Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907

1907-06-29 / 50. szám

382 VADÁSZ- ÉS VKRSKNY-LAP. 1907. junius 28. Sweepstakes és Kárpáti-dij. Az alagi lovaregyleti meeting két legérdeke­sebb ,szám a a Sweepstakes és a Kárpáti-dij szombaton, illetve vasárnap kerülnek eldöntésre. A Sweepstakes handicap-jellege daczára idén se állit nagy mezőnyt a starthoz. Az ilyen fajta futások nálunk, sajnos, nem tudnak gyökeret verni, pedig, különösen fogadó istállóknak, igen kedvező esélyt képesek nyújtani. A rni az idei Sweepstakest illeti, arról nem lehet sokat irni. A futás favoritja imár hetek óta Hexenmeister, a mely eredetileg 45 kg.-mal került a skálába, majd pedig a sulyok automa­tikus emelkedése révén 40} kg.-hoz jutott. A mént istállója meg tudta kímélni a pönalitástól H miután a mén — különösen a Májusi verseny­ben — magasan értékelendő formát mutatott, nála csak az a kérdés, vajon az egyenes 1000 mt. nem hosszú e neki s lovasa elég erélyes lesz-e ? De, ha e körülmények esetleg valamit le is vonnak Hexenmeister fölényéből, a ménnek még mindég oly suly előnye van társaival szem­ben, a melynek révén nehezen verhető meg. Hexenmeister mellett Héja érdemel legtöbb figyelmet a bécsi derbyben mutatott formája alap­ján, a mikor jóval Palóczkirály, Va banque elótt él t a czélhoz. Héja most jött vissza Hamburg­ból, s lehet, hogy a hosszú ut éreztetni fogja hatá­sát, igy uincs kizárva, hogy Va banque előtte ér a czélhoz. A mi végre Ovidiust illeti, a mén­nek nincsen oly formája, a melynek alapján vele a futásban számolni lehetne. A Kárpáti dij idén is mozgalmas versenynek Ígérkezik s előzetes képe nem oly tiszta, a minőnek az oddslista (melynek favoritja Muse) hirdeti. Tüzetesen vitatva meg a futás esélyét, elsőbb tartsunk szemlét a kétévesek fölött. A fiatalabb évjárat idén nincs különös módon képviselve. Közülök még legjobb Fantomé és Gaboriau, a melyek azonban nem elsőosztályu telivérek s csat javulás révén — a mi azonban nincs ki­zárva — juthatnának győzelemhez. A mi a hároméveseket illeti, a választás nem könnyű. A favorit Muse mindenesetre igen jó kancza, de idei teljesítményei — még a Király dijat se véve ki — elsó klassisuaknak nem mond­hatók, a Tavaszi kisérleti verseny alapján pedig a hároméves alig pár fonttal áll Grey Tick fö­lött, amelylyel ma ugyanoly súlyviszonyok közt találkozik, mint május 17-én. Muse esélyét uem is e futás huzza alá. A Tavaszi kisérleti verseny előtt az Adieu-kancza hosszú távokra szóló mun­kát végezett s ezáltal speedje csökkent. Fölte­hető, hogy most, a mikor Muset sprinter-dologra fogták, előnyösebb oldalról mutatkozik be s visszanyeri tavalyi nagy kezdősebességét. E nézetnek sok jogosultsága van s magunk is azt reméljük, hogy e jeles kancza meg fog felelni a bizalomnak és győzelemre viszi tulajdonosa népszerű sziueit. De ha ez az eset be nem következik, Muse esélyét előzetesen uem lehet a legnagyobb optimizmussal nézni s ellenfeleit lekicsiuyelni nem szabad. A komoly kombattánsok sorában találjuk Tábor­nokot, a melyről, ugy látszik, sziutón flyer volta derült ki. Tábornok idei formája ugyan leg­alább egy stone-ual áll tavalyi formája alatt, de a rövid távou talán otthonosabban érzi magát s előbb-utóbb kétségkívül ki fogja futni legmagasabb képességét. A mi Grey Ticket illeti, a mén, mint fentebb mondottuk, a buda­pesti Kisérleti verseny szerint valamivel Muse alatt áll s igy vele csak javulás esetén lehetue számolni. Trniuere bizalommal küldi harczba a mént, a mely mellett Bécsben mutatott hü har­czolási módja is szólhat. Nem lehet egész elsik­laui Simeon fölött sem. Ez a hároméves súlyban igen jól áll, a Marchfeldi dijban fölötte figyelemre­méltó formát mutatott (sőt itt IJ kg. kiilömbség mellett Grey Tick előtt ért a czélhoz) s igy épen nem szabad csodálkoznunk, ha meglepe­tést okoz. Palói zkirálylyal csak javulás esetóu számolunk, mig a többiek győzelme véletlen lenne. Összevetve az elmondottakat, a versenyt nyílt­nak tartjuk s ha MUSET jelöljük, uem tartjuk kizártnak, hogy a kancza Tábornokban vagy Simeonban legyőzőre talál. r bookmaker E BUDAPEST E R VII.., Erzsébet-körűt I. sz. Telelőn 84—97. Bécs, I., Karlsplatz 2. Telefon 10052. Startoddsfogadások az alagi versenyekre d. n. 3 óráig. Fix fogadások az összes na­gyobb belföldi versenyekre : : BUDAPEST, IV., KORON AH ERCZEG-UTCZA 3. SZÁM PAAR JÁNOS ÉKSZERÉSZ NAGY YÁLASZTÉK SPORTTÁRGYAKBAN KÜLÖNLEGESSÉGEKBEN, VERSENY- QT ÉS YADÁSZDÍJAKBAN, yrtJlTl 701/907. sz. Hirdetmény. Alulírott