Vadász- és Versenylap 50. évfolyam, 1906

1906-08-17 / 65. szám

1906. augu sztus 17. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Csütörtök. A napot nyeretlenek dija nyitotta meg, a mely­ben Tutbury volt a kedvencz. Rosina kalauzol Esi ók elótt az egyenesbe fordulóig, a hol az utóbbi visszaesik és helyét Lady's Maid foglalja el, majd csakhamar Tutbury is javit helyzetén. Rosina mindvégig uralva a helyzetet végül két hosszal könnyen veri meg Lady's Maidét, a melyhez Tutbury ötnegyed hosszal lesz harma­dik Astaroth elótt. Az eladóversenyben Ben Nevis lassú iramban mutatja az utat Lori II. elótt, hátul Katona galoppozik. Az egyenesben elóbb Taxameter, majd Lori II. nyomul fel Ben Nevis mellé, de a herélt csakhamar ismét elhúz tőlük, a tribü­uök előtt jövő Katona támadásának azonban már nem tud ellentállni és erős küzdelem után nyakhosszal verve marad. A harmadik helyet öt hosszal hátrább Lori II. occupálja, mig Taxameter közvetlen mellette végezi futását. A Nyári handicapban Grignano a ring ked­vencze. Adott jelre Róna ugrik el a vezetéssel, mögötte Augur, Kukuruz és Grignano helyezked­nek el, mig a field végén Mädi és a nehezen lábrakapó Calabrias szinei látszanak. A befutóig nem változik a kép, itt Róna és Augur eltűnnek a hátvédben, az élre került Kukuruzot pedig előbb Megint, a tribünök előtt pedig Grignano veszi üldözőbe, a két hosszal igen könnyen nyerő Janissary ménre azonban egyikük sem veszélyes és csak a második helyért folyik közöttük küzdelem, a mely végül uyakhosszal Grignano javára döl el. Negyedik egy hosszal Irigy. A Nursery handicapban Telemach jár a front­ban követve Dinom-Dánom és Na also! által. Fele uton Csorba mindinkább felnyomul, a tribü­nök előtt el is fogja Telemachot és biztosan nyak­hosszal megveri. Dinom-Dánom két hosszal hát­rább occupálja a harmadik helyet Na also! előtt. A nyeretlen kétévesek dijában Va banque szinei látszanak az élen nyomában Simeonnal és Antussal. A forintos hely elején Bandi bon­takozik ki a csomóból, üldözőbe veszi az élre került Simeont, a melyet a tribünök előtt elfogva erős küzdelem után egy hosszal előz meg a czélban. Két hosszal hátrább Antus foglalja el a harmadik helyet Va banque előtt. 481 A kétévesek eladóversenyét Soros végig ve­zetve másfél hosszal biztosan nyerte meg Sárga csikó ellen, a mely fél hosszal verte meg a má­sodik pénzért a forintos hely elejéig Soros nyo­mában haladó Rotundeot. A csütörtöki nap már meglehetős sötétben ért véget. A futásokat berekesztő 1400 méteres handicapban Gavotte az egyenes elejéig vezet­tette magát South Star által, a hol fokozatosan javitott pozitióján s csakhamar elfogta a Kendal kanczát, a mely felett végül másfél hosszal biztos győzelmet aratott. A starttól Contre Coeurrel együtt nem a legjobban elkerült Slavonia más­fél hosszal hátrább occupálta a harmadik helyet Epatante előtt. Apróságok. — aug. 15. A versenynap érdekesen kezdődött: a Városligeti dijban Giddy Girl mutatkozott be. A szép kancza exterrieurben teljesen kielégített, egy galoppra azon­ban láthatólag szüksége volt. A versenyt Egerländer nyerte meg, mig Giddy Girl közepes második lett Master Jack és Kara Mustafa előtt. A futást kétféle­képpen kommentálhatjuk. Ha Egerländer nem futott ki jobb formát, mint a minőt tőle a múltban lát­tunk, ugy Giddy Girl mai képessége meglehetős kö­zepes s a kanczának nem sok esélyt lehet adni az István dijban. Ha azonban azt nézzük, hogy Giddy Girl mögött a reális esélyű — sajnos, nem nagyon megbízható — Master Jack és Kara Mustafa, vala­mint Ida végeztek, ugy azt kell hinnünk, hogy a kancza kifutotta tavalyi formáját, a melynek birto­kában nehéz föle a versenyt elvenni. A magunk ré­széről a Városligeti dijat nehezen feldolgozható fu­tásnak tartjuk s megítélését a következő eseménye­kig függőben tartjuk, noha inkább hajlunk ama né­zet felé, hogy Master Jack és Kora Mustafa, némi redukcziókkal, elfogadható számítási alapot adnak. Még jegyezzük föl, hogy a báró Herzog-istálló Fger­lündertöl nem várt jó futást, valamint azt, hogy gr. Sigray meg volt elégedve kanczája szereplésével s a négyévestől hétfőig javulást vár. A Háromévesek nagy handicapjában az idén sze­rencsés Mautner istálló aratott ujabb diadalt a jó­képességü Mariussal, a mely azonban nehezen kapva lábra, csak erös harcz után a czélban tudta meg» verni a starttól vezető s * igen jó formát mutatott Epatanteot. Ki-istály legjobb formáját lutva ki, har­madik lett az állani nem tudó Távirat előtt s jól futott Titina, Graziola, Zápolya is. Meglioról az ifjabb Tarai az 1000 méteres startnál lebukott s anyja két­ségbeesve szaladt ki a pályán át az istállókba, a hová fiát vitték. Az apa egész nyugodtan fogta föl a dolgot, angol flegmáját nem vesztve cl mázsál­tatta ki magát Ikrényre s igy szólt : — En is eleget buktam, mégis itt vagyok. Ez a jockey-sors ! Máskor legalább jobban vigyáz. * A kétévesek versenye is a Mautner istállóé lett a tetszetős Mathaswitha révén, a mely igen könnyű győzelmet aratva igazolta istállójának róla táplált nagy véleményét. A sötét Salmhof második lett a kissé akadályozott Ikrény előtt. Karline nagy favorit volt, az ő képességét azonban nem lehet az időköz­ben javult Usefulon át számítani, azonfelül a kancza nem a legjobban került el a gép alól. * ífö. , k Az eladóverseny könnyű zsákmánya lelt az .el­pusztíthatatlan Royal Flushnek, mig a másik Hét versenyt alacsonyabb képességű lovak nyerték meg. • — aug. lfy Mérsékelt társaság találkozott össze a napot iffeg­nyitó Nyeretlenek dijában a mit igazol az, hogy Tutbury volt favorit. A futást Rosina nyerte íjnQg Lady's Maid ellen, a nélkül, hogy e forma bövbbb kommentárt kívánna. " & A Nyári handicapban Grignanot az istállón kivül állók már délelőtt oly összegekkel fogadták, bogy a mén a kimázsáláskor l$:l-en állt. Pedig Grignano­nak legjobb formáját kellett kifutnia, hogy eséllye legyen, s ez csak részben következett be, mertfta mén mindössze második lett Kukuruz mögött; a f * Telefon szám: 84—97. Telefon szám: 84 POPPER BOOKMAKER < . 1 J < BUDAPEST IY„ KOSSUTH LAJOS UTCZA 8. BECS I., KARLSPLATZ 2. TELEFON 10052. Elfogad fogadásokat az összes nagyobb belföldi versenyekre fixodds mellett. Startodds fogadások a budapesti versenyekre d. u. 3 óráig. Halmozott fogadások startodds mel lett, = Double- és treeble-eventek. = Legjobb oddsok. Előzékeny feltételek. I Vidéki megbizásoknak pontosan és készséggel tesz eleget. & : I

Next

/
Oldalképek
Tartalom