Vadász- és Versenylap 50. évfolyam, 1906
1906-11-05 / 96. szám
710 1906. november 5. nek adja át a második helyet. Ismerős a tribünöknél küzdelemre kényszeríti Sáfárt, a mely azonban az ostor alatt hiven nyúlik s egy lioszszal visszautasítja a King Monmouth herélt támadását. A távoszlopnál feljövő Nénémasszony másfél hosszal hátrább harmadik, rövid fejhosszal a vele együtt felhúzódó Furcsa Legéuy előtt. A háromévesek versenyében Sulla, Amateur, Kristály sorrendben halad a három főt számláló mezóny, kb. 5 hossz távolságban követve egymást. A rövid oldalon kisebbedik a lovak közötti távolság, a sorrend azonban mindvégig megmarad és Sulla harmadfél hosszal könnyű győztese lesz a futásnak, mig Amateurhoz a tribünök előtt Kristály nyakhosszra fut fel harmadiknak. A nyeretlen kétévesekeladóversenyében Mirha vezet oldalán Juharral, mögöttük Salmhof, a másik két ló rögtön a start után elmarad társaiktól. A távoszlopnál Mirka némi előnyre tesz szert, a melyet végig megvédve egy hosszal előzi meg a czélban Juhart. Salmhof ót hosszal hátrább occupálja a harmadik helyet. a Prater handicap startja rosszul sikerül: l',e'ila és Emmenthaler állva maradnak a gépnél, Vosges pedig több hosszat vészit. A vezetést Copt. Jack ragadja magához Sub rosa és Ecarté elótt, inajd a rövid oldalon Sub rosa Capt. Jetek mellé megy fel s mögöttük Ecarté, továbbá Héja szinei látszanak. Az egyenesbe kanyarodónál Sub rosa és Ecarté meg van verve s ekkor a vezető Capt. Jack mögé Ovidius kerül Héja és Vosges elótt, mely utóbbi mindinkább javit pozitióján. a távoszlopnál már Capt. Jack mellett is elmegy s a Porcia herczeg ménje ellen könnyen három hosszal győz. Ovidius fél hosszal harmadik lesz Héja elótt. A háromévesek akadályversenyében Double lip, Kuroki, Fairhah felváltva mutatják az utat a mérföldes startnál lévó kanyarodóig itt Double tip és Timbal foglalják el az első helyeket. A befutóba kanyarodónál Timbal tiszta vezetést biztosit magának, mig hozzá legközelebb Double tip, Alakos, Jägerndorf, egymás mellett fekszenek. Az utolsó gátot Timbal még több hossz elönynyel veszi, de a sikon hirtelen lankad s a speeddel jövö Alakos küzdelem után félhosszal eliiti a győzelemtől Jägerndorf négy hosszal hátrább foglalja el a harmadik helyet Double tip elótt. Az eladók handieapjában Vanda és Ignorant együtt vannak a frontban a távoszlopig, hol Ignorant kis előnyre tesz szert és biztosan egy hosszal veri a kissé oldalt kitörő Vandát. Oriflamme ugyanannyival hátrább lesz harmadik, Tivoli negyedik. Apróságok. nov. 3. Sportszempontból jelentősebb esemény nem történt a novemberi meeting megnyitó napján, de az egyes futások érdekes képet nyújtottak. A megnyitó számban ; a kétévesek eladóversenyében az első esélyű Macache győzött, de csak fejhosszal verte meg a legjobb képességet mutató Mohrcnseelet, mig harmadik Kártyás lett, a melynek szemmel láthatólag rövid volt az ut, s hosszabb távolságon talán a győzelem is az övé lelt volna. A handicapban ismét a papírforma jutott diadalra s Irrlicht szép küzdelem után maradt nyertes a~peches Ignorant, továbbá a pehely sulyu Tünemény ellen. • Soros megnyerte ugyan a kétévesek versenyét, de győzelme Blizzarddal szemben nem volt oly könnyű, mint azt a papiros szerint várni lehetett. Blizzard kétségtelenül javulást mutatott, azonban azt is meg lehet állapitani, hogy Boros, a mely az utolsó napokban nem volt egész allright, nem futotta ki legjobb formáját. Villefranche pillanatra sem tudott élni két társával. * Az eladóversenyben Jeannette igazolta az államdijban mutatott formája helyes voltát, de a várásra lovagolt kancza csak közvetlen a czélban tudta elütni Vészfék 11.-őt a győzelemtől és Megint is knapp harmadik lett. Foglaló utolsónak ért czélhoz, a kancza már erősen vissza ment formában. * A nyeretlen kétévesek handieapjában Patina még a 900 métert sem tudta végig állni, s bár már könnyű nyerőnek látszott, végül meg kellett hajolnia Acharnée előtt, mig a gátversenyben Mafalda jutott jelentéktelen diadalhoz. • Elán nagy plunge sikerült az eladó kétévesek handieapjában, de a Gourmand kanczát lovasának erősen kellett biztatnia, hogy meg tudja verni Pretty Dicket, mig Gyuri, a melynek az egyenesben egy igen jó momentuma volt, mérsékelt harmadik lett. A többieknek mi köze sem volt a futás finlshében. • — nov. 4. A sport ismét jó volt, bár a pálya az éjjeli eső miatt kissé mély lett. A nap programmját bevezető kétévesek eladó handieapjában négy kg. pünalitása daczára Ella megtudta ismételni tegnapi győzelmét, sőt ez alkalommal még könnyeben végezett ellenfeleivel, mir.t először. A kanczára az árverésen Zan- gen ur liczitált erősen, de tulajdonosa 5100 koronáért visszavásárolta, a mely árat kétségtelenül meg is éri. Az 1300 méteres handicap az idén folyton helyezetlenül futott Sáfár zsákmánya lett, a mely tavaly is a novemberi meetingen gyözött. A herélt bár a finishben kétszer is kitört, elég biztosan verte Ismerőst, a mely ma kifutotta formáját. • A háromévesek versenye ; a papirosnak megfelelően folyt le ; Sulla könnyen verte Antaleurt, de a Tokio mén e formája még mindig nem az a mit a Királydijban mutatott. Kristály a neki szokatlanul hosszú távon elég jól tartotta magát és közvetlen Ameteur oldalán végzett. * A sötét Mirka igen előnyösen mutatkozott be a nyeretlen eladó kétévfsek versenyében, s a kancza győzelme felbivja a figyelmet apjára Mirkóra; ez a jó képességű fiyer megérdemelné, hogy néhány jobb kancza is kerüljön hozzá. Mirka igen biztosan nyerte a futást istállótársa Juhar ellen, mig a favorit Salmhof, a melynek van néhány jobb formája, csak mérsékelt harmadik tudott lenni. * A Prater handicapban igen jó formát mutatott Vosges, a melynek győzelme annál több figyelmet érdemel, mert a kancza kedvezőtlenül jött el a gép alól s ennek daczára játszva verte Capt. Jackot, a mely szintén jól futott. Az erősen plungeolt Ovidius csak harmadik tudott lenni, ugytetszik neki már kissé hosszú volt a táv. A verseny startja egyébként igen rosszul sikerült és Préda, továbbá Emmenthaler állva is maradtak. * A háromévesek akadályversenyében Jügerndorf nagy súlyával is jó harmadik lett Alakos és Tiniből mögött, de a King Monmouth mén ma ugytetszik nem mutatta meg legjobb képességét, a minek okát talán a kissé csúszós talajban kell kere ni. A versenyben különben Timbal már könnyű nyerőnek látszott, az utolsó métereken azonban csaknem megállt, s Alakost maga elé kellelt engednie. * Az eladók handieapjában Ignorant, a mely rövid idő alatti többször végezett igen közel a nyerőhöz, végre győzelemhez tudott jutni Vanda ellen, a mely utóbbi nem a legszerencsésebben futott a versenyben. Versenyjelentés. Első nap. Szombat, november 3. I. Kétévesek eladóversenye. 2000 K I. 400 K II 1000 m. Mr. Lincoln p k Macache Vesuvian—Macca 4 8i Vivian 1 Reeves H. ur stp k Mohrenseele 45 Seiler 2 Milne H. ur s m Kártyás 48} Heidt 3 Mautner V. ur p k Nukahiwa 4°} Janovsky 4 Meichl T. ur p k Grannie 48} Gulyás 5 Egyedi L. ur s m llfracombe 46} p aul 6 Totalisateur: 10:27. Helyrefogadások : 20-32 I 20:32 II. A többi ló quotája győzelem esetén! 32 Kártyás, 37 Mohrenseele, 105 Ilfraco m bp, 151 Nukahiva, 174 Grannie. Könyvfogadások : 2 Macache, 2} Kártyás, 3 Mohrenseele, 4 Illracombr, 6 Grannie, 8 Nukahiwa. Nyakh. nyerve, f h. 3-ik. A győztest megvette mr Redgrey 1500 K-ért. llfracombe Reeves H. ur altal mr. Redgtey részére köv tehetett. Versenyérték: 1970 K I., 650 K II., 460 K a vtrsenypénztárnak. Idö: 104«/ ) 0 II. Handicap. 2000 K I., 400 K II. 1100 m. Nowotny L. ur 3é stp k Irrlicht Friar Lubin— Insel 53 Heidt 1 Gr. Trauttmansdorff L. Hé stp m Ignorant 48 Pis 2 Mcichl T. ur 3é stp k Tünemény 40} Gulyás 3 Mr. Silton 3é p k Contre Coeur 49} Pretzner 4 Br. Herzog M. 4é s k Lucy 60} Fries J. 0 Br. Harkányi J. 6é p k Corfu 60} Janek 0 Egyedi A. ur Hé s k Epatunte 59} Rigby 0 Gr. Lamberg H. tbnk Hé s k Vesta 49} Krouzil 0 Zausen I. ur 4é p h Mind me 45} Finan 0 Totalisateur: 10:102. Helyrefogadások: 20:49 I, 20:34 II., 20:48 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 43 Corfu, 44 Ignorant, 70 Tünemény, 72 Lucy, 98 Contre Coeur, 114 Vesta, 1S2 Epatante, 151 Mind me. Könyvfogadások : 3 Corfu és Ignorant, 3} Lucy, 4 Tünemény, 5 Contre Coeur, Epatxnte, Irrlicht és Vesta, 7 Mind me. Biztosan fejh. nverve, 2 h. 3-ik, rövid fejh. 4-ik. Versenyérték: 1950 K I., 400 K II., 500 K a versenypénztárnak. Idö: 109 n/ l o. III. Kétévesek verseuye. 4000 K 1., 700 K II., 300 K III. 1200 m. Br. Born F. sip m Soros Phil —Semcle 52 Pretzner 1 Mattausch H. ur s k Blizzard 49 Heidt 2 Meichl T. ur p k Villefranche 50} Southey 3 Totalisateur: 10:14. A többi ló quotája győzelem esetén : 27 Blizzard, 84 Villefranche. Könyvfogadások : 2 reá Soros, 1} Blizzard, 6 Villefranche. } h. igen könny, nyerve, 10 h. 3-dik. Versenyérték: 3910 K I, 700 K II, 300 K Iii., 160 K a versenypénztárnak. Idö: 1' 16*7,0IV. Eladóverseny. 3000 K I., 400 K II. 2000 ro. Mattausch H. ur 4é p k Jeannette PardonMiss Jeannie 55} Heidt 1 Br. Harkányi A. 3é p k Vészfék II. 48 Kisziváth 2 Gr. Batthyány E. 4é p m Megint 62 Janek 3 Egyedi L. ur 4é p k Pergola 50 Paul 4 Meichl T. ur 4é p k Foglaló 57 Southey 5 Totalisateur: 10:58. Helyrefogadások: 20:i7 )., 20:32 II. A többi ló quotája győzelem esetén: 21 Megint, 29 Vészfék II., 73 Foglaló, 123 Pergola. Könyvfogadások : 1} Megint, 2 Vészfék II., 3 Jeannette, 4 Foglaló, 5 Pergola. Küzd. után fejh. nyerve, fejh. 3-dik. A győztes 4700 K-ért visszavásárohatott. Versenyérték: 2960 Ii I., 750 K 11., 560 K a versenypénztárnak. Idö: 2 17. V. Nyeretlen kétévesek handicapja. 2000 K 1., 4C0 K II. 900 m. Br. Üchtritz Zs. s k Acharnée Achilles II.— Sardinia 55} Heidt t Baltazzi A. ur s k Patina 58} Krouzil 2 Dreher A. ur p k Havanna 60 Vivian 3 Br. Herzog M. p k Maczó öl Fries J. 4 Meichl T. ur s k Sub rosa 56 Southey 5 Totalisateur: 10:42. Helyrefogadások : 20:38 I., 20:28 II. A többi ló quotája győzelem esetén : 23 Patina, 47 Havanna, 49 Maczó, 106 Sub íosa. Könyvfogadások : pari Patina, 3 Havanna, 4 Acharnée és Maczó, 5 Sub rosa. 4 h. bizt. nyerve, l h. 3-ik. Versenyérték : 1950 K I. 400 K II., 250 K a versenypénztárnak. Idő : 0'57 s/ 1 0. VI. Gátverseny. Handicap. 1800 K I., 500 K II. 2400 m. Gr. Chorinsky F. 3é p k Mafalda Matchbox— Polegate 61 Fürst 1 Petanovits J. ur 3é p k Pokolba 63 Kapousek 2 Dreher A. ur 3é p k Rebellin 56} H. H. Huxtable 3 Mautner V. ur 4é p m Curry 69} Fejes 0 Le Plat J. ur 4é p k Toilette (j 1} SchejbalO Zangen 1. ur 3é p k Espérance 60 Kovách 0 Totalisateur: 10:44. Helyrefogadások: 20:53 I., 20:91 II. A többi ló quotája győzelem esetén : 26 Curry, 27Rebel!in, 10. Pokolba, 155 Espérance, 173 Toilette. Könyvfogadások: 2 Curry, 2^ Rebellin, 3 Mafalda, 10 a többi. 2 h. igen könny nyerve, nyakh. 3-tk. Versenyérték: 1750 K 1., 500 K II., 420 K a versenypénztárnak. Idő : 2'55 9/ I 0. VII. Kétévesek eladó handicapja. 2000 K I., 400 K II. 1600 m. Mr. Redgrey s k Ella Gourmand—Electra 55} Janek 1 Vivian F. ur p m Pretty Dick 57 Vivian 2 Br. Tornyay-Schosberger L. p m Gyuri 53} Fries 3 Schindler L. ur p k Glücksstern öl Martinkovich 4 Milne F. ur stp k Radix 58} Egyedi A. ur p k Patyolat 57} Br. Üchtritz Zs. s k Ab ovo 53 Totalisateur: 10:27. 20:32 11., 20:34 III. A Southey 5 Rigby C Heidt 7 Helyrefogadások: 20:30 I. többi ló quotája győzelem esetén : 52 Pretty Dick, 60 Ab ovo és Gyuri, 89 Ra- dix, 108 Patyolat, 133 Glücksstern. Könyvfogadások : 1} Ella, 3 Ah ovo, 4 Gyuri és Pretty Dick, 5 Radix, 6 Patyolat, 10 Glücksstern. Küzd. után l h. nyerve, 4 h. 3-ik. Győztesre ajánlat nem történt. Versenyérték : 1950 K I., 400 K II., 430 K a versenypénztárnak. Idö: 1-497,0. Második nap. Vasárnap, november 4. I. Kétévesek eladó handicapja. 2000 K I., 400 K II. 1000 m. Mr. Redgrey s k Ella Gourmand Electra 53 Janek 1 Br. Üchtritz Zs. p k Geb' acht! 54 Heidt 2 Egyedi A. ur s k Rotunde -58} Rigby 3 Gr. Trauttmansdorff L. p k Marquee 52 Krouzil 4 Br. Herzog M. p k Pityu 49 Pis 5 Gr. Sigray A. s k Honeybell 60 Vivian 6 Dr. Haber L. p k Pirók II. 48 Gulyás 7 Zangen I. ur p k Rucza 52} Southey 3