Vadász- és Versenylap 49. évfolyam, 1905

1905-01-01 / 1. szám

36 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. oly nagyszerű styhisban nyert, hogy az egész nézőközönség tombolt örömében. Kincsem ekkor általános bámulat tárgya volt, kéz alatt 10000 font sterlinget ajánlottak érte, Blaskovich ur azonban nem adta el lovát. Aztán Falmouth lord egy 10000 font értékű matchet ajánlott tel Blaskovics urnák, melyet a kancza Silvioval lett volna megfutandó, a mi csak a miatt maradt el, mert a versenyhelyre nézve nem tudtak megegyezni. Kincsem nem sokáig nyugodhatott babérjain. Nevezve volt a deauvillei Nagy dijra s e köte­lezettségének is meg kellett felelnie. Augusztus 18-án már Deauvillebeu indulva, ép oly könnyen nyerte versenyét, mint Goodwoodban, Fontai­nebleau, Gift és öt más ellenfele ellen. Szep­tember 3-án már Baden-Baden gyepén a Nagy­díjért kellett a kanczának indulnia. Oly rövid idő állt idomárjának rendelkezésére, hogy ren­des reggeli gaiopjait sem végeztethette vele kellően. Kincsemet itt már tiz fonttal rosszabb­nak tartották, mint a minő volt Good woodban, mert a vasúti utazások megviselték. Prince Giles T., gr. Henckel mène ellenben kitűnő conditió­ban jelent meg, hogy a kanczával sorompóba lépjen. A mély talaj is előnyösuek látszott az erőteljes ménre nézve, s igy történt, hogy a küzdelem holtversenyben végződött a két ló közt. A dij megosztásáról Blaskovich ur hallani sem akart, a kancza dicsőségén semmi homályt nem akart látni s igy döntő versenyre került a sor. Itt mutatta meg Kincsem az ó bámulatos szívósságát. A 3200 méteres versenyt még aznap újra megfutva, ellenfelét ezúttal öt hoszszal könnyen verte meg. A kancza jó hírneve meg volt mentve : Kincsem győzhetetlen maradt. Mindamaz óriási erőfeszítések mellett, melyek­nek Kincsem öt hét alatt ki volt téve, szeptem­ber végén ismét annyira magához tért, hogy mint négyéves, még három versenyt nyert meg s ez évi jövedelme 30,872) forint, 21,600 márka, 19,400 frank volt. Ötéves korában Kincsem csakis a belföldi és német pályákon futott. Belföldön először is hat versenyt nyert meg, s aztán Berlin, Majnai Frankfurt és Baden-Baden gyepeit látogatta meg. Itt Künstlerinnel, a legjobb német három évessel kellett találkoznia, mely kevéssel az előtt az észak-német derbyt nyerte meg. Künst­lerin lovasa Madden volt, ki Kincsemet előbb 42-szer vezényelte győzelemre, s e jockey esküt tett rá, hogy kanczája a győzhetetlen Kincsemet meg fogja verni. Mikor Kincsem lovasát már lemázsálták, egy istállófiu Hespet arról értesité, hogy Wainwrightot megvesztegették, s Hesp az utolsó pillanatban keresett más jockeyt s Busbyt ültette a nyeregbe. Busby soha sem lovagolta Kincsem-et s igy kizárólag csak a nyert utasí­tás szerint vezényelhette a győzhetetlen kan­czát. Mindamellett is háromnegyed hoszszal a Waternymph-w&Aéké lett a győzelem. Wain­wright ártatlansága aztán kiderült. Az egész gyanúra az szolgáltatott okot, hogy egy idegen istállófiuval néhány szót váltott, Miután Kincsemekkép Németország legnagyobb diját harmadszor vitte haza, itthon még három versenyt nyert, s ekkor visszavonult páratlan dicsőségével a turfról, melyre többé nem lépett ki. Az 1880-diki néhány versenyre kötelezve volt ugyan, midőn hirtelen az a hir terjedt el, hogy Kincsem oly sérülést kapott, mely kép­telenné tette a további versenyzésekre. Hogy történt ez akczidens, soha sem lehetett kipuha­tolni. Némelyek szerint egy kétéves rúgta volna meg, mások meg ugy vélekedtek, hogy a kancza lefekvés közben intágulást kapott. Beszéltek még letörésről is. Bármint történt, Blaskovich ur kénytelen volt a kauezát a versenytérről visszavonni s a ménesben használni ki. A kancza Kisbérre került, hol Verneuil fedezte, de abban az évben meddő maradt. 1881-ben Kincsem-et Buccaneer fedezte, mely után a következő év január 1-én kancza csikót hozott világra a budai vaspályaháznál, éppen mikor Kisbérre volt indulandó. A csikót Buda­Gyöngyének nevezték el, mely 1884-be lépett a versenypályára. Három szép győzelmet aratott, ugyanannyiszor lett második, kétszer pedig nem kapott helyet. 1885-ben az osztrák derbyben harmadik helyen érkezett be l uzgó és Italy mögött, mig végre az észak-német derbyben anyjához méltó fényes győzelmet vivott ki. Második ivadéka Kincsemnek, Budagyöngye édes testvére Olyan-nincs 1883-ban jau. 4-én látott napvilágot. Eleinte nem mutatott e kancza kielégítő képességet, mig végre 1885 őszén a budapesti Csikóversenyben szép diadalt aratott a későbbi derby-győztes Fenék ellen. 1886-ban a saison elején ismét nem mutatott a kancza kiváló képességet, s csak őszszel Sopronban és Budapesten futott jó formában s érdemesité magát a legjobb classzisba. Ekkor fölénynyel nyerte meg a St. Legert Si, Paizán és Bucsány ellen. 1883-ban Kincsem orr-sipolyt kapott s e miatt nem is fedeztetett, az egész nyáron lenn volt a fogarasi havasi legelőn, a hol egészséges lett. 1884-ben újra Buccaneerhez vezettetett, melytől 1885 márczius 14-én első méucsikaja Talpra Magyar elletett. 1885 és 1886-ban Kincsemet Don­casterhez vezették, melytől Kincsör és Kincs elletett. Ezzel bevégezte a csodakancza életét, de vére fennmaradt utódaiban s neve mind­addig, mig versenysport lesz a világon. Itt közöljük Kincsem győzelmeinek jegyzékét : 1876. Berlin (jun. 21.) I. Critérium 2é német és osztr.­magyar lovaknak. 1U0J méter. (46 nevezés.) 1. Kincsem 53) kiló 2. Boreas 53 « 3. Alpenstock 55 « Négy ló futott. Kincsem eröseu tartva 4 hoszszal nyert. Érték : 1387) frt. Haanovera (jul. 2.) Összehasonlítási dij. 2 és 3é német és osztrák-magyar lovaknak. 1000 méter. (15 nevezés.) ]. Kincstm (l) kilo külön) 53) kilo 2. Hamburg 53) « 3. Double Zero 3é 67) « Négy ló futott. Tetszés szerint nyert canterben. Értek: 12i 0 frt. Hamburg (jul. 9.) Critérium. 2é német és osztr.­magyar lovaknak. 950 nn ter. (14 nevezés,) 1. Kincsem (3 kilo kül.) 56) kilo 2. Adelaide (1) kilo kül.) bő « 3. Hamburg 55 « Három ló futott. Másfél hoszszal könnyen nyerve. Érték : 1510 frt. Doberan (jul. 29.) Emlék-verseny. Minden ország­beli 2éves mének és kanczák számára. 917 méter. (21 nevezés.) 1. Kincsem (5 kilo kül.) 58) kilo 2. Blücher 55 « 3. Miss Harriet 53; « Érték : 1375 frt. Háiom ló futott. Másfél hoszszal könnyen nyerve. Érték : 1375 frt. Majna Frankfurt (aug 20.) Louisa-verseny 2é német és oszt.-magyar mének és kanczáknak. 1000 méter. (12 nevezés.) 1. Kincsem (4) kilo kül.) 58 kilo 2. Regimen'stochter 56) « Két ló futott. Tetszés szerint 10 hosszal nyerve. Érték ; 1685 frt. Baden-Baden (augusztus 31.) Zukunftspreis 3(00 márka. Minden orsz. 2é mének és kanczáknak. 100 » méter (21 nevezés.) 1. Kincsem 56) kilo 2. Critérium 58 « 3. Miss fía-riet 56) « Negy ló futott. Erősen tartva, 2 hoszszal nyert. Érték : 2750 frt. Sopron (október 2.) Polgárok dija. 600 drb. cs. arany 2é osztr.-magyar és német lovaknak. 1200 méter. (33 nevezés.) 1. Kincsem 52) kilo 2. Br. Springer G. p к Little Ludar 52) « 3. Capt. Blue sga m Der Langraf 54 « 4. Br. Bethman p к Immergrün 52) « 5. Gr. Henckel H. sga m Camille 51 « , Kincsem több hosszal canterben nyeit. Érték: 4300 frt. Pest (október 15.) Kétévesek versenye. 400 darab arany. Minden 2é lónak. 948 méter. (20 nevezés.) 1. Kincsem (4 kilo külön) 56) kilo 2. Csalogány (4 kilo külön) 26) « 3. Little Ludar 52) « Tiz ló futott. Egy hoszszal biztosan nyerve. — Érték : 2250 frt. Bécs (október 22.) Kladrubi dij. Minden ország­beli 2é lovaknak. 1600 méter. (12 nevezés.) 1. Kincsem (2) kilo külön) 55 kilo 2. Der Langraf 51 « 3. Hamburg 54 « Négy ló futott. Tetszés szerint 5 hoszszal nyerve. Érték : 3300 frt. Prága (október 29.) Cladrubi Critérium. 2é osztr.­magyar és német mének és kanczák. 1400 méter. (12 nevezés.) 1. Kincsem (3 kilo külön) 56 kilo 2. Critérium 54 « 3. Hilda 53 « Négy ló futott. Másfél hoszszal canterben nyerve. Érték : 3200 frt, 1877-ben. Pozsony (ápril. 27.) Trial Stakes. 3é osztr.-magyar és német lovaknak. 1800 méter. (51 nevezés.) 1. Kincsem 52) kilo 2. Blücher 54 « 3. Grand Duchess-mén 54 « Nyolcz ló futott. Egy hoss/.al canterben nyerve. — Érték : 5012 frt. Pest (május 6.) Nemzeti dij. 600 arany. 3é belf. mének és kanczáknak. 1600 méter. (47 nevezés.) 1. Kincsem 52 kii i 2. Camilla 53 « 3. Csalogány 52 « Négy ló futott. Beérhetetlenül a legkönnyebben nyerve. Érték: 5315 frt. Pest (május 8.) Hazafi-dij. 500 arany. 3é belföldi kanczáknak 1600 méter. (30 nevezés) 1. Kincsetn 52 kilo 2. Bimbó 52 « 3 Légyott 52 « Hat ló. futott. Kincsem canterben nyert. - Érték: 3300 frt Bécs máj. 21.) Jockev-club dij (Osztr. derby) 10,000 tri: (3é osztr.-magyar és német mének és kanczáknak. 2400 méter. (80 nevezés.) 1. Kincsem 54 kiló 3. T llós 55 « 3. Pfeil 55 « Nyolcz ló futott. Két hosszal canterben nyerve. Érték : 16590 frt. Bécs (május 24.) Trial Stakes, 200"> frt 2é és id. osztr.-magyar lovaknak. 1600 méter. (20 nevezés.) 1. Kincsem (5 kilo külön) 57 kilo 2. v'Seclco Jêdno 53) « 3. Humburg (2) kilo, leeng.) 51 « Hat ló fulott. Kincsem két hoszszal könnyen nyert. Érték 3020 frt. Bécs (máj. 27.) I. oszt. császárdij. 50o0 frt 3é és id. oszt.-magyar m-nek és kanczák számára. 3200 méter. (10 nevezés.) 1. Kincsem (4 kilo külön) 50 kilo 2. Hírnök (4 kilo külön) 69 « 3. Talisman 5é (2) kilo leeng.) 66 « Három ló futott. Könnyen 10 hoszszal nyerve. Érték : 5350 frt. Hannover (június 24.) Nagy dij 9000 márka. 3é és id. német és osztrák-magyar mének és kanczák számára 3000 méter. (19 nevezés.) 1. Kincsem (6 kilo külön) 56 kiló 2. Kmotuppa 5é (t kilo külön) 64) « 3. Double Zero 4é (3 kilo külön) 65 « Öt ló futott Canterben könnyen nyerve. Érték : c60o frt. Hamburg (jul. 9.) Renard-verseny. 5000 mark. 3é és id német és oszt -magyar lovaknak. 2800 méter. (12 nevezés.) 1. Kincsem (6 kilo külön) 55 kilo 2. Pirat (6 kilo külön) 56) « 3. Konotappa 5é (3 kiló külön) 63 « Három ló futott. Négy hoszszal igen könnyen nyerve. Érték : 2750 frt. Baden-Baden (szept. 3.) Nagy dij. 20.000 márka és tdij Minden országbeli 3é és id. lónak. 2500 méter. (29 nevezés.) 1. Kincsem 51 kilo 2. Konotappa 5é 58) « 3. Mambrin 4é 64 « Három ló futott. ' incsetn három hosszal könnyen nyert. Érték: 12350 Irt. Majna Frankfurt (szept. 8.) Wäldchen-Preis. 70 0 márka 3é és id. német és osztr.-magyar mének ÍS kanczáknak. 2100 méter. (11 nevezés.) 1. Kincsem (3 kilo kölön) bő kilo 2. / feil (2 « « ) 55) « 3. Schnelläufer 49) « Három ló fulolt. Kincsem erősen tartva 10 lusz­szal nyert Érték : 3800 frt. Sopron (szeptember 29.) Államdij. 350 db 10 fr. arany. Minden oszt.-magyar mén és kanczának. 2414) méter. (8 nevezés.) 1 Kincsem (5 kg kül. 2) kg leeng.) 59 kilo 2. Prince Grégoire 56 « Kincsem erősen tartva nyert. Érték : 1625 frt. Sopron (szeptember 30.) Államdij. 200 db 10 fr. arany. 3é osztr.-magyar lovaknak. 2000 méter. (10 nevezés.) 1. Kincsem (2) kilo leeng.) 52 kilo 2. Blankenese (2) kilo leeng.) 53) « Egyezség szerint Kincsem érkezik be elsőnek. Pest (október 7.) St.-Leger. 3é belföldi lovaknak. 2800 méter. (54 nevezés.) t. Kincsem 5í kilo 2. Prince Giles I. 53 « 3. Lörincz 53 « Hét ló futóit. Kincsem hat hosszal canterben nyeit. Érték: 4675 frt. Pest (október 9.) Kanczadij. 500 arany. Minden korú kanczának, mely osztr.-magyar állampolgár jó­hiszemű tulajdona. 2400 méter (4 nevezés.) 1. Kincsem (6 kg kül., 2) kg leeng.)60) kilo 2. Konotappa (Z) kg. leeng. 64) « 3. Erzsi 58 « Három ló futott. Könnyű canterben 10 hoszszal nyerve. Érték: 2150 Irt) Bécs (oki. 25.) Kreudenaui dij 3é és id osztrák­magyar és német lovaknak. 2400 nn ter. (6 never- s.) 1. Kincsein (4 kilo kül ) 60j kilo Kincsem körüljárt. Érték : 1650 Cl.

Next

/
Oldalképek
Tartalom