község elöljárósága ezennel közhirré teszi, hogy ezen községnek vadászati joga mely f. évi augusztus hó 14-ikével lejár, nyilvános árverés utján 1907. évi julius hó 14-ik napján, dél­után 2 órakor Csolnok községházánál a legtöbbet ígérőnek 1907. évi augusztus hó 15-ik napjától 1913. évi augusztus hó 14-ik napjáig 0 egymásután kö­vetkező évekre el fog árvereztetni. A vadászterület kiteriedése 2218 kat. h. 824 Uöl, melyből 163 kat. 168 Oöl erdőterületre esik. A kikiáltási ár 50 korona. Az árverési feltételek a körjegyzői irodában Csol­nokon a hivatalos órák alatt betekinthetök. Kelt Csolnokon, 1907. évi junius hó 18-án. Benkö Imre sk. Ptiegl Pál sk. körjegyző. P. II. biró. 3-3 A második és harmadik nap. A szombati és vasárnapi kettős versenynap prog­rammján a Sweepstakes handicap, illotve'a Kárpáti dij szerepel főszámként. E két versenynyel lapunk más helyén külön czikkben foglalkozunk, mig itt a többi lutások esélyeiről szólunk. Szombaton eladók 1200 méteres handicapja a meg­nyitó szám. Véleményünk srerint a futásban Botor chancea volna a legjobb, de a ménnel szentben némi tartózkodásra int a valamelyest kemény talaj, a mely nem igen felel meg neki. Ellenfelét mi első sorban Boszorkányban és Vészfék II.—ben látjuk. A mértföldes handicapban a Tátrai handicap ered­ménye Nénémasszonyra utal, a melynek csütörtöki futása alapján nem volna szabad elveszítenie a ver­senyt. Esélylyel indulnak még szerintünk Bátor, Blindes Glück, Kondor, Majd egyszer, a melyeknek Nénémasszony után a leirt sorrendben adjuk a clnn­ceokat. A Sweepstakesr.il, mint fentebb is emiitettük, kü­lön czikket találnak olvasóink. A Dunakeszi dijat Formidable II. startolása esetén eldöntöttnek kell tekintenünk az angol száima/.ásu mén részére. Valószínű azonban, hogy a szürke teli­vér nem indul, s az esetben már nyilt a futás képe. Soros, Capt Jaclc és Togo chancea körülbelül egyen­rangú, s pusztán csak az utolsó formákat tartjuk szem előtt, a mikor közülük Formidable II. után Sorost jelöljük. A kétévesek versenyében Óhaj és Miltiad kőzött várjuk a finish eldöltét. E két ló formája körülbelül megegyező, de Óhaj ugy tetszik még nem volt múlt­kori próbálkozásainál tip-top formájában, s azért töte javulást várva, ö mellette adjuk le szavaza­tunkat. A nyeretlenek versenyében a fiatalukkal szemben háromévesek is felvehetnék a harezot, de ez utóbbi évjáratot csak két ló képviseli : Oinom-D inam ésCarola amelyeknek részünkről nem tudunk chanceot adni. E fulásra szintén kötelezve találjuk Óhajt, s a kanczá­nak itt is van egy veszélyes ellenfele: Mátka, a raelylyel körülbelül egyenlő classist jelent. A magunk részéről, inint előbb is emiitettük, javulást várunk Óhajtól s ezért, ha e versenyben állana starthoz, ugy itt is ő birja bizalmunkat. * T. Vasárnap eladók mértföldes versenye a programm bevezető száma. Shah bécsi formáit tekintve, a Sheen ménnek itt kiváló chanceot kell adni, s nem hisszük, hogy a győzelmet el lehessen töle vitatni. Legveszé­lyesebb ellenfele a gr. Pejacsevich istálló kiküldöttje lehet. Az eladó kétévesek versenyének kötelezettjei so­rából Sodorna a legjobb ló, de a kancza egész busz jontig kénytelen súlyt czédálni ellenfeleinek. A chan­ceot tőle ennek daczára sem lehet megtagadni, s magunk részéről első sorban az ö pártjára állunk, Mellette Galánta és Bözske az esélyes pályázók, s közülök az adott súlyviszonyok mellett Sodoma után Bözskét vesszük combinatioba. A Kárpáti dij esélyeit külön czikkben vitattuk meg. Az 1000 méteres handicapban íscarabüust körül­belül ugyanugy Ítélte meg a handicapper, mint a Tatai handicapban, a hol a Matchbox-ivadék azon­ban nem futott, s már akkor megindokolva is kifej­teltük, hogy e súlyozás mellett a mén kiváló esély­lyel áll starthoz. A győztest tehát az Egyedi ur teli­vér) ében keressük, mig mellette Rendetlentől, továbbá Napsugártól és üoneybelltöl várunk jobb futást. A nyeretlenek mértföldes versenyében meglehetős gyenge társaság találkozhat, a melyek közül még a br. Springer Gusztáv telivérei (Spikinard, Méltány), továbbá János bácsi a legjobbak. Bizalmukat a Spirin­ger istálló jelöltje viszi a starthoz. A zártszámot képező eladóversenyben a Capt. Don lovak (Ormód Arató), továbbá Bisamberg, Medve Jankó és Rendetlen azok a lovak, melyekkel véleményünk szerint elsősorban kell számolni. Tatai futása Bi­sambergre hivja fel a figyelmet, s mi a Ganach:-mén győzelmét várjuk a Capt.|Don istálló kiküldöttje elölt

Next

/
Oldalképek
Tartalom