Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904

1904-11-07 / 108. szám

——" ia04. november 14. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 745 ben galoppozott, de az egyenesen fokozatosan behúzta ellenfele.t, s uralva a helvzetet négy hosz­szal érte el Ramathuri elölt a czélt. A kétévesek eladóversenyében lton kivül még csak Boite a suprise iránt volt nagyobb a bizalom. Eleinte Kapor vezetett, majd Sáfár állt az élre Sunstar előtt. A tribünöknél l'o bontakozott ki a mezőnyből s mihamar ura lévén a helyzetnek, egy hosszal köny­nyen gyözött Sáfár ellen, mely után egy hosszal Sunstar és Boite a suprise holtversenyben értek be. A vasárnapi megnyitó futamban csakhamar sike­rült a start. Coma Berenice és Virgoncz vezetnek Thta és Télizöld előtt. Fele uton Coma Berenice visz­szaesik s Virgoncz két hosszal vezeti a mezőnyt a távoszlopig, de itt Télizöld könnyen elhúz mellette s fél hosszal nyer. Harmadfél hosszal Thea har­madik fej hosszal Oos előtt. Az 1600 méteres Handicapban Lotto és Ordensfex vezetnek Pislants és Bútor előtt. Komm Carlinchen és Gránátos utolsók. Igy halad a széjjel nyúlt mezőny az egyenesbe fordulóig, a hol Lotto visszaesik, innen kezdve Ordensfex és Pislants együtt haladnak Agnes és ttntor előtt. Az emiitettek erös küzdelmet vivnak, a melyből Pulants kerül ki fej hosszal győztesként Ordenfex előtt. Félhosszal Agnes harmadik Bútor előtt. A Nyeretlenek versenyében a kis mezőny daczára soká húzódik a start, s egy alkalommal Mephisto, Floriform és Prater, miután a szalagot elszakították, 3— 400 méterre elviszik lovasaikat. A mikor végre sikerül a start, Prater vezet Mephisto és Ratisbona előtt, hátul Ueberraschung. Prater egész uton vezetve mint biztos nyerő halad a czél felé, s végül is két hosszal nyer Floriform ellen, fej hosszal Mephisto harmadik, két hosszal hátrább Ratisbona negyedik. Ueberraschung utolsó. A Prater handicapban Visegrád nyugtalansága kés­lelteti egy ideig a startot, végre mikor a starter elbocsájtja a mezőnyt, Droll vezet erös iramban Prototyp, Isar és Visegrád előtt, mig Forrás és Tisza vessző zárják be a széffel húzott mezőnyt. Az egye­nesbe fordulónál Droll verve visszaesik és Prototyn vezet pár száz méteren át, de csakhamar Visegrád váltja fel. A távoszlop előtt Isar szabad utat talál s erélyesen lovagolva elhalad Visegrád mellett s mint biztos nyeiö azt két hosszal előzi meg a czélban, egy hosszal hátrább Lecturer harmadik, nyakhosszal Daru negyedik, Prototyp ötödik. Az eladó handicapban start után a reás favorit Salute vezet Reclame és Corfu előtt. Salute a távosz­lopig könnyen halad hosszakkal a mezőny élén de ilt hirtelen ellankad s a kívülről speeddel jövö South Star megy az élre, s egy hosszal biztosan nyer Corfu ellen, fél hosszal hátrább Rotthal Express har­madik. A gátversenyben nagyon lassú iramban haladnak a lovak az első gátig, honnan kezdve Flying Drggon Vezeti a társaságot kissé jobb iramban a rövid olda­lig, mellette Deli és Parthenia haladnak. Az utolsó előtti gáton át már Deli vezet Hying Dragon és Parthenia előtt, s innen kezdve Deli már nyerőnek látszik, de Flying Dragon energikusan lovagolva, min­dég közelebb jön hozzá. Végül is erös küzdelem után fejhosszal Fying Dragon lesz elsö Deli előtt két és fél hosszal Parthenia harmadik. Benedictus utolsó. Az eladóversenyben Columbia vezetett félúton Cam­perdown, Master Jack és Angola előtt. Mielőtt a lovak a távoszlophoz érnek, Camperdoicn kiválik közülök s könnyen halad a czél felé s három hosszal igen könnyén nyer Angola ellen, mögötte két hosszal hátrább Czipó harmadik. Columbia fejhosszal negyedik. Versenyjelentés, Bécsi versenyek 1904. Második nap. Szombat, november 5. I. Háromévesek gátversenye. Handicap. 1800 K I., 500 K II. 2400 m. Brachfeld L. ur s h Orcus Orelio— Coulisse 58} Lawton 1 Aresin-Fatton J. thd. p m Teles 67} Rosack 2 Dreher A. ur p m RadiusGb Huxtable 3 Mautner V. ur sz m Verdun 75 Slinn 0 Mr. While p k Sommerfrische 66 Opatovsky 0 Schosberger L. ur s m Páros 57} Healv 0 Totalisateur: 10;58. Helyrefogadások: 50D0> I., 50:74 II. A többi ló quotája győzelem esetén: HöTelcs, 39 Radius, 45 Verdun, 75 Sommerfrische, 96 Páros. Könyvfogadások: 2} Teles, 3} Verdun, 4 Orcus, Páros és Radius, 6 Sommerfrische. Bizt. 1} h. nyerve, 1} h. 3-ik. Páros elbukott. Versenyérték: 1750' K I, 500 K. II. 380 K a versenypénztárnak. Idö 2 51. II. Kétévesek eladó handieapja. 2000 K I., 400 K II. 1200 m. Gr. Trauttmansdorff L. p k Madame Humbert Dunure—Panama 52 Krouzil 1 Mr. Lincoln p k Thea 55 Huxt .ble 2 Luczenbacher M. ur p k Wonder 55} Walkington 3 Mautner V. ur p m Lecturer 48} Baines 4 Br. Königswarter H. p k Dóra 56} Janek 0 Krausz L. ur p k Neveletlen bl Fries 0 Gr. Esterházy M. M. p k CziuJca Panna 52 Bulford 0 Schosberger L. ur s k Tornya 51} Aylin 0 Totalisateur: 10:96. Helyrefogadások: 50:99 1., 50:80 II, 50Í8C III. A többi ló quotája győzelem esetén : 28 Dora, 35 Tea, 56 Wonder, 115 Tornya. 159 Neveletlen, 195 Lecturer, 219 Czinka Panna. Eönyvfogadások : 1} Dóra. 3 Thea, 5 Madame Hum- bert és Wonder, 6 Neveletlen, 7 Tornya. 10 Czinka Panna, 12 Lecturer. Erös küzd. után fejh. nverve, rövid fejh. 3-ik. A győztest 4200 koronáért Mr. J. Hewitt megvette. Versenyérték : 1950 K I, 500 K II, 670 K a versenypénztárnak. Idő 118. III. Eladóverseny. 