Vadász- és Versenylap 49. évfolyam, 1905

1905-09-18 / 94. szám

650 TELIVÉREK ES VERSENYEK. Bécsi versenyek. Szombat. Őszies nap, gyönge látogatottsággal, a sport is csak átlagos színvonalon állott, nagyobb figyelmet csak Tóth Q. és Rieuse győzelme érde­meltek, ezenkivül még föl kell jegyezni, hogy Tatagyöngye nagy stylusban nyerte meg a mai- den versenyt. A napot megnyitó nyeretlenek gátversenyében Tepp a favorit, mellette Top/inkát fogadják. Lassa irmban Sunstar vezet Kitty előtt, hátul Tepp, Topánka és Montana. Az egyenesben az utóbbi, majd Topánka meg vannak verve, mig a frontban Kitty és Osalu fekszenek. E két ló elhúz a mezőnytől s szép finisht vívnak a czélig, ahol a biró elsőnek, erős küzdelem után fpj hosszal, Kittyt helyezi. Tepp a mely az utolsó ugrásnál nem talált helyet s azután ott meg is botlott hat hosszal harmadik. A nyeretlen kétévesek dijában Ftoimort fogadják leginkább. Banzáj vezet Floimor előtt, hátul a start­tól rosszul elkerült Tatagyöngye. A távoszlop előtt a hol floimor meg van verve, Tatayyöngye utoléri tár­sait, könnyen elmegy mellettük s végül igen köny­nyen hat hosszal győz Banzaj ellen, melyhez Espiegle nyakhosszal harmadiknak fut föl. A Kohlmarkti dijban Charmante vezet Bonair előtt. A távoszlopnál a favorizált Rieuse Likypiától követve frontba megy s némi fölszólitás után biztosan egy hosszal veri a Nagy bécsi handicap nyerőjét. Öt liosz­szal hátrább Charmante harmadik. A kétévesek versenyében a reás kedvencz Tóth C azonnal az élen van s győzelme pillanatra se kétes. A lávoszlop előtt ugyan Máskor IT. üldözőbe pró­bálja venni a Tokio-mént, de próbálkozása meddő és Tóth G. igen könnyen négy hosszal győz ellene, mig két hosszal hátrább Probation non est harmadik. A handicapban a ring nehezen talál kedvenezre s leginkább még Komm Carlinchent és Liliomflt fogad­ják. Nyári Betyár gyors iramban kalauzol Thibet és Tiszavessző előtt, hátul Heldin, Komm Carlinchen és a gyorsan megvert Drótostót. Az egyenesben a veze­tők meg vannak verve s helyet adnak Augurnak, melyet azonnal Mindjárt vesz üldözőbe. A távosz­lopnál még Heldin és Liliomfi is fölzárkóznak s a szép finishből erős harcz után fejhosszal Augur válik ki nyerőnek Mindjárt előtt, mig fej hosszal hát­rább Heldin harmadik a jól zárkózott mezőny élén. A reás favorit Royal Flush az eladóversenyben végig vezetve ötnegyed hosszal nyer az ide-oda ingadozó Medve Jankó ellen, mely egész uton üldözni próbálja. Úthosszal Sáfár harmadik. A napot befejező handicapban Éjfél vezet Nose­gay, Graziola és Timbal előtt. A távoszlop előtt Radi és Timur nyomulnak föl, mig Éjfél Nosegaynak ád helyet. Szép finish után Radi nyakhosszai győz Ti­mur ellen, mig fél hosszal hátrább Nosegay harma­dik a jól zárkózott mezőny élén. Vasárnap. A Jubiläumi dij napján az időjárás hűvös volt, a látogatottság ennek daczára élénkuek mond­ható. Az értékes dijat várakozáshoz képest Sor- rento nyerte meg a sokat javult Santoy ellen, mig Con amore még helyre sem jött. A napot megnyitó gátverseny-handicapban Olugri a favorit. Olugri vezet Curry előtt, hátul Blason és Forgószél • az utóbbinak fejszerszáma a rövid olda­lon lecsúszott s Hutter, miután a mént egy sövényen át zabla nélkül lovagolta, leugrott Forgószélről, anél­kül iiogy baja esett volna. A rövid oldalon Maduro, majd Achilleon vesszi át a vezetést, de az egyenes­ben Biberach és Banco speeddel vonulnak föl s egymás közt intézve el a dij sorsát Biberach köny­nyen ötnegyed hosszal győz Banco ellen, melyet négy hosszal hátrább Maduro követ Achilleon előtt. A Kétévesek el adóversenyében a kedvencz Tilly azonnal élre áll s a mindég mögötte fekvő Epa­tanteot igen könnyen két hosszal veri meg. Két hosz­szal hátrább Daczos harmadik. A Gaga versenyben Titania a favorit. Ratibor vezet Lucy előtt, csakhamar azonban Titania kerül az élre és bár Faith a távoszlopon belül erős támadást rntéz ellene, egy hosszal nyeri a versenyt. Ratibor két és fél hosszal hátrább harmadik, fejhosszal Lucy előtt. A Jubileum dijban Sorrento végig reás favorit maradt. Ma és Con amore felváltva vezetnek, mintegy két hosszal mögöttük Sorrento, hátul Santoy. Ez a kép nem változik az egyenesig, a hol Sorrento foko­zatosan előrenyomul s a távoszlopnál már határozott előnyre tesz szert. Itt Santoy vonul föl nagy speed­del, de a ménre már nem tud veszélyes lenni és Sorrentn háromnegyed hosszal győz a kancza ellen. Hat hosszal hátrább Ma harmadik közvetlen Con amore előtt. A handicapban Junák a kedvencz, pénz jön fonó­kára, Corfura, Othmarra is. Fonóka vezet Immortelle előtt, a mely a távoszlopnál átveszi a vezetést. Immor- telle azonban csak pillanatig ura a helyzetnek, ekkor Nászúram Dóratói és Othmartól követve frontba megy s a csoportból Nászttram egy hosszal marad győz­tes, mig Dóra mögött ötnegyed hosszal Othmar har­madik Hamis előtt. A steeple chaseben Ostromló vezet a második ug­rásig, a hol kitör. Ekkor Mystery Deli által követve veszi át a vezetést. Az ut második harmadában Ballintery meg van verve s ekkor a másik három ló felzárkózik s együtt halad a czél felé. Az utolsó ug­rásnál Delinek van előnye, melyet a herélt szívósan véd meg s a czélt fél hosszal éri el Ramathnri elölt» mig Mystery egy hosszal harmadik. A meetinget berekesztő Beaten-handicapban nincs határozott kedvencz. Erica vezet Kristály előtt, mely a távoszlop előtt pillanatra frontba megy, csakhamar azonban kénytelen meghajlani Nosegay előtt, mely elhúzva a mezőnytől három hosszal nyer a speddel előretörő Kuroki ellen. Kristály nyakhosszal harma­dik Gavotte előtt. Apróságok. — szeptember 16. Nyeretlenek gátversenye nyitotta meg a napot, melyben a Kahlenbergi díjra készülő Tepp is be­mutatkozott. Nagy szerepre a gyors mén e verseny­ben aligha van hivatva, mert ma mérsékelt lovak verték meg s ha a négyéves ugyan okt. 15-ig bizony­nyal jobb lesz, kiváló hurdlernek még sem Ígérke­zik s a sövényeknél, ugy tetszik, mindig fáradni fog # Tepp egyébként nem volt a legszerencsésebben lo­vagolva, a távoszlop előtt nem talált helyet s azután az utolsó ugrásnál, melyet ferdén vett, hibát is csinált. Topánka még korábban volt megverve, az ideges kancza várásra lovagolva, ugy tetszik, nem tudja formáját megmutatni. * A nyeretlen kétévesek dijában Tatagyöngye, a mely szertelen idegességével eddig minden chanceát már a startnál aláásta, ezúttal nyugodtabban viselkedett s jólehet újra hosszakat vesztett a starnál, igen köny­nyen verte meg társait, ugy hogy istállójának a ménhez fűzött reménye nem volt épen indokolatlan* Második a szép arányú Banzáj lett Espiégle, egy racinglike, de nem a legjobb lábu Grisette-ieadék előtt. * A papirosforma teljesen bevált a Kohlmarkti dij­ban : Rieuse, a melynek néhány fontja volt Likypiá­val szemben, biztosan verte a Tokio-kanczát, a mely­től 3 kgot kapott. Ezek szerint a két hároméves egy­forma kalibert képviselne s igy Likypiában igen jó képességű ló nyerte meg a Nagy bécsi handicapot, a mit különben Vergissmeinnichten át is meg lehe­tett Ítélni. * Tóth G. jóllehet utolsó futása óta úgyszólván semmi munkát se végezett, játszva gyözött a két­évesek versenyében Máskor II. és Probation non est­ellen, mig a formán kívüli Wittiza utolsó volt. * Szép finisht láttunk a handicapban, a hol a három első lovat csak fejhosszak választották el egymástól. Tarai szerint a finish hevében az Augurt lovagló Fries kétszer megütötte Mindjárt lovasát, Györgyei Miklós ur azonban az óvástól eltekintett. A nehezen kibontakozó Heldin harmadik lett közvetlen Liliomfi előtt, a mely már kiheverte sajátságos akczidensét. Liliomfi ugyanis a boxban oly erősen rúgta meg az ifjabb Spidert, hogy belesántult, mig Spider csak erősebb horzsolásokat szenvedett. * Royal Flush ma korrigálta minapi mérsékelt for­máját Ismerős mögött, az öreg herélt tehát tarkán váltakozó képességet mutat be. Ma könnyen gyözött Medve Jankó ellen, mely erősebb lovas alatt talán közelebb végzett volna hozzá. * A napot befejező kétévesek handicapjában Éjfél a távig vezetett, itt egyszerre kész lett s végre hosz­szakkal a mezőny mögött ért a czélhoz: küzdeni a kancza sehogysem akar. A többi ló szép finisht vivott a czélig, melyet nyakhosszal elsőnek Radi ért el Timur és az állandóan fogadott Nosegay ellen. Az utóbbit a bookmakerek 1} lel irták ki, de igy is valóságos tolongás volt a könyvesek körül s bol­dog volt, — persze nem sokáig — a ki a kanczát 2-vel kaphatta. — szept. 17. A gátversenyhez nincs sok kommentár, érdekes legfeljebb Forgószél balesete. A ménről lecsúszott a fejszerszám s Hutter, a ki már egy ugráson zabla nélkül ment keresztül, kénytelen volt a hároméves­ről leugrani. A nyerő Biberachot W. Bulford lova­golta, a ki professionatusaink közt jó nevet viv ki magának. * A kétévesek eladóversenyében a Tarai lovagolta Tilly könnyen győzött s ezúttal Epatante előtt ért czélhoz. Az árverésen, melynél Jékey százados erősen iczitált Tillyre, Zombory R. urnák az egész dijat rá kellett fizetni, hogy a mént megtarthassa. * A Gaga versenyben Titania újra beigazolta jó classisát s a szép külsejü kancza biztos győ­zelmet aratott a SZÍVÓS Faith ellen. A harmadik­nak beérkezett Ratibor jobb másod classist jelent s miután Titania súlyt czedált neki s mégis jóval előtte ért a czélhoz, ugy a Faió-kanc.zában évjárata egyik legjobb képviselőjét kell látnunk, a mit egyéb­ként Chiquenaude&vX szemben is beigazolt. Lucy már nincs abban a formában' mint Budapesten s az ö mai futását mértéknek elfogadni nem lehet. * A Jubileumi dij legjobb idős lovunk győzelmét jelentette : Sorrento várakozáshoz képest megnyerte a dijat, de helyzete nem volt épen könnyű, mert a távoszlop után Santoy oly vehemens támadást intézett a mén ellen, hogy Tarainak csaknem mindent ki kel­lett venni Sorrentoból, hogy győztes maradhasson. Ez természetesen mit sem von le a Martagon mén értékéből: Santoy formája az Öszi Kancza dijban kitűnő volt s végre is a ket lovat 4 kg. választotta el egymástól. Az utóbbi ma képessége tetőpontján áll s hogy a Szt. István diját elvesztette, valóban ritka malheur tulajdonosa számára. Ma ott volt a hol lennie kellett, Con amore valamivel formáján alul futott, a pálya, ugy lehet, kemény volt neki. íme a nyerő pedigreeje : * Bend' Or 1 Doneaster 5 Stockwell :$ Bend' Or 1 Doneaster 5 Marigold 5 Bend' Or 1 Rouge Rose 1 Thormanby 4 Ellen Home 1 Tiger Lily 16 Macaroni 14 Sweetmeat 21 Tiger Lily 16 Macaroni 14 Jocose 14 Tiger Lily 16 Polly Agnes 16 The Cure ti Tiger Lily 16 Polly Agnes 16 Miss Agnes 16 Springfield 13" St. Albano 2 Stockwell :t Rribery 2 Springfield 13" Viridis 13 Maryas 13 Maid of Palmyra 13 7. amma 1 Hermit 5 Newminster H Seclusion h 7. amma 1 La Favorite 1 Thormanby 4 7. amma 1 La Favorite 1 Miss Armstrong 1 A handicapre nincs megjegyzésünk. A steepleeha­seben Mystery már nyerőnek látszott, de a mint az egyenesben a széllel szembe került a roarernek el­állt a lélekzete s kénytelen volt Deli és Rama thur'i előtt meghajlani. * A meetinget befejező Beaten handicapban a már annyiszor fogadott Nosegay, Lewis vezénylete alatt végre ismét győzelemhez tudott jutni s könnyű dia­dalt aratott Kuroki és az állani aligha tudó Kristály ellen. Ezzel befejeződött a meeting, de a sportsma­nok még e héten már Budapesten találkoznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom