Vadász- és Versenylap 51. évfolyam, 1907

1907-04-02 / 16. szám

1907. márczius 16. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 153 s conditioját tekintve is ehanceot kellene néki jósolni. A Persimmon-ivadék tempere azonban, mint az utolsó napokban a munkában bebizonyí­totta, oly rossz, hogy vele absolute nem lehet számolni. A munkában a tribünugrásnálmár több­ször ki is tört. Igaz ugyan, hogy tavaly szintén megcselekedett hasonló dolgokat a reggeli galop­pok alkalmával, ennek daczára első nehéz akadá­lyok közötti kísérlete alkalmával igen jól tartotta magát a jó /clássisu George Herberthez, s meg­előzte Blas ont, Sommer frischet, Harsast, Tigrát, Le Symbuqueot. Lehet, hogy a versenyben idén sem fogja megtagadni lovasának az engedel­mességet, s ez esetben, miután súlya igen ked­vező nagyon veszélyes ellenfél lesz. Számolni azonban vele a jelen körülmények mellett ne­hezen lehet. Nikita szintén nem tartozik a nyugodt lovak sorába. A hereit sokszor még a gátversenyek­ben is csak nehezen engedelmeskedett lovasá­nak, az akadálypályán pedig még rosszabb ol­daláról mutatkozott be. Ugy hallatszik azonban, hogy most teljesen nyugodt és — legalább a mun­kában — minden ugrást hibátlauul és szívesen vesz. Formái nem mondhatók kiválónknak, de mint alagi lónak, neki mindenesetre jó chanceot kell adni. Házi galoppjaiban, mint halljuk, a herélt igen jó benyomást kelt s föladatait min­denkor jól oldotta meg. Az kétségtelen, hogy nem képvisel közel sem oly classist, mint Nu­gommorv, Grignano• vagy Jägerndorf, de mint alagi lóval, vele mindenesetre számolni kell, annál is inkább, mert kondiczióbau meglehető­sen előre van. Reá utal Bag-tail győzelme az Anatole akadályversenyben is, mert az Achilles 11.-mént odahaza egy galoppjában könnyen előzte meg. Barry's Way a Rákosi díjban bebizonyította, hogy nem rossz classist képvisel a sövények közt, kérdés azonban a nehéz akadályokon, hogy fogja helyét megállani. Steeple-chase pályán eddig a mén nem futott, a mi mindenesetre ellene szól, tekintve azonban, hogy a sövények közt kiváló ugróképességet mutat, valószínűleg itt sem fogja helyét rosszul megállani. Ha ke­resztül megy a pályán, kétségtelenül ő az a ló, a mit elsősorban meg kell verni. Az Anatole akadályversenyben részt vett Grignano és Jägerndorf nem tudták oly jól helyüket megállani, hogy nékik javulás nélkül a nagy futásban jobb chanceot adhassunk. Az előbbi ugy látszik nem fog oly jó classist jelen­tenni az 'akadályok közt, mint azt várni lehetett volna, ámbár viszont korai volna fölötte már most Ítéletet mondani, hiszen a legtöbb ló első zászlók közti kísérleténél nem mutatjaügazi formáját. Épen ezért nem volnánk meglepve, ha Grignano holnap jobb oldaláról mutatkozna be. Jägemdorfnak absolute nem felel meg a homo­kos pálya, különben jó conditioját tekintve tel­jesenérthetetlen volna gyenge szereplése. A má­sik két Anatole akadályversenyben résztvevőt, Double tipet és Pártütőt classisuk hiáuya nem ajánlja, bár fitness dolgábau mindkettő megle­hetősen elől jár. A mi még a versenyben van, minóris anyag s bármelyiküknek még helyezése is nagy meg­lepetést keltene, mig Harsast köhögése miatt kell kihagyni a számításból. Összevetve a fent elmondottakat a nyerőt mi elsősorban Nugommorvban keressük, győzelmét azonban korántsem tartjuk holtbizouyossagnak. Különösen Nikita lehet — Bag-tail jó futását tekintve reá veszélyes A harmadik chance leg­inkább Barrs's Wayt illeti meg. A harmadik nap. Szerdán az Alagi nagy akadályverseny képezi a nap eseményét. A nagy futás egyik legszebb steeple chaseünknek ígérkezik, s méltó lesz ahhoz a keret­hez, a melyet díjazása jelent. Mellette a Visegrádi gátverseny az érdekesebb szám, a melyben néhány Rákosi dij résztvevő is starthoz állhat. A nagy alagi akadályversenyről külön czikket ta­lálnak olvasóink, mig itt a nap többi versenyeinek esélyeiről szólunk. * Hároméves nyeretlenek versenye nyitja meg a na­pot 1800 méterre. A nevezettek közül az első két na­pon Szobor vonta legjobban magára a figyelmet, s igy a Quilp ménben kell keresni a nyerőt. Mellette Why? jöhet kombináczióba, bár Snb rosának is jó chanceot kell adni. Az eladók 1200 méteres handicapjában Nem bá­nom nagy súlya daczára is esélyes pályázó. Mellette Diana II., Barriera, Gorkij állanak kedvezőbben súlyban, s ha megfelelő lovast kap a kis sulyu Tünde is beleszólhat a verseny finisbébe. Szűkebb választás után a gr. Pejacsevich istálló lovaiban (Diana II.. Barriera) keressük a nyerőt, mig a második esélyt Gorkijnak adjuk. A nagy alagi esélyeit, mint föntebb is emiitettük, külön czikkben tárgyaljuk meg. A nyeretlenek gátversenyére kötelezve van a Rákosi dijban elég jól futott Calabrias is. Ha a mén itt indulna, az első chance mindenesetre az övé. Tőle eltekintve Muskotály, Daczos és a múltkori győzelme alkalmával jó be nyomást keltő Oriole azok a lovak, a melyeknek jobb chanceot kell adni. E három ló között nehéz a választás, s tisztán a sikformákat vesszük tekintetbe, midőn Muskotályt tesszük jelöl­tünkké Oriole előtt, föltéve természetesen, hogy Ca­labrias nem itt indul. A Visegrádi gátverseny nyerőjét elsősorban a Rákosi dij résztvevői sorában kell keresni. E verseny eredménye alapján Claymore, Calabrias és Taréj volnának elösorban figyelembe veendők. Közülők Claymore végezett legelőbb a futásban, súlyban azon­ban a mén most Calabriassal szemben hét, Taréjjal szemben pedig nyolcz, fonttal kedvezőtlenebbül áll­Kérdés a változott súlyviszonyok nem fognak-e a sorrendben is correkturát előidézni, miután azon­ban ugy tetszik Claymorenak még talán szüksége volt egy erősebb galoppra, mi inkább a mostani sorrend megismétlődését várjuk, annál is inkább, mert a mén előreláthatólag urlovas engedménnyel indul, s ez esetben a súlyviszonyok kb. megfognak egyezni a Rákosi díjéival. Jelöltünk tehát Claymore a Geist-istálló jelöltje előtt. Az 1600 méteres Dumkeszi dij rekeszti be a na­pot, a melyre kötelezve találjuk a Lovaregyleti dij két év előtti nyerőjét, Toastot is. Ha az Adieu mén csak valamennyire a régi, nem szabad vereséget szenvednie a versenyben, miután súlyban is igen előnyösen áll. Távolmaradása esetén istállótársa Ré­vész is jó esélylyel helyettesitheti, a Prímás II. mén­nek azonban már nehéz lesz a helyzete Stelzerrel, Bálmossal, Lorcdannal és a munkában igen jó be­nyomást keltő Westminsterrel szemben. Ezek közül, ha a versenyben is ugy megy, mint a munkában Westminster lesz a legveszélyesebb ellenfél, mig a harmadik esély Stelzert illeti meg. Programm, Alagi versenyek. 1907. Tavaszi meeting. Harmadik nap. Szerda, április 3. 2 40 I. Hároméves nyeretlenek versenye. 120 1800 méter. 1. Id. Benson V. ur p m Kudarcz 2. Blaskovich El. ur p m Why? 3. Egyedi L. ur p her Gorkij 1500 4. Gr. Forgách I. p m Szobor 5. Geist G. ur s k Rántás 1500 6. Liptay B. ur p m Sipista 1500 7. — p k Excellence 1500 8. — f k Expresse 1500 9. Schev P. száz. p her Ádáz 10. — s k Sub rost 11. Seprősi ménes f m Podesta 1500 12. Világhy Gv. ur p m Palotás III. Tip: Szobor—Why? 3 20 II. Eladók liaadicapja. 1200 K. 1200 m. 1. Seprösi ménes bé s k Nem bánom 2. Gr. Pejacsevich A. 3é p k Diana II. 3. Gr. Pejacsevich A. 3é p k Barriera 4. Jankovich B. Gy. 3é p k Tofana 5. Br. Harkányi A. 3é s k Szép Ilonka 6. Liptay B. ur 3é p m Sipista 7. Egyedi L. ur 3é p h Gorkij 8. Jankovich B. Gy. 3é p k Hirel 9. Geist G. ur 3é p m liemetc 10. Br. Harkányi A. 3é p k Viola 11. Mr. Darky 3é p k Pirók II. 12. Jeszenszky E. fhdn. 4é s k Szipirtyó 13. Stagelschmidt J. ur 3é p k Jnventa 14. Rohonczy G. ur 3é p k Tünde 15. Schey P. száz. 3é p h Adáz Tip: Gr. Pejacsevich-ist.—Gorkij 1 K. 58 58 50 j 58 50$ 52 50$ 50$ 56$ 56$ 52 58 75 66$ 66$ 66 66 64$ 64 63$ 63$ 63 61$ 60 59$ 59 58$ 3 55 Alagi nagy akadályv rseny. 20000 K és I. 3000 K 11., 1500 K 111. 4 00 m. 1. Rartosch F. kat. főállatorv. öé vd m Czygan 2. Brekow O. ur id p m Monassis 3. Gr. Chorinskv F. 4é p her Alakos 4. Geist G. ur 6é s her Nikita •5. — 5é p m Calabrias 6. — 4é p m Taréj 7. Dr. Haber L. ur id p her Kontár 8. Dr. Horváth J. ur bé s m Clat/more 9. Jankovich-B. Gy. ur 5é s m Alarich 10. — 5é p her Siess II. — 4é p m Sir Robycon Tdij 70 81 65$ 76 70 65$ 76 70 72$ 76 68 65$ 65$ 72$ 79$ 75 65$ 72$ 70 69 70 65$ 72$ 72$ 82 29. 12. Kracker E. ur 4é p m Paddy 13. — 4é sz m Peru 13. Liptay B. ur id s her Alföld 15. — 5é stp m Futár 16. Lossonczy Gy. ur 5é stp m Carstone 17. Mattausch H. ur 4é p her Double tip 18. Hg Morouzzi Gy. öé p her Pártütő 19. Negropontes Gy. ur 4é p m Barry s Way 20. Hg Pálffy M. 4é s m Jägerndorf 21. Mr. Paul öé p m Grignano 22. Paxy K. fhdgy 4é p k Micaela 23. Mr. Redgrey 6é p k Vergissmeinnicht 24. Seprősi ménes id s m Hallatlan 25. Gr. Trauttmansdorff L. 6é s m Nugommorv 26. Moloch 82, 27. Toast 70, 28. Malibran 65$, Hársas 72$, 30. Ste Sophie 75. Tip: Nugommorv—Nikita—Barry s Way 4 35 IV. Nyeretlenek gátversenye. 1200 K. 2400 m. 1. Barton G. hdn. 4é s h Coalitio 64$ 2. Mr. Field 4é p h Faun 69$ 3. Geist G. ur öé p m Calabrias 73$ 4. — 4é p k Dió 69$ 5. — 4é p k Tuxameter 69$ 6. Nagy Á. száz. üé p h Matador 74$ 7. — 6é s h Tyrann 74$ 8. Mr. Paul lé p h Muskotály 69$ 9. Mr. Winner 4é p m Daczos 69$ Tip: Calabrias— Muskotály 515 V. Visegrádi gátverseny 3000 K. 2400 m. 1. Gr. Chorinskv F. öé p m Banco 69$ 2. — 4é stp k Mafalda 63 3. Edlinger 0. fhdgy 4é s m Tilly 63 4. Geist G. ur 5é p m Calabrias 67 5. — 4é p m Taréj 63 6. Dr. Horváth J. ur 5é s rn Claymore 67 7. Seprösi ménes 6é s m Parnassus 68$ 8. Sibrik S. hdgy 4é stp k Idylle 63 Tip: Claymore— Taréj . 5 55 VI. Dunakeszi dij. 1200 K. 1600 m. 1. Geist G. ur 5é s m Toast 77$ 2. — 3é p m Révész 68$ 3. Liptay B. ur 3é f k Expresse 67 4. Nagy A. száz. 3é p k 1 reff Dum 67 5. Gr. Pejacsevich A. 3é stp m Stelzer 68$ 6. Mr. Redgrey 6é p m Medve Jankó 77$ 7. Seprősi ménes 3é s m Bunkó 6"$ 8. Sibrik S. hdgy 3é s m Westminster 68$ 9. Stagelschmidt J. ur 4-é p k Lady's Maid 75 10. — 3é s k Bálmos 67 11. Supp T. hdgy 5é s h Loredan 76 12. Világhy Gy. ur 3é. p m Palotás III. 68$ Tip: Geist-ist.—Westminster Az alagi vonatok menetrendje. a m. kir. államvasutak nyngatl pályaudvarától Oda : Rendes vonat: Ind, Budapestről Érk. Palotára .. Érk. Dunakeszre 12,25 12.41 12.51 Ind. Bpestről Ind. Palotáról Érk. Alagra Különvonat: -Csakis III. oszt. kocsikkal 1-20 1-30 1.50 1 36 1-45 — 1-48 1-56 2.18 Csakis oszt 1.10 1«2Ö 1.36 ét II kocsikkal 2'00* 2-5 R 226* Vissza : Különvonat: csakis III. oszt. csakis I. és 11. csakis III. oszt. Ind. Alagról Érk. Palotára Érk. Bpestre kocsikkal 605 6.17 6.35 oszt. kocsikkal 615* 6'27* 6-45* kocsi kkal 6-25 6.50 6-39 7.02 655 7.20 Szerdán, április 3-án és vasárnap, április 7-én, azon­kívül még a következő különvonat lndnl csakis I. és II. oszt. koosikkal.* Oda: nd. Budapestről 1.35 Erk. Palotára 1.51 Érk. Alagra 2.03 * A versenytér II. helyére szóló (2 kor.) vonatra nem érvényes. Vissza: 6.00 6.11 Éik. Budapestre 6.25 jegye Ind. Alagról Érk. Palotára

Next

/
Oldalképek
Tartalom