Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907
1907-07-19 / 56. szám
VADÁSZ- ÉS VRRSKNY-LAP. 417 TELIVEREK ES VERSENYEK, Kottingbrunni versenyek. (Schönani ilif.) A monarchia legszebb versenypályáján, a Vöslati mellett elterülő kottingbrunni pályán, vasárnap veszi kezdetét a kilencz napos meeting. A campagne egyike szokott lenni az óv legsikerültebb meetingjeinek, a mely tény nemcsak a propositiók élénk voltának, valamint a kitűnő díjazásoknak tudandő be, hanem magyarázatát leli abban is, hogy a nagy pályák sportjában beállott kisebb szünet előnyös pihenőt ad a teli véreknek, a melyek igy friss erővel vehetik fel a harczot. Hogy az idén siker tekintetében nem lesz az előző évekkel szemben visszaesés, mutatják az eddig lezárt nevezések, a melyek nemcsak a sikversenyekben, de a zászlók közti futásokban is jóval a megszokott kereteket meghaladó sportot helyeznek kilátásba. A meeting egyes napjai közül, mindjárt az elsó nap is egy igen érdekes eseményüyel szolgál, a Schönaui díjjal. E futás tudvalevőleg oly háromévesek számára áll nyitva, a melyek eddig gátpályán nem szerepeltek. Czólja a versengnek az volna, hogy jobb anyagot bódítson a gátak közti sportra, s ezzel emelje e versenyek nívóját. Az első években nem tudott a futás hivatásának megfelelni, mert bár jó classisu lovakat gyűjtött startjához, azok legnagyobb része visszatért a sikpályára, s csak elvétve egynéhány maradt meg az uj metierben. Istállótulajdonosaiuk azoubau mindinkább belátják, hogy a jó anyag ép ugy érvényesülni tud a zászlók között, mint a sikpályán s évrőlévre szaporodik a Schönaui dij azon crackjeinek száma, a melyek megmaradnak uj inetierjükben. Idén ismét jó classisu mezőny készül a dijra, bár tagjai a tavalyi lovak classisát nem is haladják meg. Sikpályán Broker, Comme qui dirait, Veronese átlagon felül álló lovak voltak s hasznosabb anyagot képviseltek Bélus, Veronese, lkrény, stb. is. A verseny mezőnye most már körülbelül véglegesen megállapítható, s eszerint indulni fognak: Broker IL Aylin Havanna Fejes Ilfracombe Buckenham Na also ! Pache Perchance Dillon lkrény H. Huxlable Jutta Fürst Lánezhordta Csompora Levente Kapousek Bélus Seideman Comme qui dirait Mason Veronese Schejbal A verseny legkomolyabb aspiránsaira rendszerint a fogadó piucz szokott a legjobban rámutatni, idén azonban alig lehet erre támaszkodni, mert csaknem napról napra óriási hullámzásokat mutat a lista. Jelenleg Comme qui dirait a favorit, Perchance, továbbá Broker, Havanna, valamint Levente és Ilfracombe elótt. Comme que dirait tavaly egyike volt a legjobb kétéves kanczáknak, idén azonban egyszer sem tudta e formáit igazolni. Istállója minden esetre jó mérték felett rendelkezik s igy ama körülmény, hogy illetékes helyről állandóan támogatva lesz a fogadásokban, már maga is jó ajánló levél. Sövényeken nem volt alkalmunk dolgozni látui a kanczát, de származása (Gomba ivadék lévén), továbbá istállójának nagy bizalma azt a benyomást kelti, hogy otthonos uj nietierjébeu. Sikformáit tekintve, a Gcmba ivadék Brókert kivéve feltétlen tartja valamennyi ellenfelét s igy ez alapon is eminens chanceot kell neki adni. Kivüle különben a gr. Trauttmansdorff istálló még egy crackkal rendelkezik e versenyben : Bélussal, amelynek idei sikformái, hanem is magasabbak, de nein sokkal roszszabbak, mint Comme qui dirait-é. Ugy halljuk, a mén is jó oldalról mutatkozik be uj metierjébeD, s azért istállója ót is starthoz fogja küldeni. Vele természetesen már azért is csak másodsorban számolhatunk, mert istállója bizalma másik lovában, Comme qui diraitban összpontosul. Szintén két ló felett rendelkezik a Dreher istálló is, a mely Brókert és Havannái uyergeltetheti fel. Sikpályán mindenesetre az elóbbit illeti meg az elsóség, a mely idei formái alapján