Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904
1904-02-06 / 6. szám
59 alkalmilag fogunk referálni, jobb osztályú ló nincsen, de több olyant találhatunk, melyek az átlag fellett állanak. Köztük a tavalyi formák alapján kétség kivül gróf Teleki László Medve Janlcó-ja a legjobb. A Jacko' Isintern mén tavaly óta nőtt ugyan, de ez első pillanatra alig látszik meg rajta, még pedig azért, mert a kevésbé termékeny angol anyából származó mén hatalmasan megizmosodott. Medve Jankó már mult évben is aránylag magas formát mutatott, de hiszsziik, bogy a kifogástalan küllemü mén az idén még több örömöt fog szerezni tulajdonosának. Egyedi Lajos ur lotjában Master Jack nem sokkal lett nagyobb a tavalyi kis lónál, de izmos minden vonalán — s oly ló, amely alighanem tul emelkedik a piaterségen. Lotto, e gyors The Lombard herélt sokat fejlődött tavaly óta, s ha kifogásolható első lábai nem fogják hátráltatni, egyike lesz az istálló hasznosabb lovainak. Bona Grazidtól mult évben sokat vártak, de Orgona féltestvére akkor még folyton fejlődésben volt, s igy nem sokat mutathatott. A Bona Vista kancza most már megállapodott, teljesen racinglike, a melytől jó futásokat lehet remélni. Veruda nem sokat nőtt, keveset izmosodott, de az átlag felett foglalhat helyet. Mr. Lincolnak három 3 évese van, köztük a még nem futott Rengő. Ez a The Weaver— Refulgent után származó mén, melyet Luczenbacker Miklós ur Angliából anyjában importált, tavaly oly fejletlen volt, hogy nem volt pályára hozható, most azonban már annyira kifejlődött, s oly jó benyomást kelt, hogy várni lehet töle oly jó dolgokat, mint a milyeneket vártak a Dyer istállóban korán kimúlt féltestvérétöl Veracruztól. Mr. Lincoln másik két háromévese Vadőr és Zsedényi az átlagok közé tartoznak. Mind a két ló, ugyan kevés kifogás alá eshetik, különösen Zsedénginek, mely Páratlantól származik, vannak szép formái, de képességük legalább az eddigiek után 'télve, nem sok. Vadőrt különben Hesp beugratta s a háromévessel nagyon meg van elégedve. E két lovat már az alagi versenyeken a startnál láthatjuk. A kétévesek közt ugylátszik több jobb classisunak Ígérkező rejlik. Egyedi Lajos urnák tizenegy kétévese van, melyek között, jóllehet sem Bona Vista, sem Matchbox után származó nincsen, mégis nem egyben jobb képességűt lehet sejteni. A formák és a mozgás után Ítélve ilyeneknek látszanak King Rob, (22) melynek anyja ugyan Romanovai nagy csalódást okozott, de ez a fiatál csikó oly compact, nemes vonású, oly megvesztegető actióju, hogy csak jót lehet várni töle, jobbat, Romanot nem számítva, testvérénél Marosnál is. Melléje sorolhatjuk a báró Harkányi Andor által ^importált Barbárt (4) rs. Ez a Bnrnaby— Bonnet Rouge kancza után származó pej mén közepes termetű, de izmos ló, melyen kifogásolni valót alig lehet találni. Koma (1)( Peé But- ters féltestvére is az átlag felett levőnek ígérkezik, jóllehet apjának Kozmának semmi szépségét nerh örökölte, de oly arányokban van alkotva', amely a nagy lovak sajátsága. Gyors kanczának Ígérkezik az istálló egyetlen szürkéje Szürkület (14), mely eltekintve sötétebb színétől sokban hasonló féltestvéréhez Gileahoz. Megvesztegető alkatú s akczióju Irigy (2) is egy sárga Orelió kancza, de kérdés, hogy az ellés évében már 19 éves anyja Ironie [Ivo, Irroy, Iraska stb. anyja) után még elegendő versenyképességet örökölhetett-e. Mr. Lincoln kétévesei közül most négy van trainingben, a melyek legalább ez időszerint nem sok igényűek. Közöttük legtöbbet mutatP«r(l) egy Abonnent Perse után származó herélt, mig Gage (4) esetlen, hoszszulábu Ganache — Generalin ivadék, melynél a forma hiba bizonyára az anyában rejlik. Kopja (19), melynek anyja Pope Joan az ellés után'kimult, sokban emlékeztet ugyan Teraslderre, de nagyon laza kötésű, Xama (1) végül, mint minden nálunk levő Xaintrailles ivadék ily fiatal korban nagyon keveset mutat. Gróf Teleki Lászlónak két kétévese van, s mindkettő reményre jogosító. Orgazda (4) melynek anyja Prob- leme II, Poloniusnak a testvére, nem nagy, de oly compact kéteves, milyent ritkán lehet látni, Petur (12j pedig, mely minden vonalán magán viseli Jacko' Lantem jellegét, könnyebb alapú, de sok nemes vonással rendelkezik. Gróf Teleki Józsefnek is van Hesp gondjai alatt egy kétévese Kakas (4), Famulusnak féltestvére, egy ép megtermett sárga csődör, mely aligha fog az jdén nyeretlenül visszatérni a pályákról. A tavalyi derbyévjárat handicapje.*) A lefolyt verseny év kétéveseinek handicapját már deczemberben közöltük s most az 1903. derbyévjárat osztályozására térünk át. Beregvölgyel kétéves korabeli pályafutása végén akkori handicapunknak az élére helyeztük, s megjegyeztük, hogy «javulás folytán töle a jövőben is csak jót várhatunk s miután futásait mind hosszabb távakon végezte, ez által bebizonyított kitartása is csak segíteni fogja e remény beváltásában.» Az 1903. évi derby nyertes pálya futása sokkal fényesebb és ismertebb, hogy azt behatóbban tárgyalni szükséges volna. Azért csak ahnak megemlítésére szorítkozunk, hogy már a Királydijban aratott győzelme is legalább kétéves korabeli legjobb futásának megfelelő volt, az Alagi dijban és a Derbvben kivívott végtelen könnyű nyerése pedig már legalább is 80—81-es formát jelentettek. A lefolyt évben veretlen Jenkins, Planner gondozása alatt kétéves kora óta nagy (ca 32 fontot tevő) haladást tanúsított. A tavaszszal végtelen könnyen a Zsupán és Kisbér-versenyt, majd rossz startja daczára a Trial Stakest nyerte meg. Ezután patabaja folytán pihennie volt kénytelen s újból csak a Lovaregyleti dijban jöhetett pályára. E dijat is megnyerte s ezáltal oly magas formát mutatott, mely közel egy fokra emeli Bet egoiilgygyel. Sorrento kétéves korában egyedül debutjekor : a Szt. Lipót-dijban kivívott győzelmével mutatott jobb formát, később azonban hanyatlott. Hároméves korabeli pályafutása nem indult valami fényesen, a május 16-iki Államdijat azonban már sokat igérö 73 as formával nyerte. Utóbb Taxis herczeg tulajdonába ment át s beugratták, de uj metierjében nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (legjobb formája a Schünaui dijban kivívott második helye volt) s ezért az őszszel a sikpályán leendő kihasználás végett közvetlenül a St. Leger előtt Plannerhez került trainingbe. Igy részben Earl érdeme, hogy a mén oly könnyen győzhetett e nagy dijban, majd itteni nagy formáját utóbb az október 15-diki Allamdijban s az október 25-diki Tokio-versenvben is teljesen igazolta Czipész és Bono Modo hároméves korukban szinte haladást tanúsítottak. Előbbi legjobb futásait a Pásztor dijban és Totalisatenr handicapban mutatta, majd utolsó szereplésekor a Lovaregylbti dijban — daczára, hogy nem volt teljesen kilovagolva —nagyon megközelítette e formát, miért is nem volt ok, hogy ne legjobb fufásai vétessenek elbírálásánál alapul. Bono Modo első futásakor, midőn Kiotótólszenvedett vereséget, még teljesen formán kívül volt. Ezután fokozatosam jobb -formákat mutatott, de 75-ösne'. magasabbra egy hazai futása sem becsülhető s igy bátran Jfeltételezhetö, hogy a német derbyben kivívott könnyű győzelmekor sem volt jobb forma birtokában. E feltevést elfogadva Bono Modot tehát 12 font választja el a bécsi Derby nyerőjétől, mely körülmény az évjáratra a német lovakkal szemben mindenesetre kiváló fényt vet. Elpenor, qhely Bono Mo- doval k-örülbelöl egyforma kaliberű ló, azt váltotta be, mit kété.vqs'korában is igért. A kimúlt Alfieri csak hároméves korában mutatkozott be a nyilvánosság előtt. Első két futása alapján mérsékelt képességű lónak volt csak tartható, ezután való szakadatlan négy győzelme folytán azonban már leggyorsabb lovaink közé emelkedett. Szélicsend idei első futásai teljesen kétéves korabeli formáinak feleltek meg. A Parsifal handicapban kivívott második helye s a Rotunda handicapban elért győzelme teljesen fedik egymást s nyolez font javulást jelentettek. A Szent István dijban kivívott könnyű győzelme folytán már legjobb három éves kanczáink sorába emelkedett, s a St. Legerben való helyezetlen futása után jó formáját az őszi kancza dijban kivívott győzelmével s a Tokio versenyben elért harmadik helyével is teljesen igazolta. Viglány hároméves korabeli futása nem volt a legegyenletesebb. Legjobb futásait a Nemzeti s Hazafi dijban s a bécsi Kancza dijban kivívott győzelmei képezik. Utolsó két futásakor nem tudott szerephez jutni, de a mentség mindkét esetben meg van. A Marchfeldi dijban makranczosságával s rossz startjával ásta alá esélyét, a Királyné dijban pedig. *) Szerzőnek a napokban megjelenő «Versenylovaink papírformája» II. rész cziraii müvéből, hol mint paris favorite 'indult letört. Camper• down lehet mondani a sellingplaterek sorából küzdötte fel magát a másodklasszis legjobbjai közt. Első, nagyobb javulása az alagi második nyári meetingre esik, top formáját pedig a budapesti öszi meetingen egy Welter handicapban, majd Bécsben október 20-án egy eladóversenyben mutatta. Utolsó két futása valamivel mérsékeltebb s körülbelül alagi szereplésének megfeMö volt. Monte Christo négy szakadatlan győzelme közül a Tokió verseny s a Lainzi dijban kivivottak értek legtöbbet s elbírálásánál is ezeket vettük alapul. Kapus tavaszi s nyári futásait tekintve körülbelül 20 font javuláson ment keresztül, mig az ősszel elért majd többször is igazolt s a handicapban is alapul vett formája birtokába jutott. Ballada a felvettnéi jobb formát is mutatott, midőn 74-es formának megfelelően a budapesti Kanczadijat nyerte meg. Tekintve azonban, hogy e formáját azután számtalan futása alkalmával egyszer sem mutatta, utóbbi futásai alapján került a handicapba. A gyors Bonsoir a Leobersdorfi és Grabeni dijban kivivott győzelmei alkalmával s az öszi Kísérleti versenyben elért második helyével végezte legjobb futásait, Ibea pedig az augusztus 9-iki Kísérleti versenyben mutatkozott be legelőnyösebb oldaláról. Lili utolsó két futása mérsékeltebb volt ugyan a felvett formánál, melynek megállapításánál a Schloss Park handicapban, a nyári Kísérleti versenyben s a Gaga versenyben mutatott magas formái nem voltak figyelmen kivül hagyhatók. Marco Polo több izben igazolta a felvett formát, de legutóbb azon alól futott. A megbízhatatlan Pompás futásai 65—74 közt tarkán váltakoztak. A nagyott fejlődött Viribus unitis a Soroksári dijban, a Pásztor dijban s utolsó próbálkozásakor : a Novemberi handicapban futott legjobban. A gátakon is szerepelt Ismét a Lobau versenyben, Májusi versenyben s junius 1-én Államdijban mutatta legjobb formáját. Valus a Pratersterni dijban mutatott oly magas formát, mely előző futásait tekintve csak fentartással fogadható el realisnak, Jacobinns pedig a Tátrában a jul. 6-iki Beaten handicapban mutatta felvett s kétéves korabeli szereplésének teljesen megfelelő formáját. Barbarossa II. a budapestrnyári meetingen mindhárom győzelmét kiváló 75-ös forma birtokában nyerte se formát a bécsi szeptemberi meetingen egy I. o. eladöversenyben is igazolta. Utóbbi alkalommal Trauttmansdorfgróf tulajdonába ment át és ennek szjneiben még négy izben próbá'kozott- szerephez jutni azonban épenéégg'e) nem tudott, miért is rrála állapdó hanyatlás tételezhető fel. Azon lovak sorában melyek kétéves korukbeli futásaikat tekintve hanyatlást mptattak, főleg a megbízhatatlan Wiking, továbbá Aachen, Gavalér, Tárnok, Bónapace s az immár ménesben lévő Pruszli említendők elsősorban. Közülük a jövőben a legtöbb tán Aachentől várható, mely egy izben a Prince of Wales handicapban az idén is megközelítette kétéves korabeli jó formáját. Kalpag és Julian tavaly nem voltak pályára hozhatók. íme a handicap : Beregvölgy Jenkins Sorrento Czipész Bono modo Elpenor Alfieri Széllcsend Viglány Camperdown""" Monte Christo Kapus Ballada Bon soir Ibea Lili Marco Polo Pompás Viribus unitis Ismét Valus Jacobinus Angloman Barbarossa II. Cocain Jongleur Styria Aachen Casanova Donald 1« 81 Fertő 66 80 Futótűz 66 78) Orion 66 76 Wiking 66 75 Tannhauser 65) 75 Belle of Hernais 65 74 Boriska 65 73) Gazette 65 72-) Példa 66 72 Sunshine 65 71) Tárnok 65 71 Türelmes 64) 70) Csurgó 64) 70 Wampum 64 70 Dalader 64 70 Kioto 64 70 Elég 63) 70 Sárkány 63) 70 Alföld 63 69) Bolivar 63 69) Faullieschen 63 68) Kegyencz 63 67 Ornament 63 67 Pedicure 63 67 Ruggiero 63 67 Talvolta 63 67 Tolmács 63 66 Gyöngysziget 62) 66 Hamis 62) 66 Sunyi 62)