Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907
1907-04-05 / 18. szám
1907. április 5. 165 B UDAPESTI POLOCLUB. Meghívó a Budapesti Polo Clubnak 1907. április 7-én este 10 árakor a Nemzeti Kaszinóban tartandó kSzggü'.isére. Budapest, 1907 április 4. Gróf Andrássg Géza, elnök. VEGYES. Gr. Sigray Antal hazaérkezett Budapestre és csütörtökön kint volt Alagou. Hg. Taxis Miksa Egon az utolsó hetekben kint volt Angliában, a hol falkavadászatokon is szorgalmasan részt vett, az elmúlt héten pedig hazaérkezett Bécsbe. Az alagi trainingpályán csütörtökön reggel súlyos szerencsétlenség történt. Bandi, nyergében a Webb istálló abrakmesterével, Frantával, lassú cantermuuka közben megbotlott és eibnkott. A bukás oly szerencsétlenül történt, hogy Bandi ráesett a földre csúszott lovasára, a kinek melkasa betörött. Mint később az orvosi vizsgálat megállapította Frantának három bordája eltörött s a tüdő is erősen megsérült. A szerencsétlenül járt abrakmestert lakásán, Alagon ápolják. Állapota igen súlyos, mindazonáltal orvosai reménylik teljes felgyógyulását. Az oberweideni lovak, Nugommorv, Bar-leDur, Sepoy, Graziola, Orcus és Double tip csütörtökön reggel elhagyták Alagot. Kaposi istállójából Palikám,Bonjour, Napsugár, Sárga csikó, Grado, Ormód, Ovidius és Kristály vannak kiszemelve a bécsi versenyekre. Ez utóbbi két ló azonban csak a meeting végére megy fel a Freudenauba. Jägerndorf Pártütővel együtt csütörtök délben haza lett szállítva Alagról Tatára. Hieronymus minden valószínűség szerint távol marad a Trial Stakes startjától. Bsrry's Wayt csütörtök este útnak indították Alagról hazájába, Francziaországba s vele együtt ment el Tobar transporteur is. üff lovaglását a pozsonyi nagy akadályversenyben Czárán -János ur vállalta el. Czárán Zoltán ur e versenyben tudvalevőleg Nugommorv nyergébe száll. Muskotály ós Blasen csütörtök reggel Alagon a gátpályán lettek gaioppirozva. Muskotályt ez alkalommal mr. Bulteel iilte, a ki a Verbung gátversenyben is vezényelni fogja. Czárán János ur, a ki tudvalevőleg a nagy akadályversenyben Barry's Way-vel elbukott, e bukás következményeként csütörtökön rosszal érezte magát s e napon ezért nem is szállott nyeregbe. Va benet Markovits István főhadnagytól megvette Ambros hadnagy, a ki a kanezát Beusonhoz adja traiuingbe, de előbb Sopronban fogja starthoz állítani. A Verbung gátverseny mezőnye: Mafalda 63 kg. lov. Fürst Nikita 73$ kg. « Gsompora Muskotály 64$ kg. « mr. Bulteel 'Hallatlan 69.1 kg. « Czárán Z. ur Anderson mr. G. W. Smith Old Timesjének nyergében hétfőn Newcastiebeu egy kisebb versenyben győzött. Dillon hétfőn Kolot győzelemre vezényelte Manchesterben egy kisebb gátversenyben. Blizzardot Mattauscli Herman úrtól összes kötelezettségeivel együtt, megvásárolta Nowotny Lajos ur. A kancza továbbra is Paclie gondjai alatt marad. A Budapesti Poló Club április hó 7-én este tíz órakor tartja évi rendes közgyűlését a Nemzeti Kaszinóban. Czipészt Szemere Miklós ur eladta Oroszországba. Jagelt Berg Herman százados megvásárolta. Rátartó, Máskor II., Tulisan és Biscuit töröltetlek összes ausztria-magyarorezági kötelezettségeikből. Nugommorv kötelezve lett a Prager Mai-Steeple-chasere, a melyben súlya 80 kg. A jobb classisu steeplerek közül kivüle még Off, Tigra, Probatum non est, Nikita, Hársas, Futár, Double tip, Carstone, Visegrád, George Herbert, .Jagendo íj s Grignano vehetik fel a versenyben a harezot. Három Primás II. ivadék győzött csütörtökön Alagon : Remete, Postás és Dió. Ujabb documentuinaez, mennyire indokolatlan volt, e derék mén elhanyagolása. Tarai jockey-tevékenységének huszonöt éves fordulóját már a közel jövőben megüli. Egy amerikai iap ez alkalommal ö szefogja állítani mindazokat az eredményeket, a melyeket a jeles jockey a negyedszázad alatt elért. Grignano Bécsben valószínűleg a sikpályán is újra kísérletet tesz. A. Carter ellen a Prix le Gourzy eredménye alapján vizsgálatot indítottak és pedig Quélnsnak a Prix de la Normandieben való futása miatt. A döntés még függőben van. Peia br. Schwaben-Durneisz Gyula főhadnagy tulajdonába ment át, a ki a kanezát ugy halljuk Bensonhoz adja trainingbe. Martin és nem Murtinkovics üli — mint azt tegnapi számunkban irtuk — Czipőt vagy Palikámot a Przedswit handicapban, a mit ezennel helyreigazítunk. A sajtóhiba az olvasó által annál könnyebben volt korrigálható, mert előző számunkban már jeleztük, hogy Martin e két ló valamelyikének nyergébe száll. R. Waugh, a ki huszonöt évig traiuirozta a graditzi ménes lovait, az év folyamán megválik ez állásától. Húsvéthétfőn Angliában tiz helyen rendeztek versenyeket. A prágai májusi meeting négy nagyobb versenyére április 1-én volt nevezési zárlat, a mely kitűnő eredményt mutat fel. A 10.000 koronával dotált Vereius-'dteeple-Chasere, a melyben urlovasok szállanak nyeregbe, harmincz aláírás érkezett, s a nevezettek classisa, daczára a meglehetős kötött feltételeknek, elég jó. A szintén 10.000 korona értékű Präger Friihjahrs-Steeplecliase handicap nem kevesebb mint ötvenegy aláírással zárult, a mi nálunk recordot jelentő eredmény. A kötelezettek sorában több elsőclassisu steeplerünk nevével is találkozunk, igy nevezve van Off, Tigra, Nikita, Futár, Double tip, Orcus, Visegrád, George Herbert, Grignano, stb. A Hradschiner Hürdenreniifnre harminczegy nevezést adtak le s a futásban hurdlereink sziuejava starthoz állhat, igy Off, Amateur, Probatum non est, Foglaló, Blair, Grignano, Negomgtin stb. A legszebb eredményt azonban a Prager-MaiSteeple-chase nevezései mutatják fel, a melyre, daczára kortelier jellegének, negyvenhat aláírás érkezett. A 13.000 korona összdíjazású futásra valamennyi jobb classisu steeplerünk kötelezettséget nyert, s igy ez a verseny egyik legszebb zászlók közti futása leltet az évnek. A négy verseny nevezéseit lapunk más helyén adjuk. Popper Ede bookmaker irodáját márczius hó elsejétől VII. Erzsébet kőrút 1. szám alá (Pesti Hazai Első Takarékpénztár épület) helyezte át. Bergére, a mely tőlünk került Németországba a karlshorsti Preis von Fehrbeilinben elbukott s lovasának Kirsten századosnak iába a kengyelben maradt. Bergére 100 métert hurczolta magával lovasát, a kinek azonban végül nem esett baja. Espérance, a ntely tőlünk került Németországba,kedden Karlshorstban megnyerte a tavaszi gátversenyt, a Rákosi dijra is nevezve volt Peru, továbbá Antocha ellen. A nagy alagi akadályversenyre nevezve volt Munassés a keddi karlshorsti