Vadász- és Versenylap 50. évfolyam, 1906
1906-08-10 / 63. szám
468 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1906. augusztus 10. Kott'ngbrunni tanulságok. A kottingbrunni elmúlt meeting az események oly gazdag csoportjával szolgált, hogy bizonyára érdemes a rekapituláczió s azzal együtt az immár egységes anyagot képező versenyek utólagos elbírálása. Sporlszempontból a meeting magas színvonalon állo't s még a kisebb dotáczióju futásokban is nagy képességű lovakkal találkozunk, sőt általában el lehet mondani: Kottingbrunnban alacsony formával nem lehetett versenyt nyerni. Ez áll a handicapokra is a melyeknek feltételei nem korlátozzák eléggé a jóclassisu lovak előrenyomulását, s még a 2000 K-ás futásokban is javarészt jogot adnak a kiemelkedőbb képességű lovak érvényesülésére. Igaz ugyan, hogy a handicap czélja minden telivérnek egyenlő esélyt adni, viszont elvitathatlan tény, hogy a classis, hacsak nincs pönalizálva, mindig fölényben lesz az alacsonyabb formájú lovakkal szemben, ha a handicapper még oly igazságosan is köti össze a vonalakat. Az idei Przedswit handicaptól kezdve számos példán keresztül állapíthattuk meg ezt s ismételt példáink vannak rá Kotlingbrunnban is. Mindjárt a meetinget megnyitó handicapban Foglaló aratott 62$ kg. alatt igen könnyű győzelmet, ámbár Ernst ur szigorúan dolgozta föl a Tátrai handicap eredményét. A bécsi handicaps emfl Foglaló classisban körülbelül ugyanaz a ló volna, mint Chiquenaude, Fetur stb., de még ezzel a képességgel sem volt kisulyozva. Pendantja a kanczának Beau mérite, a melyet Ernst ur 16 kg.-mal állított Gavotte fölé, ennek daczára a mén játszi győzelmet arat az utóbbi és még 11 ló ellen, a melyek közül pedig Rendetlen, Jeannette, Muszáj, Vineta e meetingen is megfogható formát mutatnak. Ha e versenyt a nyers eredmény alapján dolgoznók ki, Beau mériteben egyikét legkiválóbb flyereinknek kellene látnunk, mégis a Kísérleti verseny e nézetre ráczáfolt. Avagy nézzük a Schloss Park Handicapot. Itt kizárólag a classis érvényesült s Chiquenaude, liiina, Távirat bizonynyal a legjobb képességű lovak vollak, a nyerő formáját azonban nem lehet túlságosan kiélezni, mert formájának a Triestingi és a Leobersdorlii'dij+atárt szab. Részben hasonló eredményre vall a Nagy kottingbrunni handicap is, a melyben Bátornak jó esélye lett volna, de classisa az öreg heréltnek nem lévén, a finishben nom volt képes helyét megállani. Az a tanulság tehát, hogy a classis-lovat, különösen rövid versenyekben mindig figyelembe kell venni, most is bebizonyosodott s el nem felejtendő utmutatásul szolgál a papíron számolónak. * A háromévesek jó gárdája több gátversenyben mutatkozott be Kottingbrunnban. E futások közt legértékesebb a Schönaui dij volt, a melyben két kiváló hurdler: latagyöngye és Blair voltak frontban. Sikforma szerint e két ló mindenesetre fölényben volt társaival szemben, de azért egyikök sem oly par excellence classis-sikversenyló, a melyeknek inváziójától e versenyt félteni kellene. Tatagi/öngye és l lair ugyan rövid időre visszatértek a sikpályára, de csak azért, mert pehelysúlyúkkal jó esélyük van a Szt. István dijban, később azonban visszakerülnek a zászlók közé, a hol még szép carrier áll előttük. Tutagyöngye B/airtől eltekintve messze kimagaslik a többi Kottingbrunnban szerepelt hároméves közül s kétségtelen, hogy a Vöslau melletti pályán fiatal hurdlereknek kiirt másik két gátversenyt is megnyerte volna, miután bennök mindössze 7 kg. pönalitása lett volna, a mely a lovas révén még 1$ kg.mal redukálható is. Épen ezért nem ártana a versenyeket revíziónak alá vetni, s a Schönaui dij nyerőjét e futásokból egyáltalán kizárni. Tatagyöngye mellett jó hurdlereknek bizonyullak a leirt sorrendben a következők : Blair, Probatum non est, Rodaun, Pistol, Taleteller, Goal ; a többi már mérsékeltebb classist jelent. * Mint várni lehetett, kétéveseink közül többen Kottingbrunnban emelkedő formát/mutatlak. A nyár a fejlődés időszaka a természetben, igy tehát a telivéreknél is, különösen pedig a youngstereknél, a melyek javarésze már egy stone-nal futott jobban, mint a tavaszi versenyeknél. Jó kanczának mutatkozott be mindjárt az első napon Frau Godl, ennek daczára nyerése a Kísérleti versenyben javarészt a talajnak tulajdonítandó. Alig hisszük, hogy fair körülmények közt a Pardon kancza Titinaval és speczialisan Beau méritevel, Titaniaval el tudott volna bánni s kulcsnak inkább a negyediknek helyezett Sedirandet vesszük, mig az utóbb emiitett lovak erősen forma alatt szerepeltek. E képességen alul való szereplés p. o. Titaniandl kerek két stone-ra rug s Beau méritenél se kevesebb. Régi tapasztalat,hogy flyerek mély talajon, sárban nem tudnak boldogulni s ez a természetes magyarázata, amiért e két ló a stayert mutató Pardon-kancza előtt meghajolni volt kénytelen. Másképen a versenyt feldolgozni nem szabad s ha a nyilvános handicapper kénytelen is lesz e verseny után Frau Godlt az évjárat élére, Muse, Elmore és Lowe Letter közé helyezni, magunk a kancza formáját tartózkodással itéliük meg. , * A kétévesek közt több jobb plater is akadt s mig a tavaszszal e versenyeket mérsékelt lovak is megnyerhették, most már oly képesség kellelt hozzájuk, a melylyel két hónap előtt még egy maiden-versenyt is biztosra lehetett venni. Monthalon, Nicht doch, Saloppe, reális formájú kétévesek, a melyek mindenesetre megérték az értük adott árat. A többi youngster közül Folderol, Meglehet, Majd egyszer s különösen Bogdanówka mutattak nagyobb javulást, a mely az utóbbi kanczánál stone-okra rug. Bogdanówlcat ma a handicapper körülbelül egyvonalra kell, hogy állítsa Gyufával, Comme qui (liraitt l, Styriannat stb., oly képesség, a melyet a kancza első szereplése után ÍBécs, május 27, nyeretlen kétévesek eladóversenyo) alig lehetett föltételezni. Igen jó kétéves Negativus is, valamint Matoswitha, Ikrény, Karline, Mari inka, főleg pedig Elmore, a mely a Nagy handicapban való futásával az évjárat élére, Muse mellé került. A H lenenthali díjról még nem alkothatunk magunknak tiszta képet, a mértéket csak Budapesten kapjuk meg s érdeklődéssel is várjuk. A nyerő minden esetre kiválóan jó youngster, a mely )egy kitün 1^ sportsmanünk igen helyes nézetét erősítette meg, hogy e versenyre kanczát kell praeparálni. Ez a kijelentés magyarázatát abban a tényben találja, hogy kétéves mének elsÖ startjuknál rendszerint zölden futnak, mig a kancza már debutjánál ki tudja futni formáját, a mellett pedig mindig könnyebben is praeparálható. Épen ezért csodálatos, hogy a nyerők közt csak Dundit találjuk mint kanczát, ez a sporadikus jelenség viszont abban leli kulcsát, hogy a Helenenthali dijra eddig jó kanczát alig rezerváltak, söt ily nemű lovak startja is ritkaságszámba ment p A jövőben ownereink bizonynyal nagyobb gondot fognak fordítani e tanulságra. * Az öregebb lovak közül Kottingbrunnban Faithé a pálma, jóllehet ez a kancza Nemesben és Kevélyben beteg lovakat vert meg s istállótársa Visegrád feltűnő jól tartotta magát. A kancza legveszélyesebb ellenfele Galantuomo lett volna, a mént azonban Mautner Viktor lovag a verseny előtt megvette, törölte s ezzel az előrefogadóknak nem a legkellemesebb meglepetést okozta. A sajnos szintén nem allrigbtté vált Santoy az 5000 K-ás Államdijban jelezte, hogy közel áll tavalyi legjobb formájához. Danubius is még a régi, Galantuomo viszont sokat javult, lannhäuser újra kifutotta jó formáját, mig rövid távon Bon marché mutatta azt a nagy képességet, a melyet már a Przedswit handicapban elárult. A mén ez idő szerint páratlanul magas színvonalon áll, de egyúttal a flyerek szomorú helyzetét mulatja, mikor 3000—4000 K-ás versenyekben kénytelen starthoz állani. Mellette Trocadéro, Clavigo, Royal Flush, Master Jick, Chiquenaude, Brau mérite, litina, Távirat vonták magukra a figyelmet. * Nagyjában ez a kottingbrunni meeting képe s megelégedéssel kell újra konstatálnunk, hogy a sport minden vonalon igen jó voll, s kellő alapot ád rá, hogy e versenytér terminusai jövö évre kibővítessenek, a mi körülbelül bizonyosnak is tekinthető. S YERSENYDIJAK ^ mindennemű sportra, állandóan y gazdag választókban találhatók SCHUCH L. UTÓDAI Illái® I. és 8IIJW1 diszmüáru'üzletében. BUDAPEST, Kigyó-ii. 4. PANNONIA-SZÁLLODA BUDAPEST, VIII., Kerepesi-ut 7. sz. Elsőrangú szálloda a fő- és székváros középpontján. A keleti és nyugati pályaudvarok közelében, a nemzeti- és népszínház között. Viliamvasuti közlekedés minden irányban. Az újkor igényei szerint minden kényelemmel berendezve. 130 szoba, fürdö-szobák, diszes olvasóterem, gyönyörű üvegfedelü téli kort, elegáns éttermek. Külön szobák(Chamhres séparées). Kávéház. Villamos személyfelvonó (Lift). Kizárólag yillamos világítás a ház összes helyiségeib n. Folyosó., lépcsőház, fogadó csarnok és a téli kert légfűtéssel vannak ellátva, hilünö konyha es pincze. Mérsékelt árak. Glück Frigyes tulajdonos. = E. Mercier & Co. Epernay. 'Carte nolre « blanche = = « d' or vi 5.— '/z 26 5 korona « 6.— «3 15 « « 7.— « 3 65 « A czég állandó pezsgő raktára körill 18,000.000, utolsó évi forgalma körül 5.00C 00O palaczk volt. Vezérképviselő: Löwenstein Mihály ntóda Horváth Nándor csász. és királyi udvari szállitó. ALAPÍTVA: 1864. Pö üzlet: Vámház-kínt 4. Fiók: Kisliid ut^za 7. Telefon 11—24 11—48. I «BUDAPESTI TATTERS ALL» ? I Külső Kerepesi-ut 5 - Telefon 51-95 f V Sürgönyczim TATTERSALL. Y t Rendezi Budapest székesfőváros : országos, jr V heti, luxus- és ménló-vásárait. A verseny idé- Jj J) nyek alatt évente 3 izben angol telivér éves (g É? csikók és idősebb telivér lovakra árverése- 'h a ket tart, úgyszintén rendszerint október hó « « elején az állami ménesintézetek számfeletti ~ A lóanyaga is itt kerül árverési uton eladásra. Y (• Bizományi értékesítésre vagy állandó tar- % K tísra lovak minden időben elfogadtatnak. K A telepen állandó állatorvos. ^ Bővebb felvilágosításokkal készséggel szol- (t 'l gál.a «TATTERSALL» titkári hivatala.