Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907

1907-12-07 / 104. szám

Íáö7. deczember 7. VADÁSZ- ÉS VKRSŰÍY-LAP. 741 Karlsbadban jövő évre valószínűleg ismét lesznek versenyek. Karlsbad város tanácsa ugya­nis legutóbb tartott ülésén elhatározta, hogy az osztrák Jockey Club kívánságainak eleget fog tenni és a versenyek reaktiválása irányában való tárgyalások folytatására Mattoni Leó urat kérte fel, a ki már érinkezésbe is 1 épett a Jo­ckey Clubbal. Zászlós, a Szt. István dij egykori győztese, kimúlt. A FWA-ivadékon a napokban operatiot kellett végrehajtani, a mely azonban nem járt kellő sikerrel, ugy hogy a mént nem lehetett megmenteni. Zászlós annak idején jó versenyló volt, s 1899-ben, mint négyéves, megnyerte a Szt. István dijat Nickerl Malteser és négy más ló ellen. Legszebb formáját ugyancsak ez évben mutatta a mén, a mikor a Király dijban 57 kg. alatt Slatesmannal (65 kg.) holtversenyben máso­dik lett Pardon (48 kg) mögött, de megelőzte Cidet, Mindigei, Komámasszonyt, Galifardot, Bus­serlt, stb. Zászlós kétéves korában nem volt versenypályán, s először a bécsi April Rennen­ben állott starthoz, s mindjárt győzelmet is aratott Goliér és Ano ellen. Innen kezdve ösz­szesen négy évig szerepelt versenypályán, s ez idő alatt a következő eredményt érte el: I. II. III. K 3éves 4 1 1 31 k30 4éves 3 3 — »9750 öéves l 1 1 5340 Oéves — 1 — 1200 »72 12772U Zászlós 1902-ben a pettendi ménesben lett felállítva, 1903-ban pedig egy félvérménesben használták ki, majd azután egy seasonra ismét visszakerült Pettendre. Versenypályán kevés ivadéka jelent meg, s ezek közül Zápolya volt a legjobb : egy átlagon felül alló, de szerencsét­len mén, a mely vérmérgezés következtében hároméves korában kimúlt. Zászlós különben annak idején egyike volt a versenypályák legis­mertebb és legnépszerűbb lovainak,mert fara jobb oldalán lévő fehér foltjárol, még a dille­táns sportsmanek is felismerték. Dillon mult pénteken Kempton Parkban egy kissebb gátversenyben győzelemre vezényelte a hároméves The Alant-t. Német részről az e héten lefolyt Newmarketi árverésen több drága kanczát vásároltak. A meg­vásárolt kanczák jegyzékét itt adjuk, s jövő számunkban érdemlegesen is ki fogunk térni a vásárlásokra: Kancza 4é ap. Sir Hugo,any. Caponiere, ap. guinea St. Angelo (Gr. Girsewald) 40 Nitrate Maid 9é pk ap. Melton, any. Philomel, ap. Philammon (Lang-Puchhof C. ur) 410 Ormelva öé sk ap. Orme, any. Huelva, ap. Herald. (Weinberg urak) 350 Grave and Gay 8é p k ap. Henry of Navarra, any. Moun Vernon, ap. Uhlan. Méncsikó­val Zinfandeltól (Weinberg urak) 2700 Pomegranate, 6é p k Persimmon — Briar-root Észak-németországi tenyészegylet) 2100 Scotch Mistake, 4é p k Ayrshire—Miss Spring­field (Észak-németországi tenyészegylet) 1400 Pepperette, 1 lé p k Hampton — Spice (Graditzi föménes) 1000 Williamina 4é p k Saint Simon—Parga (Schmieder A. ur) 670 Economy, 13é p k Melanion— Ways and v Means (Lszak-németországi tenyészegylet) 320 Sárga kancza öé Persimmon — Rose Maylie (Bauer E. száz.) 310 Pej kancza, 2é Jeddah —Sagitta, (Lang C. ur) 300 Bread Maid, 16é p k Bread Knife—Mer­maiden (Harzburgi udvari ménes) 100 Kanczacsikó, Galloping Lad —Bread Maid (Harz­burgi udvari ménes 85 Giglet, 4é p k Galashiels—Brenda (Gr. Seid­litz-Sandreczki) 75 Dnlarg 3é p m Enthusiast—Scene (Mr. R. Waugh) 25 V. D. 6é p h The Rush—Viamede (Br. Girse­wald) 25 Szabadkézből megvétetett; Aspirine 5é p k Sainfoin—Royal Cure (Harz­burg hgi udv. ménes 400 Sweet Mary 4é s k Cyllene—Auricula (Graditzi por. föménes) 1800 Santoy és Sada Jacco, br. Herzog Mór két jó képességű Bona Vista kanezája, a jövő season­ban Pardonnal, illetve Slieve Galiionnal lesz pá­Jositva. Bocsbay a napokban kiutazik Angliába, hogy a télen át magát a lovaglásban gyakorolja. Saratoga Németországba került. A jó képes­ségű Steepler kanczával együtt hazát cserélt Lady' s Maid és Csingilingi is. Mind a három kanczát Kessler R. németországi lókereskedő vásárolta meg. Sceptre első ivadéka, egy Cyllenetöl származó egyéves kancza, a mely A. Tayloruál van trai­ningben, mint hírlik, igen sokat igér, s acció­jával mär ma a classis ló benyomását kelti a szemlélőre. Patiencet, a mely jelenleg Pardon után vem­hes, a jövő évben Gaga fedezi, s ugyanoda megy a fenéki ménes másik kiváló kanezája : Yester Year is, mig ez utóbbinak leánya: Justice Bona Vistával lesz párosítva. Kár, hogy Justice nem Bona Vista kiváló fiához, Btregvölgyhöz megy, mert az ezen párosításból származó ivadék pe­digreeje egyike lenne a legszebbeknek. 27 St. Simontól származó apamén szerepel ez évben nyertes angolországi stadionok jegy­zékén. Michelangelot, Miracle 1902-ben St. Angelo után ellett féltestvérét, a melyet kétéves korá­ban a monarchia legjobb lovai közzé kellett számitani, a bajor udvari ménes vásárolta meg fedezőménül. Timothy Titus, Timothynak, a sajnos kimúlt napagedli stallionnak egyik idős ivadéka, mult szombaton Kempton Parkban egy kissebb aka­dályversenyben gyözött. Adolf Planner, a ki eddig Németországban, atyja istállójánál működött, fivéréhez, Charles Plannerhez szerződött, mint abrakmester és már el is foglalta uj állását. Gallinule ivadékai 1893, óta 225,628 fontot nyertek versenydijakban. Ezt az eredményt eddig csak St. Simon tudta túlszárnyalni, a melynek ivadékai több mint 500,000 fontot nyertek, s a hires mén fedezési dijban is többet keresett 250,000 fontnál. Markovits István főhadnagy azon lovai, a melyek eddig Machan gondjai alatt állottak, a season bezárulta után Kállayhoz kerültek trai­ningbe. Machan Vid.i Tibor ur lovaival a téli seasonra Mohácsra költözött, s vele ment az istálló uj jockeyja, Martinkovits is. Machan Iotja jelen­leg három yearlingből és kilencz idősebb lóból áll, a melyek a következők : Nikita, Sans atout, Oyama, Rére, Paula, Capt. Jack, Royal Anne, Fityóka, Zsalu, Lobogó, Kókler, Főispán. Németországban ez évben Keller hadnagy lett a champion urlovas 36 győzelemmel, mig a sikverseny jockeyk élén Tommy Burns szerepel, a ki 54 nyerőt lovagolt. A gátverseny lovasok közül J. Martin aratta a legtöbb győzelmet, snámszerint 32-öt. A németországi Kracker istálló lovai nem kevesebb mint 103 győzelmet arattak ez évben, s versenydijakban összesen 297115 márkát nyer­tek. Ily sok versenyt aligha nyert még istálló egy év alatt. Hannibal áll ez évben a Németországban nyertes stallionok élén 434,700 márka összeggel, mig utána Saphir következik 345,181 '/s márká­val. A tőlünk kivitt, vagy nálunk felállított stal­lionok közül Talpra Magyar 90,920, Gaga 51,100, Galifard 9,030, Vesuvian 8,760, a kimúlt Jacko Lantern 8'220, Tokio 6,139, Dunure 5,940, Friar Lubin 5,620, Fair Head 5,620, Espoir 5,300, Phil 5,030, Matchbox 4,280, Mindig 3,760, Bona Vista 1,799, Panzerschiff . 