. Alagon a munka a mult héten teljesen szünetelt. A lovak minden istállóban egészségesek. Az olasz derbyt ez évben április 12-én fogják .efutni Rómában. La Valeuse, Mous. Lienart jelöltjének a Grand Prix de la Ville de Nice-beit nem kell a Prix des Veterans dijban való győzelméért súlytöbbletet vinnie. La Valeuset a nagy dijban Carter A. fogja lovagolni. Cake Walk, a melyet jó oldalról fogadtak a Grand Prix de la Ville de Nice akadályversenyre már az első napon részt vett a Prix de Veterans steeple-chaseban. Cake Walk ugy látszik teljesen formán kivül van, mert 69 kg.-mai nyergében helyezetleuül futott. A Pfizer istálló lovai dominálták a nizzai elsó napi versenyeket. A megnyitó versenyben valamint a Prix du Conseil General gátversenyben az istálló kiküldöttje Marco 111. és Casamajor nyertek, mig a Prix des Veterans akadályversenyben Roi du Monde az istálló kiküldöttje, nyakhosszal második lett La Valeuse mögött. A nagy alagi akadályverseny, mely ez ideig mindenkor az alagi megnyitó meeting harmadik napjának volt a chief eventje, ez idén a meeting utólsó napján április 5-ikén vasárnapon fog lefutódni. A Lincolnshire Handicapra és a Liverpooli akadályversenyre, már megnyílt a fogadási piacz. A Lincolnshire handicapra All Back, Dean Swift, Fra Diavotó, Gabrani, Kaffir Chief, Lally és Malua 16-os oddsal vannak jegyezve mig Pollar Star 20. és Lord Carton 25-ös curzussal fogadhatók. A Liverpooli akadályversenyre Eremon és Ascetic's Silver 16. az első favoritok, mig Ravensclife, Rathvale, Tom West, Roman Law és Red Lad ellen 25-ös odds a kinálat. Dillon Mautner V. ur kitünó jockeyja, deczenber 31-én sylveszter napján megnyerte az Old Jear Handicap Steeple Chaset Chessington nyergében Angliában. Moruzzi György herczeg, az ismert román istállótulajdonos, lovainak nagy részét ez év tavaszán Tatára szándékozik küldeni H. Milne idomárhoz. Negyvennégy urlovas 517-szerlovagolt ámult évben az Urlovasok Szövetkezete által rendezett versenyeken. Mason, a nálunk is ismert elsőrangú jockey újév napján Manchesterben megnyerte a Club Maiden Hurdle Racet Bertillannal. Extravagance, mely tudvalevőleg a Liverpooli egyik jogos jelöltje megnyerte e hó 2-án a Castle Stesple Chaset, Aylin H. jockeyval nyergében. Eremon a nagy liverpooli tavalyi győztese nincs teljesen rendben. Trainere reményli, hogy rövid idő alatt pályára hozhatja a kitűnő steeplert, a melyet ez évben szintén Liverpoolira készit elő. Anthony újév napján Baldoyleban oly szerencsetleuüt esett le Leger Hűl hátáról a New Jear Plat gátversenyben, hogy kórházba kelleit szállítani. Anthony volt tud valevölegjzimbush II. lovasa, amelylyel megnyerte a «Nagy Liverpoolit» a mostani angol király szineiben. Flaxmant, az angol kivály steeplerjét a munkában kissebb baj érte a miért egy ideig nem íog pályára jöhetni. Pernyertes Jockey Club. Az elmúlt évben, lapunk egyik számában már megemlékeztünk arról, hogy egy turflátogató nyerőticketjét a szabályzatok ellenére nem 8 nap alatt, hanem hónapok multán, akarta a Jockey Clubnál beváltani. A Jockey Club hivatkozva, totalisateur szabályzatára, megtagadta a ticket kifizetését, érvelve, hogy az 8 nap elmultával elévült. A fogadó erre beperelte a Jockey Clubot és érthetetlen módon az elsó fokú Ítélet a fogadónak adott igazat és elmarasztalta Jockey Clubot A Club jogtanácsosa, természetesen megfellebbezte az első fokú Ítéletet és mindkét felsőbíróság a Jockey Clubnak adva igazat a felperest keresetével elutasította' kimondva azon helyes Ítéletet, hogy a totalisateur fogadásoknál egyedül annak fogadási szabályzata az irányadó. Birminghamban a január 6-ikára kitűzött versenyeket a fagy miatt nem lehetett megtartani. Orphelint, Héját, Vadőrt, Magast, és Haluskát br. Tornyay-Schosberger Lajos eladta Zombory Richárd uruak. Áruk 32,000 K. volt. A lovak egyelőre Beesonnál maradnak trainingben. A kétévesek a napokban el lesznek adva, miután a báró egy időre visszavonul a turfról, a hol sok nagy sikerben volt része, igy különösen Hebeval, Kapussal, Kikelettel, Tatagyövgyévél, Bajmesterrel, Danubiusszal, Orphelinvel, Gretclienvel, Vadőrrel stb. Pallas részvénytársaság nyomdája Budapest Heidt Jakab ismert jó képességű belföldi jockeynek még nincsen ez évre engagementje. Bocskay a Geist istálló volt ügyes belföldije uj állását február 15-én foglalja el Pache idomárnál. Aylin H. jeles akadályverseny jockeynk Nizzaba utazott, hol Epi d'ort, Pamest és Sylvairet fogja lovagolni. Grand Prix de la Ville de Nice. A nizzai meeting kimagasló versenyét a 100,000 francscsal dotált Grand Prix de la Ville Nice akadályverseny holnap vasárnap kerül eldöntésre. E versenyben a franczia steeplerek elitje fog részt venni és tekintve a sikerült sulyelosztást, nagy mezőny várható a startnál. Az egyes jelöltek esélyeit megbírálni igen nehéz, mert a lovak jelenlegi formáját nem ismerjük. A legutóbb mutatott formák alapján ugyanis La Valeuse-nak van igen jó esélye, az e versenyben oly szerencsés Lienart istálló színeit győzelemre vinni, mert La Valeuse az elsó napi Prix de Veterans akadályversenyben fölénynyel győzött a nagy formában levó Pfizer istálló Roi du Moudeja ellenében. Jó esélye van még a Pfizer istálló többi lovainak Medvinnek, továbbá, ha indul Fara Bellumnak, mely a Prix d' Essai akadályversenyt cauterben 5 hosszal nyerte meg. Küloldali esélylyel indulnak szerintünk még Pimlico és Dandolo. H. Aylint, Dreher Antal ur jockeyját, a mult hó 31-én Hurst-Parkban, egy háromévesek részére kiirt gátversenyben, majdnem végzetes baleset erte. Ugyanis a fölcanterezésnél három ló, névleg Lums, Halcyon Day és Oreb caramboláztak, még pedig oly szerencsétlenül, hogy Halcyon Day lovasa nem is vett részt a versenyben, mig Aylin, bár arczán kisebb sérülést szenvedett, végiglovagolhatta a versenyt, de lovának a finisüben mi beleszólása sem volt. Derby tip. Az angol Sportsman tudósítója, mint minden évben, ugy ez évben is, újév napnapján leadta ugy a derbyre, (mint az oaksra jelöltjeit. Ez évben a Sportsman tudósítója Mountaine Applet várja az Epsom derbyból győztesként kikerülni, mig az Oaksra Bruaeletet tartja a legesélyteljesebb jelöltnek. A soproni Katonatiszti lóversenyegylet ez évi közgyűlését Wienben e hó 19-én d. e. 11 órakor, az ottani tiszti kaszinóban fogja megtartani. Szerkesztői posta. Sportasztaltársaság. Kérdésükre kivételesen felelünk, mert rendszerint csak előfizetőknek állunk rendelkezésre. Ha ktilömbözö évjáratok együtt handioapolandók, természetesen az illető hónap korteherskálája is figyelembe veendő s azzal az idősebb ló terhelendő meg. P. o. ha önök a Király dij esélyeit — a Vadász- és Versenylapban megjelent handicap alapján — ki akarják számítani, a kép ez lesz: esély Peregrin 51 (82)) + 31) Mátka 46) (78) + 31) Miracle 51 (83) + 32 Lángoló 61 (9u) + 29 Rother Stadl 66) (95)) + 29 A mi a kérdés második részét illeti, arra néhány sorban nem lehet válaszolni. Nagyjában csak annyit, hogy a könnyű győzelem 4—6 kg-ra, a biztos győzelem 2—4 kg-ra, a küzdelem után kivívott gvózelem 1) kg-tól 2 kg-ig értékelendő. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: LOYIK KÁROLY. SCHMIDT M. " ljEy í bötöndöY e" " Budapest, VIII., Rákóczi-ut 25., a Vas-u. sarkán. Ajánlja saját gyártmányú korsiió- és lovagló-szerszámait. utaié- ea kézi-bórMiik, nöi kézitáskák (ridikill es iivek, pénz-, szivar-, és czigarettá- alb. tárnáit, árjegyzék ingyen. iKnorr kutyalepénye ÄutyÄ a kutyák szívesen eszik ss jól táplálkoznak vele 60 kg. 23 korona Welsböl V _ tAnT 4ttel. 6 j> 8*20 a postán bérmentve 1 Wels(Foi8ö-An Sztri«iKN0RR G H. élelmiszer gyár.