Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907

1907-05-10 / 33. szám

1907. május 10. A Király dij. Versenyügyünk legértékesebb futása, a Király dij vasárnap kerül dűlőre a városligeti gyepen. E verseny ma, daczára rövid fönállasának, már ép oly jelentéséggel bir, mint az osztrák derby, a melyet tiszteletdijánál fogva értékben is túlszárnyal. Elnyerése ép oly dicsőség és ne­héz feladat, mint a kék szalag megszerzése, s mindenképen oly ékességet képezi verseny­ügyünknek, a milyenben gyönyörködni csak rit­kán nyilik alkalom. Mint a verseny történetéből látjuk, mindenkor a classis próbája volt e concurrentia. Eddigi győzteseinek, Dandárnak, Ganachenak, Mindignek, Pardonnak, Incroyablenak, Falinak, Hazafinak, Bercgvölgynek, Blocksbergnck, Patiencenek és llo­tlicr Stadtnah nevei oly lovakat jelentenek, melyek kitörülbetetleuek maradnak örökön ver­Hcnykrónikáinkból, s figyelembe veendő, hogy egy Tokio, Vig, Debutante, Statesman, Car­rasco, Con amore stb. sikertelenül próbálták meg az értékes dij megszerzését. Ez utóbbi tény is élénk decumentumát képezi a verseny nagy jelentőségének, a min megállva, meglehet állapí­tani, hogy a versenyben aratott győzelem annál vs értékesebb a derbyben aratottónál.mert nein egy évjárat jobbjai, hanem versenyügyünk teli­véreinek eliteje ellen vívatott ki. Idén sajnos nem lesz oly érdekes a küzdelem mint az elmúlt években. Ugyanis a hároméve­sek gyegén vannak képviselve, miután Lángoló, Sediranda, Come in time, Midshipman, Ramolo an­nak idején nem lettek kötelezve, mig Styrian már az első törlésnél kivált, Love Letter, Gretchen, Justice és Hieronymus pedig betegségük miatt távolmaradni kénytelenek a starttól, s igy ez évjáratból csak Táltos, Tábornok, Muse, Negati­vus, esetleg Elmore indulnak. A tavalyi derby év­járat legjobbja, Morpeth szintén nem veheti fel a harczot, de Rother Stadl, Elzevir ós Faith révén kétségtelenül jól lesznek képviselve a négyévesek Idősebb telivér osak egy indulhat, Horkay, a mely azonban ma késógtelenül legjobb öreg lovunk. Végig tekintve a nyerők névsorán, látjuk hogy idősebb ló a versenyben fenállása óta csak egy tudott győzni és pedig 1897-ben Ganache, te­kintve aaonbau, hogy idén a háromévesek igen gyengén vannak képviselve, ez az eset valószí­nűleg moBt meg fog ismétlődni. Elsősorban azon­ban a háromévesekkel kívánunk foglalkozni, már osak azért is, inert az évjárat a versenyben, mint emiitettük, domináló szerepet szokott ját­szani. Azon háromévesek közül, amelyek indulása a versenyben nem valószínűtlen, Tábornok a leg­jobb ló. A mén tavaly határozottan egyik leg­jobb kétévesünk volt, s csak egy-két font válasz­totta el az akkori legjobbtól, Styriantól. Tábornok a télen súlyosabb betegségen ment körösztiil, a mely légzőszerveit megtámadta, ugy, hogy a mén roarer lett. Ez a körülmény már maga is erősen csökkenti chanceát, amennyiben alig hihető, hogy a mén körösztiil állja az 1800 métert. Idei debutje alkalmával, a Nemzeti-Hazafi dijban Tábornok korántsem igazolta azt a képességet, a mint tavalyi formái alapján tőle várni lehetett, s papiron ma csak közép classisu lónak minő­síthető, a melynek győzelme nagy meglepetés volna. Az évjárat többi résztvevői közül Elmore indu­lása még kétes, valószínűleg csak, a mennyiben az istálló, a négyéves Elzevirre fog támaszkodni, s bizonytalan még Negativus startja is. Elmore csütörtökök! legjobb kétéves korabeli formáját futotta ki, s ha indulna, évjáratából feltétlenül öt illetné meg az elsőség. Negativussal idei formái alapján egyáltalán nem lehet számolni. Némi hely chanceot lehet Táltosnak a háromévesek közül adni, de ő is csak az esetben játszhat szerepet, ha kifutja április 25-iki formáját, a mikor az elózóleg jó formát mutatott Trente et quarante-ot cauterben tudta megverni. Az idősebb lovak közül Nénémasszonynak a tá­volság miatt, daczára rendkivül kedvező súlyá­nak, még csak kiiloldali esélyt is alig adha­tunk. Faith csak pár nappal ezelőtt vette fel njra a munkát, kérdés legjobb formája birtoká­ban van-e már ? A Talpra Magyar kancza leg­jobb képessége szerint csak néhány fonttal rosz­szabb mint Rother Stadl, s igy miután a mén­től most tiz fontot kap, tip-top kocdiczióban jó futást kellene töle várnunk. A másik két négy­éves közül az idei formák szerint Rother Stadl, tartja Elzevirt, daczára, hogy három fontot ád neki. Elzevir ma még aligha van legjobb for­mája birtokában, de ha azt kifutja, ugy könnyen meglepetést okozhat. Horkay kétségtelenül a legkedvezőbben áll súlyban, amennyiben Rother Stadltól hét, Elzevir töl pedig négyfontot kap. A Szemere ur teli­vérje tavaly ószi formája szerint kétségtelenül legjobb idősebb lovunk. Sajnos azonban beteg­sége miatt pár hétig ó is kénytelen volt a mun­kában szünetelni, s igy kétséges vasárnap tip­top kondiczióban lesz-e. Horkay legjobb formáit mult évi ószi teljesítményei jelzik, a mikor szakadatlan sorban hat versenyt tudott meg­nyerni, köztük a Lovaregyleti dijat is, a mely­ben tudvalevőleg even weights Morpethet verte. Rother Stadl-!al a Jubileumi dijban találkozott utoljára, 8 bár itt még nem legjobb formáját mutatta meg, öt fontot kapva a Pardon méntől, mint második, öt hosszal előzte meg azt. Papi­ron tehát az idősebbek között feltétlenül az övé volna az elsőség, s tekiatve a háromévesek gyenge classisát egyáltalán övé a legjobb chance. Horkay az utolsó napokban erős munkának lett alávetve s a ménnek a vagy-vagy kérdéseire kel­lett felelnie. A verseny fogja csak megmondani sikerült-e Horkayt tip-top a starthoz állítani. Összegezve az elmaradottakat ezúttal kivéte­lesen az idősebb lovak között keressük az esé­lyes pályázókat. Papiron ugyan Horkayé az első­ség, azonban miután ROTHEU STADL legjobb formája birtokában van, mig a Matchbox ménnél kétséges, hogy teljes fitnissben áll-e starthoz, a győztest a báró Rothschild ménjében keressük. A haimxdik chanceot a br. Springer istálló lovainak adjuk. A Király-dij története. 1890. Blaskovich Ernő ur 3é s m Dandár 48 Waisen­knabe—Thorgunna Ibbet 1 Lebaudy R. 4é s m Toreador 61$ Smith 2 Gr. Hadik Barkóczy E. 3é s m Proponent 51$ Hyams 3 Indult 11 ló. Könnyen 2$ h. nv., félh. 3-ik. Érték 89-000 K az I., 8900 K a II., 400Ó K III. 1897. Gr. Batthyány E. 4é p m Ganache 66$ Galopin — Red Hot Adams 1 Tränkel A. száz. 3é p m L' Astro 51$ Sharpé 2 Br. Springer G. 3é p m Or-dur 50$ Hyams 3 Indult 7 ló. Könnyen 3 h. ny., félh. 3-ik. Érték 88-900 K az 1., 9000 K a II., 4000 K a III. 1898. Gr. Batthyány E. 3é s m Mindig 53 Giga— Mutiny H. Huxtable 1 Rohonczy G. ur 3é s m Esterfi 48 Ibbet 2 Br. Rotschild N. 4é p k Debutante 61$ Barker 3 Indult 10 ló. 6/i h. ny.. 1 h. 3-ik. Érték 103 000 K az I., 9350 K a II., 4250 K III. 1899. Br. Königswarter H. 3é p m Pardon 48 Kor­gan—Petroleuse Cleminson 1 Wahrmann, R. ur 5é s m Statesman 65 Barker f Mr. C. Wcfcd lé p m Zászlós 57 Rumbold + Lov. Ledefer S. 3é s m Hínár 49$ Rossiter 4 Iudult 12 ló. Könnyen 3 h. ny., boltverseny a 2-ik helyre, 2 h. 4-ik. Érték 103.350 K az I., 6750 K a két II. mindegyikének, 1350 K a IV. 1900. Gr. Degenfeld I. 3é s m lncroyable 51 Stron­zian—Wehmuth Wilton 1 Szemere M. ur 3é p m Stembuslc 48 Cleminson 2 — 3é p m Sobri 48 Southey 3 Indult 10 ló. Könnyen 3 h. ny., nvakh. 3-ik. Érték 106.500 K az 1., 9350 K a II., 4250' K a III., 1250 K. a IV. 1901. Péchy A. ur 3é p m Falb 53 Matchbox—Fan­tasie Tarai 1 Br. Harkányi A. 3é s m Carrasco 51 Wilton 2 Szemere M. ur lé p m Sobri 57 Doggel t 3 Indult 15 ló. Küzdelem után félh. ny, nyakh. 3 ik. Érték 106.350 K az I., 9)50 K a II., 4250 K a III., 1350 K a IV. Idö: 1.55 3/ 6 1902. Blaskovich Ernő ur 3é p m Hazali 49$ Or­well—Ollyan nincs Van Dusen 1 Blaskovich El. nr 3é p m Nesze 51 Holmes 2 Gr. Festetics T. 4é p m Durban 59$ Barker 3 Indult 12 ló. Biztosan | h. ny., 1$ h. 3-ik. Érték 109.360 K az I., 9350 K a II., 4250 K a II'., 1350 K a IV. Idö : 2.00 3/ 4 1903. Blaskovich Ernő ur 3é s m Berogvölgy 51$ Bona Vista—Furcsa Spencer I Mr. Lincoln 4é s k Vig 59$ Adams 2 Blaskovich Ernő ur 3é s k Vigláng 51$ Van Dusen 'I Indult 14 ló. Biztosan. $ h. ny.. 1$ h. 3-ik. Érték 106.350 K az I., 9250 K a 11., 4350 K a III., 1350 K. a IV. Idö : 1.58«/ 4 1904. Capt George 3é p m Blocksberg 48 Dunure— Blondine Southey 1 Gr. Trauttmansdorff L. 3é s m Con amore 51 Cleminson 2 Br. Springer G. 3é s m Bon marcin' 53 Lewis 3 Indult 11 ló. Könnyen 3 h. ny., 6 h. 3-ik. Érték 107.350 K az I., 9350 K a II., 4350 K a 111., 1350 K a IV. Idö: 1.59«/ 4 1905. Gr. Fesletics T. ,3é s k Pallence 53 Bona Vista­Podagra Huxtable R. 1 Rr. Springer G. 4é s m Bon marcin! 63 Tarai 2 Gr. Batthyány E. 4é s m Ma 61 Bonta 3 Indult 8 ló. Igen könnyen 5 h. ny. 4 h. 3-ik. King •RoJ.mcly j b. Bon marcin! előtt másodiknak érkezett be, egy pózna elkerülése miatt disqualiflkáltatolt. Érték 107.350 K az 1., 9250 II., 4250 III., 1350 a IV. Idő: 1.58 1906. Br. Rothschild A. 3é p m Rother Stadl 51 Pardon-Arany ka Janek 1 Mautner V. ur 3é s m Sulla Birkenruth 2 Szemere M. ur 4é s m Hoi'kag Bonta 3 Indult 10 ló Erös küzdelem után J h. nyerve, 4 h. harmadik. É.ték 107.350 K. az I., 9350 11., 4250 III., 1350 a IV. Idö: 1.57 3/ 4 Angol czikkek mindenféle sporthoz kOlönleges uri fehérnemUek és divatáruk HOLLÓS J. uri divattárában BUDAPEST, V., Dorottya-u. 10. A czégnek, mely 1807-ben alapult, nlueaen fióküzlete. VERSENYDIJAK mindennemű sportra, állandóan gazdag választókban találhatók SCHUCH L. UTÓDAI mmm 1.& ssumi diszmüáru'üzletében. BUDAPEST,Kigyó-u. 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom