Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907
1907-07-15 / 54. szám
410 VAOASZ- ES YKHSRNY-LAP. 1907. julius ló. m VEGYES. Franta, a ki több héttel ezelőtt Alagou a munkában Bandival felbukott, mult napokban elhunyt. Br. Eitz Hugo százados a pilseni második napon elbukott s ebből eredő kisebb sérülése miatt vasárnap nem szállhatott nyeregbe Tátralomniczon. Loredan és Bendel len Junker Jeanette urnő tulajdonába ment át. A tőlünk kivitt Tóvárosnak egy ivadéka, a névtelen hároméves Persimmon-kancza győzött Angliában Biburyban egy kisebb versenyben. Reynolds nevéhez fűződik a tegnapi tatai úszóversenyen az angol colouia versenyében a gyózelem, a ki könnyen nyerte meg a versenyt Walkington, Brown és Charles Vivian ellen. Reynoklsot ugy kollégái, mint a megjelent szép számú közönség, győzelme utáu nagy óváczióban részesítette. Bon marché valószínűleg indul Baden-Badenben, miután H. Aylin — mint a német lapok értesiiluek — engageálva lett a mén lovaglására a Prince of Wales Stakesben. Mr. J. B. Haggin amerikai ménesében nem kevesebb, mint 228 yearling került kalapács alá. Az öt napig tartott árverés 128,400 dolláit eredményezett. Legnagyobb árat egy Star Ruby-mén érte el, a melyért mr. Durncll 6100 dollárt fizetett. Sieger, br. Oppenheim eddig veretlen kétévese, kötelezettséget nyert a baden-badeui Kincsem versenyre. Frank Milne felügyelete alatt kedden indul útnak Morpeth Angliából, s mint megírtuk egyenesen k'ottingbunnba lesz szállitvu. Probus Keszler lókereskedö révén Németországba került, s vele együtt lett kivivé Toncsi, Csorba, Gallerie, Kibitz Mühl és Hat im schon is. Hg. Taxis Miksa Egon két kétéveseért, Lavande-ért és Roll-Away-ért bánatot jelentett összes ausztriai magyarországi kötelezettségeiben. Morpheus nevet kapott Morpeth Pardontól származó édes testvére, mig Styrian teljes testvérét iSteifrer-nek keresztelte el gr. Wenckheim Dénes. Festino, a mely néhány hétig tudvalevőleg ménesben volt, a napokban ismét felvette a munkát. A kottingbruni versenypálya training czélokra es ik csütörtökön lesz trainereink rendelkezésére bocsátva, igy a Beesőn és Wheeler istállók lemondani voltak kénytelenek ama szándékukról, hogy kiszemelt lovaikat már a hét elejére felszállítsák a Vöslau melletti versenytérre. Levente pénteken végezte utolsó galoppját Tatán a sövényeken a Schönaui dijra. A mén, a mely Grado és Folletto társaságában ment, most ismét teljesen kielégített. Folletto pénteken egy Grado és Levente'-\e 1 végzstt galoppjában letört. A baden-badeni meeting nevezései kitünö eredméuynyel záródtak, s a franczia istállók idén is teljes erővel készülnek a nemzetközi campagnere, amennyiben részükről 105 aláirást adtak le. Részünkről nem történtek nevezések. H. Aylin kedden érkezik meg Kottingbruunba. Fejes vasárnap megérkezett Francziaországból Tatára. Ikrény (H. Huxtable) és Veronese (Schejbal) szombaton erósebb galoppot mentek Tatán az úgynevezett kottingbrunni sövényeken. Mindkét telivér teljes mértékben kielégítette trainerét s mi, a kik a galoppot láttuk, magunk is jó chanceot adunk nékik a Schönaui díjban. * Broker és Havanna szombaton Tatán Rebellin társaságában próbának lettek alávetve. Brókeri H. Huxtable vezényelte, mig Havanna nyergében Kapousek ült. A próbában Havanna bizonyult jobbnak, sőt Broker még vezető lovával, Rebellinnel szemben sem tudta feladatát teljes mértékben megoldani. A herélt ugyan minden sövényt kifogástalanul vett, de uagyou lassan ugrott s ugy a gátak előtt, mint utána kissé lestopolt. Havanna, miut mindég, most is kitűnően ugrott, s a magunk részéről a Dreherlovak közül feltétlenül neki adjuk a jobb esélyt a Schönaui dijbau. a melynek különben egyik legjogosultabb pályázójának tartjuk. Maga az istálló eddig még nem döntött véglegesen, hogy a két ló közül melyik lesz a crack és Kottingbrunnban valószínűleg még egy ujabb próbának fogja két kandidátusát alávetni Ha mind a két ló indulna, ugy az egyiket valószínűleg Fejes üli. Perchance ujabban, ugy hallatszik, nem elegit ki teljes mértékben a munkában, s professionátusaink általánosan inkább a fiatal Reeves lovai mellett foglalnak állást a Schönaui dij Oberweideni craekjei közül. Jägerndorf valószínűleg részt vesz a Yöslaui akadályversenyben, a mely e hó 25 én keiül kiküzdésre Kottingbrunnbau. E versenyben tudvalevőleg urlovasok szállanak nyeregbe. A Pozsonyi Ügetöverseny Egyesület augusztus hó 10-én délelőtt }12 órakor turtja meg évi rendes közgyűlését Pozsonyban a ligeti kávéházban. A tárgysorozatot a hivatalos rovatban közöljük. Dreher Jenő ur szombaton Tatán volt, a mely alkalommal ugy az Adams, mint a Wheeler istálló Kottingbruunba készülő lovai próbának lettek alávetve. Boardman áll még mindig 26 győzelemmel a németországi sikverseny jockeyk élén, mig Burns 25, Shaw 19, Lewis 1*8, Cleminson 18, Weatherdon 17, H. Ayliu 10 versenyt njertek. Tarai 3, Rémes és Birkenrutli 1 — 1 győzelemmel a listán. Velocityért állítólag franczia részről 300,000 francot ajánlottak fel, a mit azoubaii a mén tulajdonosa visszautasított. Prospector szerdán a Bibury Club meetingjén a Heurtbourne Stakesben egész 12 fontig adva súlyt ellenfeleink újra canterben győzött. A Pioneer mén futása után most általánosan őt tartják Anglia legjobb kétévesének. Wool Winder pénteken Liugfield Parkban mint 3 reás favorit nyerte meg a 20C0 fonttal dotált és 20C0 méteres Lingfield Park Platet, egyetlen társa Troutbeclc ellen. W Earl, a Siatinani trainer fia, a ki jelenleg W. Wauglinál tauul Kingsclerebeu az utolsó napokban több szép lovaglást végzett Angliában s az angol szaklapok a fiatal fiúban kiváló lovast látnak. Goldgulden, a graditzi ménes harmadik Angliában trainirozott kétévese csütörtökön debütált Biburyban a Champagne Stakesben s jó harmadik lett Spinnig Sblly és Dilis mögött. A Berlini nagy dijat vasárnap Fels, mint az előre várható volt, canterben nyerte meg, egy hosszal előzve meg Hochzeitet, mig tiz hosszal hátrább Nogi lett harmadik. Részt vettek még a versenyben Feldmarshall és Kikeriki. Tot.: 10:11, helyre 10:10 és 10. A Grand Criterium de Ostendeot, mint egy táviratunk jelenti Czarine nyerte meg. Sauge, Porpree és Golden Lyly ellen tizenötös mezőnyben. Tot.: 10:94, helyre 10=28, 38, 20. Anklang és Kakadu a napokban haza lesznek szállitva Angolországból Kölnbe, ellenben Goldgulden továbbra is kint marad. Morpeth-et, a julius 19-én Sandown Parkban eldöntésre kerülő Victoria Welter Haudicapban 69| kilogrammal súlyozta meg a handicapper, igy a top weight a versenyben a Morgan méné. Broker oddsa a Schönaui dijra 3-ról 4-re ment fel, mig Havanna oddsa 4:l-re esett. Az Eclipse Stakes, Anglia egyik legjobban dotált versenye kerül eldöntésre Sandown Parkban. A verseny 10000 fontos dijáért többek között Lancy, Laly, Gingal, Wesovian és Colonia is felvehetik a harezot a legjobb cíassis azonban hiányozni fog. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : L 0 V I K KÁR 0 L Y . \ Edelstein Károly * bookmaker | BUDAPEST, VIII, Rákóczi-ot 19. szám. i . (Szentkirályi-utcza sarkán.) Telefon 83—02. WIEN, I., Adlergasse No. 6. Elfogad fogadásokat az összes belföldi versenyekre fix- és — startoddsok mellett. =: ^PAARJÁNOS í= ÉKSZERÉSZ == BUDAPEST, ! V.. KORON AHERCZEG-UTCZA 3. SZÁM NAGV YllAtZlÉK srORITÁhGVAKBAN KÜLÖNLEGESSÉGEKBEN, YERSENYÉS YADÁSZDIJAKBAN. Tölgyfa 30"% és erősebbet vesz és szilfa-boulest PEINTNER EMIL fanagykereskedése FELDKIRCH (Vorarlberg. Eladó évesek báró Portmaniczky Gézánál. Só p m ap. Styx, any. Concordia (Jakobinus an) ja). Nevezve Szt. László és Tenyésztők dijára (10 kg. engedménnyel). Sólyom r, m ap. Styx, any. Cleopatra. Nevezve Tenyésztők dijára (10 kg. eng.). Csobolyo s k ap. Styx, any. Csaplárosné Gunnersbury-tól. Nevezve Tenyésztők dijára (10 kg. eng.) és Szt. László dij. Prikolics p m ap. Primás II., any. Perecz. Nevezve Szt. László dijra. Máris s m ap. Mindig, any. Cassiopeia Jack o Lantern-töl Cipellaból Doncaster-töl. Nevezve Szt. László dijra. Az öt darab egyéves ára 20030 K. ügyen kint nem eladók. Bármikor megtekinthetők Kis-Kartalon, félórányira Aszódtól, hol mindég bérkocsik állanak. I I II Magyarnak Pécs-Németnek Bécs. Iparművészeti tárgyak mint versenydijak csodaszép választékban. Hazánk első legnagyobb ékszer-, óra-, látszer ós iparművészeti tárgyak telepe Schönwald Imre magyar órás-mester, ékszergyáros és látszerésznél. Pécsen. Egyesületek részére választék küldeményekI I Pallas lészvénylársasac nyomdája, Budapest V., Kálmán utcza 2. szám. J