nem áll messze évjáratának legjobbjaitól. Ha csak ez alapra támaszkodunk, ugy mindenesetre a heréltnek kell a legjobb chanceot adnunk, de nála nagy kérdójel az ugróképpesség kérdése. Mi, a kiknek alkalmunk volt a heréltet sövények közti galoppjában látni, nem mondhatunk sok jót róla. Lassan veszi a sövényeket, igaz ugyan, hogy hibátlanul, de kissé rézsútosan. Mikor mult szombaton Tatán Havannával és Rebellinnel trialozva lett, minden ugrásnál 3—4 hosszat veszített, azáltal, hogy a sövény elótt és után is kissé lestoppolt. Igaz ugyan, hogy ezt a sikon mindig be tudta hozni, az utolsó sövénynél azonban már meg volt verve, s ekkor nemcsak Havanna, de Rebellin is fölényben maradt vele szemben. Lehet hogy csütörtöki kottingbrunni galoppjában, a melyről lapunk zártáig nem kaptunk positiv értesítést, jobb oldalról mutatkozott be, de mi esélyét ez esetben sem itélhetuók meg kedvezően. Havanna, közel sem jelentett oly classist a sikpályán, mint Broker, a fentemiitett körülmények miatt azonban vele komolyabban kell számolni, mint a herélttel. A kancza igazán ideális ugró, de alig hisszük, hogy elég classisa legyen e verseny megnyeréséhez. Perchance mindig nagyratartott ló volt, de a versenyekben nem igen tudta igazolni istállója nagy várakozását. Meglehet, hogy temperamentuma a sövények közti traininggel megváltozott, s most végre a versenypályán is meg fogja mutatni azt, az mit odahaza végezett. A többiek közül sikformájuk alapján csak Levente, lkrény és Veronese jöhetnek combinatioban. Leventé-nek van némi sikformája, de ez a dificilis mén házi galoppjaiban még többet sejtetett, mint a mit azután producálni képes volt. Az ily lovak rendszerint a sövények közötti traininggel megnyugodnak s jóval eddigi formájukat meghaladó képességet mutatnak azután. A Vesuvian mén szintén átmehetett ezen a javuláson, a mely esetben pedig mindenesetre a frontban kell végeznie. Istállója teljes mértékben meg van vele eiégedve, ugróképességét azonban mi nem tartjuk a legjobbnak Ikrény-r6\ ugyanazt mondhatjuk el, mint Ijevente-Tö\. Ö is egyike a legrosszabb temperameutumu lovaknak, de a sövényeken oly kedvvel láttuk galoppozni, hogy bátran merjük állitani, hogy uj metierjében több örömet fog okozni tulajdonosának s szakavatott trainerének, mint a sikpályán. Legutóbb lkrény Veronese-al galoppozott együtt, amely alkalommal mindkét ló igen jó benyomást keltett. Veronese a sikpályán igen sebes ló volt s speedjét asövényeken is megőrizte, ugrásai pedig utolsó galoppjaiban igen jók voltak. A külsó esélyű lovak sorából mindenesetre e két lovat kell leginkább számolni. Összegezve az elmondottakat megállapíthatjuk, hogy nagyon sötét verseny elótt állunk s pusztán csak az istállók bizalma alapján tesszük meg jelöltünkké Comme qui dirait-t, a mely mellett Percliancetól, Leventétől, a Dreher lovaktól, további lkrénytöl várunk jobb futást. A második napon a meeting legnagyobb díjazású urlovas sikversenye a főszám, mig a többi futások csak kisebb jelentőségűek. A harmadik napon több érdekesebb szám is szerepel a programinon. Legértékesebb közülök a kétévesek nagy handicapja, a melyben 45youngstert birált el a handicapper. Az 1000 méteres futásra a nevezett lovak a kővetkezők: Langau 60 Pagony 51} Vansittart 58} Alea jacta 51 Galore 57 Haluska 51 Nigger 57 Ren'ier 51 Sonnwendstein 57 Dongái 51 Mayrose 55} Long ago 50 Palma 55} Czimbora 49} Superba 54} Óhaj 49} ! Kecoltc 54 Majális 49 : Geständnis 53} Engelschalk 49 ! Bon Gargon 53} Mimosa 48} 1 Katz im Sack 53} Magas 48} Mátka 63 Petronella 48 i Sodoma 53 Aurnm 47} O'ivcio 52} Galánta 47} Kottingbrunn 52 Vincenz Albert 47} Nevermore 52 Peugot 47} Braganoa 47 Varázs 43 Lancelot 47 Durgá 42| Pandora II. 47 Frau Modol 42} Le'ztc Liebe 46 Wergele 40 Validol 46 Witness 39 Glanure 44} A versenyseason derekán lévén, nagyon nehéz az esélyeket elbírálni, mert a kétévesek legnagyobb része ilyenkor szokott átesni a javuláson, s már e természeti tünemény is valószínűvé teszi, hogy a győzelmet nem a papiron legjobban álló, hanem a javult ló fogja megszerezni. Mégis, ha ki akarunk terjeszkedni a sulyelosztásrn, meg kell jegyeznünk, hogy az általában csak dicséretet érdemel, s látjuk, hogy azt Ernst ur a tóle megszokott szakavatottsággal s jó érzékkel készítette el. Vannak ugyan egyes lovak, a melyek némileg enyhe elbírálásban részesültek, de a munka egyike a legpreczizebbeknek s előrelátható, hogy nagy lesz a mezóny is. Mint fentebb is emiitettük, találunk néhány lovat, amely kissé enyhében van megbírálva. Ilyen p. o. Durga, a melynek a budapesti tavaszi meetingen mutatott két formája, talán magasabb értékelést kivánt volna, továbbá Lancelot, a mely mindhárom startjánál Budapesten helyezve futott sósak oly lovak elótt kellett meghajolnia, mint Gekrönt, Oliveló, Superba. Ugyancsak enyhe a súlya Kottingbrunnak és Glanurenek is, a mely utóbbi Bécsben futott igen figyelemre méltóan, a mikor egy 900 méteres versenyben jó társaságban negyedik lett. Ezektói eltekintve azonban a többi lovak igen preczizeu vannak elbírálva s ezért mint már fentebb emiitettük, javult ló győzelemét várjuk. A nap többi számai közül három a Triestingi dij, amely éves és idósb fleyereknek nyújt tért az érvényesülésre, továbbá a Vöslaui akadályverseny tűnnek ki. Ez utóbbiban tudvalevőleg urlovasok szállnak nyeregbe s a versenv 5000 koronás dijáért igen jó mezőny fog küzdeni, köztük valószínűleg Nugommorv és Jägerndorf is. A negyedik napon 4ó és id. lovaknak nyitva álló 3200 méteres Államdij közül csoportosulnak a többi futások, köztük egy 4000 koronás kétéves verseny s az urlovas jellegű Badener handicap is. Az ötödik nap ismét egy classikus versennyel szolgál, a Kísérleti versenynyel s e napon kerül még kiküzdésre a meeting legnagyobb díjazású akadályversenye, a Kottingbrunni nagy nyári akadályverseny is. A kísérleti versenyben még a kővetkező lovak birnak indulási jogosultsággal: 2é Nigger 2é Fantomé 2é Peugot 3é Mataswitha 2é Alea jacta 2é Langau 50 50 50 60} 48} 48} 2é Tonchette 3é Meglehet 2é Gaboriau 3é Gretchen 2é Match me 2é Sturm 48} 60} 55 60} 48} 50 A háromévesek, mint látható csak három telivérrel vannak képviselve, s ezek közül is Gretchen startolása nagyon valószínűtlen, Meglehet pedig nem képvisel elég jó classist, igy csak Mataswitha volna ez évjáratból számbavehetö, de ennek sem lehet sok esélyt adni. A kétévesek sorából Gaboriau a legjobb ló, azonban a Kárpáti dijban aratott gyózelmeért tiz pont poenalitást kell nyergébe vennie s ezt aligha lesz képes Fantomé-nak czédálni. A többiek közül e két telivérre a már látott lovak sorából nincs veszélyes, mig a sötétek képességével nem lehetünk tisztában. A Kottingbrunni nagy nyári akadályverseny idén ismét érdekes concurrentia lesz, amennyiben a kötelezett anyag jóval az átlag felett áll s érdekes eseménye lehet még a napnak az 5000 koronával dotált 2400 méteres Südbahn handicap. A hatodik nap a fleyereknek tért nyújtó Leobersdorfi dijon kivül nem nyújt érdekesebb számot, úgyszintén a hetedik nap sem, a melynek a Kottingbrunni nagy handicap a főszáma. A nyolczadik napon a 15000 koronás Kottingbrunni dijon kivül, még az 5000 koronával dotált Schlosspark handicap is kiküzdésre kerül. A Kottingbrunni dijban a tegnap még állva maradt lovak súlyaikkal a kővetkezők: 3i Broker 3é Va banque 6é Augur öé Toast 6é Czipó 3é Sárga csikó 6é Visegrád 4é Blair 4é Galaotuomo 3é Perchance 52 3é Old Style 47 53} 3é Useful 52 60} 4é Rother Stadl 61 62 3é Frau Godl 50} €0} 3é Sediranda 53} 48} öé Népszó 56 50} 4é Orphelin 59 59} 3é Héja 55 62} 4é Morpeth 59} 48}