Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907

1907-10-16 / 90. szám

650 lóba e versenynek még ellent tudott volna állani. De viszont valószínűnek tartja, hogy Ham­murabit többé nem fogják starthoz állithatni, mert reá a haj természete nzt a benyomást kelti, hogy annak többé aligha lein t gátat vetni. Sorossal istállója nizzai expeditiót vett tervbe. A jó képességű hároméves ugyanis valósziuüleg még az idén be lesz ugratva, s az esetben ha uj metierjóben kielégít a munkában, ugy istál­lója kiküldi a nizzai versenyekre. Reynolds gr Wenckheim Dénestől tizenhárom, gr. Sigrai Antaltól pedig négy yearliuget kapott trainingbe. Percy Woodland, a kitűnő steeple-chase jo key megvált mona. M. C. Vaglianoual viselt traineri állásától. Möns. Vagliano lovait most F. Carter vette át. A Cesarewitchből töröltetett: Fabric, a Camb- ridgesliirehől pedig Jasmin vált ki. A Duke of York Stakes szombaton nagy meg­lepetéssel végződött. A győzelmet mr. Spencer Gallau négyéves Tirara-ja szerezte meg Ali Black ellen, mig harmadik Dinnefor lett. A vert mezőnyben Oaklc'gh II., Dalkeith, Roseate Dawn, Noctuiform, Myy Bet II., Kolo, Linacre és Illust- rious voltak. Fogadások 20:1, 100:7, és 11:4. Tiraranak kötelezettsége van a Cesarevich Stakesben, a melynek e formája alapjáu egyik legjogosultabb pályázója. A Cesarewitch Stakes handicap ma, szerdán keriil eldöntésre Newmarketben. A győzelmet az értékes futásban valószinüleg Tirara fogja megszerezni, mig legveszélyesebb ellenfele Wuffy lesz. • Mirza valószinüleg eljön az Ausztria-dijra. Döntés erre vonatkozólag ma, szerdán lesz s ha a kancza megindítását határozza el istállója, ugy a kétévest még ma este útnak indítják Becsbe. Royal Flush vasárnap Dresdában egy kisebb versenyt nyert s a tőlünk kivitt lovak közül kívüle még Kibitz Mühl is győzelemhez jutott e napon. Pistol letörése oly súlyos, hogy a mént egyelőre nem lehet elszállítani Prágából. Fries a most kezdődő bécsi meetingen gát és akadályversenyekben is nyeregbe szándékozik szállani. Napsugárt beugratták. A gyors kancza már a bécsi meetingen be fog mutatkozni uj meti­erjóben. Caramelt Pomali kíséretében hazaszállították Romániába, s velük ment Peterdi is. Pomali a a napokban újra vissza jön Henry Milnehez. Faith részt vesz a Tokio-versenyben, azután pedig, mint már jelentettük, ménesbe megy és Beregvölgy fogja először fedezni. 2.500,000 frank volt a Prix de Conseil Mu­nicipal napján Parisban a totalisateurök össz­forgalma, mig belépti dijakból 100000 frankot vett be e napon a rendező egyesület. Hildegard, a mely a német St. Legerben Rojestwensky fölött aratott győzelmével oly nagy meglepetést hozott, vasárnap Frankfurtban iga­zolta e forma helyességet, megnyerve a 3200 méteres Frankfurter Handicapot Waffenschmied és Michael ellen. Hildegard nagy favorit volt s győzelmére 10:18-at fizetett a totalisateur, mig a helyquoták 10:12 és 13 voltak. Pomaliért, mint értesülünk, hg. Morouzzi György 14,000 koronát fizetett. Pártütő engedett a munkában és ezért nem tesz eleget karlshorsti kötelezettségének. A he­réltet ugy haljuk tüzelni fogják. F. Horacseket Prágában, a csütörtöki R.ido­tini gátverseny után a stewardok szigorúan megintették, mert az ismert német akadálylo­vas hamis terhet vitt a mázsára. A frankfurti aranypokalt Simou Felix úr Solo-jn nyerte meg Cape Common és Sagamore ellen. Tot,: 10:24 Helyre 10: 15, 20. Möns J. Lieux lovai nyerték meg Parisban vasárnap a programm mindkét értékesebb szá­mát, a 15.000 K-ás Handicap Libert és a 30.000 K-val dotált Prix Gladiateurt. Az előbbi­ben Moulins la Marché győzött Sejan és Merci ellen. (Tot.: 10:27. Helyre 10:18, 43), mig az utóbbi futás, egy szokatlan távú, 6200 ra.-es sikverseny, matché törpöltLe Gargan és Punta Gorda közt s ez utóbbi könnyen győzött (Tot.: 10:15). Az aradi versenyekre, a melyek szombaton és vasárnap fognak lefolyni, jól sikerültek a neve­zések. A meetingre csaknem valamennyi ur­lovas istállónk adott le aláírásolat s így a vidéki átlagon jóval felül álló sportra van ki­látás. A nevezéseket lapunk hivatalos rovatában adjuk. A Pardubitzi nagy akadály versenyben Nugom- morv kapta a top weightet 82} kg.-mal, inig utána a német Royal Bow II. (75}) és Hochmeis- ter (72}) következnek Pártütő (72) és George Herbert (72) előtt. A tavalyi nyerő Tigra 66 kg.-ot kapott a versenyben, a prágai két nagy akadály­verseny nyarő Alike pedig 62} kg.-mal lett elbirálva. A teherközlést lapunk más helyén adiuk. Thetist ( Clifford­Thyra) csütörtökön Karlshorst­ban megnyerte a 4000 méteres Manöver Jagd Rennent tiz más ló, köztük a szintén kivitt Deli ellen, a mely Larreule mögött harmadik lett. Guajak-ot törölték a gróf Henckel Hugó emlékversenyből. Justice aligha jön többé pályára. Erre vall legalább ama körülmény, hogy a Galeazzo­kanczát a napokban törölték összes kötelezett­ségéből. Walkington második claimjét jövő évre br. Tornyay-Schosberger Lajos kötötte le. Fridsdorf-ot szabad kézből megvásárolta mr. Adrién. A tetszetős Floriform mén vételára, mint értesülünk, 8000 korona volt. Machan egyelőre Oyamat, Révet, Sans atout-t és Royal Annet küldötte Bécsbe, a napokban azonban valószinüleg hozzájuk csatlakoznak még Zsolti és Fifyóka is. Peterdit br. Herzog Mór eladta Romániába s a két éves heréltet már el is szállították uj hazájába, A Szent László dij befutója: Peregrin 1 Java 4 Trombitás 2 Kikadu 6 Bonlini 3 A Lovaregyleti dij befutója : Rother S'adl 1 Lángoló 4 Caramel 2 Failh 5 Pomali 3 Galantuomo 6 A pardubitzi egyetlen versenynap futásaira — kivéve Pardubitz város diját — ma, szerdán este van a nevezési zárlat, s ugyanakkor kell bánatot jelenteni a Pardubitzi nagy akadályver­senyre is. Pardubitz város dijára pénteken, 18-án estig kell nevezni. Grignanot mr. Paultól megvásárolta Lipcsey Márton hadnagy. Bajazzó nyerte meg, mint nagy favorit, szom­baton Frankfurtban a kétévesnek fen tartott 1400 méteres Október Preist Galopade, továbbá Aben­dröthe ellen. Tot.: 10:16. Helyre 10:13, 17. Napagedlben a jövő fedeztetési szezonban öt mén fog működni és pedig Gouvernant, Match­box, Tokio, Wnmbwell, Con amore. Jimmyt, br. Rothschild Alfonz kétévesét, meg­fosztották nemétől. Peregrint br. Springer Gusztáv törölte a Hen­ckel Memóriáiból, amelyből kívüle kiváltak még Ezres Ez falut ér is. Összes kötelezetségeikből töröltettek: Gyuri és Juanna. G. Weisse amerikai jockey, a ki pár évvel ezelőtt már lovagolt nálunk, újra lovaglási enge­délyt kért és kapott mindkét jockeyklubtól. Wombwell, az új napagedli fedezőmén, fede­zési díja 600 K lesz. A Freudenauba megérkeztek: Herbert: Timur, Perchance, Curry, Marquee, Vitellius, Spikinárd, Mataswitha, Bátor, Blindes Glü Ak, Villefranche, Augur. Planner: Bengali, Mac G., Hajnal, Lancelot. Fürst: Jutta, Sáfár, Macache. Earl: Folderol, Ilfracombe, Virago, Mondsee, Slieve Bloom. Wheeler : Rebellin, Amateur, Emir, Rodaun, Havanna, Trente et quarante, Lamballe. Ball: Talanda, Armada, Telemach, Karline, Bankett, Andalgó, Majális, Styrian, Illustra, «48», Rámpás. Mravik: Toast. H. Fries : E'la, La Beauté, Ballerina, Strauss. Hyams: Ezevir, Gaboriau, Vansittart, Arle­sienne, Kis betyár. Vesztegető, Bolondóra, Sedi­randa, Matschaker, M'glehet'. Reinalds: Vosges, Woozlebeast, Ilona, Álom­látó, Lova Letter, Orsini, Remek, Szegfű, Var­róleány, Marionette, Bözske. Kaposi: Terem, Most, Bidon, Miltiad, Flover­seller. Heatli: Maczó, Szeleburdi, Pityu, Rodostó. Rache: B.izzard, Jeanuette, Recolte,Mignonne, Validol, Wergele, Frau Model,-Soros, Napsugár, Ovidius, Koczkás, Grille, Sor, Snapshot, Socius, Orcus, Czipó, Originell, Sárga csikó, Corea, Grog­nard, Péda. Vivian : Grey Tick, F.oida. Zangen ur. Rapitya, Sodoma. Bolton: Lángoló, Izé. Szemere K. száz: Flapdoodle, Sasaki, Jalouse, lto. Téli kosztümök, szörnemüek legszebben tisz­títhatók vagy festhetók Haltenberger Bélaruha­festőgyárában Kassa. L&ptulajdonos és felelős szerkesztő : LOYIK KÁROLY. sä­bookmaker. BUDAPEST, Vili., Rákóczi-ut 19. szám, (SzentklrályI-utcza sarkin.) TELEFON: 83-02. WIEN, I., Adlergasse No. 6. Elfogad fogadásokat az összes belföldi versenyekre fix és start­oddsok m.llett. S LI: PIX nvrtilalraf kéttzor vagy háromszorta jobbin le­Ü1U UyiUdlkctl het ér ckesifoni, hogy ha azokat a helyett hogy lelSjjUk, flvo befogjuk. Fogohálókat, körülbelül 1500—2000 méter, úgy­mint csomagolást a befogási állomásra bérmentve küldöm, söt szakembert is küldök, a ki a befo­gást vez-ti és ellenőrzi. Óvadék kivánalra. Gudéra Károly vadkivlteli czég, udvari szállító WIEN VI/2. Hirdetés. Ügetövérü mének és kanczák egy- és kétíves csikók, továbbá egy-, keltő és négyes ügelölovak árverése 1907. évi október hó 30-án d. u }2 órakor a «Bu­dapesti Ügetőverseny Egyesület» Erzsebslkirályné-ut S szám aia'.ti versenypályán. Elővezetés október hó 29 ón d. e. 10 órakor ugvanott. Bejeledtéseh lovanként 10 korona bejelentési dij beküldése melleit a «Budapesti Ügetőverseny Egye­sülőihez (V., Váczi-körnt 32 sz. 11. P.) intézendök, ugyanott megtudhatók a bejelentési és árveri felté­telek is. Budapesti Ügetőverseny egyesület 2-3 HIRDETÉSEK e lap részére a kiadóhivatalban = BUDAPEST = IY., KOSSUTH LAJOS-UTCZA1. (FERENCZIEK BAZÁRA) G^ gl vétetnek fel. ||eEE=! DREHER ANTAL SERFŐZDÉI RÉSZYÉNYTÁRSASÁC = KŐBÁNYÁN = ajánlja kitünö minőségű eredeti töltésű = ~ palaczksöreit. - = Árjegyzéket kívánatra Ezlveseu fcilld n serfőzde lAD «xs vtf.5 4» f f

Next

/
Oldalképek
Tartalom