Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904
1904-08-29 / 80. szám
1904. augusztus 13. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 555 Hammersberg ur nem az állattan rendén akart változtatni, bítnem csak azt konstatálta, hogy a Noniuson kivül a félvért, az arabsot stb. is lónak minősiti. Ugyancsak aprólékoskodás, mikor a röpirat a memorandum szerzőjének a telivérről irt nézeteit bonczolgatja. Természetes, hogy a méneskönyvi fogalom szerint telivér csak az a ló, a melynek mindkét szülője a G. St. B. első kötetére vezet, de telivér az évtizedek hason során át tisztán tenyésztett amerikai is, az arabs is és tulajdonkép telivér a féivérü törzs is, a melybe folytonosan megszakítás nélkül kevernek telivért. A vér-százalék itt már oly magas, hogy a telivérben hiányzó részt a matematika szerint igy lehetne kifejezni: X Hammersberg ur erre vonatkozó szavaiba belekapaszkodni csak rabulisztikával lehet. Ugyanilyen a Tallózások Írójának a faj és a fajtáról elmondott oktató leczkéje. A fajta is a fajból származik, tehát idővel nemcsak a fajta, de a fajtulajdonosságuk is megváltozhatnak. Ha nem igy volna, ugy ma is még ugyanaz a ló élne a földön, mint évezredek előtt. Hosszadalmas volna a röpirat minden pontjára kiterjeszkedni, annyival inkább, mert a szavakkal való játéknak nem vagyunk barátjai, s az igazat megvallva a füzetben nem találunk oly pontot, oly nézetet, a melynek a nyilvánosság előtt való taglalása haszonnal járna. A föntebbi tételeket is inkább csak annak illusztrálásul vettük ki, milyen alaptalanul törekszik Békéssy ur a memorandum tételeinek czáfolására. Általánosságokkal érvelni nem lehet, szavakba kapaszkodni s azokat csavargatni még ugy sem feladata a komoly vitatkozónak. Igenis, van számos tétele a Memorandumnak, a hol eszmecserét lehet kifejteni, a melyeket czáfolgatni szükséges, de ahhoz kellő apparátus és meggyőző logika szükséges. Ez hiányzik a Tallózásokból s azért vele komolyabban foglalkozni nem lehetett. És vele egyetérteni a rejtélyes gróf Lühnsdorff sem fog, a kire a szerző, mint kapaczitásra hivatkozik. Ha valaki természettudománnyal foglalkozik s heves czikket irva a szaktudásról s Darwin helyett a tudóst következetesen Derwischnek fogja nevezni, a szakemberek mosolyogni fognak rajta. A hippologiában azonban nem igy van, ott ugy látszik bátran lehet hivatkozni a rejtélyes Lähnsdorffra, a kit mi szerény és hippologiával csak nap-nap után foglalkozók gróf Lehndorffnak ösmerünk és nevezünk s a kinek munkáit el is olvastuk. ORSZÁGOS MAGYAR GALAMBLÖVŐ EGYLET Az Országos Magyar Galamblövő Egylet ötödik napja pénteken délután volt a margitszigeti pályán. Programmján a Jánoshegyi dij handicap szerepelt, mely hármas holtversenyben Sibrik Kálmán, Zichy Kázmér gróf és Degenfeld Pál gróf között ért véget. A dijon kivül pouleok kerültek dülöre, melyekért élénk vetélkedések voltak. A mérkőzések részletes eredménye a következő. Ponle. 27 m. Tét 20 K. 24 Waldeck Frigyes gróf 1. 2, 3, 4, 5, 0 27 Sibrik Kálmán 1, 2. 3, 4, ö, 6 1. 27 Zichy István gróf 1, 2, 3. 0, Ponle. 5 galamb. Tét 30 K. 24 Waldeck Frigyes gróf 0, 1, 2, 0, 3 27 Sibrik Kálmán 1, 2, 3, 0, 4, 5, 0 27 Draskovich Iván gróf 0, 1, 2, 3, 4, 5, 6 I. Ponle. Tét 20 K. Waldeck Frigyes gróf Sibrik Kálmán Draskovich Iván gróf Zichy István gróf Ponle. 26 m. Waldeck Frigyes gróf Sibrik Kálmán Draskovich Iván gróf Zichy István gróf Lossonczy Gyula Ifj. M. Braganza hg. Vimmer Károly 1, 2, 0 1, 2, 3, 0 1, 2, 3 4 1, 2, 3, 4 1, 2 1, 2, 3, 4. 5 I. 1, 2, 3. 4, 0 1, 2, 3, 4, 5 1. 0 0 1, 0 Jánoshegyi dij. (Handicap.) 550 K. 400 K az I., 100 K II., 50 K Ili. Tel 30 K. Lőhetnek,-kik az elözö négy napi programm szerinti versenyek közül legalább egyben részt vettek. Tholnay Elemér 0, 0, 0, 0, 0, 0, 1. 2, 3 Vimmer Károly 1, 0, 2, 0, 3, 4, 5, 6, 7 Zichy István gróf 1, 2, 0, 3, 4. 5, 6, 0, 7 Sibrik Kálmán 1, 0, 2, 3, 4, 5, 0, 6, 7 Draskovich Iván gróf Waldeck Frigyes gróf Zichy Kázmér gróf Ifj. M. Braganza hg. Lossonczy Gyula Degenfe'd Pál gróf Ponle. 26 m. Tét 20 Tholnay Elemér Vimmer Károly Zichy István gróf Sibrik Kálmán Draskovich Iván gróf Waldeck Frigyes gróf Zichy Kázmér gróf Ifj. M. Braganza hg. Lossonczy Gyula Degenfeld Pál gróf Libits Adolf Vójnich Oszkár Barthos Tivadar Ponle handicap. Tét Tholnay Elemér Vimmer Károly Zichy István gróf Sibrik Kálmán Draskovich Iván gróf Waldeck Frigyes gróf Zichy Kázmér gróf Lossonczy Gyula Degenfeld Pál gróf Libits Adolf Vojnich Oszkkár Barthos Tivadar Kosztka Emil dr. 1, 2, 3, 0, 1, 2, 0, 3, 1, 2, 3, 4, 1, 2, 0, 3, 1. 0, 2, 3, 1, 2, 0, 3, K. 0 1, 2, 0 L 2, 3, 4, 1, 2, 3, 4, 9, 10, II, 1. 2. 3, 4, 9, 10, 11, 0 1, 2, 3, 0 0 1, 2, 3, 4, 1, 2, 3, 4, 1, 2, 3, 4, 9, 10, 11, 1, 2, 0 1, 0 20 K. 1 1, 2, 3, 4, 1, 2, 3, 4, 1, 2, 3, 4, 9, 10, 0 L 2, 3, 4, 9, 10, 0 1, 2, 3, 4. 9, 10, 0 0 1, 0 0 1, 2, 3, 4, 9, 10, 11 1, 2, 3, 4. 1, 0 1, 2, 3, 4, 4, ó, 6, 7, 8 I. 0, 4, 5, 6, 7 5, 6, 7, 8, 0 I. 4, 5, 0 4, 5, 0, 0 4, 5. 6, 7, 8 1. 5, 0 5, 6, 7, 8, 12, 13 6, 6. 7, 8, 12, 0 5, 0 5, 6, 0 5, 6, 7, 12, 13 ö, 6, 7, 8, 0 5, 0 5, 6, 7, 8, 5, 6, 7, 8, 5, 6, 7, 8, 5, 6, 7, 8, I. 0 5, 6. 7, 8, 9, 0 VEGYES. Báró Schosberger Nándor, ki már több év óta vissznvouult a turftól, a héten hosszas szenvedés után elhunyt. A megboldogult különösen a nyolczvanas években futtatott nagyobb passióval, mikor is legjobb lova Pierrot volt, melylyel a Przedswit handicapet és a budapesti nagy államdijat nyerte meg, sikeres lovai voltak még Kaiser és Hanno, mely a pardubitzi nagy akadályversenyben győzött. Utolsó jó lova Néni volt, mely kétéves korában az ő színeiben futott. Gróí Degenfeld Imre a Királyné dijat háromszor nyerte meg, még pedig High Leicestershire, Marathon és Keringő által. Machan az alagi szeptemberi meetingen a Beeson-istállónak fog lovagolni, a mely Ambrosiussal, Kínossal és Párossal vesz részt az Urlovasszövetkezet versenyein. R. Huxtable sem szombaton, sem vasárnap nem szállt nyeregbe. A Planner istálló jockeya ugyanis a héten túlfeszített leizasztás közben magas lázzal egybekötött torokgyulladást kapott s most ágyban fekvó beteg. A kitünö lovast egy ideig nélkülözni fogjuk pályáinkon. Liptay Béla ur istállójából az alagi versenyeken Czéllövö, Újdondász, Páfrány, Vielliebchen, Hamis hir és Futár vesznek részt. Etzelt, a szombati eladó versenyben régi baja, az orrvérzés fogta el. Taralt szombaton az igazgatóságnak kétszer is meg kellett büntetni. A Budapesti dij után melyet Sorrentó-\al megnyert, minthogy Rliodope-nak neki lovagolt, megintették, az utolsó futamban pedig, melyben Dulcinea-\al gyózött, disqualiíicálták, s ugyancsak neki lovaglás miatt 200 koronával büntették meg. Pislants-ért. mely most Schey Pál századosé, Szemere Miklós ur miudeu fennálló kötelezettségében bánatot jelentett. Az alagi szeptemberi roeetinp alkalmából a gyöppálya augusztus 30-án és szeptember harmadikán, a gátpálya augusztus 31-én, az akadálypálya szeptember elsején lesz nyitva. Az Állvány dij handicapban az utóbbi években a következők győztek: 1897 4é Bentinck 64} Hesp 1898 4é Kelet 56 Adams, 1899 3é Remete 48}-, Prpdanu's 1900 3é Parlag 46 Segrott 1901 4é Karmester 49} Gilchrist 1902 öé Incroyable 53 Russel 1903 4é Amras 45} Baines Boglár, mely a többi közt Altvater és Mondsee révén már szép sikereket ért el, mint apamén eladó. Bővebbet a lap más helyén. Gondolatot Egyedi Lajos ur eladta mr. Fieldnek. Gróf Mikes Ármin megvásárolta Merhal Ernó századostól az ötéves Lumpaciusll-t és a hároméves Cashdownt. Az alagi mázsaházat, mint annak idején emiitettük, az Urlovasok szövetkezete kibővítette. A munkálatok már elkészültek, ugy szintén az a kis tribün is, melyet az egyleti tagok számára a mázsaház tetejére terveztek. Antal Miklós főhadnagy öt lovat küldött Alagra, melyek a vasárnap kezdődő meetingre vanuak szánva. Az alagi gyöppálya a mult hetek nagy szárazsága következtében teljesen kisült, de az esóre fordult idö folytán, fóleg azonban, hogy Molnár pálya felügyelő kettőzött erővel öntöztette, most ismét zöldülni kezd, s a versenyekig a rendes állapotban lesz. A Freudenauban az ószi telivér- árverés pénteken, szeptember tizenhatodikán kerül dülöre. Ch. Planner a lefolyt két napon négy verseny t nyert ownereinek, kettőt Sorrento és Rondelette révén hg. Taxis Miksának és kettőt Megint és Mindme által gr. Batthyány Elemérnek. H. Southeyt a következő évre is Fr. Butters engangeálta. Ezerkilenczszázegyért Rohonczy Gida ur a Bécsi nagy handicapban bánatot jelentett. Rohonczy Gida ur istállója távol marad a bécsi szeptemberi meetingtól. Buddhist mindinkább nagyobb favorite lesz az Esterházy memorialra. A Helenenthali dij és a Kettős Ivadék verseny másodikja ellen már csak másfélszeres pénzt kinálnak a bookmakerek. Ajax és Gouvernant törlése a doncasteri St. Legerből hétfőn, augustus 22-ón, délután öt órakor történt. Pathos, melyról megirtuk, hogy köhög, ujabban tüdőgyulladásba esett, s igy nincs remény, hogy a Ponza mént az idén már pályára lehetne hozni. Arco Zinneberg gróf a hoppegarteni szeptemberi meetingen több lovával vesz részt. Michelangelon kivül, mely a Renard versenyben fog futni, Rotthal Express, Onkel Fritz és Rumpelstulchen expeditiója is tervbe van véve. Erre vall, hogy Rotthal Expresst a Szeptember handicapra, Onkel Fritzet pedig a Waldhof versenyre és a Trouhetta handicapra nevezte. Sorrento eddigi pálya futása, németországi szereplését is beleértve a következő: fut. I- II. kor 2 éves 6 1 — 8000 3 » 14 3 5 85000 4 » _9 4 3 7.5880 29 8 8 168.880 Kapouschek az alagi meetingen első sorban Lipthay Béla ur steeplereinek száll a nyergébe. Gróf Festetics Tassilo Baden Badenból a fővárosba érkezett s a keszthelyi főúr ugy szombaton, mint vasárnap jelen volt a versenyeknél. Herczeg Taxis Miksa szinei szombaton Sorrento és Rondelelte által két futásban győztek. Futótűz most egy ideig pihenni fog s nagyon lehetséges, hogy a Doria mén a bécsi Jubileum dij startjától távol marad. Shejbal, ki Kottingbrunnban elbukott, bajából még nem épült fel teljesen s egy ideig nem szállhat nyeregbe. Tarai a Budapesti dijat két évben egymásután nyerte meg, tavaly Midas, azidén Sorrento nyergében. Bátrant Zangen Ignácz ur eladta Kessler Rajmund urnák Németországba. Onkel Fritz szombati győzelmével meghozta az év legnagyobb qnotáját. AZ istállójában tavasszal nagyra tartott Orelio mén nyerésére, valószínűleg, mert Vititoe lovagolta, a nagy totalisateuron nyolczvan háromszoros, a forintos helyen negyvenháromszoros, a harmincz krajczáros, helyen hetvenháromszoros pénzt fizettek. Érdemes a felemlitésre, hogy a nagy totalisateuron mindössze csak két busz- és két tiz koronás tét volt Onkel Fritzre elhelyezve. A baden-badeni Internationaler Renn Comite pénteken délután elübhelyiségében ülést tartott. Jelen voltak: gróf Fürstenberg Herdringen elnök, gróf Lebndorff, Oertzen M., Hohenlohe János és