Vadász- és Versenylap 50. évfolyam, 1906

1906-10-03 / 83. szám

15*06. október 3­viselkedik s a botrányokat mindenki gondosan iparkodik elkerülni. Az angol versenyterek ügyeit gyorsan "bonyo­lítják le. A futásokat 30 perczes időközökben tartják meg s a start a programmon álló idő­pontban tényleg megtörténik. Egy alkalommal Warwickbeu voltam s vonatom 416-kor indult Leamington felé. 4 órára volt kitűzve a Little Breeders Plate (a mi a Tenyésztők dijának a pendentje), 4 02-kor a verseny le volt futva s tiz perez alatt a cab ki is vitt a vasútra, ahol köz­ben már olyan lovakat vaggouiroztak volt be, a mjlyek az első versenyben részt vettek. A mint a lovak fölcantereznek, a starter utánuk galop­pozik s nyomban a gép elé állítja őket. A fel­pullolás után a lovasok ügetve, vagy vágtatva mennek vissza a mázsálóba s kezdetét veszi a következő futásra való előkészület. Bámulatos az angol pályák fogadási piacza is, amely tudvalévőleg kizárólag bookmakerekre van bazirozva. A különböző helyeket százával lepik el a könyvesek, állványnak az utazó tás­kájukat használva s pokoli üvöltéssel kínálva többnyire igen akceptábilis oddsaikat. Táblák nem igen vaunak kifüggesztve, inkább csak az olcsó helyen, a hol egyes könyvesek vásári czé­géreket is függesztenek ki a magukkal hozott pózuára. Tarka sziuekben pompázik itt a book­maker neve, gyakran fantasztikus képekkel körítve, a melyek az állatseregletek plakátjaira emlékeztetnek. Tenni bármily összeget lehet, még az egy guineás első helyen is gyakran lehet látni pár shillinges pointeket tenni, egy font mindenesetre már tekintélyes összeg. A bookmakerek igen udvariasak, lehetőleg kuláu­sak s a kifizetésnél sohase mulasztják el meg­köszönni, hogy az ember őket tisztelte meg, a mi természetesen jó benyomást tesz. Tévedések ki vannak zárva, bookmakerek szökései is a legendák birodalmába tartoznak. A játékos egy számozott ticketet kap, a min nem áll se a ló neve, se az odds: ezt a clark a könyvbe vezeti be, a hova természetesen a tikét számát is be­jegyzi­Az olcsóbb helyek bookmakerei a «nagy tri­bünre» placeirozott bizalmi embereiktől titkos jelekkel értesülnek az előkelő fogadási piacz helyzetéről vagy egy-egy plunge-ről. A bizalmi férfiak a tribünön állnak s hol a fejőket fogják, vagy a kalapjukat veszik le, vagy kezeiket az ég felé terjesztik, a miből a pálya túlsó oldaláu álló könyves mindent megért s ahhoz szabja oddsait. A játékszenvedély általában élénk s különösen az olcsó helyen, egy angol munkás se engedi azonban meg, hogy fölötte gyámkod­janak s ő, ha kedve van, ne tehetné föl a maga sillingjét a faucy-jára. A paddockok igen tágasak s a legtöbbön cser­pályán vezetik a lovakat, a mi czélszerünek lát­szik, jóllehet a gyöp is kitűnő állapotban van, igy azonban a közönség nem állja el a sétáló lovak útját. Egyes helyeken a paddock magas korláttal van elzárva, ugy hogy a ló nem lát­hatja a versenypályát: ezt Bécsben is meg lehetne honosítani. A még nein futott lovakat vezető istállófiuk karján tábla vau, a melyv, mutatja, hogy az illető telivér mélyik .verseny­ben vesz részt s mi a programinszáma, továbbá mi a futás távja, ilyen formán: 4-th Race 3 One mile Mint emiitettem, a legtöbbló igen nervózus s azért gyakran lehet látni, hogy egyes telivé­reken teljesen zárt blinkers van, a mi azonban mint láttam, nem sokat segített. Az idegesség­nek egyik oka az, hogy a lovaknak sokat kell keresztül-kasul utazniok s nem egyszer meg­történik, hogy kisebb helyeken a waggonból mennek a versenypályára, A lovasok lehetőleg azon vannak, hogy ezt a nervózitást jó kézzel és bánásmóddal enyhítsék s durván megverni lovat Augliában alig lehet látni. A legtöbb jockey kézzel lovagol — igen magas szárvezetéssel —• az ostor nagy ritkáu lesz igénybe véve, inkább a sarkantyú, a melyet már a legapróbb appren- tice is fölesatolliat. Ezek nagyjában azok a reflexiók, a melyeket egy szűk keretben el lehet mondani s e tárgyra közelébb még módomban lesz visszatérni. VADÁSZ- ÉS VKRSENY-LAP. Budapesti versenyek. Hetedik nap. Napsugaras, szép idő kedvezett a keddi ver­senynapnak, a mely egyik legszebb napja lett a meetingnek. A főszám, a kétévesek nagy han­dicapja huszonhárom főből álló fieldet "állitott startjához, tehát oly nagyot, a milyen Budapes­ten még egy alkalommal sem indult. A mozgal­mas lefolyású versenyből a jó esélyű Va banque került ki győztesen a sok ideig bezárt Terem, továbbá Maczó és Préda előtt. A versenyek lefolyásáról a következőkben számolunk be. A futásokat nyeretlenek versenye vezette be, a melyben nyolcz telivér indult. Favoritok Lamar­tine, Commére és Tatár voltak. Tatár vezet előbb Banzáj, majd Dió és Lamartine előtt, mig a startnál megkésett Aschenbrödel messze a mezőny mögött galoppozik. A befutóban Lamartine üldö­zőbe veszi Tatárt, a mely azonban biztosan egy hosszal megvédi ellene elsőségét. Harmadik báromhosszal hátrább a távoszlop után felnyo­muló Commére lesz Dió előtt. A másodosztályú eladóversenyben Nicht doch start után azonnal az élen van, nyomában Seenymphe és Réve helyezkednek el, hátul Fara­gatlan halad. Nicht doch győzelme pillanatig sem kétséges és a Ganache kancza könnyen négy hosszal arat győzelmet Seenymphe fölött, a mely­hez öt hosszal Pretty Dick lesz harmadik. Negyedik Fanfaron. A kétévesek nagy liandicapjára huszonhárom youngstert nyergeltek fel, a melyek közül a ringben Ritoumellet, Gradót és Joriót fogadták leginkább. A nagy field igen jól jött el a gép alól is csak Ferencz vesztett pár hosszat. Az élen pillanatra Kondor szinei látszanak, csak­hamar azonban Veronese szökik a frontba, követve Gitár által, a melynek oldalán Kondor helyez­kedik el. A befutóba kanyarodónál a vezetők verve vaunak és Va banque kerül a frontba, a melyet Pallos, Jorio, Préda követnek. A tribü­nök előtt nagy rushsal jön Terem és Maczó, de Va banque mindkét telivér támadását visszaveri és küzdelem után fejbosszal marad győztes Terem előtt, a melytől Maczót fél hossz választja el a czélban. Préda negyedik, közvetlen Pallos előtt. Ferenczröl, mely elég jól volt versenyben, az egyenes közepén lovasa lebukott, a kinek azon­ban szerencsére nem történt semmi baja. A nyeretlen kétévesek eladó handicapjában állva maradt telivérek közül csak Juventa ma­radt boxjában. A ringben Barriera keresett kedveucz volt, a mely mellett csak Komolynak voltak hivei. Start után Tofana jár az élen Freia és Grandiflora előtt. A távoszlopnál Maimaison szökik a frontba és már nyerőnek is látszik, de a tribünök előtt speeddeljövó Komoly támadá­sának nem tud ellentállui, a melytől végül biz­tosan fél hosszal szenved vereséget. A szintén a tribiinökelőtt feluyomuló Barriera két hosszal harmadik Freia előtt. Az Októberi handicapban Titgmia és * Beau mérite egymás m.ellett- feküdték' a frontban, fnogöttük záTt csomót képezett a njezőöy: Hiíróm-' száz méterrel á czél előtt .Beau mérite- elkészült erejével, s igy Titania szabad Vézefést nyert, a melyet mindvégig megtartva könnyen, két hoBz­szal utasította második helyre a távoszlop után felnyomuló Ttot. Harmadik három hosszal hát rább az It óval egyidőben hozott Nénémasszony lett Appetitlich előtt. A zárszámot képező eladóversenybeu a leszálló köd miatt nem lehetett megkülönböztetni a teli­véreket. Mikor az egyenes közepe táján látha­tóvá lettek a dresszek szinei, Patatras volt az élen Estók előtt, ugyanekkor azonban Viribus unitis, Vészfék II. által üldöztetve, elhúzott a vezetők mellett. A finishben Viribus unitis maradt a helyzet ura, báromnegyed hosszal verve meg Vészfék II.-t, a melyet Estók négy­hosszal hátrább követett mint harmadik. Negye­dik Patatras lett. Á lesvári ménesben anyakanczák, csikók, lovak egész éven át tartásra és ápolásra elfogadtatnak. Tartás és ellátás kisbéri árszabály szerint. Bejelentéseket elfogad és bővebb értesítést Jaross Sándor ad, Puszta-Lesvár, posta- és távirda állomás : Téth, Győr mellett. 621 Apróságok. — okt. 2. A napot megnyitó nyeretlenek versenyében hat ugyancsak mereven a starthoz álló és éppen nem all right ló intézte el egymás közt a tutás sorsát : Tatár és Lamartine, a melyek közül a lokio-ueén biztos győzelmet aratott a nehezen lovagolható La- martine ellen. Commére, amely nem méltó anyjához, a jeles Komrimasszonyhoz, mérsékelt harmadik lett. * A másodosztályú eladóversenyben Nicht doch meg­erősítette múltkor hangoztatott nézetünket, hogy a kancza ujabb javuláson ment át s a kétéves, amely e formájával a skálában igen magasra került, köny­nyen győzött Seenymphe és Pretty Dick ellen. Bámu­latos, hogy Nicht doch a nyár óta mennyit javult]; a kancza régebbi és mai képessége közt stone-ok fek­szenek. * A kétévesek nagy handicapjában a reális esélyű Va banque győzött, azonban Terem, a mely későn talált utat, majdnem elütötte a kanczát az elsőség­től. A verseny mezőnye 23 főre rúgott, tehát meg­közelítette a Stadtbahn handicap ösmeretes 25-ös fieldjét, Budapesten pedig rekordot teremtett. A nagy mezőny igen iól jött el a starttól, ezért méltán illeti dicséret mr. Freyert, a ki nehéz hivatalának nemcsak nagy lelkiismeretességgel, de ügyességgel is felel meg. A nyerő formája aránylag nem magas s ezt a versenyt nálánál már több jobb ló nyerte meg. A favorit egyébként, noha mereven canterezett fel, Ritournelle volt, de a kancza mi szerephez sem tudott jutni. Nagy favorit bukott el a nyeretlen kétévesek eladó­handicapjában : Barriera, a mely mellett azonban a nyerő Komoly is fogadva lett. A versenyben egyéb­ként igen mérsékelt lovak álltak starthoz s a nyerőre nem is volt ajánlat. * Az Októberi handicap megfelelt az előzetes vára­kozásnak s benne litania aratott biztos győzelmet Ito ellen, amelynek 1100 méter'már kissé sok volt. Néhémasszony harmadik lett, mig Beau mérite csak 900 mt.-ig tudta pozícióját megőrizni, a ménnek mi állóképessége sincs. * A napot befejező eladóversenyt Viribus unitis, mint várni lehetett, megnyerte ugyan, de győzelme a jó esélyű Vészfék //.-vei szemben éppen nem volt könnyű. Bdtartó messze a nyerő mögött végezett, a k' mény talaj nem felel meg a ménnek. BACHRUCH A, cs. és kir. udvari és kamarai ékszerész == ezüstáru gyára , BUDAPEST, IV-, Királyi Pál utcza 13. sz. Készít: Lóverseny, agár, vadászat, polo, galamb­lövészeti és mindenféle sport tiszteletdíjákát. Egyedüli ilynemű gyár hazánkban. Gyári főraktár : Fő üzlet : IV., Királyi-Pál n. 13. IV., Váczl utcza 4 sz. TELEFON : 758. TELEFON : 10-66. Gyáram, a mely eddigelé csak nagybani eladásra volt beren­dezve, a gyári épületben nagy detail eladási helyisé­get létesített, a hol asztali készletek, evőeszközök, asztal­díszek és mindennemű saját készitményü ezüst áruk dns raktáron tartatnak. Szigorúan szabott gyári árak minden darabon feltüntetve vannak. Kizárólag honi gyártmányi! TTfTTTTTTTTTTTTT

Next

/
Oldalképek
Tartalom