Vadász- és Versenylap 50. évfolyam, 1906
1906-05-18 / 34. szám
Z84 A tatai árverés. A jövő hét egyik sporteseménye kétségtelenül^ latai árverés lesz. A budapesti tavaszi mooting után rendezett kisbéri csikóárverésnek megvolt az a hibája, hogy némely évben kedvezőtlen ellési viszonyok folytán kevés számú vagy gyenge csikóanyag került eladásra és igy Kisbéren rendesen csak egy megállapodott, kis törzsközönség előtt f»lyt le az árverés. Ezt pótolni van hivatva a tatai árverés. Az árverésre eddig 48 éves csikó és több idősebb telivér van bejelentve, s számuk az árverés napjáig még szaporodni fog. Minket jelenleg főleg az éves csikók érdekelnek s igy csak ezekkel fogunk foglalkozni. Első helyen a házi ur, gróf Esterházy Ferencz kilencz csikóját nézzük. A remeteségi ménes évrőlévre fejlődik s mihamar elfogja foglalni azt a pozicziót, a mely a tatai tenyésztést régi hire alapján megilletné. Öt mén és négy kanczából áll a lot. Az üsmertobb pedigreek közlésével itt nem akarunk ismétlésekbe bocsájtkozni s inkább a kevésbbé ösmerteket, a szokatlanokat fogjuk közölni. Ebből a szempontból is, de meg szürke szine által is a remeteségiek közül a ritka szép exterrieuru Fair Head— Kas;/ mén válik ki. The Bake 1 Wild Dayrell 7 Englands Beauty 1 23 Oxford Mixture 23 Oxford 12 23 Oxford Mixture 23 Irish Belle 23 Fair Star 17 Parmesan 7 Sweetmeat 21 Fair Star 17 Parmesan 7 Gruyére 7 Fair Star 17 Lady of the Forest 17 Lord of the Isles 4 Fair Star 17 Lady of the Forest 17 Dulcibella 17 Eastern Emperor 23 Strathconan 11 Newminster 8 Eastern Emperor 23 Strathconan 11 Souvenir 11 Eastern Emperor 23 Annora 23 Rataplan 3 Eastern Emperor 23 Annora 23 Amanda 23 Hunt the Slipper 14 Barefoot 7 Lord Clifden 2 Stockings 7 Hunt the Slipper 14 Country Dance 14 Doncastcr 5 Hunt the Slipper 14 Country Dance 14 Highland Flying 14 Anyai ágpn a 14-es családból származik, a felejthetetlen Bucbaneer csaladjából, a melyhez még annyiban is hasonlít, hogy apai oldalról szinten Wild Dayrell véréből származik. A pedigreenek egy másik kiemelkedő része egy erős bentenyésztés a 7-es családra, a mely most, mikor a 7-es család Persimmon, Florizel 11., Diamond Jubilee, Flying Fox és más jeles mének által oly előkelő szerepre jutott, korántsem megvetendő tulajdonság. A többi remeteségiek közül a Galifard— Maud K. mén csaknem édestestvére 'l'indirindinek, a Gourmand—Com fesse Jose/ine mén pedig Ladonna/c, Ucalegonnak és a vasárnap nyertes Jundknak féltestvére. Felemlítést érdemel a Lustkandl—Haivkdale mén pedigreeje is az anyai oldalon található ritka bentenyésztés folytán. Hau'ledalenak az anyja Flint egy Honit on ménnek Honiton kanczával, tehát apai ágról féltestvéreknek egymással való párosításából származik; a Honiton állal a pedigreebe hozott l-es erekhez még Uncas hoz egy ujabb l-es eret, Hermit és The Palmer a pedigree közepében 5-ös ereket ad, mig az apa, Lustkandl, 2-es törzseréhez az anyai oldalon The Lizard hozza a megfelelő 2-es eret. A 'The Rush— Ammergau kancza pedigreeje jó steeplert igér, a The Rush által a pedigreebe hozott erős bentenyésztés a 23-as családra az anyai oldalon a szintén 23-as Xenophon révén «kancza-rovást» ad s az apai és anyai oldalon is feltalálható Buccaneer erek csak további szép vonásai a pedigreenek. A másik The Rush kanczának Autumn Leaf az anyja, a melynek ivadékai közül Augur és Péda igen hasznos lovak voltak és többet kerestek meg a zabjuknál. Az évesek közül exterrieurban nagy feltűnést fog kelteni a Falb— Timpani/ kancza, a melynél szebb éves kevés jelenik meg az árveréseken. Áttérve a kisbéri évesekre, örömmel látjuk, hogy soraikban ismét két teljesen angol származású csikó van, még pedig mind a kettő kancza és igy van remény arra, hogy két jó származású kancza fogja szaporítani méneskönyvünket. Igen szép a származása a Royal Hampton—Iceland áfoss-kanczának. Hampton 10 Lord Clifden 2 Lady Langden 10 Princess 11 Isinglass 3 Pannónia 11 Newminster 8 The~SÍave~2 King '1 om 3 Mrs. Lincoln 11 Isonomy 19 Austrasia 11 Kettledrum 3 Haricot 10 Harkaway 2 Pocahontas 16 North Lincoln 25 Bay hfi ddieton-k- 11 Sterling 12 tsolä Bella To" Weniöc k 1 Malpractice 3 Speculum 1 Sophia 29 Childeric 1 Miss Hetty 11 Ez a kancza bővelkedik örökitö vérű erekkel, hiäzen ugy apáról, mint anyáról a 11-es családból származik, mig Kettledrum— King Tom—hinglass erös 3-as bontenyésztést hoznak létre. Hogy tulsok ne légyen az örökitö vér, arról az apai oldalon található 2-es és az anyai oldalon található l-es versenyző erek gonVADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1906. máius ÍÉ I doskodnak. Ha egyszer ménesbe kerül ez a kancza, ugy remek jó partnert ad majd Mindighez, feltéve, hogy valami testalkati hiba nem fogja ezt a párosítást akadályozni. A másik angol származású kancza, a St. Frtisquin — Green Rose kancza, pedigreeje hasonlít némilig Flair, a néhány nap előtti One Thousand Guineas nyerőjének pedigreejéhez, a mennyiben annak is St. Frusquin az apja és egy >1-es csaladbeli kancza az anyja. A többiek a közül a History—Orsova mén szép bentenyésztést mutat a 19-es családra és Stockwell— Rataplanra s igy pedigreeje alapján nagy stayert sejtet. Az Ard Putrick— Miss Cronj.e mén, a mely iránt természetesen rendkivüli az érdeklődés, 5-üs benfenyésztést mutat, mig az Adieu—Hamprock mén apáról és anyáról is a 16-os családba tartozik. Az Adieu —La fortune mén apai és anyai oldalon St. Simon vérrel bir, de a theoria szerint jobb volna, ha kancza volna, mert a St. Simon vér elhelyezése valoságos «filly-nick». A Kilcock— Toll Gate mén olyan szép anyai származással bir, hogy kiegésziti a Kilcocknál annyira hiányzó örökitö ereket, mig a Royal Lancer — Saintly mént erös 3-as és 11 bentenyésztése ajánlják. A kisbéri évesek exterrieurben általában pom pás képet nyújtanak s nagy kíváncsisággal várjuk az általuk elérendő anyagi eredményt, a mely bizonyára igen kedvező lesz. Mr. H. Milne nem sok kanczával tenyészt, de jellemzi kis tótját, hogy nagyobhára importáltakból áll. A Fitz ÄwoM-tol származó ménnek anyja Lotis (ezelőtt Lady Quickset) Mr. R. Swanwick nevelése es Lord Stanley, majd a Hoole testvérek ménesében állt. Eddigi ivadékai Frit Mania, King Cup, Conglomerate. és Fernhurst közül az elöl emlitett a legjobb, a mely szintén Fitz Simon ivadék és Francziaországba leli exportálva. Lótis a hires Hawthorne család egyik tagja és minden egyéb dicséret helyett szóljon önmagáért ivadékának a pedigreeje. Vedetlo 19 St Simon 11 Brilliancy 1 Kilwarlin 9 Lotus 41 Galopin 3 Si. Angela 11 Jolin Llavis 1 Bright Light Arbitrator 27 Hasty Girl 9 Doiícáster 5 Flying Duchess 3 King Tom 3 Adeline 11 Voltigeur 2 Jamaica 1 Breadalbane 10 llreakwate- l Solon 21 True Heart 27 Lord Gough i2 Irritation 9 Stockwell 3 Marigold 5 Ne.wminster 8 Lahj Hawthorn 4 Lady Alice Hawth trn 4 Mr. Milne egy másik csikója egy igen szép mén, a Symington— Veracity Icanczdból származó szintén importált telivér, a melynek testvéréről Simeonról is sok jót lehet hallani. Ennek apja Symington jelenleg egyik legkeresettebb ménje Irlandnak és ivadékai tavaly 4466 és az idén már eddig is 1282 font sterlinget kerestek. Symington maga az Exeter Stakes és a Duke of York Stakes nyerője: mig ivadékai közül Mirida, Satira, Chicory, de főleg Succory a jelesebbek. A Veracittj-kancza közeli rokona gróf Esterházy Ferencz Timpanyjénsk, mert ez utóbbinak anyja Tuba a Veracity-lcanczának nagyanyja Az árverésre kerülő mén pedigreejében St. Simoné s a szintén 11-es családbeli Veracity szép «colt-ni'ck»-et adnak, mig a pedigree háttere csak ugy hemzseg a sok 3-as értől Rataplan, Kettledrum, Stockioell és Galopin révén. Mr. Milne harmadik csikója a Falb—Red Peppertöl származó tetszetős mén szintén nagyon szépen van nevelve. A predigree két szárnyán a ménnek 11-es törzsere és Matchbox, St. Simon és Plebeian vére 11-es bentenyésztést adnak, a mihez Rosicrucian és ennek édes testvére The Palmer 5-ös versenyző bentenyésztést hoznak. A némái ménes hat csikót, négy kanczát és két mént jelentett be az árverésre. A mének közül a Mindig—Baldy mén bir szebb pedigreevel, a melynek ereje egy Gaga— Dollar— The Lambkin által létre hozott l-es bentenyésztés, mig Galopin— Victorious— Flying Dutchman — Chattanooga a 3-as családra hoznak létre bentenyésztést. Ez a mén különben Angelicatól származik, St. Simon édes testvérétől és Orme anyjától s igy pedigreeje szárnyain Galopin bentenyésztést találunk. A kanczák közül a Galifard—Donna Diana kancza mint Dinorsous, D rizelle és Dogaiv.sse testvére jó ajánlólevéllel bir, mig Kegyúr és Sweepy leánya kancza róvás gyanánt egy 14es bentenyésztésre hivatkozhat. Gaga l Mutiny 2 Bocagc 18 Lambent 11 Galopin Vedette 19 3 Flying Duchess 3 Red Hot Isonomy 19 1 Ked Flag l Scottish Ch'cf Loud of the Isles 4 12 Miss Ann 12 Molina Victorious 3 2 Modena 2 Dollar The Flying Dutchman 3 1 Confidense 1 Printaniére Chattanooga 3 18 Summersido 18 The Lambkin Cam hallo 2 1 Mint. Sauce 1 l)ing|e (Herniate 11 11 Angelica 11 Gróf Esterházy Miklós Móricz csak három éves csikót jelentelt be, de ezek közül a Dunure—Orme. nium mén ritka szép pedigreevel bir. Apai ágon St. Simontól, anyai Oldalról Ormctól származván, a melynek anyja St. Simon ódes lestvére, erös 11-es hontenyésztéssel hir. A pedigreeben túlnyomó az örökitö elem, s ez talán némi kételyeket enged lábra kapni a mén versenyzőképessége tekintetéhen, de ezt a tulsok örökitö elemet ellensúlyozza a pedigree centrumában található l-es bentenyésztés Dunure törzs ere és Bend Or által. Galopin Vedette 19 St. Simon 3 Flying Duchess 3 ii SI. Angela King Tom 3 o 11 Adeline 11 p Springfield SI. Albans 2 i-i „ . Sunrise 1 12 Viridis 12 íe? „ . Sunrise 1 Sunray King of tile Forest :if ' OS 1 Sunshine 1 Ormonde Bend Or 1 1G Lily Agnes 16 £ rá 11 Angelica Galopin 3 C. fc 11 St. Angela 11 C Albert Victor Marsyas 12 £ Palisade 111 'flie Priucess of Wales ill O 14 Obelisk 14 Catncdral 8 Vho 14 Az Abonnenl— Veilchen mén és a Gourmand— 1 Vindfall kancza pedigreeje az emiitett mögött marad, de a Veilchen mén oly erös l-es bentenyésztéssel bir épen a pedigree közepében, hogy nincs kizárva, hogy versenyző képessége talán még fel is nmlja majd az Ormeninm fiának versenyképességét. Szépen nevelt éveseket jelentett he herczeg Schwarzenberg is, kinek egy Bona Vista— Jour et nuit ménje minden tekintetben igen sokat igér és bizonynyal nagy áron kel el. Brachfeld Lajos ur két kanczája anyának és leá nyának az ivadékát képviseli és pedigree szerint nekünk inkább a lány ivadéka, a Royal Lancer— Ron S. kancza tetszik. Róva! Hampton 11 .ighlfoot 1 Filou 1 Dirndl 2 Hampton 10 Princess 11 Muncastec 16 Footiight 1 Gunnersbury 14 Fidget t Itur,',-nicer 14 Dolly Dinkey 2 Lord C!ifdcn_2 Lad y Danielen JO King Tum 3 Mrs. Linc ö ip 11 Donraster 5 Windermere 16 Cromorne 2 Paraffin i Hermit 5 Hippia 14 Ostreger 11 Miss Eleanor 1 WihT Dayi'eir 7 L lt. Rover kancza 14 Asloifo C Andour 2 A Royal Lancer— Filou által létrehozott l-es bentenyésztéshez a rég kipróbált Hermit—Donraster vegyület révén 5-ös bentenyósztés jön, mig a 2-es törzsérhez Royal Lancer, Lord Clifden és Crcmo tu hltal hoz ujabb 2-es ereket. Helyszűke nem engedte, hogy az összes pedigreeket ösmertessük, Ízelítőnek elég is ennyi. Örvendünk, hogy a tatai árverést sikerült létesíteni s hisszük, hogy kiváló befolyása lesz a lelivérpiacz áralakulásaira. Dr. R—r. Edelstein Károly bookmaker BUDAPEST, VIII, Kerepesi ut 19. szám. (Szentkirályi-utcza sarkán.) Telefon 83—02. WIEN, I., Adlergasse No. 6. Elfogad fogadásokat az összes belföldi versenyekre fix- és = startoddsok mellett. . i WINTER ÉS GERO férfisz.abók, féliériieniíi-készitők. Angol és íranczia —= uri divat czikkek raktára BUDAPEST, IV.,Vátái-utcza 2. szám. BACHRUCH cs. és kir. kamarai és udvari ékszerész mellett 1 » fű — w ' *" " i t» ' fa * I )—f f.—wfy-1 1<— -