Vadász- és Versenylap 52. évfolyam, 1908

1908-03-07 / 10. szám

1908. márczius 14. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 139 Jó tip a tavaszi versenyekre. Versenyistálló-tulajdonos urak, kik szineikkel vezetni akarnak Jockey-dress szükségletüket VÁRADY BÉLÁNÁL rendeljék meg. (Budapest, IV., Kishid-utcza 9.) Az ő készítménye a leg­jobbak között is az első. A Nagy alagi akadályverseny. Mint a Rákosi dij gátverseny handicapra, a Nagy alagi akadályversenyre is vasárnap este volt a kis­bánatjelentés. Ez alkalommal e versenyből összesen hat ló vált ki és pedig Berline II., Goal, Off, Pártütő, Silesia és Tüs­tént, mig a]többi lovak megtartották indulási jogosult­ságukat. A kisbánatjelentés ez évben a Nagy alagi akadály­verseny valószinii eredményének megítélésére nem volt befolyással, a helyzetet ugy, mint eddig Nugom­morv uralja és csak az a kérdés, hogy legjobb steep: lerünkre melyik ló vállhat leginkább veszélyessé. Áttanulmányozva a jelen stadiumban az egyes je­lölteknek esélyeit, újra arra a már ismételten hang­súlyozott meggyőződésre kell jutnunk, hogy egy-két jobb elassisu négyévestől eltekintve a favoritra egyet­len nevezett ló sem lehet veszélyes. A négyévesek között a jobb elassist Formidable II., Sárga csikó, Marquee képviselik, a melyeket a leg­itim pályákon mutatott formáik alapján kell osztá­lyozni, mig az alagi nehéz pályán otthonos lovak, mint Sipista és Faras csak másodsorban vehetők figyelembe. A verseny tulajdonképeni favoritjáról Nugommorv­ról e lapok mult számaiban már több izben elmon­dottuk véleményünket, miért is ez alkalommal annak bővebb taglalásába — az ismétlések kikerülése vé­gett — nem bocsájtkozunk. Nugommorvra vonatkozó­lag fenntartjuk véleményünket, mely abból áll, hogy a győzelmet előle — bar accident — elragadni nehéz fel­adat, viszont azonban nem tagadható, hogy a mén legjobb formáját a bécsi könnyű pályán mutatta, mig néhéz talajú területeken (Pozsony, Pardubitz) nem mindig .tudta helyét megállani. A többi lovakra vonatkozólag álljanak itt a muta­tott formáik. Marquee első startja zászlók között Kottingbrunnban volt, hol akezidenst szenvedett és Ko­ryphäe (60), Vicarello (61J), liny Tim (60) mögött negyedik volt. Másodszor a Grosses Hürdenrennen Handicapban jött pályára, a melyet 57$ kg. alatt 2) hosszal biztosan nyert meg Lamballe (61), Folderol (65$) .Jutta (60), Veronese (65), Rotunde (61 \\Ilfra­combe (611) Ántus (60), Originell (60), Levente (60). Marie Jjouise (59$), Szita (59$) ellen. Harmadik startja Marqueenek egy eladó gátverseny volt, me­lyet 62 kg. alatt igen könnyen három hosszal nyert meg Originell (58), Macadie (57$), Juhar (59$), Vil­ié f ranch e (56)), Claymore (72), Curry (70) és Ama­teur (67) ellenében. Ezután Marquee részt vett egy háromévesek gátverseny handicapjában, a melyben 72. kg. teher alatt Trente et quarante (64$) mögött ért ezélhoz, maga mögött hagyva Veroneset (64$), Folderolt (72$), Marie Louiset (65), Ikrényt (64$), Juhart (63$) és Vág-ot (60$). A kancza ezután ismét egy háromévesek gátverseny handicapjában futott, a melyben 74$ kg. alatt Trente et quarante (71$), Ve­ronese (64$), Mataswitha (66)) mögött negyedik lett, maga mögött hagyva többek között Spikinárdot (66$), Ikrényt (63). Utolsó futása Marqueenak a mult év­ben egy háromévesek számára kiirott akadály handicap vc-rsenyre esik, a melyben 74 kg. magas suly alatt küzdelem után győzött lkrény (71), Originell (70$), Levente (62)), Rotunde (66) ós Ilfracombe (62$) ellenében. Formidable II. zászlók közötti versenyben ez ideig még nem futott. Sárga csikó zászlók között Kottingbrunnban lépett először pályára és első ver­senyét 65 kg. alatt könnyen 4 hosszal nyerte meg Veronese (63$), Trente et quarante (65), Marie Louise (65), Szita (65) és Levente (63$) ellenében. Második startjánál Bélus (63), által veretett le, mig mögötte végeztek lkrény (63), Lamballe (63), Rotunde (61$)'és Elqa (63). Harmadik startjánál Gr ado-Van talált leve­rőre, mig a vert mezőnyben voltak lkrény, Marie Louise, Havanna, Comme qui dirait és Veronese. Azután a szeptemberi gátversenyben jött újra pályára, a mely versenyben 65 kg. alatt 1$ hosszal biztosan győzött Folderol (61$), Vicarello (65), Bélus (63})> Trente et quarente (60), Perchance (69), lkrény (61$), Jutta (60) és Levente (60) ellenében. E győzelme után Sárga csikó zászlók között Prágában a 10000 koronával dotált háromévesek gátversenyébeu állt starthoz, a hol Koryphäe (62$) mögött második lett, 4 kg-ot adva a győztesnek. Utolsó futása Sárgacsikónak október havában Bécsben egy gátversenyben volt, hol Lamballe 61$, Folderol 64, Mataswitha 61$ mögött, minden ellenfelének súlyt czedálva, ért ezélhoz. Sárga­csikó azóta otthon nehéz akadályok közt is begya­korolta magát, de félő, hogy a kissé nehéz kaliberű négyéves a gyors alagi fordulókon nem fogja magát otthonosnak érezni. Sipista a mult évben négy versenyben győzött. Először Siófokon Tilsténtet verte meg; majd Tátra­Lomniczon Veni vidi vici fölött aratott győzelmet. Harmadik győzelme Alagon volt, az Ujonczok aka­dályversenyében, a mikor Szikrát, Straust ós Edömért hagyta maga mögött, mig utolsó győzelmét Bécsben aratta 64 kg. teher alatt Matasvitha (68) Originell (71) és Ely a (62$) felett. Sipista szivós ló és trai nerje már ismételten megmutatta, hogy kora ta­vaszszal teljes fltnessben tudja lovait starthoz állitani. Faras a mult évben kétszer győzött. Először Ala­gon egy akadályversenyben Excellence, Patina és Orbán ellenében, másodszor egy gátversenyben Edö­mér, Korhely, Recept. Tofana, Gardenia, Grandiflora és Orbán fölött. Faras az alagi akadályverseny «két­szeres» győztesének Flaggenschiffnek leánya s egyike a legjobb ugróknak. Ezekben ismertettük Nugommorv komolyabb ellenfelei mult évi teljesítményeit, s amint látható tulaj­donképen két lovat kell Nugommorv ellenfelének tar­tani. És pedig elsősorban Marqueet, másodsorban Sárga csikót. Az előbbi nézetünk szerint azért veendő különösen tekintetbe, mert már nehéz akadályokon megprobá'kozott, mig Sárgacsikó ez ideig csak sövé­nyek között mérkőzött meg, mindenesetre nagy for­mákat mutatva. E két lónak, aránylag könnyű súlyaikkal, jó szere­pet kell jósolni ésNugommorw, esetleges megveretése ez oldalról tulajdonképp nem is tekinthető nagyobb meglepetésnek. Séták a tatai istállókban. A Szemere-istálló. Mult héten, a mikor a munka már az egész vona­lon megkezdődött, első sorban Szemere Miklós ur lot­ját tekintettem meg. Ezt az istállóf sportsmannak meg­nézni valódi élvezet, de azt hiszem laikusnak is gyö­nyörűséget okoz. Sehol a monarchiában, de azt hiszem még Angliában sem találunk lotot, a mely­ben annyi szép és korrekt ló volna együtt, mint itt. Alig látunk hibás telivért, csaknem mind ideálja az igazi versenylónak, kifejlődött, nagy és o mellett szép példányok, racinglike vonalakkal. Lehetetlen elképzelni, hogy az istálló ez évben ne játszón domináló szere­pet versenytereinken, a mit azt hisszük, minden sportsman igaz szívből kíván legáldozatkészebb és leg­magyarabb istállótulajdonosunknak. A lovak konditiója felett sem lehet emlités nélkül elsiklani. Szebb kon­ditioban nem lehet lot, mint a «kapitány ur» és Bol­ton lovai. Már ma, a mikor mindössze alig néhány napja, hogy a cantermunkát fel lehetett venni, szinte duzzad valamennyi ló az izmoktól, felesleges hus alig van rajtok, s szőrben is igen jól festenek, bár a boxban jobbára takaró nélkül állanak. Mikor a freude­naui pályán először fog megszólalni a mázsához szo­litó harangszó, azt hiszem, a népszerű ezüstfehér­aranysárga dress hordozói lesznek a legfitebb lovak, a melyekre ez évben igen sok siker vár. Kívánjuk, hogy ugy legyen. A lotból az idősebb lovakat idén Szemere Kálmán kapitány, a kiváló gentlemantrainer idomítja, mig Bolton gondjai alatt a kétévesek állanak, három vezető lóval. Szemere százados lotját a training­pályán néztem végig, a hol azok lassú cantereket vé­geztek. A Trial Stakes heros Lángoló vezette a lotot, a mely magában canterezett. A Bona Vista mén meglehetősen fejlődött a téli pihenő alatt, s most már betölti rámáját. Megkérdeztem Szemere kapitányt, hogy a Király dijra készülnek-e a ménnel és mit gondol, mily chanceokkal. — Természetesen nem hagyjuk ki a combindtióból e versenyt, — volt a válasz — dejalig hiszem, hogy Horkay tavalyi győzelmét megismételtethessem vele. Véleményem az, hogy tavaly kissé nagyra becsültük a mént, a mikor évjárata legjobb lovát kerestük benne. Lángoló után ismét két idősebb ló következett: Kuropatkin és Izé. Mindkettő teljesen egészséges hatalmasan kifejlődött ló, a melyek a hosszabb távú futásokban erős támaszai lesznek az istállónak. Ku­ropatkinról különben istállója meg van győződve, hogy még nem a múlté és idén ki fogja futni azt a formát, a melyet hároméves korában mutatott. E két telivér után az istálló legjobb háromévesei végezték penzumukat: Flapdoodle és Kármentő. Ma, a magam részéről, alig tudnék a kettő között választani. Flap­doodle szépen kifejlődött és elég nagy ló volt tavaly is, s a télen át, ha nem is nőtt sokat, de minden­esetre megerősödött. Benne mindenesetre stayert ke­resek ; legalabb alkata mindenben ezt sejteti, 8 for­mái sem mondanak ellent e feltevés helyességének. Kármentőt éves korában láttam először a tatter­salli árverésen. Azóta csak tavalyi istállólátogatáson alatt volt alkalmam jobban megfigyelni, mert — sajnos — két szép győzelme egyikénél sem vol­tam jelen, a trainingpályán pedig nem fordithat az ember egy lóra hosszabb figyelmet, s inkább csák a munkát nézi meg. Mikor éves korában láttam, a Min­dig-xnént, korára igen szépen kifejlett, elég nagy ló volt, s benne már akkor jó lovat kerestem. Azóta a mén szépen fejlődött, nőtt is és izomzata hatalmasan gyarapodott. Sajnos, róla már nem mondhatom azt, a mit Flapdoodle ról. Kármentő véleményem szerint inkább flyer benyomását kelti, de e kérdésben apodik­tikus véleményt mondani merészség volna. Annyi bizonyos, hogy Kármentö-nek a tél folyamán való fejlődésével istállója teljesen meglehet elégedve. Dryander Haladóval canterezett együtt, mig mö­göttük Nyullátó és Tulipán II. következtek. Közülök az istálló legtöbbet Dryandertöl vár, a mely elő­nyösen fejlődött a télen át. Ha nem is lesz az át­lagon felül emelkedő ló a nagy pedigreejü mén, min­denesetre meg fogja keresni abrakját, s azt hiszem Tulipán II. is hasznosabb ló lesz. Ez utóbbi mén,' mikor régi trainerétől elkerült, nem volt teljesen rendben, majd később egy ütésből kifolyólag sérülése

Next

/
Oldalképek
Tartalom