Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907

1907-07-24 / 58. szám

430 -VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1907. junius 28. ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS. M. kir. fóldmivelésügyü minister. 64132/11 — 1 min. szám. Felhívás! Felhívásom mindazon tenyésztőket, kiknek birto­kában, három és félévet betöltött, de a nyolczadik évet meg nem haladt kam ménló van és az eladni óhajtják, hogy ebbeli szándékukat annak kitüntetésé­vel, hogy a ménló mely vármegyében, mely város­ban, községben, vagy pusztán áll, továbbá az eladási árt is (1 K bélyeggel ellátott beadványban) legkésőbb 1. évi augusztus 10-ig hozzám jelentsék be. Az eladandó mének a bejelentések mérvéhez és a bejelentők lakhelyéhez képest, ugy mint a mult évben, ismét egyes központokon fognak bizottságilag megszemléltetni s a vételár tekintetében létre jött egyezkedés után azonnal megvásároltatni és átvé­tetni. 166 cm-nél alacsonyabb mének tekintettel a méntelepekben már meglevő anyagra nem vásárol­tatnak, kivéve ha az egyed kitűnő minősége a meg­szerzést kívánatossá teszi. A megvásárolt mének vé­telára azon m. kir. adóhivatalnál fog kifizettetni, melyet az eladó a vásárlás alkalmával kijelöl. Budapest, 1907. évi julius hó 8-án. 3—3 M, kir. földmioelési minister. Az őszi Iuxuslóvásárok. Luxuslóvásárokat illető­leg a folyó év ösze igen mozgalmas lesz, főleg Buda­pesten. Már augusz us 23-án megtartjak a Tatter­sallban a telivér anyakanczák és éves csikók ár­verését, augusztus 25. és 26-án országos lóvásár lesz. Szeptember 29. és 30-án és október l-én a szokásos nagy öszi luxuslóvásár, a melyre már megindultak a bejelentések. Október 7-én telivér lovak árverése. Október 10., 11. és 12-én tartják meg a ménlóvásárt, mig november 10. és 11-én az utolsó országos ló­vásárt. BUDAPESTI POLO-CLUB. Nemzetközi polo-verseny Frankfurtban. Az osten dei nemzetközi póló-verseny, a mely tudvalevőleg a magyar játékosoknak is szép dicsőséget szerzett, vé­get ért és most nemsokára Frankfurtba gyűlnek össze a világ minden tájáról a polo-sport hivei. A versenynek már meg kellett volna kezdődnie, de néhány külföldi játékos megkésett az úttal, s igy a „yerseny „kezdetét julius 27-ére, szombatra tűzték ki. Á frankfurti póló-játékosok, mint tudjuk, tavasszal jártak nálunk és résztvettek a mérkőzéseinken; most viszont ök fogadják vendégül a budapesti polo­klub tagjait, kik közül gr. Andrássy Géza, gr. Károlyi Lajos és Sigray Antal régibb ismerőse a frankfurtiak­nak. A versenyre oly tömegesen érkezett a nevezés, hogy ez lesz a kontinens legnagyobb póló-meetingje. Tiz csapat fog a különböző dijakért mérkőzni s magok a külföldi versenyzők százötven póló-ponyt küldtek Frankfurtba. A megnyitó napon a junior-csapatok mérkőznek és másnap, vasárnap kerül sorra ezek­nek döntö versenye. Vasárnap a közönség mulatta­tására mindenféle sportszerű játékokat is rendez­nek, poló-ugró-versenyt, lapda-versenyt és angol gymkhanat. Hétfőn, kedden és szerdán a főfutamok kerülnek eldüntésre. Ezek között van a bajnokság­védő spanyolok mérkőzése az angolokkal. A spanyol bajnoki team Villavieja marquisból, Pennaranda grófból, Alba herczegből és D' Escaudon úrból áll, mig az angol csapatot Harrington lord vezeti, a ki hatvan éves ember létére a legjobb angol játékos. A hamburgi csapatot Heintze báró porosz követ; vezeti; a hannoveri klub is képviselteti magát a részt vesznek továbbá a berliniek is, valamint frankfurtiak, a kiknek három csapatuk szerepel majd. VEGYES. Zombory Richard ur lovai a gyász miatt Capt. Richárd álluéveu fognak futni. Laubfrosch, ugy hallatszik, el fog jönni a St. Legerre. Jacquemin, a legügyesebb franczia apprenti­cek egyike, mult hétfőn St. Cloudban elbukott és oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy pénteken meghalt. A luzerni nemzetközi versenyek ez évben szeptember 6., 8., 10-ére vannak kitűzve. Mautner Victor ur lovait a kottingbrunni urlovasversenyekben, Graziola kivételével, Rei­mer Vilmos főhadnagy fogja lovagolni. Bulfordtól Pártütő és Fruit Picker megérkez­tek Kottingbrunnba. Bon marché mint jelenttük, Angliából egyene­sen Kottingbrunba érkezik, s a Bona Vista-mén részt vesz a hatodik napon eldöntésre kerülő Leobersdorfi dijban, a melyet tudvalevőleg tavaly is meg nyert volt. A Kottingbrunni nagy nyári akadályverseny handicapban Pártütő és Negomglen kapták a top weight-et 73} kg.-mal, s a scala egész 60 kg.-ig megy le, a mely sulylyal Virago szállhat sikra. A sulyelosztás általában igen sikerült, de, ugy tetszik Dió, Saratoga és Off képessége kissé enyhe elbírálásban részesült. Dió egyenes forma, a Trompeter steeplechase alapján kb. két fonttal állana Jägerndorf alatt, mig most tiz fonttal vail a King Monmouth-mén alá súlyozva. Saratoga, ha visszaemlékezünk legjobb formájára, a mikor az április 28-iki akadály­versenyben csak küzdelem után szenvedett ve­reséget Pártütőtől, aligha volna megverhető, s Off elbírálását is enyhének kell tartanunk, ellen­ben igen szigorúan vau megítélve Jägerndorf', a melynél, ugy tetszik, a mén kissé emelkedő utolsó futása folytán a handicapper eltekintett idei formáitól, s tavalyi legjobb formája szerint bírálta meg. Komoly, a tőlünk Németországba importált Dunean— Csalókakancza szombaton Kreuznachban megnyert egy gátversenyt, ugyanott vasárnap egy 1800 méteres sikversenyt. A Vöslaui akadályverseny mezőnye: Perczent Albert hdn. Mystery Bregant K. hdn. Dió Br. Eitz 'Claymore Czárán J. ur Banc o | Mattausch H. ur George Herbert l Rcime r Timur ) Pártütő Zangen M. ur Sommerfrische Czárán Z. ur Indulók a kétévesek nagy handicapjában : Kottingbrunn Martin Superba Birkenruth Recolte ? Geständniss Janek Katz im Sack Southey Mátka Miles Oliveto Carslake Pagony ? Rentier Krouzil Long ago Fries Majális Cockeram Mimosa Heidt Magas Pis Petronella Vivian A. Vincenz Albert Gulyás Peugot Walkington Glanure Seiler Varázs Paul Capt. Richard álnév jegyeztetett be mindkét lovaregyletnél. Az istálló szinei: kék, arany szalag és ujjak, fekete sapka Szemere Miklós ur három kétéveseinek a kővetkező neveket adta: S m Galtee More—Medea: Finstergrün S m The Rush—Tátra: Setétkapu S m Gouverneur—Sternjacke : Sternberg Galantuomoért Mautner Viktor ur hétfőn dél­előtt 11 ó. 30 perczkor bánatot jelentett a Kotting­brunni dijból. Fries egyik leányát, Fries Rellyt kedden dél­előtt csaknem szerencsétlenség érte, a fiatal hölgy keze kalapja feltevése közben megcsúszott és a tűvel közvetlen a szempillája mellé szúrt. Különös szerencse, bogy u baleset minden ko­molyabb következmény nélkül maradt. Óvás volt tegnap a Grado által megnyert eladók gátverseuyében. Na also! lovasa keresz­tezés czimén óvást jelentett be Macache ellen, melynek azonban az igazgatóság nein adott helyt és miután alapos ok uem forgott fenn az óvás emelésére, a letett biztosíték a verseny­szabályok 217. §-a alapján visszutartatott. Svatost kedden délelőtt temették el Kotting­brunnban pályatársai nagy részvétele mellett. A szerencsétlenül járt fiúnak igen szép temetést rendeztek, a mely délelőtt 10 órakor kezdődött a templomban, a hol a halottat beBzentelték. A szertartáson megjelentek Dreher Antal ur, Dreher Jenő ur, br. Üchtritz Zsigmond, a Jockey Club hivatalnokai, valamennyi Kottingbrunnban tar­tózkodó trainer és jockey, a kik kikísérték a halottat a temetőbe is. Jeleuvoltak Svatos nevelő szülei, továbbá két testvére is. Koszorút adtak a Jockey Clubbon kivül Dreher Antal ur, Ro­bert Adams és neje, Carslake, A. Vivian, Janek és neje, Hesp Ede és neje, a Dreher istálló személyzete, Wheeler stb. Rendetlent keddi győzelme után 2600 koro­náért megvásárolta Meichl Tivadar ur. A Herzog istálló Castor ll-t,Elemért, Szeleburdit s Peugot-ot küldte fel a kottingbrunni meetingre. A Galtee More versenyt (16.000 márka, 1000 méter), a melynek feltételei egyeznek a Hele­nenthali díjéval, vasárnap Oppenheim báró Mirza-ja (Symington—Mirzala) nyerte meg Lewis alatt Bajazzo (Joyful—Black Day) és Pallasch (Isinglass—Polly Constable) ellen. Tot.: 10:34. Helyre 10:13, 13, 15. Désir újra rendben van és a baden-badeni Fürstenberg Memorialra nyer előkészítést, a mely­ben afranczia derbygyőztes Mordant is részt vesz. Friestöl csütörtökön 2 ló érkezik Kottingbrunba Kártyás és Strauss. A Liverpooli Cup-ban, a mely jövó pénteken kerül eldöntésre Angliában, a kővetkező lovak fognak indulni: Dinnefőrd, Prince 11 illiam, Gin­gal, Hayden, Best Friend, Carusa, Lady Hasty, Let Go the Painter és Underwood. Morpeth és Bon marché csütörtökön érkeznek meg Kottingbrunnba. Plannertól egyelőre csak Geständniss van Kottingbrunnban, a mely Janek alatt részt vesz a kétévesek nagy handicapjában. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : LOYIK KÁROLY. anyakanczák, csikók, lovak egész éven át tartásra, ápolásra elfogadtatnak. Tartás, és ellátás Kisbéri díjszabás szerint. Bejelentéseket elfogad és bővebb értesítéseket ád Fáy Béla Hatvan, posta, vasút, távírda állomás. Magyarnak Pécs Pallas részvénytársaság nyomdája, Budapest V., Kálmán utcza 2. szám. Iparművészeti tárgyak mint versenydljak csoda­szép választékban. Hazánk első legnagyobb ékszer, óra, látszer és ipar­müvészeti tárgyak telepe. Schönwald Imre magyar órásmester, ékszergyáros és lát­szerésznél. PÉCSEN. Egyesöletek részére válasz­ték küldemények.

Next

/
Oldalképek
Tartalom