Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907

1907-09-16 / 79. szám

1907. szeptember 14. VADÁSZ- ÉS VERSKNY-LAP. 575 biztosan másfél hosszal verve marad a Gaga­inéntől. Bon marcJié másfél hosszal harmadik. A kétévesek handicapjában Witlnest, majd S/urmot fogadják. Sturm végigvezet, inig mögötte Petronella és Bocskoros fej fej mellett haladnak. Sturm biztosan két hosszal gyó". Petronella podjg csak az utolsó ugrásokban képez, Bocskorost rövid fejhosszal elhagyni. Az Allamdijban Tutos, majd Izé vezet, hátul Old Style. Izé egyre nagyobbítja előnyét, de az egyenesben lankadni kezd s ekkor Táltos zárkó­zik föl hozzá. Táltos ekkor nyeröuek látszik, de lovasa csakhamar ostorhoz kénytelen nyúlni, mert Izé újra versenybe jön s végül erús küzde­lem után ötnegyed hosszal győz a br. Herzog ménje ellen. Perchance ugyaunyival harmadik. Az Esterházy emlékverseny szokásos parádé­jának szines képét a sliriin hulló eső elmosta, A crackek külömben általában tetszetősök voltak, azonban Gaboriauról az utolsó perczbeu kedve­zőtlen hirek keringtek. Start után Match me vezet Kármentő és Peregrin előtt, mig Gaboriaut rögtön erélyesen kell felszólítani. <300 méter után a favorit meg van verve és ekkor Pereg- rin vezet Kármentő és az Egyedi-lovak előtt. A távoszlopnál Kármentő és Peregrin liarczba bo­csátkoznak. a mely végül í hosszal az előbbi javára döl el. Bon/ini az utolsó ugrásokban nyak­hosszal veri Fantomeot s öt hosszra harmadik lesz Peregrin mögött. Az eladóversenyben Jorio vezet Isobar előtt, hátul Jeannetle. Az egyenesben Isobar lassan elhúz Jorio mellett s azt könnyen három liosz­szal veri meg a czélban. Két és fél hosszal hátrább Jeannetle harmadik. A steeple chaseben a helyből lovagolt Socivs jó iramban vezet Timur előtt. A tribünökkel Rzemben Jägerndorf megcsúszik és megválik lovasától, majd a következő ugrásnál Saratoga kerül fejtetőre. így csak három ló marad ver­senyben és Socius végigvezetve, biztosan két hossza! győz az utolsó gátnál újra kedvet kapó Timur ellen. Bar le-Duc öt iiosszal harmadik. A napot berekesztő kétévesek eladóversenyé­ben Holdvilág végigvezet és igen könnyen öt hosszal győz Se vuole ellen. Toledo, a mely formán kiviil van, másfél hosszal utolsó. Apróságok. — szept. 14. A napol népes mezönyü kétévesek handicapja nyitotta meg. A meglehetősen divergáló formájú hj los ezutlal nemcsak legjobb képességét, de ujabb ja­vulást is mutatott s igen könnyen végzett Eduavsl, a mely ép ugy mint apáról való testvére : 7rés blonde már a 900 méter! is sokalja. tilos teljesítménye figyelmet érdemel s a tetszelös fi'e/y-kancza jóval az átlag fülé helyezendő. A többiek, Remeket kivéve, mi szerepet se játszottak, igy Nigger sem, a mely tavasz óta egy font javulást se tud mutatni. * Az eladóverseny startjától a sánla Magenne távol maradt, Rendetlent pedig alagi meddő utja láthatólag megviselte, igy Chose d guerre győzött, jóllehet ö sem állt allright a starthoz, a miért aztán utóbb nem is volt rá ajánlat. A Cadet versenyben Galate talán kelleténél crö­sobb favorit volt. A szép küllemű kancza mindazon­által meg tudta nyerni versenyét, a mihez részben szerencse is segítette, mert Mátka rosszul került el a géptől. A Bona Vista kancza ugyan hamar jóvá lelte az elvesitett területet, de aztán a finishben el­lankadt s igy az egyszer már erélyesen fclszólitolt (lalde kél hosszal győztes maradt. A harmadik he­lyet Java ajándékba kapta Bellától. Vansittart sehol se volt; a mén favorizálása a Kellős Ivadékverseny­ben egész alaptalan volt. Gekrönt mint utolsó ment át a czélon. * Az Őszi kanczadij meglepetéssel végződött. Fran God't ugyan istállója erősen támogatta a fogadások­ban, a kanczának azonban a nagy formája Love Lettervei szpmben csak elenyésző esélyt lehetett adni, arra azonban kevesen gondoltak, hogy az utóbbi, a melyet reával is fogadtak, második se legyen. Love Letter ma 8—10 kg.-mal futott igazi képessége alatt, mig ugy Frau Godl, mint Enida leg­nagyobb formájukat mutatták meg. Frau Godl nagy szivősággal küzdütl s a Pardon-kancza a mezőny legnagyobb stayere volt. jóllehet kapitális képességű teiivér távolról sem rejlik benne. Enida soká nyerő­nek lá'szoD, a mi az Allvány-dij handicapban való szereplése után alig volt várhaté, végül azonban — az ostor ala'.t — mintha megállt volna. Loot Let- ter vereségére mentség alig van; tény azonban, hogy a kancza overfi'nek tetszett. A többiek közül Va barque lett negyedik. Az izgatott Muse mi szerephez se jutott. A tavaly oly jeles kancza idén sokat nölt s ugy lehet, hogy ez az oka, hogy nem képes leg­jobb képességót megmutatni. Sediranda, a magyar Oaks győztese, perezre se vonta magára a figyel­me! ; a hároméves egészen formán alul futott. * A kétévesek eladóversenye nem kiván bővebb magyarázatot, mig a nagy gálverseny handicap 12-es mezőnyével élénk képet nyújtott s a zászlók közti sportol teljes szépségében mutatta be. A verseny favoritja Lumbale lett, amelyneK egy igen jó trialjá­ról sokat lehetett hallani, de a kancza csak máso­dik lett; ugy tetszik a maga csinálta sebes pace ölte még. A futást igy Marquee nyerte meg a legki­sebb sulylyal hátán, mig harmadik a még mindig rosszul ugró Földéről lett. A schönauiakj közül Vero- nese és a csökönyös Levente alárendelt szerepet ját­szottak, mig Anlus a startnál maradt. * — szept. 15. Az eső által elrontott nap a Preis von Grabennel kezdődött. Három jeles llyer vette itt fel a harezot: a Batlhyány Hunyady dij óta nem látott Mac G., továbbá Faragó és Bon marché. A papiresély Mac G. melleit szólt, föltéve, hogy a mén legjobb formá­jában van. A Gaga-ivadék sokaknak talán kövérnek tetszel!, valójában azonban Mae G. úgynevezett hús­tartó telivér, a melynél a legtapasztaltabb szakértő se képes megítélni, mikor van kondicziója le ­töponlján. Erre nézve előzetesen maga az istálló se adhatott fölvilágosítást, mert ez idő szerint nincs oly idősebb lova, a melylyel Mac G.-l kipróbálhatta volna. A futás eredménye azt igazolta, hogy a Gaga­mén legjobb formája birtokában van, mert — bár a starttól nem a legjobban került el — rögtön front­ban volt és végigvezetve győzött a nehezen lábra kapó Farogó ellen. Bon marché utolsó lett; a mén már elvesztette formáját, a mi nem csoda, hiszen kora tavasz óta van trainingben. * A kétévesek handicapjában az ismételten plungeült Sturm végre beváltotta a hozzá fűzött bizalmat, mig a másik favorit: WMness fele uton kilátás nél­kül volt megverve. A Bona rísüi-kancza, ugy látszik nun sziveli a mély talajt. * Az Allamdijban Táltos, amelyetJanek G ült, volt a favorit. A Matchbox mén kissé túlbecsült ló s ma is ezt a nézetet erősítette meg; egyúttal a stamina se a legerősebb oldala' A távoszlopnál még ugy tetszett, hogy a versenyt megnyeri, aztán egyszerre a már megvert Izé újra fölfutott hozzá, sőt a célban őrös küzdelem ulán [őt negyed hosszal meg is verte. Az utóbbit ifjabb Janek ülte s meglepő higgatsággal, sőt erélylyel vezette lovát. Benne Szemere M. urnák igen hasznos lovasa lesz. A mezőnyt kiegészítő Old Style, Perchance, Meglehet alárendelt szerepet játszot­tak. Egyébként az egész mezőny kalibere nem felelt meg annak a színvonalnak, a melyen az Allamdijak fieldjei mozogni szoktak. Az Esterházy Memorialban Gaboriau nem volt sehol, sőt mint utolsó haladt át a czélon. A versenyt Szemere Miklós ur szép külsejű áf/nár(/-ménje: Kár­mentő nyerte meg reregrin ellen, mig Bonfini harma­dik lett a haza nem álló Fantomi előtt. A nyerőt ma a legjobb kétévesnek kell tartani, jóllehet Gabo­riau ezúttal formán alul is futott. Az utóbbi ménről a verseny előtt rossz hirek keringtek s igy meglepő volt, hogy a kétéves mégis nyerőnek lelt jelentve. Módunkban volt az osztrák lovaregylet egy steward­jával ezen — a fogadóközönséget természetesen kel­kellemetlenül érintő — ügy felöl beszélni s ez oldal­ról ngy tudjuk, hogy u'obó galoppjában Peregrin tény­leg megverte volt Gaboriaut. Ezzel szemben a mén trainere azt állilja, hogy soha nagyobb bizalommal lovat versenybe nem küldölt, mint a C«0«-ivadékot. Erre a nézetre a ulás eredménye semmiesetre se jogo­sította föl. Gaboriau már 300 méti r után, kilátás nél­kül, meg volt verve. A nagy közönség, a mely a gépeken amúgy is istállófogadást kötött, meglehetős közömbösen fogta fői a dolgot s csak a ring publi­kuma kelt ki a trainer eljárása ellen. Nézetünk sze­rint, ha Peregrin o'.thon tényleg jobb volt, mint Gaboriau, a nyerőnek való jelentés mindenesetre veszedelmes fegyver volt, egyrészt mert a rövid távú versenyekben az ilyen inslrukcziót úgyis alig lehet séges betartani, másrészt, mert ezúttal Aylin se szentelheUe egész figyelmét Peregrinnek, hanem foly­ton Gaboriaut volt kénytelen keresni s ezzel fül­áldozta a távosz'op előtt elfoglalt kedvező poziczió­ját. Igen sajnáljuk, hogy ez az eset br. Springer Gusztávval, egyik legpasszionálusabb, legnobilisabb, legáldozatkészebb sportsmcnünkkcl esett meg, öt azonban hibáztatni annyival inkább nem lehet, mert hiszen a deklaráczióval éppen az elörefogadó közön­ségnek kivánt szolgálni,' a mely már betek óta erős favorittá telte fíai/oriaut. Bővebben az esettel nem kívánunk foglalkozni s CBak azl jegyezzük meg, hogy Hyams ellen még a leghiggadtabb sportsmanek is meglehetős élesen fakadtak ki. A trainer jóhiszemű­ségében semmi okunk sincs kételkedni, azonban reméljük, hogy tanult aj leczkébö), a mely esetleg rá is fért. Kármentő pedigreeje : 11 ® £ «5 •s 1 M C e* Gaga Galopin Vedette 19 Gaga :t Flying Hu« he - :t 1 ltod Ilot Isononiy lit 1 Red Flag 1 Scottish Ch ef l.ord of the Isles 4 Mutiny 13 Mis Ann 13 2 Mutina Vi.durious :t 2 Modena 2 Buccaneer Wild llayrc.ll 7 KiskérticsCHe 11 Lttllo Red Bovor-k. 1-4 4 Mineral Rataplan a 4 Manganese 4 Hastings Cha lenee 13 Kunst 1 Mise Bowzor 1 4 Wunschmaid Cambuscan 19 é Tzaritza 4 A többi verseny jelentéktelenebb volt. Az eladó versenyben a tüzelt lábu Isobar győzött, s 6200 K-ért Egyedi A. ur tulajdonába került, mig az akadály­versenyben a puha talajt kedvelő Socius gyözött a rogue Timur és Bar-le Due ellen. Az utóbbi futásban két baleset is volt, Jägerndorf egy ugrásnál elcsú­szott és megvált lovasától, majd a favorit Saratoga került fejtetőre. Egyik lovasnak se történt baja. A napot bezáró versenyben bárom roaror találkozott össze s közülük Holdvilág gyözött Se vuole és a for­mán kivüli Toledo ellen. Angol czikkek mindenféle sporthoz különleges uri fehérnemüek és divatáruk HOLLÓS J. uri divattárában BUDAPEST, V., Dorottya-u. 10. A. eréének, mely 1867-ben alapult, nincsen fióküzlete Ä lesvári ménesben anyakanczák, csikók, lovak egész éven át tartásra és ápolásra elfogadtatnak. Tartás és ellátás kisbéri árszabály szerint. B jelentéseket elfogad és bővebb értesítést Jaross Sándor ad, Puszta-Lesvár, posta- és távirda állomás: Tétb, Győr mMle'.t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom