Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907
1907-02-16 / 8. szám
.1907. február 16. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 91 Igen korai ló volt aGunnersbury—Doralice után származó Aliét. Alice a Micsoda versenyben futott először, hol helyezetlenül végzett. Azután 49 versenyben vett részt s e kisérletei között nyolcz győzelmet találunk, melyekből legjelentősebb az, a melyet az Amaranthus versenyben aratott. Az ismert öreg flyer, Clavigo szintén igen korán kezdte pályafutását: 1901. május 1-én, a bécsi Szt. Lipót dijban, hol helyezetlenül végzett. Ezután három seasonon keresztül volt talpon és végre egy évi pihenés után, 1906-ban újra pályára lépett. 51 futásával szemben 13 győzelem áll. Ötéves kora daczára, igen sok versenyben vett részt Rézi. A Geist ló eddig három év alatt 46-ször futott és hét győzelmet produkált Pályára 1904. május 6-én lépett Budapes. ten, a Kezdők versenyében, melyet Bóbita nyert meg. Kinos, a mely összesen 63-szor futott s egy ideig még Németországban is szerepelt, máj. ő-én lépett pályára, mig egy másik sokat futott ló : Lady Russell (46) május 1-én indult először. Versenypályánk egyik kiváló nagysága: Sorrento, mely évek óta pályánk egyik legjobb lova volt, szintén sokszor startolt s ö is igen korai ló. Első futása, mely egyszersmind győzelem, az 1902. évi Szt. Lipót dijban folyt le. Azután Sorrento 44 versenyben vett részt, 20-szor győzött és ép lábakkal ment a ménesbe. Az idei derbynyerő Morpeth is kora tavasszal kezdett versenyezni. Morpeth szintén a Szt. Lipót dijban debütált, mikor is Emir mögött második lett. Eddigi pályafutása alatt 14 versenyben vett részt és 6 győzelemhez jutott. A sokat futott lovak sorozatának letárgyalása után áttérünk most azon lovakra, melyek kétéves pályafutásukat későn kezdték meg, különösen bővebben tárgyalva a Helenentbali dij helyezetteit, valamint a bécsi Neulings-Rennen győzteseit. Fölösleges talán megemlíteni, hogy mindkét dij mezőnyeiből igen jó lovak kerültes ki, de ha futásaik számát vizsgáljuk, hogy abból szívósságukra következtethessünk, akkor az előbb felemiitettek javára lényeges különbségeket fogunk találni. A verseny első győztese Maikönig volt. Maikönig sokszor állt starthoz, és pedig 42-szer, ezek közül 20-szor győzött, A lélyér mén közben már ménesben is volt. A második győztes, Per Butters 24 futásával szemben, bét győzelmet aratott. Ezzel szemben a német derbynyerő Galifard, a dij ez évi második helyezettje, csak 11 versenyben vett részt és három győzelmet aratott. Többet futott ennél a harmadik helyezett Inländer, mely 20-szor szerepelt a zöild gyepen és négyszer győzött. A vert mezőnyben foglalt helyet a később jó formákat mutatott Diadal, mely összesen 63 versenyben futott és ezek közül tizenkettőt megnyert. A kővetkező évi nyerő Dundinak 21 futása van, melyek közül csak három végződött győzelemmel. Kevéssel többszőr, számszerint 25-ször futott a mögötte végző Sternbusk, öt próbálkozását avatva győzelemmé. Legtöbbet startolt a harmadik helyezett, Marchioness, mely négyszer győzött, de ezzel szemben 38-szor futott. Az 1900. évi nyerő Dante versenycarriérje igen rövid. Egészben három futása van, egy győzelemmel, mig a második, Frangepdn husz versenyt futott hét győzelmet aratva. Egész más képet mutat, az előbbi győztes pályafutásához képest az 1901. évi győztes Ka Gallé, mely 56 versenyben vett részt és hétben győzött. A második e versenyben Llubar lett, mely egészben 12-szer futott és ezek között három győzelmet láthatunk. Hasonlóan kevés versenyhen vett részt a harmadiknak helyezett Original is. Gavallér, mely a hatodik éve van trainingben 36-szor szerepelt 16 győzelemmel. Próbálkozásai főleg eladóvewenyekre esnek. Classis dolgában talán felette állt, a másodiknak beérkezett Wiking, mely 17 versenyben futott és ötször vonult el győztesen a birói páholy előtt. Harmadik az orrvérzés Never in doubt Jatt, mely egészben nyolczszor futva kétszer győzött, Kiváló és erős szervezetű ló a következő évi győztes Bon maréké. A Springer ló fényes pályafutása kitűnik azon 12 győzelemből, melyet 21 futás közül nyert meg. Bon marché-val mindenben ellentétben áll, a dij második helyezettje Mixi. Mixi nálunk 26-szor futott « ezek között három győzelem akad. Hároméves korában Mixi Németországba lett eladva, hol jél bevált. A verseny harmadikja Réve d'or csak 12-szer lépett pályára és kétszer győzött. Mellőzve az 1904. és 1905. évi győzteseket: Menydörgöst és Rother Stadlt, csak egy lóról emlékezünk meg, mely az előbb) mögött helyezetlenül végzett, ez Horkay. Mint kétéves öt versenyben vett részt, ezek közül egyben gyözött. Hároméves korában megnyerte az Alagi dijat, a Badeni dijat és a St. Legert holtversenyben Rizi-Bizvoel. Még fényesebb a négyéves pályafutása, midőn a Batthyányi-Hunyady dij, a Földmivelésügyi miniszter dij, a Lovaregyleti dij, stb. győztese lett. A Helenenthalí dij nyerői s helyezettei tehát aránylag elég szívós lovak voltak, de oly recordot, mint a fentebb emiitettek, egyikök se tud felmutatni. Áttérünk most a Neulings-Rennen győzteseire. Ezeket vizsgálva igen lanyha eredményeket találunk, amennyiben ezen lovak a futásaik számát tekintve az előbbieket még csak meg se közelitik. Kezdjük a sort Capo Galloval, az 1899. évi győztessel. Ez a mén egészben csak négy versenyben vett részt, s két győzelmet mondhat magáénak. A következő évi győztes Silver box, 12-szer futott s ezek között csak három győzelmet találtunk. Sokkal magasabb klassist képvisel az 1901. évi győztes Nunquam dormio. Futásainak száma, az e verseny összes nyerőiénél a legmagasabb, összesen 19 s ezek között a győzelmek száma kilenczet tesz ki. Hasonló kiváló ló a következő évi győztes Beregvölgy, mely csak nyolcz versenyben véve részt, hatban győzött. E futást a következő évben Kingdom nyerte. Kingdom öt győzelemmel dicsekedhetik 15 futás közül mig utódja, Rubin csak négy versenyben véve részt, több győzelmet nem is mondhat magáénak. Mindezen tényeket összevetve, azt következtetjük, hogy nem szükséges a kétéveseket a season végére tartogatni, haDem ha lehetséges, minél korábban futtatni, mert ez a versenycarrierjének ártani nem fog. Sőt ajánlatos a telivéreket minél előbb trainingbe venni, betörni, mert az igy kezelt ló sokkal könynyebben viseli el a csikóbetegségeket, mint az, a melyet későbben vettünk munkába. Ez a kis összehasonlítás is mutatja, hogy a korai lovakép ugy t sőt fokozottabb mértékben képesek elviselni a sokszor évekig tartó training fáradalmait, mint azok, melyek mint kétévesek későn jöttek a pályára. 488/1906. gazd. tan. sz. Árverési Hirdetmény! Esztergom szab. kir. város gazdasági tanácsnoka közhírré teszi, hogy Esztergom szab. kir. város közönsége a régi Esztergom városi egész vadászati területet (erdei- és mezei vadászat, szarvasra, őzre stb.) 1907. évi márczins hó 7-ik napján délelőtt 10 órakor alnlirott hivatalos helyiségében, nyilvános árverés utján hat (6) egymásután következő évekre, vagyis 1907. évi február hó 1-sö napjától egész 1913. évi január hó 31-ik napjáig bérbeadja és hogy az árverési feltételek ugyanott megtekinthetők. A vadászat gyakorlásához alkalmas vadászés szolga lakok, valamint cselédföldek, méltányos feltételek mellett szintén kibérelhetök a várostól. Bánatpénz 4840 korona, kikiáltási ár 20%-a vagyis 968 korona. Kelt Esztergomban, 1907. évi január 28. Kollár Károly s. k. gazdasági tanácsnok. A lesvári ménesben anyakanczák, csikók, lovak egész éven át tartásra és ápolásra elfogadtatnak. Tartás és ellátás kisbéri árszabály szerint. Bejelentéseket elfogad és bővebb értesítést Jaross Sándor ad, Puszta-Lesvár, posta- és távirda állomás: Téth, Győr mellett. A Grand National steeplechase. Márczius 22-én futják Angliában a legnagyobb akadályversenyek egyikét a nagy liverpooli steeplechaset. 7200 m. e verseny távolsága és ez a hosszú cursus, valamint az akadályok nehézsége erős próbának teszik ki a verseny candidátusait. Csak rendkívül biztosan ugró és erős szervezettel biró steepler boldogulhat e versenyben, mely méltán a világ egyik legnehezebb versenyének nevezhető, s bizony sokszor a legjobb steeplerek sem tudnak keresztül menni a pályán. Ez okokból leghelyesebb a versenyre oly lovakat combinatioba venni, a melyek már részt vettek e futásban, s lehetőleg jó szerepet is játszottak volt benne. Ha végig nézünk a jelöltek névsorán nagyobbrészt ily lovak nevei ötlenek szemünkbe. Igy mindjárt a top weight-es Ascetic's Silver, a mely tudvalevőleg tavaly megnyerte volt e versenyt. Súlya idén 79} kg. és igy 24 fonttal többet kell nyergében vinnie, mint a mult évben. Ezen rendkívül magas suly alatt csak két ló tudott eddig győzni, Cloister és az öreg Manifesto, de Ascetic's Silver bajosan fogja példájukat követni. Egyike a legtöbbet fogadott telivéreknek Timothy Titus, mely azonban 74} kg. sulylyal nehéz feladat elé van állitva.Tavaly is részvett (69 kg alatt) e versenyben és akkor igen jól tartotta magát a Valentine's Brookig, a hol elbukott. Mult évi teljesítményei közül megemlítendő a windsori Clewer handicap-steeple-chase, melyet 80| kg.-al nyergében husz hosszal nyert meg. Aunt May tavaly harmadik lett a Grand Nationalban, de idén súlya 6 fonttal nagyobb. Ennek daczára igen jó esélye van, amennyiben a kancza nagy kitartással és ugróképességgel rendelkezik. Többször vett már részt e versenyben Drumcree, mely a futást 1903-ban már megnyerte. Bár idén lement a teherskálában, chancea nem mondható a legjobbnak, mert az öreg heréltnek hiányozni fog a kellő Irissesége, a mely talán mégis szükséges egy nagyobb verseny megnyeréséhez. Ranuncidus tavaly egyike volt a legtöbbet fogadott lovaknak, de a verseny előtt engedett a munkában és törölték e futásból. Ranunculus legjobb formáját tavaly a Burwood Steeplechaseban mutatta s e teljesítménye alapján esélyt ehet neki adni, a mit igazol az, hogy a verseny egyik favoritja, 100:7 oddssal. Red hadnak, az 1906. évi liverpooli másodikjának, ez évben 14 fonttal kell többet vinnie mint tavaly. A herélt még csak hétéves. Igen nagy kitartással rendelkezik és koránál fogva kellő frisességgel is bir, a kellő routinja is meg van, s igy egyike legchanceosabb candidatusoknak. Kiváló esélylyel megy a harezba Wolfs Folly. A Wolfs Crag herélt formái folytonos emelkedést mutatnak. A tavalyi liverpooliban még helyezetten volt, de már a Lancashire Handicap Steeplechaseben7áeo<íoc»'o» mögött jó második lett. Wolfs Folly egyike a legszívósabb lovaknak, s erős szervezete és kiváló ugróképessége mintegy praedesztinálják ily versenyekre. Extravagancenak a távolság lesz hosszú, mig Count Rufusndl és Milchelstownndl mérsékelt ugróképességük int tartózkodásra. York II. gátakon igen jó formákat mutatott, de kérdés, hogy a nehéz ugrásokon megfogja-e majd helyét állani tudni, s különösen ily hosszú cursuson. Éppen az ellenkezőjét lehet mondani Orgueilröl, mely bizonytalan ugróból egyike lett a legjobb steeplereknek. A hatéves, ha nem tagadja meg az engedelmességet, mindenesetre számottevő combattáns lesz. Happy Resultnak legjobb formái birtokában jó esélye lenne, de ugy tetszik ö már nem a régi. Jó esélye van Kiltsnek, mely már első futását tavaly győzelemmé tudta avatni, harmincz hosszal nyerve meg a Northumberland National Steeplechaset Ravenscliffe ellen. Súlyának csekély volta is chanceos jelöltté teszi őt. Fetlars Pride nem bir a szükséges kitartással s igy más különben elég jó papiros esélye a minimumra csökken, mig Eremon (64 kg.) jó auspiciumokkal megy a harezba. Mindezeket összevetve, véleményünk szerint2imothy Titus, Aunt May, Ranunculus, Red Lad, Wolf's Folly, Orgueil, Happy Result, Kills és Eremon azok a lovak, melyek a versenyben a legnagyobb esélylyel birnak sa valószínűség szerint közülök fog a gvöztes kikerülni.