Orcadian steeplecltaseben csak közepes negyedik lett. Sódar hétfőn Drezdában megnyerte a Preis von Lockwitz urlovas versenyt. Ugyané versenyben Mikulus helyezetlen volt. Ignorant most Németországban zászlók közt fut s hétfőn résztvett a drezdai Schönfeld akadályversenyben, azonban Lücke C. ur alatt kitört. A versenyt egyébként a tőlönk kivitt Telephonist in nyerte meg. Kuroki, a mely nálunk gyönge classist képviselt, hétfőn Karlshorstban megnyerte a 10,000 márkás Húsvéti akadályversenyt 15-ös mezőnyben, a melyben Mary negyedik, Heldin pedig helyezetlen volt. Flieder, annak idején egyike a legjobb német steeplereknek, három évi szünet után hétfőn Karlsthorstbau újra megjelent a pályán, de a Hölgyek dijában mi szerepet se tudott játszani. A Prix Perplex, amely mult csütörtökön került dűlőre Maisons Laffitteben a favorit Pernod és Ob vereségét jelentette, a mennyiben az outsider King James egy hosszal verte meg Pemodot, mig Ob ugyanennyivel harmadik lett. Első Leánykibázasitó Egylet, mint szövetkezet, Gyermek- é , Életbiztosító-intézet márczius hó 25 én tartotta 44-ik rendes közgyűlését Schwarz Armin elnöklése mellett. Az e'őterjesztett igazgatósági jelentés és mérlegből kitűnik, hogy az 1906-ik kezelési év kedvező eredménynyel zárult, amennyiben az intézet tartalékai a mull évi tetemes esedékességnek 1.078,779 k. 89 f.-rel történt kifizi tése daczára az előző évvel szemben 12.796,010 K. 46 f.-ről 14.051,011 K.28. f.-ro emelkedtek, mely tartalékok főtételeikben a köv< tkerőkböl állanak : 3.000,000 K. n. é. Magy. Koron «járadék, 900,000 K. n. é. Székesfővár, kölcsön. 4 908,000 K. n. é. óvadékképp záloglevelek, 1.818.289 K. 70. f. takarékbetétek, valamint a főváro-ban fekvő 3 négyemeletes bérház 2.075,554 K. 67 f. beruházási értéke. A díjbevétel 2.949,900 K. 51 f., a kamat jövedelem pedig 571,698 K. 64 f. volt. A díjtartalék K. 12.53c,S8487. Az 1906. év kezelési feleslege 64 806 K. 35 f., az alapszabályok 58. § a értelmében ebből 50°/o a jutalékl'elemelési alaphoz csa'ollalik, mi állal ez 544,787 K. 98 f.-re emelkedett ; a kezelési feleslegnek fenmaradó további 50%-a a különtartalék javára esik, amely igy most már 528,606 K. 35 f.-re rug. A hivatalnoki nyugdijalap 196,080 K. 14 f.-rö! 230,721 K. 03 f .-re emelkedett; a közgyűlés a hivatalnok i kar hü és buzgó működésének elismeréseül a nyugdijalap javára 6000 koronát szavazott meg. A jelenlés és mérleg a felügyelőbizottság indítványának és jelentésének felolvasása után jóváhagyólag tudomásul vétetett. Szentes József az alag' versenypálya vendéglőse a versenyekre járó közönség kényelmére a tavaszi versenyek alka'mával meleg ételekkel is szolgál. Azonkívül a buffetben hideg ételekben, italokban és hűsítőkben állandóan nagy választék áll a közönség rendelkezésére. Szentes vendéglős nagy súlyt helyez a pontos és gyors kiszolgálásra. Laptula|dunos és felelős szerkesztő : LÖVIK KÄR0LY. TELEFON 84—97. bookmaker BUDAPEST ~ VII, Erzsébet-körut 1. szám k (Pesli Hazai Első Takarékpénztár épület.) TELEFON 84—97. Angol czikkek mindenféle sporthoz különleges uri feliérnemüek és divatáruk HOLLÓS J. uri divafttárában BUDAPEST, V., Dorottya-u. 10. A czégneb, mely 1867-ben alapult, nincsen llókllr.lete