3000 K I, 400 K II. 1600 m. Schosberger L. ur 3é stp h Fogoly Kegyúr Fougére 49} Aylin 1 Br. Herzog M. 3é p k South Star 53 Janek 2 Mravik P. ur 3é s m Tyrann 47} Bocskai 3 Krausz L. ur 4é p m Camperdown 61} Fries 0 Wachsmann A. ur 3é p k Fruska 49} Fetting 0 Petanovits J. ur 3é p k Nyalka 47} Maas 0 Dreher A. ur 5é s m Ka' Gall 61} Cleminson 0 Györgyei M. ur 3é s m Mindjárt 54} Bulford 0 Mautner V. ur s h Csevek 49} Krouzil 0 Gr. Henckel A. 3é stp m Confrater 51 Walkington 0 Totalisateur: 10:108. Helyrefogadások: 50:177 I., 50:187 II., 50:497 III. A többi ló quotája győzelem esetén • 42 Camperdown, 43 Mindjárt, 47 Ka' Gall, 81 Fruska, 110 South Star, 156 Confrater, 170 Csevek, z33 Nyalka, 431 Tyrann, Könyvfogadások : 2} Cam­perdown, 3} Ka' Gall és Mindjárt 5 Fruska, 7 Fo­goly és South Star, 8 Confrater 10 Nyalka, és Tyrann, 12 Csevek. bizt. 2 h. nverve,} h. 3-ik. } h. 4-ik előtt. Győztest megvette Müller E. ur 3000 K-án. Versenyérték : 2950 K I, 900 K II, 880 K a versenypénztárnak. Idö l-44 8/io­IV. Nyeretlen kétévesek handieapja. 4000 K I, 500 K II. 900 m. Gr. Wenckkeim D. p k Tommy Csillám—Tries­ting 52} Barton 1 Dreher A. ur p m Vino Tinto 60 Cleminson 2 Gr. Czernin T. s m Orlog 50 Krouzil 3 Krausz L. ur s k Nem bánom 50 Fries 0 Meichl T. ur stp m Sagloba 56} Bonta 0 Mravik Pál p k Rézi 51} Janek 0 Somosi ménes s m Büszke 53} Aylin 0 Györgyei M. ur p k Gohér 53} Bulford 0 Mautner V. ur s k Tres comique 52 Baines 0 Totalisateur: 10:63. Helyrefogadások: 50:85 I, 50:77 II. 60:124 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 21 Vino Tinto. 55 Rézi, 112 Büszke, 120 Nem bánom, 185 Orlog, 195 Sagloba és Trés Co­mique, 359 Góhér. Könyvfogadások: lf reá Vino Tinto, 3} Rézi, Büszke és Nem bánom, 7 Orlog, Trés comique és Tomny, 10 Góhér, 12 Sagloba. Köny. 1} h. nyerve, 3 h. 3-dik. Büszke a startnál 4 h. vesz­tett. Versenyérték: 3950 K 1, 5b0 K II. 700 K a versenypénztárnak. Idö 0'57 6/ 1 0. V. Handicap 2000 K I. 400 K ll. 1100 m. Gr. Henckel A. 3e s k Maritima Beldemonio— Maylily 50} Walkington 1 Dreher A. 3é p k Techtl Mechtl 46 Baines 2 Gr. Fries M. 4é p her Malupri bl Krouzil 3 Br. Üchtritz Zs. 3é p m Czipó 55 Cleminson 0 Mautner V. ur 4é stp m Daladu• 54 Seideman 0 Péchy A. ur 3é s k Aurelia 48} Fetting 0 Totalisateur: 10:43. Helyrefogadások: 50.107 I, 50: 30 II. A többi ló quotája győzelem esetén: 40 Malupri, 38 Czipó, 58 TechtI-Mechtl, 85 Aurelia. 175 Dalader. Könyvfogadások : 2} Czipó és Malupri, 3 Aurelia, 4 Maritima, 5 TechtI-Mechtl, 12 Dalader. Küzd, után nyakh. nyerve, nyakh. 3-ik. Versenyérték : 1950 K I, 400 K II. 470 K a versenypénztárnak. Idő 1'08 8/ 1 0. VI. Akadályverseny. Handicap. 3000 K I., 500 K II. 3200 m. Aresin-Fatton J. fhd. 4é p k Marchense King Monmouth —Margot 70 Rosak 1 Dreher A. ur 4é p k Rama thur' i 66 Huxtable 2 Mr. Field 6é p h Hastrmonn 60 Healy 3 Mautner V. ur 6é p h Tokaj 68 } Slinn 0 Totalisateur: 1017. Helyrefogadások: 50:53 I, 50:53 II. A többi ló quotája győzelem esetén : 39 Rama thur i, 50 Tokaj, 68 Hastrmann. Könyv­fogadások : 1} reá Marcheuse, 3} Rama thur'i, 4} Hastrmann, 5 Tokaj. Köny. 4 h. nyerve, 10 h. 3-ik. Versenyérték : 2950 K I, 500 K II. 180 K a verseny­pénztárnak. Idö 4'04 8/ 1 0. VII. Kétévesek eladóversenye 2000 K I, 400 K II. 1000 m. Br. Herzog M. p m lto Tokio— Intrigue 57 Cleminson 1 Petanovits J. ur p m Sáfár 50 Krouzil 2 Gr. Fries M. s k Sunstar 48} Pis f Br. Königswarther H. s k Boite A surprise 45 ! Barton f Wachsmann A. ur p k Cake Walk 48} Fetting 0 Egyedi L. ur s m Biberach 50 Rothfuss 0 Schosberger L. ur p k Kapor 48} Baines 0 Totalisateur: 10:21. Helyrefogadások: 50:54 I.. 50:56 II. 52 Sunstar. 52 Boite á surprise. A többi ló quotája győzelem esetén : 41 Boite ásurprise, 54 Sunstar. 94 Sáfár, 133 Kapor, 200 Biberach, 214 Cake Walk. Könyvfogadások: 1} reá lto, 3 Boite á surprise, 5 Sunstar és Sáfár, 7 Cake Walk és Tornya, 8 Biberach. Könny. I h. nyerve, 1 h. holtv. a 3-dik helyre. Gvöztest megvette Capt. Z. 7500 K-án. Versenyérték': 1950 K I, 2150 K II. 240 K a versenypénztárnak. Idö l"04 s/,o­Harmadik nap. Vasárnap, nov. 6. I. Kétévesek eladó-handicapja. 2000 K I, 400 K II. 1100 m. Br. Herzog M. p k Télizöld Kegyúr—Fougére 49} Cleminson 1 Boross J. ur s m Virgoncz 49} Krouzil 2 Mr. Lincoln p k Thea 54 Huxtable 3 Gr. Chorinsky F. p m Oos 51} Walkington 4 Schosberger L. ur s k Coma Berenice 55 Aylin 0 Mr. Wheel p m Lancer 53} Fries 0 Gr. Degenfeld I. stp k Jégvirág 51 Janek 0 Müller E. ur s h Alom 50} Bulford 0 Totalisateur: 10:32. Helyrefogadások : 50:67 I, 50:83 11, 50:77 III. A többi ló quotája győzelem ese­tén : 42 Thea, 57 Jégvirág, 69 Virgoncz, 99 Coma Berenice, 120 Alom, 164 Oos, 251 Albán, 501 Lan­cer. Könyv-fogadások: 2 Télizöld, 2} Thea, 4 Vir­goncz, 5 Alom, 6 Coma Berenice és Jégvirág, 8 a többi. Igen köny. } h. nyerve, 2} 3-ik. fejh. 4-ik. A győztesre ajánlat nem történt. Versenyérték: 1950 K I, 400 K II, 550 K K a versenypénztárnak. Idő 112 V II. Handicap. 3000 K I, 400 K II. 1600 m. Br. Herzog M. 3é p k Pislants Matchbox— Triftless 48} Janek 1 Gr Arco-Zinneberg M. 3é s m Ordensfex 46} Fetting 2 Petanovits J. ur 4é p k Agnes 45 Baines 3 Dreher A. ur 3é p m Bútor 53} Cleminson 4 Péchy A. ur 3é p h Lottó 57} Huxtable 0 Gr. Degenfeld I. 3é s m Mixi 56 Bonta 0 Br. Königswarther H. 3é p k Komm Carlinchen 53 Barton 0 Pickenpack W. ur 3é stp m Gránátos 42} Pis 0 Totalisateur: 10:38. Helyrefogadások: 50:71 I, 50:108 II, 50:66 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 28 Agnes, 70 Komm Carlinchen. 77 Mixi, 96 Bútor, 112 Lotto, 186 Ordensfex, 277 Gránátos. Könyvfogadások : 2 Agnes, 3 Pislants, 4 Komm Car­linchen, 5 Bútor, 6 Ordensfex, 7 Lottó és Mixi, 10 Gránátos. Erös küzd. után fejh. nyerve, } h. 3-ik, } h. 4-ik. Versenyérték : 2950 K I, 400 K II, 610 K a versenypénztárnak. Idő: 1'47 4/ 1 0. III. Nyeretlen kétévesek versenye. 2000 K. I, 400 K II, 900 m. Br. Königswarter H. stp m Prater Pardon—Pri­mula 52} Barton 1 Mautner V. ur sz m Floriform 56 Krouzil 2 Br.Üchtritz Zs. s m Mephisto 52} í'etting 3 Dreher A. ur s k Ratisbona 54} Cleminson 0 Somosi ménes s m Büszke 56 Janek 0 Weiss L. urnö p k Ueberraschung 54} Walkington 0 Totalisateur: 10 32. Helyrefogadások: 50:82 I, 50:115 II. A többi ló quotája győzelem esetén : 22 Mephisto, 65 Ratisbona, 83 Floriform, 92 Büszke, 331 Ueberraschung. Könyvfogadások: 1} Prater, 1} Mephisto, 3} Ratisbona, 7 Büszke és Floriform, 14 -Ueberraschung. Bizt. 2 h. nyerve, röv. fejh. 3-ik. A győztesre ajántat nem történt Versenyérték : l^TO K I, 400 K II,' IhO K a versenypénztárnak. Idö 0 >9 4/, 0 IV. Prater Handicap. 5000 K. I, 700 K. II, 300 K. III. 2é 1600 m. Gr. Arco-Zinneberg M. s k Isar Vesuvian — Irish Agnes 48 Fetting 1 Krausz L. ur p m Visegrád 51} Fries 2 Mautner V. ur p m Lecturer 41 Sz'lágyi 3 Br. Herzog M. sz m Daru 53 Janek 4 Capt. Z. s m Tiszavesző 62} Bonta 0 Müller E. ur p k Forrás 59 Bulford 0 Dreher A. ur p m Prototyp 52} Cleminson 0 Friedenlieb L. hdn. s m Prince de Galles 52} Fürst 0 Mravik Pál p m Rizi-Bizi 52 Bocskai 0 Schindler L. ur s m Droll 50} Aylin 0 Mr. Johnston A. p k Corea 49- Krouzil 0 Capt George s her Vitellius 48} Baines 0 Zombory R. ur s m Kuli 48} Walkington 0 Totalisateur: 10:83. Helyrefogadáhok: 50:133 I, 50:156 II, 568 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 60 Prototyp, 64 Cvrea és Visegrád, 66 Vitel­lius, 104 Daru, 130 Kuli, 139 Rizi-Bizi, 158 Forrás, 165 Tis'.avessző, 511 Droll, 532 Lecturer, 891 Prince de Galles. Könyvfogadások : 5 Corea. Daru. Protyp és Vitellius, 6 Isar, Kuli. Rizi-Bizi és Visegrád, 8 Forrás. 12 a többi. Bizt. 2 h. nyerve, 1 h 3-ik. Ver­senyérték : £000 K I, 700 K II, 300 K III, 950 K a versenypénztárnak. Idő l'47 6/ 1I r V. Eladók handieapja. 2000 K I., 400 K 11.1100 m. Br. Herzog M. 3é p k South Star Kendal— Soutfield 52} Cleminson 1 Br. Harkányi J. 4é p k Corfu 50} Janek 2 Gr. Arco-Zinneberg M. 3é p m Rotthal-Express 45 Bocskai 3 Capt. Z. 3é p m Salute 54} Bonta 4 Péchy A. ur 4é p h Reclame 55} Huxtable 0 Mautner V. ur 3é p m Hipparion 52} Krouzil 0 Mautner V. ur 4é stp m Dalader 52} Bulford 0 Krausz L. ur 3é s h Ismerős 51 Fries 0 Dreher A. ur 3é p k TechtI-Mechtl 44} Baines 0 Totalisateur : 10:96. Helyrefogadások : 50:125 I., 50:121 II., 50:185 HI. A többi ló quotája győzelem esetén : 20 Salute, 68 Corfu, 78 TechtI-Mechtl, 104 Dalader és Hipparion. 121 Reclame, 146 Ismerős, 201 Rotthal Express. Könyvfogadások : 1} reá Salute, 4 Corfu és Reclame, 5 South Star és TechtI-Mechtl, 6 Hipparion, 7 Ismerős és Rotthal Express, 10 Dala­der. Könnyen 1 h. nyerve, nyakh. 3-dik. Győztest megvette Aresin-Fatton J. fhd. 7800 koronán. Salutet

Next

/
Oldalképek
Tartalom