Vadász- és Versenylap 49. évfolyam, 1905

1905-04-24 / 26. szám

240 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1905. április 25. 4. A versenyben minden kocsin 3 személynek kell lenni: a kocsisnak, a bírónak és egy harmadik sze­mélynek. 5. Minden fogatra a birót a versenyintézöség jelöli ki. 6. A bíró csakis Sárosvármegyei Lótenyésztést és Lóversenyeket Pártoló Egyesületi tag lehet. 7. A versenyhajtásnál csak négy kerekű két üléses kocsi használható. 8. A versenyhajtásnál ha az egyik ló vágtában felvág, a fogat azonnal lassítandó akár a lépésben hajtásig is, mig mind a két ló üget. 9. A birák kötelessége a fogatok menetét a legszi­gorúbban ellenőrizni, és pedig kötelesek, mihelyt egy fogat az előző pont határozmányait megszegi, a kocsist a fogat azonnali visszafogására felszólítani; ha a kocsis eme felszólításnak 30 mp. alatt eleget nem teáz a biró a fogatot disqualifikáltathatja. 10. A bírónak szigorúan tilos a fogat menetét bármi módon befolyásolni, ebből kifolyólag sem a haitásban, sem az ostor kezelésben nem segédkez­het : kényszerhelyzet alkalmával a biró előleges beleegyezésével, de csak rövid időre a szolga segéd­kezhet, mely körülmény az igazgatóságnál minden­kor bejelentendő. 11. Áz utat teljesen elzáró akadály és az ez által okozott időveszteség a biró által pontosan följegy­zendő s a beérkezés után azonnal bejelentendő a versenyintézőségnél, mely mint legfelsőbb fórum annak el vagy el nem fogadása felett végérvényesen dönt. 12. Ha valamely lótulajdonos vagy ló azonosságára nézve kétely merül fel, a versenyintézöség jogositva vau igazolást követelni az érdekelt féltől, ha ilyen esetben óvás nyujtatik be Írásban az óvást aláiró köteles óvási bizonyítékot adni. 13-Nevezések Lukovits Aladár versenytitkár czimére Eperjes, vármegyeház, intézendök. 14 A nevezések alkalmával a fogatot képező egyes lovak neve, szine, kora, származása és neme bejelentendő; az urkocsis neve az indulásnál. 15. Nevezéskor a beiratási és egyleti, az indulás­kor egyéb dijak is lefizetendők. 16. Á versenyhajtásnál a 3-ik dij csak 4 fogat, a 2-ik legalább 3 fogat részvétele mellett adatik ki. A versenyintézöség nevében : Lukovits Aladár versenytitkár. VEGYES. Az alagi versenyek alkalmával, mint az első meeting alkalmával, olvasóink ismét dijtalannl kapják a Favorit sportlap mellékletünket. Gróí Sigray Antal keleti útjáról visszaérkezett Bécsbe. Trocaderoról a Trial Stakest megelőzőleg rossz hírek voltak elterjedve s a mén pénteken, mint jelentettük, nem végezte el a rendes mun­kát. A mén tudvalevőleg már ismételten blis­terezve volt s lábai aggodalomra adtak okot. Tokaj a hétfői akadályversenyhandicapban orrvérzést kapott. Kevély közelebbi startjáról istállója még nem határozott. A ménnek a közeli jövőben a követ­kező kötelezettségei vannak: Nemzeti Hazafi dij, Wenckheim Béla emlékverseny és a Derbiben. Xama a magyar kanczadijra készül s ezt megelőzőleg valószínűleg nem is fog pályára lépni. A H. Reeves és F. Butters istálló kedden próbálja ki kétéveseit. Blocksberg egyelőre nem jelenik meg a nyil­vánosság előtt. Ha a mén visszanyeri formá­ját, ugy közelébb a Király dijban lóg starthoz állani. Bátor startja a pozsonyi nagy akadályver­senyben, mai futása után kétessé vált. Kevélynek 3, Ragtailuek 6, Bóbitának 4, Bakan csosnak '2, Drótostótnak 9, Nádaynak 7, Play or pay nek 1, Kukurucznak 8, Trocadéronak 5 és Adderichnek 10-es start száma volt a Trial Stakesben. Nikita Bécsbe érkezett s a nagy pozsonyi akadályversenyt megelőzőleg egy kisebb steeple­cliaseben fog szerencsét próbálni. A Tokió-herélt tegnap már Szónok kíséretében dolgozott az akadályok között, az első ugrásnál ugyan kitört, de aztán meglehetősen jól ugorva, végig mént a pályán. King Rob a Király dijat megelőzőleg való­színűleg a Batthyány-Hunyady dijban mutat­kozik be. Erre a versenyre készül Bon Marche is. Tolmácsot ma estére várták Bécsbe s a mén a csütörtöki akadályversenyben Wadbain alatt fog réBzt venni. Moloch a mai akadályverseny győztese leg­közelebb a pozsonyi nagy akadályversenyben indul, hol lovasa Hagelin százados lesz. Kevély a Trial Stakesben belegaloppozott a csüdjébe, a melyen véres sebet ejtett. A bal­eset nem komolyabb természetű s legfeljebb egy-két napig hátráltatja a mént munkájában. A nagy pozsonyi akadályversenyben idén csak kis mezőny fog starthoz állani és pedig valószínűleg a következő; Nikita Krause K. ur "Bátor Zangen M. ur Moloch Hagelin száz. Orne Kendeffv G. ur Pillangó br. Eitz száz. Figyelem, Sommerfrische, Kinos, Augustin, Thetis, Verdun nem indulnak, Perkai startja még kétes, mig a Geist istállót csak Moloch fogja képviselni, mely hétfőn szép stylusban nyerte meg a bécsi akadályverseny handicapot. Kapus vasárnapi eredménytelen zászló közti kísérlete után, ismét visszatér a sikverseny­pályára. Három bukás volt vasárnap Alagon. Mind a három a katonatisztek versenyeiben történt : Bieta a Hadseregi akadályversenyben bukott el, lovasa báró Eitz százados volt, a katonatiszti gátversenyben Judith bukott el Kreisler föhad­nagygyal, Kartal huga pedig Hagelin százados­sal. A bukások közül egyedül Kreisler főhad­nagyé volt súlyos, aki agyrázkódást szenvedett, azonkívül a ló arezon rúgta. Ben Nevis vasárnapi alagi győzelme után 3050 koronáért br. Bora Frigyes tulajdonába került. Kulit, Zombory Richard ur jó képességű Orelio ménjét, vasárnap aratott győzelme után 8800 koronáért br. Königswarter Hermann vette meg. Óvás volt vasárnap Kuli ellen az eladóver­senyben aratott győzelme után. A másodiknak beérkezett ló Gulliver lovasa Tarai emelt óvást rálovaglás miatt, de az igazgatóság nem adott helyt neki. Pozsonyban május 2-án és 3-án tartja meg az Urlovasok Szövetkezete két napos meeting­jét. A tegnap esti nevezések arra engednek kö­vetkeztetést, hogy az évenkénti siker az idén sem fog elmaradni. A meeting főszáma a Nagy pozsonyi akadályverseny az első napon kerül eldöntésre s e körül csoportosulnak a többi fu­tások, melyek közül az eladóversenyre 11, a Ligetfalvi handicapra 20, az Állvány dijra 11, a Kupa akadályversenyre 12 és a Polgári dijra 10 nevezés érkezett. A nevezéseket a hivatalos rovatban találja az olvasó. Hétfőn ujabb két bukás volt Alagon, szeren­csére egyik sem végződött balesettel. Az Igaz­gatósági akadályversenyben az utolsó gátná] Eitz százados bukott el Cserekkel, a Katonatiszti akadályversenyben Ragályi főhadnagy esett el Armánynyal, de sem a lovasoknak, sem a lovak­nak nem történt semmi bajuk. Bregant C. hadnagy, a ki a most mult meráni versenyeken egyike volt a legsikeresebb lova­soknak, húsvéthétfőn bra vouros lovaglást mutatott be Oczi nyergében. A már megvert és látha­tóan fáradtan menő Friar Lubin kanczát a távoszlopnál újból versenybe hozta s szép finish után fejhosszal megnyerte vele a versenyt. A kierőszakolt fejbossznyi előny annál népszerűbb volt, mert Ocziban a nap legnagyobb favoritja szenvedett volna vereséget. Ismét, a Schönaui dij két év előtti győztese másfél évi szünet után vasárnap jelent meg elősször a nyilvánosság előtt. A Bálvány mén már árnyéka sem a réginek, s a Katonatiszti akadályversenyben csak második tudott lenni a feltartva nyerő Partanna mögött. W. Griggs, aki egyike Angolország legjobb lovasainak kedden szerencsétlenül járt Folkes­toneban. Griggs a Deal Selling Platebeu Luke Delmagnet lovagolta, s a mint áthaladt lovával a czélvonalon, lebukott róla és kulcscsontját eltörte. Griggsnek a City and Suburbanban Salutet kellett volna lovagolnia. Maisons Laffiteben csütörtökön került dűlőre a 40.000 frankkal díjazott Prix Pénélope, mely hároméves lovak számára van kiírva 2000 méter távolságra. A futást a Blanc istálló Flying Fox­tól származó Muskerryje nyerte meg Brienne és Clyde ellen. Ransch, a Francziaországban működő amerikai jockeyk egyik jelese csütörtökön négy versenyt nyert Maisons Latfitteben. Ransch öt izben szállt nyeregbe, s ebből megnyerte a Prix du Vesinet Clovenfoottal, a Prix Bizit Maximummal, a Prix de Villennest Bansheeval és a Prix du Gazont Terburggal. G. Stern 21 győzelemmel első helyen áll a francziaországi sikverseny jockeyk élén. Utánna Ransch 15, O'Connor 11 ésN. Turner 10 győze­lemmel következnek. Párisban ma futották le a Prix du Cadrant, melyet Gouvernant nyert meg Fifre II. és Lorlot ellen. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: LOYIK KÁROLY. Elsőrangú gyártmány IMS** Mindenütt szenzácziót kelt az „ADLER" IRÚGÉP Elsőrangú gyártmány Azonnal és állandóan látható irás. Rend­kívül könnyen és ké­nyelmesen kezelhető. Legtökéletesebb aezél szerkezet! Legnagyobb átütő képesség! Egye­düli írógép, mely­nek betükarjai nyíl irányban működnek. Prospektust és Írás­mintát bérmentve küld Magyarország vezér­képviselöje JOHN REZSŐ Budapest, VI. ker., Révay-utcza 14. Még néhány megyt^ képviselet solvens czégeknek átadandó. Pallas részvénytársaság nyomdája, V., Budapest, Kálman-utcza 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom