Vadász- és Versenylap 49. évfolyam, 1905
1905-01-01 / 1. szám
1905. jauuár 14. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 33 (1870 Verbena) 1870-ben három napos volt a tavaszi meeting s az Egyesült Hunyadi dijat, meglepetést okozva Verbena vitte el. Verbena tudvalevőleg Compromise-Vignettától származott s később Vederemonak, Veronicanak, Vincanak stb. lett anyja. Verbena, mint az egykori tudósításban látjuk a Nemzeti dijban Polgár és Louisa előtt végigvezetve egy hosszal győzött a jó képességű Count Zdenko és Polgár ellen, mig Cadet és Triumph, a mely utóbbi «csak kisérletkép indult» helyezetlenek maradtak. Verbena ezzel sokat igéróleg kezdte meg hároméves karrierjét, de már a Hazafi dijban Ali ту ege legyőzte, aminthogy ez évben összesen hét start közt csak ínég csak egy győzelmet tudott aratni, mig kétszer második volt. 1870 évi nyert versenyeinek összege 11,538 frt volt. Verbena volt az első Nemzeti dij nyerő, a melynek képét a lovaregylet számára közgyűlési határozat szerint leföstötték ; br. Wenckheim Béla indítványozta volt ugyanis, hogy a Nemzeti dij nyerője évenként megörökittessék a club képtára számára. A Compromisse-kancza színre, mint az egykori tudósítás irja «sötétsárga s bár nem igen feltűnő szépségű versenyló mintaszerű idomaival birt. Száraz feje, mélyen és rézsut fekvő vállapjai, magas marja volt, kissé hosszas nyereg aljjal, bevont véknyakkal.» Verseny karrierjét végig tekintve, Verbenáról meg lehet állapítani, hogy nemcsak jó, de SZÍVÓS versenyló volt, a mely hétéves koráig futva életerejének bizonyságát adta. Visszatérve tárgyunkra jegyezzük föl, hogy az első osztályú Államdijat egy jó képességű Virgilius-csikó, a hároméves Advocat nyerte meg, Chief és az egyidőben Angliában trainirozott Tarna ellen és pedig nyakhosszal. Az idó 3 perez lett volna 3800 méterre : ez nyilván téves feljegyzés. Az Allamdijról fel kell említenünk, hogy a Császár-dijnak lépett nyomába, a melynek nevét már az 1867-ik év anakronisztikussá tette. Az első osztályú Allamdijban hároméves és idősebb lovak futhattak ; a tulajdonosoknak belföldi vagy németországi illetékességüeknek kellett lenniök. Advocate VirgiliusPyrrha-tól egy Pyrrhus I, kanczától származott s a 2-es családhoz tartozott. A gróf Károlyi tétversenyben a Kladrubi-ménes fekete-sárga csikós dressze győzött Number Nipp (Joly JonesMaggie révén, a mely canterben verte meg Pride of Érint és Miss Gratwiche1. Az Asszonyságok dijában a Lady of the Lake fia : First Lord szép verseny után félhosszal győzött a favorit Chief ellen, melyet gr, Szápáry Iván lovagolt, mig a mezőnyt La Charantonne egészítette ki. A Hazafi díjban, mint emiitettük, Verbena vereséget szenvedett All my eye-tői, a mely könnyen egy hosszal verte meg a Compromtse-kanczát, Louisa harmadik. A BatthyányHunyady dij Captain Blue Braemar-ykè lett, a mely a meeting szokásos meglepetéseihez hiven Number , Nipp-e t győzte le. Éppen olyan eredménynyel végződött a másodosztályú Allamdij : az ez évben ötször győztes Advocat vereséget szenvedett a későbbi derby győztestől Cadet-tói, sőt még All my eye és Count Zdenko is megelőzték a czélnál. Az őszi versenyeket megnyitó Kétévesek versenyében gr. Széchenyi Béla In View-ja, a mely már Prágában győzelmet aratott könnyen verte le Soubrettet, Ameise-1 és még tiz lovat, ezzel mintegy sejtetni engedvén, hogy a jövő évi nagy versenyekben jó esélye lesz. E várakozásnak a kétéves meg is felelt, mert Rohan hg. színeiben megnyerte a derbyt s ő volt az első kancza, a mely a kék szalagot elvitte. In View Prima Minist er-Elgiva-Ш, egy Etlielbertkanczától származott, a mely a 18-as családhoz tartozik. A kétéves Pesten ez évben még egyszer starthoz állott: a Kladrubi Kísérleti . versenyben, a melyet «biztatás nélkül» nyert meg Vanity és Andorka ellen. (Az első St. Leger.) Az 1870-ik évnek legfontosabb eseménye az első St. Leger yolt, a mely Pesti jockey klub dija, St. Leger-Egyleti dij czim alatt az első nap harmadik számaként került dűlőre. A győztes 2000 frtot és 100 aranyat kapott, az utóbbi összeget hg. Esterházy Pál ajánlotta föl. A versenyben részt vehetett minden hároméves ló, távolság lf mértföld. Teher ménre 106 font, kanczára és heréltre 104 font. Tét 200 frt, báN nat 100 frt, illetve 50 frt. Az első St. Leger kis mezőnyt állított starthoz : Cadet, Cornus, Count Zdenko és Advocat vették föl érte a harezot, kedvencz Count Zdenko, gróf Nádasdy Ferencz háromévese volt, mig Cadetot jóllehet a derbit is megnyerte volt, elhanyagolták. A versenyről a Vadász és Versenylap 1870-ik évi tudósítása ezt irja: A legérdekfeszitőbb versenyek egyikére Camus vezénylete alatt indult meg a társaság, utána Count Zdenko, Cadet utolsóul Advocat, tartva. Igy iramodtak le első izben az állvány előtt, fel és le a dombról. A fél mértföldön tul Advocat maradozni kezdett, Cadet ellenben iramot gyorsítva, próbálta a ládányi és fegyverneki méneket, mit azok elfogadván, nekik hagyta a vezetést egész be a távoszlopig, hol a két erősen hajtott ló közt, ostorcsapás nélkül biztosan repült be, egy hosszal Conus előtt, mely két hosszal elözé Zdenkot a második helyért. Advocat 20 hosszal később ért be. Idő 2 p. 45 mp. Cadet, a mely a Lissai szövetségé volt, Pesten gróf Széchenyi Béla neve alatt futott. A mén Buccaneer-Dahliatól, egy Orlando kanczától származott s a 3-as családhoz tartozott. Jó ló volt, a mely ez évben hétszer futott, ötször első és egyszer második lett s 20,000 frtot nyert a szövetségnek osztrák és magyar pályákon. A többi versenyek kisebb jelentőségűek s csak az érdemel megemlítést, hogy Verbena a Ritter dijban Chief és Irrlicht mögött csak harmadik volt, az immáron 500 aranyas Kanczadijat gr. Esterházy Imre Bajadér je vitte el Concession és Délibáb elől, és a Kladrubi akadályversenyben gr. Esterházy Miklós ösmert félvére Juryman izgató verseny után, a melyet gyors iramban futottak le, félhosszal megverte a kitűnő Transylvaniant, mig a többi három résztvevő elbukott. Juryman igen jó Steepler volt, a mely ez év juniusában a hoppegarteni nyári vadászversenyen The Colonelt, az akkori idők egyik legjobb steeplerét is megverte. Az 1870-ik év mint látjuk fontos esztendő a magyar gyöp törtenetében s ez év egyéb adataiból még a következőket jegyezzük fői. A tavaszi versenyeknek nagy közönségük volt, az őszi futtatásokkal azonban csak lassan barátkozott meg a közönség. Igy tavaszszal egy napon 763 kocsi megy a versenyekre, mig a két őszi napon a tribünök jövedelme alig 600 frt. A közönség tartózkodásának oka még mindég a rossz közlekedés. Ilyen körülmények között a Lovaregylet mellőzni volt kénytelen Gróf Széchenyi Béla indítványát, hogy 27.000 forintért vízvezetékeket építsenek, amire pedig nagy szükség lett volna. Az 1870-dik év egyik szomorú eseménye Heinrich János lovag halála. Az öreg kapitány 1827-től fogva a pesti gyöp hive és buzgó munkása volt, a ki gróf Széchényivel és br. Wesselényivel együtt annak idején a kezdet nehézségeiben sokat tett és fáradozott az egylet érdekében. Ő volt az, a ki késóbb mint egyik intéző a pályának gondját viselte, azt fásitotta, pázsitozta s az egyletet a hatóságokkal szemben képviselte. 95 évet élt s végelgyengülésben halt meg. 1870-ben jött be az országba Lady Elisebeth (Trumpeter-Miss Bowzer,Hesperustól 1), a melyről az egykori Sportblatt azt irja, hogy «a világ legjobb kanczája.» Ez ugyan némi túlzás, de Lady Elisebeth nálunk azért jól bevált s neki köszönhetjük Aschenbrödelen át Abonnentet és sok gyors lovat. Az év eseményeinek záróköve gyanánt jegyezük fői, hogy ez évben kezd mint futtattó sportsman szerepelni gróf Batthyány Elemér, a kinek szinei már akkor azok voltak mint ma. (1871 Adonis.) A pesti versenyeket 1871-ben husvét-hétfőn április 10-ikén a szokásos «akadályversenynap» nyitotta meg, a mely két zászló közti és egy sikversenyől állott. E napról érdemes megemlékezni, mert az akadályversenyt Lady of the Lake ivadéka : First Lord nyerte meg tulajdonosa gr. Szápáry Iván alatt, a másik két versenyben pedig tenyésztésünk másik kitűnő vonalának, a Martingale-kgnak képviselői győztek : a jeles Verbena az Asszonyságok dijában, Rubi- con (anyja Sylph) a gátversenyben. A véletlen tehát e délutánon összesodorta a The Mermaid és Martingale vonalat, a melyek annyi szép küzdelmet vivtak egymással a későbbi idők folyamán. A tavaszi versenyek május 10-én kezdődtek a rendes Hack-stakesszel, a melyben az akkor képessége tetőpontján álló gr. Esterházy Miklós/ győzött. Az Egyesült Nemzeti dijat gr. Festetich Pál Andorkája szép verseny után egy hosszal nyeri meg a Vignette csikaja Vanity és br. Springer Gusztár Sweet Katija ellen, kilenczes mezőnyben. A győztes ez évben már 1261 aranyat kapott. Az Esterházy dijról azért kell külön megemlékezni, mert a futást Verbena nyerte meg, a mely aztán néhány nap múlva a Batthyány Hunyady dijban csak harmadik tudott lenni Braemar és My oncle mögött. Az első osztályú Allamdij Németországba vándorolt gr. Renard Adonisarévén (Grimston-Legerdeniain 12.), amely oly félelmetes ellenfelének látszott, hogy csak két ló vette föl ellene a harezot. Adonis handsdown győzött Comus és Anglo Austrian ellen s ugyancsak ő verte meg még pedig könnyen a Károlyi Stakesben Cadefet és Chiefet. Az Asszonyságokdiját gr. Szápáry Iván biztosan nyerte meg Comusán Beindlstierer és Last Arrival ellen, ugyancsak az б lova a jeles First Lord vitte el a gátversenyt és a steeple chaset, természetesen tulajdonosa alatt. С Egy érdekes steeple chase) Érdemes megemlékezni a második napi Hunter-steeplechaseről is, a melyet Ramroad nyert meg, nyergében gróf Batthyány Elemérrel Grashopper (Baltazzi Hektor), Goneril (hg. Esterházy Lajos), Spencer (gr. Lamberg F.), Coup d'Etat (Harkányi) és Piros (Baltazzi S.) ellen. Az érdekes versenyben Ramroad vezetett a második akadályig, melynél kitört, de lovasa gyorsan visszafordította s jóvá tette az elvesztett területet s végül szép küzdelem után Ramroad félhosszal nyert Grashopper ellen. Miután azonban Ramroad és Grasliopver egy póznát elkerültek, győztesnek Goneril deklaráltatott. A pesti őszi versenyeket október 20-án és 22-ikén tartották meg. A Legert a Kladrubiménes Jackson-)&, (Blair Athol-Redpole 29), a mely favoritként startolt végig előljárva biztosan egy hosszal nyerte meg Lanschütz és a mezőnyt kiegészítő Andorka ellen. Érdekes volt a Kanczádij lefolyása. E versenyben a Nemzeti dij nyerője Andorka, a derbynyerő In View és Verbena találkozott össze gr. Zamoyski Iván Concession-jávai (The Reiver-Sangfroid) s az eredmény az volt, hogy a jó classisu «lengyel ló» megverte mindkettőjüket, s Andorka csak második, a formájában hanyatlott In View pedig harmadik lett. A kétévesek versenye a Kladrubi ménes sárga ménjének, Jackson féltestvérének jutott, a szokott nagy mezőnyben. Az 1871-ik év egyéb eseményeiből föl kell jegyeznünk, hogy a sátoralja-ujhelyi gyöp hét évi működés után megszűnt. Ez évben történt, hogy a freudenaui istállók leégtek s a tüz martalékává lett Little Wonder, egy Buccaneer-csikó, a melyet Baltazzi Hektor ur alig néhány héttel előbb 7200 frtért, tehát egy addig el nem ért áron, vásárolt a cseklyészi árverésen. A tüz éjjel 11 és 12 óra közt ütött ki s az istállók úgyszólván egészen leégtek. Ez év sporteseményei közül bár nem tartozik szorosan tárgyunkhoz, megemlítést érdemel, hogy a megszűnt megyeri falkavadászatok feltámadás előtt állottak s már ez évben gróf Esterházy Miklós husz aláirást gyűjtött e czélra. 1871. őszén totalisateur is működött Pesten, azonban mint az egykori tudósításokban olvassuk: «oly helyen lévén felállítva, hová csak a gyep részvényesei juthattak, a nagyobb közönség előtt még ösmeretlen maradt.» Ez a totalisateur irott ticketekkel működött, a melyeket két példányban állítottak ki. (1872. Egy diplomácziai közbelépés.) A pesti tavaszelői versenyeket ápril 7-én tartották meg, a rendes meeting pedig május 10ikén vette kezdetét. Az utóbbiak során első napon mint rendesen az Egyesült nemzeti dij került dűlőre s a versenyben kilencz ló állt a starter zászlója elé. The Jew vezetett az utolsó fordulóig, majd Aspirant elhagyta, végül pedig az utóbbit a czélban captain Blue lalsacapaja előzte meg egy hosszal, mig harmadik The Jew maradt, a kedvencz Labancz helyezetleu. Falsacapa jóképességü mén volt, apja Buccaneer, anyja pedig Voltella, az 1862-ben importált Voltigeur-k&ncza, a mely Pallóssal is nevet érdemelt ki magának. Falsacapa az osztrák derby-