1,380, Duncan 1,229}, Prodige 1,139, a kimúlt King Monmouth pedig 1,028 márka össznyereménuyel szerepel a jegy­zékben. Capt. Jack-ot Vida Tibor ur megvásárolta miss Mariétól. Á fekete ménnel uj ownere első sorban a Szt. István dijat vette combinatióba, ('apt. Jack vételára, értesülésünk szerint, 12,000 korona volt. Miss Marie lovai: Capt. Jack, Zsalu és Fi­tyóka -Fida Tibor ur tulajdonába mentek át, igy a vörös dress, legalább egyelőre letűnik pályá­inkról. i Réve-vei a Vida istálló a Rákosi dijra pályá­zik, s a ménen kivül esetleg még Paulát is köte­lezni fogja a versenyév első értékesebb futására. Martinkovics, egyik legjobb és igazán tövekvö lovasunk, a kit utolsó két évben érihetlenül mellőztek istállótulajdonosaiuk, a jövő évre Vida Tibor ur istállójához szerződött. Raeburn, az abonyi ménes stallionja, kiváló szerepet játszott ez évben Angliában. A jeles St. Simon mén ugyanis 11 ivadéka révén hazá­jában 27 futást nyert, s össznyereménye 4444 fontot tesz ki, tehát több mint 100.000 koronát. Oly eredmény ez, a mely minden commentárt feleslegessé tesz. Parker ur az aldershoti meetingen többször nyeregbe szállt, de eredményt nem tudott elérni. Fedezési hirdetés. Az 1908. évi fedeztetési idényben a gombai mí­nesben fedeznek : GOMBA telivér mén, apja Dictator, anyja Y. Tripaway, apja kiskér öcscsse. anyja, Tripaway, Y. Melbourne-tól. Fedezési dija: 500 korona LLUBAR telivér mén, apja Friar Lubin, Barracouta, apja Barcaldine, anyja Perdita IL, Hampton-tól. Fedezési dija: 400 konona Kanczák tartása és ellátása kisbéri árszabály szerint. Bejelentések ménes-intézőséghez Gombéra, posta állom8s Csallóköz-Csütörtök Pozsony mellett- távirda­és vasút állomás Somorja-Uzsor, Magyarország, in­tézendök. | 1900. párisi vHágklállitá3 GRAM) PRIX. 12 arany. 20 eiüstérom, 80 tisztelet- <Ss elismeri oklevél. Alapíttatott 1863-ban . Kwizda Ferencz János cs. és kir. osztrák-magyar, román kir. és bolgár feje­delmi szállító, körgyógyszerósz Récs mellett = KORNEUIíUKGIíAN.^= ) Kwizda-féle Restitutionsfluid es. és kir. szah. mosóviz lovak számára. Esry itveg Arn 2 K. SO filler. 40 év éta hasz­nálják udvari is­tállókban, na­gyobb katonai és polgár' istállók­ban ; nagyobb megőröl totósok előtt és ntán erő­sitőszer az erő visszaszerzésőre, továbbá az izmok merevsége eseté­ben stb. ; a lo­vakat a training­ben erőpróbákra képesili. Kwlzda-réle ReNtitntioiiN­fluld cxnk akkor valódi,ha «zen vééjegygyel van el­látva. I Cl Képes árjegyzék ingyen és bórm. Főraktár: TOROK JÓZSEF gyógyszertára, BUDAPEST, Király-u. 12., Andrássy-nt 26. <3 fedezési hirdetés. Az 1908. évi fedeztetési idényben az ászári mé­nesben (Kisbér mellett) fedeznek : DCDCrVni f*V ap- Bona Vista, any. DL|\1.Ü V vLU I Furcsa, ap. Craig Mil­lar, anyja Budagyöngye, Buccaneer-től. Ber eg völgy fedezési listája 1000 korona fedezési dij mellett 1908. évre megtelt. II I y I Pl ap. Orwell, any. Ollyan-nincs, fi AfaiArl ap. Buccaneer, any. Kincsem, Cambuscan-tól. Hazafi megnyerte a Király-dijat, az Ausztria-dijat, stb., stb. és Angliában is igen jól futott. Fedezési dij: 200 korona. Kanczák tartása és ellátása a következő árakon Meddő kanczáért naponta... 2.— K. Vemhes kanczáért naponta 2.50 K. Kanczáért csikóval naponta 3.— K. Állatorvosi kezelésért, paták jókarban tartásáért és patkolásért minden kanczánál naponként 4 fillér számittatik. Minden kancza után az istállószemély­zet számára 10 korona fizetendő. Bejelentések a ménes kezelöséghez Ászárra (vasút és tá\irda állomás Kisbér), Komárom ntegye inté­zendők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom