Vadász- és Versenylap 49. évfolyam, 1905

1905-12-16 / 125. szám

lbOö. deczeniLer 16. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Henckel Laura grófnő, a ki a kilenczvenes évek elején tevékeny résztvevője volt verseny­sportunknak és szinei pályáinkon számos diadalt is arattak, a mult hétfőn 71 éves korában Bécs­ben meghalt. Az elhunyt grófnőben Henckel Arthur és Lazy grófok anyjukat gyászolják. Roquebrune-ért, a melyet tudvalevőleg 45000 guineáért vett meg mons. Brugman belga te­nyésztő, pár nappal az árverés után angol rész­ről 6500 guineát ígértek uj tulajdonosának, a ki azonban visszautasította a látszólag fényes ajánlatot. Drága apamének vásárlása, mint a Deutscher Sport statistikailag kimutatja, pénzügyileg is jó aquisitio. A nevezett lap Bona Vistat hozza fel példának, a melyet annak idején tudvalevőleg 395.000 koronáért vett meg a magyar kormány. A kitűnő mén eddig 348,800 koronát keresett fedezési dijakban, igy 46,200 koronával keve­sebbet, mint a mennyiért megvásárolták. Tekintve azonban, hogy a mén még csak 17 éves az érte adott nagy összeg valószínűleg kamatostól meg­térül. József főherczeg, a ki, mint már emiitettük, nagyobb telivér ménest szándékozik alapítani, a napokban megvásárolta Rohonczy Gida úrtól Lapályt, Beládonnát, Hamamelist és Szerencse felt. Lapály és Szerencse fel Ezermestertől vemhes mig a másik két kancza Ezeregyéj által van fedezve. Diamond Jubilee eladásáról az angol Sports­mann hétfői számában a következőket irja: Senor Correas, a ki ménese számára egy való­ban elsőrangú fedező mént óhajtott megvásá­rolni, először Zinfandel, Rock Sand és John 0 Gaunt után érdeklődött. Midőn azonban az ajánlatokra határozott visszautasitó választ kapott, megkérdeztette, hogy Edvárd király hires testvértriójából ( Persimmon, Florizel II. — Diamond Jubilee) nem volna-e hajlandó egyet eladni. A kapott igenlő válasz után Senor Cor­reas 20,000 guineát ajánlott fel a trió egyik tag­jáért, ezen ajánlat visszautasítása után azonban azonnal 30,000 guineát igért. Erre Edward király megizentette Senor Correas-nak, hogy Persimmon nem eladó, hanem ha Florizel II. vagy Diamond Jubilee közül valamelyiket meg óhajtja venni, ugy az igért árért megkaphatja. Az argentinjai tenyésztő elfogadta az ajánlatot és a két testvér közül a fiatalabbat válasz­totta. Mr. Lincoln az Abonnent—Réve d' Amour egyéves sárga kanczának Beauréve, a Janis­sary ' — Queen's Bench sárga kanczának Ják, az Orelio—Wallneria sárga kanczának pedig Vág nevet adott. Báró Harkányi Andor és János most nevez­ték el egyéveseiket. A csikók a következők : Bosnyák p m Abonnent—Barbara Szép Ilonka s kDnncan—Sellő Viola p k Bona Vista—Virsinie. A newmarketi árverésen német számlára a következő vásárlások történtek: Flor Una (Tenyész egylet) 1300 guinea Ladyland (Tenyészegylet) 1000 guinea Sprinkle (Harzburgi ménes) 850 guinea Santkia (Tenyészegylet) 810 guinea Lady Floreta (Tenyészegylet) 630 guinea lannstickor (Tenyészegylet) 610 guinea Esquire (Graditzi ménes) 470 guinea Our favourite (Tenyészegylet) 380 guinea Wanishing Lady (Harzburgi ménes) 200 guinea Harpy (Harzburgi ménes) 180 guinea Water Sprout (Solloway H. ur) 135 guinea Hippolyte (Sulzberger W. ur) 120 guinea Lilly Ihorpe (Tittmann ur) 100 guinea Janita (Solloway H. ur) 70 guinea Eievaulx Abbey (Sollovay H. ur) 40 guinea Seradella (Sollovay H. ur) 25 guinea Kitty Kildare (Sollovay H. ur) 20 guinea Sárga mén El Diabló— Kitty Kildare (Sollovay H. ur) 20 guinea. A német tenyésztők és kivált a német Tenyész egylet, mint ezekből látható, az idén is tevékeny részt vett a newmarketi árverésen. A megvett lovak közül különösen Flor Fina és Ladyland megvásárlása nagy nyereség a német telivér­tenyésztésre. Saville-t és Pastille-t, a nizzai versenyek két német kandidátusát, hétfőn indítják útnak a Riviérára. A két kancza — mint a Deutscher Sport irja — kitűnő konditióban van és a német sportsmanek a legnagyobb reményekkel néznek szereplésük elé. Saville, a mely tudvalevőleg magyar tenyésztésű ló, csütörtökön az úgyneve­zett «Ideabahnon» 1600 méter távolságra sebes galoppot kapott' A kancza actiója a szemlélőkre 849 igen jó benyomást tett és lovasa a galopp után teljeseo frissen tartotta fel. Pastillet Lücke M. ur akarja lovagolni. Sceptre a kitűnő angol kancza, mely most mr. W. Bass tulajdona, CylleneAö] vemhes. Sceptret a jövő fedeztetésl idényben ismét Cyllene fogja fedezni. Az 1907 évi Badeni nagy dijra istállótulaj­donosaink csak két nevezést adtak le : Festetich Tasziló gróf a két derby herosát Patiencet, Szemere Miklós ur pedig Tóth G.-t kötelezte. Oglander megfosztatott nemétől. H. Aylin kedden ismét győzelmet aratott Angliában, A Németországban működő kitűnő jockey a nottinghami Broughton Maideu-Hurdle­Racet nyerte meg Kirkby nyergébén. Aunt May, mr. B. W. Parr kitűnő steeplere, kedden Nottinghamban megnyerte a 4800 méteres Midland Handicap-Steeple-Chaset Teudocian, Wee Busbie és hét más társa ellen. Aunt Mayt Eree­mantle lovagolta és startoddsa 3:1 volt. Rosack a Mautner istálló volt akadálylovasa, a Deutscher Sport értesülése szerint, visszamegy Németországba, a hol mint akadály trainer szán dékozik letelepedni. A németországi apamének élén az idén Sap­hir áll 343,964 márka össznyereménnyel, mig az utánna következő helyeket Hannibal és Saraband foglaják el 301,988, illetve 166,626 márkával. Százezer márkán felül nyertek még : Realist (125,441 m.) Joyful (110,357 m.) Archer (105,282 m.) és Ayrshire 102,840 m.) A magyar tenyésztésű, vagy Magyarországon felállított mének közül Bona Vista 84,500, Talpra Magyar 45,775, Tokió 30,510, Dunure 15730, Filou 15,295, Orelio 15,204, King Monmouth 12,030, Phil 8515, Kozma 7864, Galaor 6880, History 6840, Orwell 4545, Matchbox 4450, Vesuvian 4105, Mindig 3975, Mor­gan 1190 márka össznyereménnyel zárták le Németországban az idei seasont. Gróf Festetich Tassilo egyévesei a következő neveket kapták: Bajtárs p m Vesuvian v. Orelio—Bel Esperanza Előre p m Duncan— St. Kilda Galant p m Gaga—Hilda Bonne Chance p k Fenék— Bonne Aventure Ladybird p k Gaga —Lady Anglesey Rózsaszál s k Common— Royal Mazurka Halálos szerencsétlenség történt a mult szom­baton a newmarketi traiuingpályán. Egy Frogget nevü istállófiu a munkában a Blackwell istálló egy yearlingjét lovagolta, a mely megbokroso­dott és ledobta lovasát. Frogget oly szerencsét­lenül bukott le a lóról, hogy azonnal meghalt. Délignyitó, Godelureau, Bona, Rax és Rém töröltettek összes Austria-Magyarországban fen­álló kötelezettségükből. Gróf Andrássy Géza és báró Harkányi Andor egyéveseiket a következő nevekre keresztelték el: Kapisztrán stp m Botond— Cancan Sebes s m Botond— Speedy Westminster s m Botond—Lady Ormonde Bolivia stp k Botond-Lili Laptulajdonos és felelős szerkesztő : LÖVIK KÁROLY. TATTERSALL. Budapesten, Külső Kerepesi-nt 5., 7., 9. szám, szemben a köz ponti (keleti) pályaudvar leszállító oldalával. Telefon-szám 51—95 Letét- és cbeqneforgalmi számla a «Pesti hazai első takarékpénz tár» és a «Magyar Földhltellntézeta-nél. A székes-főváros által rendelkezésre bocsájtott vásárjoggal ren­dezi 40 holdnyi területen Budapesten országos, heti, lnxns- és ménlóvásárjait. Árverési vásárformával közvetiti a magánménesek nemes kanczaanyagát. A lóverseny-saisonok alatt egyéves angol telivér csikókra tart árveréseket. Rendszerint október hó legelején a m. kir. ménesintézetek eladásra kerülő lovai hasonlóképen árve­rési nton itt értékesíttetnek. A májns havi díjlovaglás és ugratás kor hátasok adatDak el. A vásártéri nagy vásárcsarnokba 1000 ló is elhelyezhető, ennél­fogva tehát soha az egész év folyamán a vásárok rendszeres meg­tarthatását semmiféle rossz időjárás nem hátráltatja. A belterületi tattersalli istállókba ismét 600 drb ló helyezhető el. Ezen istállók a vásártérrel szervi kapcsolatban lévén, a társaság a lovak eladá­sát bizományi közvetítésre bármikor elfogadja. El nem adó lovak Istállózás, tartás, esetleg gondoztatással is szintén mindenkor elfogadtatnak : s általában csak a legjobb minőségű takarmány­nemüeknek bőséges adagolása mellett a főváros hasonló intézmé­nye hez képest a legolcsóbb ártarifákkal képes a közönségnek szolígálni. Telepén laké állatorvos ntján áUandó egészségügyi fel­ügyelet. A légondozók magaviselete felett szigorn ellenőrzés. Lovak Jártatása télen a nagy fedett lovardában, nyáron a fél angol mértföldes ügető- s lovagló-pályákon történik. Bárminő el­lágositásokkal készséggel szolgál Gál Béla titkár. Ménesmester, okleveles gyógykovács, ki 12 évig működött Mező­hegyesen, ménesmesteri, vagy lovászmesteri állást keres. Zöldhegyi János ménesmesier, Kelebia Bácsmegye. 3..8 Fedezési hirdetés. A monostori ménesben az 1906. évi fedeztetési dényben fedezni fognak : Floriform. Angliából importált sárga telivér mén, apja Flori­zel II, anyja Maid of Athol, apja Tbc Miser, anyja Atbol Lass, Blair Athol-tól. A mén Angliában megnyerte a Middle Park Pla­te-t 2445 font értékben, a Harst Park Duches o Jork Stakes t 1000 font, a Liverpool Autum Cup-ot 1075 font értékben és sok más versenyt. Fedeztetési dija: 300 korona. Gascon^. Angliából imporlált sárga telivér mén, apja Kendal, anyja Gas (Cicero anyja), apja Ayrshire, anyja Illu­minata, Rozicrucian-tól. A mén Angliában több versenyt nyert 3000 font értékben, s többször jó társaságban helyezve volt. Fedeztetési dija: 300 korona. Mirko» Sárga telivér mén (Macdonald testvére), apja Chisle­hnrst, anyja Marie, Basnäs-töl. A mén pályáinkon sok versenyt nyert. Fedeztetési dija 100 korona. Kanczák gondozása és tartása kisbéri díjszabás szerint. Bejelentéseket elfogad a ménesintézöség Puszta­Monostoron (posta és vasút állomás). Ügető lovakat idomitásra elfogad Volkmann Károly trainer, aki mint nyilvános ügető idomár Budapesten telepedett le. Ajánlja magát az ügető-ló tulajdonos urak figyelmébe. Czime: Volkmann Károly trainer, Buda­pest, ügetöversenytér. ~ Telefon 80—10. Telefon 80 — 10. ' = Kis állatok = részére állatorvosi rendelés naponta d. u. 3—5-ig. ' ÖHLER BENŐ | állatorvosi rendelő-intézetében. Erzsébet körnt 2 , I. emelet. í Kiválóan előnyös vásárlás. 3 forint 80 kr. utánvéttel küldök: 1 kg. legfinomabb Cuba kávét 1 20 1 literes üveg valódi Jamaika rumot ... 90 1 nagy üveg '/,„ lt. valódi franczia cognacot 1'20 1 csomag 125 gr. teát, Császár keveréket 50 [összesen ... 3'80 1 doboz csemegét gratis mellékelek. C«u Iíj.. Iá.«» fűszer- és csemege kereskedése, (tax LajOS lailOS Budapest, VI. Révay utcza 14. Az áruk jóságáért felelek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom