Vadász- és Versenylap 49. évfolyam, 1905

1905-08-18 / 79. szám

1905. augusztus 18. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 555 nem igen várjuk a starthoz, mert nem hisszük, hogy már akklimatizálódott volna. Az adott sulyok a Trauttmansdorff istálló (Va bene, Sabina) esélye mel­lett szólanak, s az istálló kiküldöttjét jelöljük is első helyen Hétem van előtt. Az 1000 méteres Welter kandicapban a bánatjelen­tések után még 16 ló maradt állva. Az adott súly­viszonyok mellett, a mi nézetünk szerint, Dunna Sold az első chance, melynek kottingbrunni győzel­mét mi többre becsüljük, mint a handicapper. A Nyilt handicap alapján jól állana súlyban Kaczér­láng is, de a kancza a nyári meetingen már futott és nem mutatta be magát előnyösen. Igy inkább Agnes Forrás és Corfu felé hajlunk. A nyeretlenek dija mértföldes távolságú. A fu­tásra 10 mérsékelt platert köteleztek. A már vala­melyes formát mutatott Miczt, továbbá Vikus form at á Glance, Norma és Taps azok, melyek leg­hamarabb letehetik maidenségüket. Programm. Ötödik nap. Szombat, augusztus 19. 3 00 I. Víztorony dij. 3000 K. a győztesnek, 800 K. a 2-iknak, 300 K. a 3-iknak. 3é és id. lovak számára. Táv. 2400™/. (8 aláirás.) 1. Br. Ború F. 3é s m Bonjour 2. Dreher A. ur 3é etp m Hagestolz 3. Geist G. ur 4é p k Szemes. 4. Györgyei M. ur 3é stp k Érdekes 5. Jaross S. ur 3é s k Galanterie 6. Br. Königswarter H. 3é p k Télizöld 7. Gr. Pejacsevich A. 3é p k Bitva 8. Sze nére M. ur 3é p m Makerlo Tip: (Bitva) Bonjour—Makerlo 3-30 II. Eladóverseny. 2000 K a győztesnek, 300 K a 2-iknak, 200 K. a 3-iknak. 3é és id. lovak számára, Táv. 1500™/. (13 aláirás.) 1. Mr. Albert Wood 4é stp in Amarra 2. Dreher A. ur 3é p k Ébenzweier 3. Egyedi A. ur 3é p her Nászuram 4. Gr. Festetics T. 4é p m Dolomit 5. Mr. Field 3é p k Gondolat 6. Gr. Henckel A. 3é s her Mozart 7. Capt. Jo 5é p k Thibet 8. Comp. K. B. F. 3é p k Maintenon 9. Petanovits J. ur 5é s her Alfonso 10. Rohonczy G. ur 3é s m St. Gellért U. Schosberger L. ur 5é p her Barbarossa 11. 54»/ s 12. Mr. Silton 3é s k Norma 56 '/, 13. Szemere M. ur 4é p m Scoronconcolo 66 Tip: Barbarossa II—Dolomit 415 III. Csömöri-dij. 3000 K. a győztesnek, 800 K. a 2-diknak, 300 K. a 3-dikuak. 3é és cont. id. lovak számára. Táv. 1400'"/. (18 aláirás.) 1. Blaskovich Elemér ur 3é s k Gamine II. 2. Dreher A. ur 3ó p m Ratibor 3. Egyedi L. ur 3é p k Miczi 4. Gr. Festetics T. 3é p m Benvenuto 5 . 3é s k Heldin 63 58 65V, 59 V, 54 Vs 59 »/ 2 59'/* 63 56 50 60 56 50 50 54 V 2 50 54'/, 51'/* 6. Gr. Forgách I. 3é p m Tárogató 7. Geist G. ur 3é p m Buborék 8 . 3é p m Calabrias 9. Györgyei M. ur 4é s ni Mindjárt 10. Br. Herzog M. 3é s k Lucy U. 3é p k Müdi 12.Gr. Károlyi I. 3é sz k Motyó 13. Mr. Othello 3ó s her Loredan 14. Péchy A. ur 3é p k Donna Sol 15. Gr. Pejacsevich A. 3ó stp k Bitva 16. Br. Springer G. 36 p k Eletta 17. Zombory R. ur 3é p k Foglaló 18 . 3ó s k Irigy Tip: Benvenuto—Ratibor 4 40 IV. Kettős Ivadékverseny. 20000 K a győztes­nek, 3000 K a 2-iknak, 1C00 K a 3-iknak és 2000 K a győztes ló tenyésztőjének. 2ó cont. mének és kanczák számára. Táv. 1100™/. (Elzáratott 1904 deozember 15-én 201 aláírással). 1. Gr. Batthyány E. p m Rátartó 56 2. Blaskovich Elemér ur p m Go 56 3. s m Off 56 4. Blaskovich Ernő ur s m Furcsa legény 56 5. Egyedi A ur p m Martalóc 56 6. p k Nénémasszony 54 »/j 7. Egyedi L. ur s m Bori Gré 56 8. s m Faragó 56 9. Capt. G. s m Mac G. 56 10. Geist G. ur p m Menelaus 56 11. Capt. George p m Rauchenwarth 56 12. Jankovich-Bésán Gy. ur p m Azonnal 56 13. Comp. K. B. F. p m Kristály 56 14. Lossonczy Gy. ur p m Kara Mustafa 56 15. Schosberger L. ur stp m Hadak utja 56 16. s m latagyöngye 56 17. Br. Springer G. p m Elzevir 56 18. p k Floramour 54»/ a 19. Szemere M. ur p m Oku 56 20. Br. Üehtritz Zs. s m Beau mérite 56 21. s m Sixtus 56 22. Gr. Wenckheim D. p m Zápolya 56 49'/ a 53 49 V, 53 51V» 53 51 63 57'/. 59 51»/. 49 »/ a 51 Vs 51'/, 51'/, 49", 51V» 51'/, 23, Ortegái, 24. Botba, 25. Rodaun. 26 Rebellin, 27. Lady Margery, 28. Taxameter, 29. Micaela. 30. Ar­mada, 31. Morpeth. Tip: Mac 6.—Azonnal—Faragó 5 15 V. Nyeretlen kétévesek eladóversenye. 2000 K a győztesnek, 300 K. a 2-iknak, 200 K. a 3-iknak. Táv. 900™/. G2 aláirás.) 1. Györgyei M. ur p k Tutbury Ugly—Semely 58'/, 2. Comp. K. B. F. s her Hétéin van 52»/, 3. Gr. Meran J. s k Fescher Besen 58»/, 4. Gr. Pojacsavicb A. p k Krati 46'/, 5. Rohonczy G. ur s m Beodra 48 6. Schosberger L ur p k Futóka 46»/, 7. Mr. Silton p k Contre Coeur 54»/, 8. Gr. Trauttmansdorff L. p k Sabina 46'/, 9 . p k Va bene 46'/, 10. Br. Üehtritz Zs. p k Passarelle 58»/, 11. Zombory R. ur p k Igazán 46»/, Tip: Trauttmansdorff ist.—Hétem van 5 50 VI. Weiter-Handicap. 3000 K a győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. 3é és id. lovak számára. Táv. 1000™/. (26 aláirás.) 1. Br. Herzog M. 4é s k Columbia 66 2. Ifj. Dávid E. ur 3ó s m Mephisto 58»/, 3. Gr. Sigray A. 3é s k Likypia 58'/, 4. Dreher A. ur 3é f k Agnes Forrás 56 5. Geist G. ur 3é p k Rézi 55'/, 6. Br. Harkányi J. óé p k Corfu 55 7. Capt. Jo 3é p m Meteor 53 8. Br. Herzog M. 3é p k Juno 53 9. Péchy A. ur 3é p k Donna Sol 52'/, 10. Geist G. ur 3é p m Buborék 50'/, 11. Szemere M. ur 3é s k Immortelle 49 12. Rohonczy G. ur 3ó f k Kaczérlány 47'/, 13. Comp. K. B. F 3é p her Oeskay brigadérosíft 14. Blaskovich Ernő ur 3é p k Éljen 45 15. Györgyei M. ur 3é p k Form at a Glance 42 16. Schosberger L. ur 3é s k Coma Berenice 40 Tip: Donna Sol—Agnes Forrás 6 20 VII. Nyeretlenek dija. 3000 K a győztesnek, 800 K. a 2-iknak, 300 K. a 3-iknak. 3é és id. lovak szá­mára. Táv. 1600™/. (11 aláirás.) 1. Mr. Albert Wood 4é p k Semmi 59 2. Blaskovich El. ur 3é s k Gamine il. 53 3. Gr. Degenfeld I. 3ó p m Danubius 54»/, 4. Egyedi L. ur 3é p k Miczi 53 5. Geist G. ur 3ó p m Buborék 54»/, 6. •—- 3é p m Tapi 54'/, 7. Györgyei M. ur 3é p k Form at a Glance 53 8. Br. Herzog M. 3é p her Vikus 53 9. Gr. Károlyi I. 3é stp k Nora 53 10. Br. Springer G. 3é p k Eletta 53 Tip: Vikus—Form at a Glance VEGYES. A J. Reeves istállóból két ló vesz részt a Kettős Ivadék versenyben: Azonnal és Kara Mustafa. Az előbbit, miután se Milnetől, se Hyamstól ló nem indul Tarai üli, Kara Musta­fát pedig Janek. H. Reeves Sternért sürgönyzött, hogy Con amorét a Szt. István dijban lovagolja, de a jeles francziaországi jockeyt, mint az illető ma Ree­vesnek megsürgönyözte, istállója nem engedi el s igv Con amore lovasa a jelzett versenyben Krouzil lesz. Népszó részt vesz a Szt. István dijban és lovasa valószínűleg egy kilogramm tulsulylyal Southey lesz. A Kettős Ivadék verseny mezőnye valószínű­leg ez lesz: Go v. Off Mac G. Menelaus Azonnal Faragó Kara Mustafa Martinkovics Huxtable Bocskai Tarai Lewis Janek Con amore holnap reggel érkezik meg Buda­pestre s mint már jeleztük, biztosan részt vesz a Szt. István dijban. Michelangelot nem érte akczidens, csak trai­nere helyesebbnek vélte, hogy a mén idén kimél­tessék. Gróf Arco-Zinneberg csak Michelangelo idei kötelezettségeiben akart bánatot jelenteni, tévedésből azonban a háromévest összes engage­mentjeiből törölte. Pőhl, a ki annak idején mint gr. Hunyadi I. trainerje szép sikereket ért el, most a kis­martoni vadászistálló vezetését vette át. Bonair lovaglására a Szt. István dijban F. Rothfusst kötelezték. Raxot csütörtöki győzelme után 1500 koroná­ért Zombory Richárd ur vásárolta meg. Janek csütörtökön négy győzelmet aratott. Bordatörőnek a kétéves nyeretlenek dijában Millionärrel szemben kivívott győzelme ellen óvást emeltek keresztezés czimén, de a stewar­dok nem adtak helyt az óvásnak. Bocskayt a tegnapi Nursery liaudicapbau a próbagaloppnál Dalila ledobta, de a jeles bel­földinek komolyabb baja nem történt. Szónok Németországba került, Az olasz derby a jövő évben Rómában ápri­lis 19-én keriil lefutásra. A baden-badeni nagy dijban, mely augusz­tus 24-én kerül dűlőre, a következő mezőny várható a starthoz: Gouvernant 65 (G. Stern), Macdonald II. 63} (J. Reiff), Rataplan 65 (O'Connor), Clyde 56 (Cormack) és Festino 52 (Van Dusen). Derby Cup, az Egerlaudei dij nyerője, és Fels Weinberg; H. ur Hannibal ménje lesznek a németek képviselői a baden-badeni Zukunt'ts-Rennenben. Adam mons. E. Blanc kiváló háromévese, a mely bír szerint jobb mint Jardy és Val d :or vasárnap Deauvilleben fog ez évben először pályára lépni. Amerikában a The Brighton Beach Racing Association által New-Yorkban rendezett 22 napos nyári meeting julius 29-én ért véget. E meetingen lépett pályára az idén először Ame­rika utóbbi éveinek egyik legjobb versenylova, az immár hatéves Hermi-s, mely két verseny­ben indult, s mindkettőt meg is nyerte. A nagy meeting egyik főszáma a 7500 dollárral dijazott 1800 méteres Brighton Oaks volt, melyet mr. Sidney Paget Tradition/a nyert meg. A nyári futtatások legsikeresebb lova ismét Sysonby volt, mely a 7500 dollár értékű Iroquois Stakest és a The Brighton derbyt nyerte meg. Az utóbbi verseny díjazása 15.000 dollár. Sysonby a derbyt cauterben nyerte meg, s tulaj­donosa mr. J. R. Keene, a kinek tavaly 1.000,000 koronát ajánlottak fel a Mellon iva­dékért, Nicol jockeynak ezer dollár jutalmat adott e lovaglásáért. Az idén még veretlen mén most a Saratogaban eldöntésre kerülő Great Republiquere készül, melynek 50.000 dol­lár az első dija. Sysonby különben az idén eddig legtöbbet nyert lova az Egyesült Államok­nak, s 60.000 dollár nyereménye van. Utána Beldame és Artful következnek. Legtöbbet nyert apalova Amerikának ez ideig Sir Dixon, utána Meddler és Melton következnek. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: L0YIK KÁROLY. * •m TELEFON 84—97. ; bookmaker = BUDAPEST = ; IV., Kossuth Lajos utcza 8. Elfogad fix- és start odds fogadá­sokat a budapesti versenyekre naponkint délntán 3 óráig. Vidéki megbízásokat pontosan és kész­séggel teijesit. TELEFON 84—97.

Next

/
Oldalképek
Tartalom