Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904

1904-11-26 / 111. szám

1904. november 26. VADÁSZ- ÉS VKRSENY-LAP 767 ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS. Lótenyésztési nézetek. A Memorandum révén tavaly megindult üdvös eszmecsere még mindig tart s legutóbb Tormay Béla urban talált uj résztvevőre. Tormay Béla ur most megjelent füzetében *) nemcsak a saját nézeteit ösmerteti, de compilálja mindazt, a mit ujságczikkekben, röpiratokban a Memorandummal kapcsolatosan az országos lótenyésztés barátai, ösmerői és művelői az utolsó esztendőben is kifejtettek. Tormay ur ezzel kétségtelen szolgálatot tett a szakirodalomnak, annyival inkább, mert a maga meggyőződését esetről-esetre koncziliáris, irodalmi formában fejti ki, távol a személyeskedéstől, a mely, sajnos, szakpolemiáinkat gyakran szokta kisérni. Sorra vévén és kommentálván a Memorandum révén kipattant nézeteket, Tormay ur végül a saját bőven megokolt véleményét teszi közzé. A munkának ez a része tulajdonképen egy tiz évvel ezelőtt szerkesztett s a földmivelésügyi miniszterhez beadott Memorandum, a mely azonban máig sem vesztette el aktualitását s bizonyára méltó volt a nyomdafestékre. Bár a füzetnek nem minden nézetével értünk egyet, sőt olyan passusokat találunk benne, a melyek kihivják a kritikát, a munkának ezt a részét mégis érdemesnek tartjuk rá, hogy tenyésztőinkkel megismertessük, s azért az alábbiakban közzétesszük, abban a hitben, hogy a Hammersberg féle memorandum kapcsán megindult szélesmedrü vitának záróköve lesz. Az országos lótenyésztés számos ágával foglalkozó részlet igy hangzik : A ménesintézeteknek és velük a hazai lótenyésztés vezetésének a magyar kormány által való átvétele és különösen az, hogy a későbbi ministeri tanácsos Kozma Ferencz került ezeknek az ügyeknek az élére, hazánk lótenyésztésének történelmében kimagasló «határkövet» képezett. A mi Kozma Férenczünk «ritka ember» számba ment; szeme páratlannak volt mondható, hazánkat és az abban mezőgazdasággal foglalkozókat, ezek Képességeit, jó, valamint az ügyre nem éppen előnyős tulajdonaikat alaposan ismerte. Vasakarattal birt, szorgalommal, igazságszeretetlel, tudással vezette az ügyeket, szeretetetreméitó modora, szónoki képessége megnyerte a vele érintkezőket, szóval Kozma olyan «úriember» volt, kit mindenki tisztelt és majdnem általánosnak mondható elismerés kisérte működését Kozma uj szellemet öntött a ménesgazdaságokba oda hatott, hogy méneskarban működők szakértelme lehetőleg emelkedjék. Kiválóan föl tudta használni a telivér ménállományt, melyet Cavalliero hozott és a mely mének Kozma beosztása folytán érvényesültek igazán és ő volt az első, ki a rátermettség mellett a tehetősséget nemcsak a telivér, hanem a félvér állománytól is megkövetelte. De hát nem is az imént elsoroltak voltak Kozma egyedüli érdemei, hanem kiváló érdeme volt első so ban az, hogy a gazdaközönségnek — a nagybirtokosnak — ép ugy mint a telkesgazdának érdeklődését a lótenyésztés iránt képes volt fölkelteni. Kozma létesítette a vármegyékben müködö «lótenyészbizottságokat», a melyekkel apostolokat szerzett az ügynek és képes volt a kistenyésztöket — mint ö mondá — «tyúkkal, kalácscsal» a ménállomásokra csalogatni. Lépésről-lépésre alapozott az általa czélhoz vezetőnek vélt működésnek, a melyről még néhány vonást föl kell emlitenünk : Kozma osztályozta az arabs vérű tenyészanya ot és azt Bábolnán egyesítette. Erősen átvizsgálta és selejtezte a Kisbéren levő félvért, a mi határozottan nagy előnyére szolgált a ménesnek, mert megszabadult a csonthibákkal biró kanczáktól, melyek a tenyésztéstől elvonattak. A mezöhegyesi könnyebb félvérménes fölvirágzása egyenesen az ö müve volt és az ö érdemének kell nyilvánítanunk azt is, hogy hazánk lótenyésztése a külföldön ismertté lön. Kozma fáradozása, odaadó munkássága, mindig oda irányult, hogy a köztenyésztésben levő anyag javuljon és törekvésének az is volt az eredménye, hogy az ország igen sok vidékén szemmmel láthatólag emelkedett a lóállomány értéke. Megemlítjük azt is, hogy Kozma volt a Fogarason elhelyezett ménes megalapítója Hogy az ügyek akkori állását — azaz az érem másik oldalát is — kissé megvilágosítsuk, arra a kérdésre is felelnünk kell, hogy a működést az egész vonalon egyenlő siker kisérte-e ? A minden irányban mutatkozó kitűnő siker olyan foglalkozásnál, a minő a lótenyésztés, elérhetetlen és nem fog ártani, ha a tenyésztők «ifjú nemzedékére» való tekintettel — annak okulására kissé *) Lótenyésztésünket illető nézetek. Tormay Béla, Budapest. Pátria nyomda, megvilágítjuk azt is, hogy az előbb vázolt működésben hol n°m voltak kedvezőek az eredmények ? Mikor a ménesintézetek átvétettek — mint említettük — az átvett tenyészanvag nem volt mindenben kifogástalan, söt voltak bennük kifogásolható egyedek is, (egyeseknél tnlnehéz fej, másoknál apró szemek, nem kellő kötés mellett tulrövid far, hibás mozgás, — egyeseknél a melyeknél megkövetelhető lett volna, a nemesség — teljes hiánva), de volt egy nagy előny — a kanczák termetes volta, a mély öblös törzs és az erős lábak ; az ilyen alakulás lehetővé tette a gyorsan ható «vény» alkalmazását, t. i. a telivérrel való párositást, á mi kiterjedt mértékben alkalmaztatott is. Az utóbbi eljárás eredménye megvesztegette az ilyenből származó utódok szemlélőit : az első nemzedéh szebb, nempsebb, mozgékonyabb volt az anyáknál és ez (valamint a Claque tapsai) mintegy kihívásul szolgált az eljárás folytatására. A nemes angol telivérmének befolyásával tehát tetszetős «jó lovak» neveltettek a nem annyira mpgnyerö külsejü, de tömeges testű mély kanczákból. Ezt az eljárást — a nélkül, hogy az ilyenre megkívánható kanczaanyag meglétele kellően számba vétetett volna, — átplántálták a köztenyésztésbe, melyben ma már sok — azt hisszük több mint kellene, részben jó, részben is korán letört telivér mén van használatban és a használatban levők mennyisége ugy vélekedünk elégséges ennek az eljárásnak aminösitésére. De rnivel megérdemlik, foglalkozzunk még kevéssé az államménesekkel is s az előbbi eljárás következményeit ott is mérlegeljük egy kevéssé. Hogy a keresztezési termékek, azaz igy létesített félvérek kitűnő használati egyének lehetnek, ahhoz nem fér kétség, de hogy azok apaállatokul meg fognak-e felelni, az más lapra tartozik és gyakran kérdéses. Máskép áll a dolog eredetileg félvér anyaggal létesített olvan tenyészetekkel, melyek saját keretükben jellegzödtek, egyedeik egyöntetűekké — vagyis mint mondani szokták — conformokká lettek és a melyeknél a testalak és a tulajdonságok átörökítése biztosítva lön, a mit Ritter Mezőhegyesen elérni törekedett. Hogy az olyan keresztezézeket, a melyekre reá mutattunk, az első vérkeverésnél siker kisérte, az mint jeleztük is, tagadhatatlan, de ennek az eljárásnak határai vannak : «a Noniusok szigorú beltenyésztése telivérrel fölfrissítve (egyike volt azon frázisoknak, melyek annak idején a szakember mulattatására világgá röpítettek) ez a «fölfrissités» eredményezte azt, hogy a tömeges erös kanczák, melyek az előtt az anyaméneseket népesítették, elfogytak s helyükbe könnyű szilárdabb anyag lépett, mely «metszi» négyesbe igen beleillett, a köztenyésztésben azonban a volt telkes kötött talajának kellő megmi velésére alig adhattak alkalmas anyagot, A ménes tisztelt vezetősége, még inkább a mén- i telepnél működő urak, a köztenyésztésben valósulni látták annak az angol közmondásnak igaz voltát, hogy a lovat könnyűvé tenyészteni könnyű, nehézzé — tömegpssé nevelni nehéz (gyakran alig elérhető. Azt hisszük, hogy a ménesekben nem sok idö multán csöndes vágyódás fog keletkezni az erősebb, tömegesebb anyag után. Részint az előadott okok, részben más befolyások el is tüntettek egyes jellegeket. Hová lettek a hatalmas Maestosók, a termetes North-Star-ok s az alföldnek igen bpválló apaállatokat szolgáló kis Noniusok? Az utóbbiak a keresztezésnek estek áldozataiul és azok az utódok, melyeket közelebbről Mezőhegyesen láttunk — ugy hallottuk — a királyhágóntuli vidékre szánvák. ugy véljük, hogv — túlságosan könnyű alapzatuk miatt nem fognak minden irányban kielégítő eredményt szolgáltatni. Azt állítják, máshol is tapasztalhatók ilyen jelenségek, különösen ott, a hol a tultenyésztetlséget nemesség számba vették. Bábolnát is megemlítettük és meg vagyunk róla győződve, hogy a lótenyésztők nagyobb része már tudatára jött annak, hogv a nemes keleti lovat egyes vidékek köztenyésztésében nem nélkülözhetjük. Véleményünk szerint nem csak a tisztavérü arabsok szükségesek, hanem a régi Shagijákhoz hasonló tömegesebb s a tisztavérüeknél nagyobb testű apalovak kellenek oda, a hol a viszonyok mégis arra kényszeritik a gazdákat, hogy a keleti vér tenyésztésénél megmaradjanak és megvagyunk győződve (szál, hogy az ilyen apák utáni vágyódást, a földmivelésügyi kormányzat akár Bábolnáról, akár máshonnét ki fogja elégíteni. De hát miként vagyunk a Fogarason levő tenyészetekkel ? Fogarasról az 1894. év tavaszán lótenyésztők körében gyakran szó esett, lássuk tehát kissé azt is, hogy miként állunk ezzel az államménessel ? Mi azt hisszük, hogy ez a K,érdés általános érdekű, de különösebben — azaz közvetlenebbül — azokat a tenyésztőket érinti, kik országunk keleti határszélén működnek és a kik ebből az erdélyi részben levő ménesünkből kerülő apalovakat lennének hivatva tenyészetükben igénybe venni. A mint jeleztük, már több oldalról hallottuk, hogy a királyhágóntuli vidékekpn működő tenyésztők a Fogarason elértekkel nincsenek megelégedve. Fölhozzák, hogy ennek a ménesnek termelőképessége igen csekély, regieje nagy és e miatt az ott felnevelt mének túlságosán drágák, az apalovak állítólag vesztettek jellegükből és a nagyobb tenyésztőknek «törpe» voltuk miatt meg nem felelnek. Kifejezést adnak is, hogy a kistenyesztö, kinek érdekében első sorban a fogarasí ménest alapították, még niucs azon a színvonalon, hogy a kicsi, de mégis jó fogarasi mént, — mely fedezés czéljából községébe helyeztetik, — Kellően meg tudná becsülni. Azt véljük, a földmivelésügyi kormányzat változtatni fog a jelenlegi méneskezelésen, de nem mondja ki a «delendam censeot», mely tervezve volt. Az utóbbi az igaz, hogy gyökeres, de nem tanácsolható eljárás lenne. Igen röviden, de mégis meg kívánunk itt még emlékezni a nem az állam állal űzött és az úgynevezett köztenyésztésről. Az első kérdés tehát az : miként állunk a magánménesekkel, ezt követöleg a communitások méneseivel, végre a kisemberek lótenyésztésével. A magánménesek közül, t. i. az olyanok közül, melyekben csak «heverő kanczäk» voltak, sok megszűnt, de még a nagyobb birtokokon is lényegesen szaporodott a gazdasági lótenyésztés, melyben a kanczák dolgoznak és emellett nevelnek is utánuk, és ezek — azt hisszük — ellensúlyozzák a heverő kanczák megapadását. Az utóbbbi gazdaságokban kis legelóterület mellett zöldtakarmánynyal pótolván a niányt, a lovasság szamára elég jó anyagot nevelnek. A magántenyésztö is nagyobbára utánozza az állami ménesekben alkalmazott eljárást, ezt veszik mintául, de a magántenyésztők kanza anyagát tekintve ez az eljárás ott — kivételektől eltekintve — nem fogja az államménesekben annak idején elért eredményeket elérni. Könnyebb remontak a lovasság számára és «a véletlen termékei» népesitik rendesen ezen tenyésztők istállóit és a remontákért fizetett árak, ha az avató bizottságok állal visszautasított lovak árkevesebbletét számba veszi a tenyésztő, nem —fogja a fölnevelés jólétekkel számitható költségeit megkapni. A communitasok lótenyésztéséről — azaz a városok vagy községek külön kezelésben részesülő méneseiről — nem sokat mondhatunk. Tudtunkkal már csak egy város van és pedig Debreczen, hol azért az ügyért külön ménes tartásával áldoznak, a mi okvetlenül nagy elismerést érdemel, annál is inkább, mert gazdálkodó polgárai érdekében olyan jelleget tart fenn, mely a város határában gazdálkodók Ízlésének, kiváltságának felel meg és melyet ók mégis legszívesebben tenyesztenek. Köztenyésztésünk átvétele után helyes érzékkel cselekedett Kozma Ferencz. A nép kicsi, sokban nem helyes alkotású lovainak javítását illetőleg ezzel ezek értékének emelését tekintetette első föladatának. A nép kezében levő — említett — anyagnak meg kellelt törnie az átörökítésben való merevségét és — mint már emiitettük — rá kellett arra vennie a kisgazdákat, hogy a ménállomásokra állított és a javításra képes és arra hivatott anyagot keressék fel, nem pedig a rosz zugméneket. Az ily irányba való munkálkodás áldásos gyümölcsöket termett az ország legnagyobb részében. Az előbb megnevezett férfiú förészese annak, hogy hazánk — mely a hatvanas években a hadsereg lószükségletét a köütenyesztésböl födözni nem bina, — ezt most meg tudja termi, söt a lovasságnak alkalmas anyagban erősen exportképes orszaga lön. Javult tehát a köztenyésztésben levő lóanyag és elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy az anyag jellegzödése tenyésztési vidékek (tenyésztési kerületek) kijelölésével megkezdessék és alkalmas helyeken az anyag tömegesebbé tétessék, hogy a mostani mezőgazdasági kívánalmaknak is inkább megfeleljen. Az ország nyugoti részein és a Dráva mentén levő batárvármegyék megfelelő részeiben szükséges, hogy a lassan, de mégis fejlődő iparunk érdekében a nehéz ló tenyésztésére a tenyésztési területek kijelöltessenek és ezekben ez a jelleg melegebben fölkaroltassék. Se A lótenyésztés Németországban mindinkább vonzza a gazdákat és ujabban érdeklődésük annyira élénkült, hogy — azt mondhatjuk, — két táborra oszlottak. Az egyik a szilárd szervezetű nemes (mint ök mondják és mi is majmoljuk — melegvérű) ló mellett harezol, és az ilyen lovak propagálását óhajtja, a másik a petyüdt szervezetű nehéz (szerintük hidegvérű) lónak lett odaadó pártfogójává. Azt hiszszük az élénk eszmecserék ott ís tisztázni fogiák a nézeteket és ki fognak jelöltetni azok a területek, melyek a hadsereg számára való lovak tenyésztésére a legmegfelelőbbek és ezeken a tenyésztés lényegesen melegebb támogatásban részesülend. Németországban tehát dolgoznak és a kívánalom élő erös motorokat illetőleg, valamint erős lovak iránt a hadsereg számára mindinkább élénkül. A helyi viszonyok szerint az egyes országok kormányainak segítségével, társadalmi beavatkozással és buzdítással, díjazásokkal oda fogják fejleszteni tenyésztésünket, hogy szükségleteik a külföld kizárásával teljesen a Német bizodalomban tenyésztett lovakkal lesznek kielégíthető Az utóbbit bátran számításba vehetjük, annál is