Vadász- és Versenylap 49. évfolyam, 1905

1905-03-18 / 12. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 149 VEGYES. Felkérem a Vadász és Versenylap ama tisztelt olvasóit, akiknél a Budapesti gyöp történetére szóló előfizetési ivek vannak, szíveskedjenek azokat, a mennyiben a munkára talán reflektálnak, mielőbb hozzám (Kossuth Lajos-utcza 1.) beküldeni, miután a könyv két kiadásban jelenik meg és a nyomda közelébb már megkezdi a munka sajtó alá való ren­dezését. Lövik Károly. Gróf Batthyány Elemért, a M. L. E. elnökét mára várják Budapestre. Gróf Sigray Antal, a ki a telet Afrikában töl­tötte, a jövó hónap elején jön haza. Nádasdy Tamás gróf Nerviből Mentoneba utazott. Marchenseről az a hir terjedt el, hogy a kancza letört és igy nem jön el Alagra. Távirati kérdezős­ködésünkre, hogy mi való e hirböl, Herbert, a kancza idomárja a kővetkezőket telegrafálja nekünk : «Mar­cheuse épen most canterezett 2800 métert». E sze­rint számítani lehet, hogy az ötéves résztvesz a nagy alagi akadályversenyben. Trocadéro'oddsa a Trial Stakesben a mult héten fölszállott, a miből arra lehetne következ­tetni, hogy a hároméves engedett a munkában. Trocadero, mint arról pénteken Tatán meggyő­ződtünk teljesen allright s rendesen végzi a munkáját s csak újra annak a nézetünknek adhatunk kifejezést, hogy a Tokio mén ez év­ben nagy carrierre van hivatva. Trocaderot a munkában Ducrot vezeti, miután Reclammal a hároméves nem tudott összebarátkozni. Végül említsük meg, hogy a Tokio mén temperamen­tuma a pályán állandóan jó. Rickabyról, a J. Reeves istálló uj jockeyjáról a Racing World legújabb száma a következő­ket irja: Rickaby kitűnő startoló, a ki a pacet is remekül meg tudja Ítélni, s egyúttal egyike a mostani generáczió legjobb finishlovasainak. Legszebb lovaglását 1900-ban Sirenia nyergében a Jubilee Stakesben végezte Methodist ellen, hol a távoszlopnál már inegvertnek látszott lovát oly erélylyel lovagolta tovább, bogy a czélban fej hosszal győztes lett. Rickaby 1867-ben szüle­tett, s igy most 38 éves. Barnabimbót, melynek a Rákosi díjból való törléséről már hírt adtunk, nemcsak e futásból, hanem a Przedswit handicapból és a Nagy po­zsonyi akadályversenyből is törölték. A The Lom­bard kancza letört és befejezte versenykarrierjét. Tatán a héten mozgalmas volt az élet. Ked­den és szerdán verőfényes tavaszi idő kedvezett a munkának s különösen szerdán, a mikor a gyöppálya állt nyitva, lehetett jobb galoppokat látni. A legaktuálisabb ló Trocadero, a melyről rossz liirek voltak elterjedve, ezeknek azonban mi alapjuk sincsen s a mén a legjobb munkát végzi. Az Alagra készülő telivérek sik és aka­dálypályán galoppoztak, igy Gazette, Tokaj, Kapus, Kinos, Tolmács s az utóbbi most a nyu­godt ló benyomását kelti. Csütörtökön és pén­teken zubogott az esö, a szomszédos hegyeket hó lepte el s a rideg idóbeu a trainerek a dél­utáni órákra is rá voltak utalva. Szombaton reg­gel, mint lapzártakor értesülünk, az idó még mindig esóre áll, ennek daczára a munka élén­ken folyik s Beesőn kétéveseit kisebb próbának vetette alá. Bachmayr hadnagy, Németország egyik leg­jobb urlovasa, az idén valósziuüleg nálunk is fog lovagolni. A kitűnő lovassal a Beesőn is­tálló tárgyal az iránt, hogy az alagi tavaszi meetingre készülő lovait és Kínost a Nagy po­zsonyi akadályversenyben lovagolja. Janek és Bocskai e héten hazaérkeztek. F. Rickaby második claimjét, mint a bécsi Sport irja, Mautner Viktor ur, harmadik claim­jét pedig a fiatal Reeves biztosította. Cleminson megérkezett Tatára. Aylin ez évben zászlók közt is fog lovagolni s a Beeson-istálló jockeyja már szorgalmasan gyakorolja magát uj metierjében. Gróf Chorinsky Frigyes istállójából egy ló sem jön Alagra. Gazette és Tolmács készülnek Styles istálló­jából az alagi versenyekre. Aresin-Fatton főhadnagy istállójából Alagra vannak kiszemelve : Marcheuse. Donneriretter, Deli, Teles és Etzel. A lovakat Rosack fogja ülni. Csiszár István főhadnagy az ösmert urlovas, lábát törte, azonban most már a javulás utján van. Itt emiitjük meg, hogy Csiszár főhadnagy Matadort eladta Nagy Ákos századosnak. "Wolkenlos Pikáns kíséretében csütörtökön '2600 méteres galoppot végzett a berlini Idea-pályán, A Rákosi dijra nevezett ötéves, ha elfogadható súlyt kap, vasárnap részt vesz a Strausbergben eldöntésre kerülő Handicap-Hürdenrennenben, hol trainere, A. Martens fogja lovagolni. Báró Eitz százados, mint már jelentettük, ez évben első sorban a Mauthner-istállónak lovagol. A tiszti versenyekben a kitűnő urlovas elsó sor­ban Friedenlieb hadnagy, másodsorban pedig Nagy Akos százados lovait fogja ülni. Rubin a télen át sem lett nyugodtabb s igy a nagyra tartott kancza ujabb pihenőt kap. Nagy Akos százados néhány lóval részt készül venni a meráni versenyeken. Scoronconcolo, mely, mint emiitettük, akczi­dense miatt Stiassny klinikáján volt, vasárnap visszatért Tatára, hol nemsokára újból felveszi a munkát. Pillangó a nagy pozsonyi akádályversenyre készül, a melyben a kanczát br. Eitz százados fogja ülni. A Przedswit handicapból a keddi kisbánat­jelentés alkalmával 24 ló vált ki, s igy még 25 lónak van indulási jogosultsága. A törléseket e futásra épugy, mint a Háromévesek nagy han­dicapjáét is lapunk más helyén találja meg az olvasó. A Przedswit handicap töröltjei között csak Ormod, Camperdoirn és Fonóka azok a lo­vak, melyeknek chanceot lehetett adni, a többiek törlése körülbelül előrelátható volt, s mit sem változtatott azon a képen, melyet a teherköz­lés alkalmával a versenyről irtunk. Ormod tör­lése folytán a top weight most Bon marcheé, a futás ezidószerinti favoritjáé lett, a mig a leg­kisebb suly Nyári betyáré maradt, mely az egyet­len hároméves, mely indulási jogosultságát meg­tartotta. Alább csoportosítva adjuk, hogy az egyes istállókból mely lovak maradtak állva, A Háromévesek nagy handicapjának 53 nevezettje közül 20 lovat töröltek. E versenyre korai még minden kombináczió, a báromévesek nagy vál­tozásokon mehetnek keresztül a tél folyamán s ma még nem végeztek annyi munkát, hogy ké­pességükről istállóik tisztában lehetnének. íme a beosztás: Przedswit-han Heap. Adams Fr. Milne Kabulist 54 Mindjárt 50 Bútor 47} II. Milne Ball Czipó 55 Charmante 52} Lotto 53} Nyáribetyár 39 Pinka 53} Butters Jongleur 45 Salute 54 Planner Barbarossa II. 50 Durban 60 H. Fries Dolomit 55} Au Air 54 Donald 52} E. Hesp H. Beeves 52} Hírmondó II. 57} Negomglen 60 Hyams Nugommorv 56} Bon marché 63} Malupri 49} Kólái Macchiavelli 48} Ezerkilenczszázegy 55} J. Reeves 48} Marsh Tepp 60 Maritima 47 Lelkem 55 Metcalf Gondos 52 Háromévesek nagy-handicapja : Adams Hollós Ágnes Forrás 60 Lady Bussel 45 Vino-Tinto 54 Virgoncz 43} Prototyp 49 Hyams 43} Ball Ganelon 52 Nézsa 54 Gulliver 51 Isar 51 Kdlai Bolton St. Gellért 47} Tisza vessző 59} Metcalf 47} Butters Róna 52 Trinidad 50 Löwenherz 52 Heidelbeere 50 Play or pay 52 Sagloba 48 H. Milne Vitellius 45 Padua 55 Amorph 43} Patatras 44} H. Fries Planner Galanterie 53} Rondelette 50 Visegrád 51 Heldin 46} Kuli 46} H. Reeves Heath . 46} Olugri 44 Daru 50 J. Reeves E. Hesp Dóra 49 Barbár 51} Tom 4S Karikás 48} Barázdás 45} Patience oddsa arra a hírünkre, bogy indulni fog a budapesti kanczadijban l}-re szállt alá, ugy hogy most határozott favoritja a futásnak. A bolgár hadsereg részére Magyarországon keresnek lovakat. Donna Sol nevet kapott Br. Harkányi Andor a Dunure—Sunflover pej kanczának. Göre Gábor, Pervat és a Harvester—Bojtor­ján pej mén nemüktől megfosztattak. Széllcsend, mint jeleztük, újból trainingbe került. A kétév előtti Kancza dij nyerővel együtt Ballhoz kerültek vissza Peridot és Persupi-ise is, melyek Alagra készülnek. Helén, Lykopbron—Hippona Halifax, Pervát anyja kimúlt. Boa és Nyalánk br. Üchtritz Zsigmond tulaj­donából Sibrik Sándor hadnagy birtokába került. Népszó-ért tulajdonosa bánatot jelentett a Trial-Stakesben. Tokaj II. nevét br. Herzog Mór Lucy-ra vál­toztatta. Camperdown engedett a munkában, s ezért törölték a Przedswit handicapból. Bunkó, E.r-Lex II., Lennox, Tamerlau és Quos ego nemüktől megfosztattak. Triumvir (Triumph-Millefleurs) Mautner Viktor úr 3 éves ménje kimúlt. A Przedswit handicapban a báromévesek kö­zül csak Nyári betyár maradt állva. Scronconcolot és Tiszavesszőt törölték a Przedswit handicapból. E szerint Szemere Miklós úr sziuei nem lesznek képviselve az első nagy handicapban. A Milne istállóból Czipó és Lottó maradtak állva a Przedswit handicapban. A Metcalf istálló, melynek nyolez lova volt nevezve a Háromévesek nagy handicapjára, csak három lováért: Bóna, Lötcenhez, és I'lay or pay- ért fogadta el a terhet. Gr. Károlyi István a Brelan-Sigiioret pej ménnek Banda Marczi nevet adott. Jongleurt és Ebenseet Mr. Othello . eladta Hoffmann Ernő hadnagynak. Buckhuntert törölték a Grand Nationalból. Isa (Royal Hampton—Pallas) Isalco anyja Chernel György úr ménesében kimúlt. Antal Miklós főhadnagy családi gyásza ideje alatt Mr. Nick álnév alatt fog futtatni. Pancsován ez évben kiállítás lesz, melylyel kapcsolatosan lóversenyt szándékoznak rendezni. Az Alagi Tétversenyből a márczius 15-iki kis­bánatjelentésnél egy lovat sem töröltek s igy még 19 telivér vehet részt az 1906. junius havá­ban dülóre kerülő futásban. Az Országos Magyar Galamblövő Egylet ez évi elsó mérkőzését április 1. 3, és 7-én ren­dezi a Margitszigeten levő pályáján. J. Poole a Mautlmer istálló volt akadálylovasa szerencsétlenül járt a mult pénteken Hurst Parkban. Poole egy akadály versenyben édes atyja egy lovát lovagolta, s oly szerencsétlenül bukott el vele, hogy agyrázkódást szenvedett. Állapota már jobbra fordult, de egy ideig nem szállhat nyeregbe. Rising Glass, Isinglass fia, mint fedezőmén, Francziaországba került. Hyéres, Lang Pucliof C. ur jónevü kanczája márczius 4-én Ard Patrick után méncsikót ellett. Mint a bprlini Sport Welt irja, a csikó 368 nap után látott csak napvilágot. Philister, a Dávid istállóból Németországba vándorolt Pbil-herélt 65 kilóval a top weightet kapta a strausbergi Eröffnungs Handicapban. A versenyben a legkisebb sulylyal a hároméves Mentor (45) van indulónak jelezve. F. Mason, a ki tavaly Kottingbrunnban is lova­golt, a Grand National Steeple Chaseben Kirk­landot fogja lovagolni. A nagy verseny napjáig Mason nem száll többé nyeregbe, nehogy eset­leg baleset érje. Moifaa nagy favoritja a Grand National Steeple Chasenek. A király lovára csak hat­szoros pénzt kínálnak a könyvesek, mig Kirk­land kilencszeres pénzzel kapható. A Lincolshire favoritja e héten is Hacklers Pride maradt, mely már csak ötszörös pénzen kapható. Andria, melyre a mult héten nagy plunge jött 9:1 ellen kapható. Utánuk a három­éves Vedas 100:7, Csárdás és Whitechapel 100:6 következnek a fogadási jegyzéken.

Next

/
Oldalképek
Tartalom