Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904

1904-01-30 / 5. szám

1904. január 30. Az országos lótenyésztés kérdéséhez. Nagy örömmel constatálom, hogy a mult év augusz. Iiő 17-én megtartott szűkebb körű lótenyésztési értekezlet memoranduma élénk eszmecserére ösztönözte lótenyésztőinket. Egyik czikk követi a másikat, hol mellette, hol ellene ; igy tisztázódnak az eszmék s végül leszürödik belőle a színarany igazság. Ezen mindenesetre hasznos eszmecsere is már egyik üdvös eredménye a memorandumnak, melynek megszerkesztöjét, fáradtságos munkájáért csakis köszönet és elismerés illeti. Minden adófizető polgárnak joga van közügybe vágó kérdésekben véleményének kifejezést adni; legyen szabad tehát nekem is a tárgyhoz hozzászóllanom. Mindannyian, kik a memorandumot a nyilvánosság előtt, pro et contra, megvitatjuk, csak egy czélt látunk magunk előtt, egy czélért küzdünk s ez az ország lótenyésztésének elöbbrevitele ; nem használna tehát ügyünknek, ha a tárgyilagosságot mellőzve, subjectiv álláspontról tennénk bírálat tárgyává a közös czélért küzdő, de azt külömbözö eszközök kel elérni gondoló ellenlábasaink érveléseit pro et contra. Miután egyike voltam azoknak, kik az augusztus 17-iki értekezleten részvettek s a memorandumban kifejtett nézeteket elfogadták, természetes, hogy soraim tenorja ugyanazon elvek mellett igyekszik érvelni, melyek ott világosan ki lettek fejtve. Nem akarok nagy részletességgel kiterjeszkedni az összes ott megvitatott pontokra, csak azon pontra helyezem most a fősúlyt, mely az ügy iránt érdeklődő lótenyésztők egy részében visszahatást szült, azon egy pontra, mely, hogy világosan fejezzem ki magamat, a Nonius kérdést tárgyalja. Hogy a magam részéről a Nonius néven ismert lovat nem szeretem, ez magán-ügyem; valamint ép ugy magán-ügye a Noniust kedvelöknek, hogy miért nevelnek, vagy miért nem nevelnek ők Noniust. Ez nyilvános disenssió tárgya nem lehet, itt csak az ország érdekéről lehet szó, s ezen szempontból biráható meg, hogy üdvös-e s az ország lótenyésztésére hasznos-e az állami AonJKs-méiiesek egyedeinek oly nagy mérvű szaporítása, mint azt az utolsó években az állam részéről tapasztaljuk. Az állami lótenyésztés jelenlegi vezetői iránt érzett kellő tisztelettel, de teljes meggyőződéssel állítom, hogy ezt nemcsak indokolatlanul, de egyenesen károsnak tartom. A magyar ló eredétéröl elég elmondani röviden, hogy keleti vérből való származását kétségbe vonni nem lehet; a «Nonius senior»-ról pedig, hogy figyelmen kivül hagyva ezen zsákmányolt ménnek állítólagos angol félvér voltát (mert a zsákmánynál hol a bizonyosság ?) mely név annyi féle külömbözö ismert — és ismeretlen — vérű és köztük vértelen kanczákkal párosítva őse lett a mostani Noniustörzsnek — hogy ezen «Nonius senior» nyugati vérből való származása majdnem bizonyos. A heterogen vérüek keresztezése, pedig még mindig megboszulta magát. Ezért nem tudom helyesnek elismerni a magyar lónak a Noniussal való keresztezését s ezért óhajtanám én is, hogy a Noniusok tenyésztése szűkebb határok közé szorittassék. De azt nem mondja a memorandum, s én sem mondom, amit többen, bár jóhiszemüleg, de talán e passust félre értve, bele magyaráznak, hogy a «Nonius» delendam esse censeo, hanem igen is óhajunk az, fiogy kisebb számban tenyésztessék, hogy ezen szűkebb határok között a hozzá egyedül illő, puha s a köznyelven «sváb ló»nak nevezett anyag párosítására szolgáljon, mert egyedül itt találkozik homogen vérrel. De a magyar lóra, melynek legfőbb rendeltetése, hogy hadseregünket minél jobb, szívósabb, a munkát s idöviszontagságot egészséggel kiálló aczélos kemény pótlovakkal ellássa, ne használjunk Noniust. Minél több keverődik eme nyugati vérből a keleti származású magyar lóba, annál is inkább el fogja ez veszteni mindama láthatatlan, de a használatban előtörő tulajdonait, melyeknek köszönheti azt a méltán kiérdemelt jó hírnevét, bogy a világ legjobb katona lova. S annálinkább vissza fog fejlődni lovasságunk harczképessége is, s majd egyszer csak arra ébredünk, hogy már nincs magyar ló. De akkor már késő lesz. Hogy a Noniusnak van egy bizonyos typusa, elismerem, de e typust nem tartom olyannak, hogy a magyar lóba való beojtása kívánatos lenne. A typusnak csak akkor van értéke, ha azon benső, láthatatlan tulajdonoknak a kifejezője, melylyel az egyed rendelkezik. Durva, nehéz fej, apró disznó szemekkel, vastag nyak, igen kevés mar, meredek Iapoczka, kevés bordázat, üres szivtájék, bosszú hát, laza kötéssel, rövid keskeny, hegyes far, elég jó szügy, az első lábak térdben üsszehajlók, meredek állású csüdök, puha patákkal, a hátsó lábak tehén állásúak, a csontozat kocsonyás, izomzata petyhüdt. Ilyennek látom én a jellegzetes Noniust, mely ugy vélem, a typusra dolgozókat sem elégítheti ki. Az bizonyos, hogy ezen javított már az angol telivér, de éppen azért sajnálom, és nem tudok belenyugodni, hogy az úgynevezett «visszatenyésztés» által a telivértöl nyert jobb tulajdonságai ismét megsemmisitessenek. De ha már typusról szólunk, engedjék meg nekem a typus kedvelői, hogy idézzem gr. Lehndorff«Handbuch für Pferdezüchter» czimü munkájából a következő pár sort: «Bei der Zucht von Schweinen, Schafen und Rindern hat der Züchter nur dem Formencultus zu huldigen, denn der Daseins-zweck der Producte ist bei hohem Schlacht- und Schurgewicht vollständig erreicht

; eine Entfaltung von Kraft wird nicht beansprucht. Beim Pferde dagegen ist die äusserre Gestalt im Grunde nur das vermittelnde Glied und sein eigentlicher Daseins-zweck liegt auf einem ganz andern Gebiet, denn nur seine dynamischen und geistigen «Eigenschaften bestimmen seinen Werth.» Oly megczáfolhatatlan igazságot mond ezzel gr. Lehndorf, hogy ezt megszívlelni és követni minden lótenyésztőnek hasznára lenne. Az angolok bebizonyították, hogy a legpracticusabb állattenyésztők; ők a forma cultusának hódoltak, a mikor a különböző sertés- juh- és marha-fajokat eredményesen megalkották ; s ime, épen ők a fenti házi állatoknál bevált forma-cultust a ló tenyésztésénél elvetik, mert tudják, hogy a lónak létjogosultsága rögtön megszűnik, ha a tőle elvárt erőkifejtésnek meg nem tud felelni. Nem lesz érdektelen, ha felütjük Nathusinus «Constanz in der Thierzucht» cimü értekezését, s ide iktatjuk belőle, amit ő az angol telivérröl mond : «Das englische Vollblutpferd hat, im buchstäblichen Sinne, in allen fünf Welttheilen seine Ueberlegenheit bewiesen ; es ist eine Summe von guten Thieren vorhanden, wie in keiner anderen Zucht

; trotz aller Züchtungsgrundsätze und allen Wiederspruchs, ja, aller offenen und heimlichen Feinschaften, sind jene englischen Privatzuchten noch immer die Quelle, aus denn allgemein, direct und indirect, geschöpft wird. Das heutige Vollblutpferd ist aber nicht darum so vortrefflich und so constant in Vererbung seiner Eigenschaften, weil es durch zwölf Generationen 1/4096 Theil (oder einige Einheiten dieses Bruchs von dem Blute des Byerly-Türken, des Godolphinoder des Darley-Arabers bewahrt hat, sondern weil es einen vortrefflichen, geprüften und bewährten Vater hatte ; dieser war gut, weil er einen eben solchen Grossvater hatte ; der Urältervater war gut, weil er von einem jener drei bewährten und nicht von einem der vielen nicht bewährten, aber ebenso racereinem Orientalen stammte — das heutige Vollblutpferd ist trotzdem nicht immer vortrefflich und nicht unsicher in der Nachzucht, weil mir über den vierten Theil seiner Ahnen in Ungewissheit sind — es ist aber in seiner Art ferner so vortreffllich, weil sein Vater nicht nach dem Schatten beurtheilt ist, den sein Profil auf die Rennbahn wart, sondern trotz mancher vermeintlichen Mängel an diesem Bilde, nach seiner Kraft und der aus ihr hervorgehenden Leistung, und darum, weil der rechte Bruder seines Vaters vielleicht zur Zucht verworfen worden ist, trotz eines schöneren Schattenrisses und trotz desselben Bluttes». Ez az, ami a telivért telivérré teszi; a munka, a kipróbálás az, mely minden ló használhatóságának egyedüli eriteriuma; a mely ménes azt elhanya gólja, és csak küllemre dolgozik, az előbb-utóbb oda jut, hogy a szemre egyforma szép lovai tehe tetlen és hasznavehetetlen dögök lesznek még akkor is, ha egy Stockwell vagy egy Galopin lett légyen az ősük. Ezért volna kívánatos, hogy teljesedésbe menjen a memorandum azon óhaja, hogy az állami méne sek fiatal kanczái a beosztás előtt komoly munkának és próbának legyenek alávetve, s a melyiknek szervezete nem állja ki a tüzpróbát, legyen bár szemre a legideálisabban alkotva, az kérlelhetlenül dobassék ki; ellenben az a kancza, mely az erős munka alatt egészséges gyomrát, jól idegrendszerét (temper) megtartotta s a munkában szívósságot, erélyt mutatott, okvetlen besorozandó volna még akkor is, ha inára le is tört (a mely lónak nincs szive, az nem törik le); mert az ilyen, bár letört, de tehetséget, erélyt rontatott kancza okvetlen jobb s tehetségesebb csikót fog a világra hozni, mint a sziv- és erély-nélküli, s ép ezért egészséges innal megszabadult pára. Hogy a kipróbálásra ajánlott módok közül mit lehet és mit nem, a lótenyésztési osztály háztartása keretében életbeléptetni, erre megfelelni nem tartom magamat teljesen hivatottnak, de azt hiszem, hogy minél többet és minél jobban kipróbálják az állami méneseknek már számos generatión keresztül próbálatlanul heverő s igy tehetségében természetszerűleg és minden bizonynyal vissza esett, de a mellett bőségesen táplált és kényesen nevelt anyagát, annál inkább fognak e ménesek a rájuk néző és tőlük méltán elvárt nagy feladatnak megfelelhetni. Zsámbok, 1904 január hó 27-én. Beniczky Addm Pest-vármegye lótenyészbizottságának elnöke. Melczer Gyula, Borsod vármegye volt alispánja e hó 24-én életének 72-ik évében Sajó Őrösön szivsiélhüdés következtében elhunyt. A megboldogult nemcsak mint vármegyéjének lótenyésztési bizottsági elnöke fejtett ki élénk tevékenységet a mezőgazdasági haladás érdekében, de szélesebb körben is az országos lótenyésztésnek egyik buzgó apostola volt, ugy tettel, mint szóval és Írásban. Lapunkban a megboldogulttól sok nagyértékü, az országos lótenyésztés körébe vágó czikke jelent meg, az utolsó alig pár hét előtt. Maga is tenyésztő volt és sajó-örösi ménese, melyben jobbára arabs félvéreket nevelt, a minta ménesek közt foglal helyet. Lapunk utolsó számában az «Állami lovak a falkavadászatokon» czimü czikkben Brugyalecz iskola parancsnokról van szó, a mi sajtóhibaként csúszott be a szövegbe. Az iskola parancsnoka báró Nagy alezredes. Benlczky Ádám ur, Pest vármegye lótenyésztési bizottságának elnöke egy hozzánk intézett levélben megezáfolja azt a birt, mintha a vármegye a hidegvérű tenyésztést elősegíteni akarná. Pest vármegye törvényhatósága lótenyésztési szabályrendeletét a hidegvérű tenyésztés érdekében nem változtatta meg Mindighez 45 anyakanczát fogadtak el a fedeztetési idényre. A már első évjáratában oly sikeres apaménhez sok classis anyakancza jut, melyeket Mi apja méltán megérdemel. Az anyakanczák névsora a kővetkező: Gr. Batthyány Elemér Red Rose Blaskovits Ernő ur Hősnő — Budagyöngye Dreher Antal ur Busserl — Japanese — Kate Gr. Degenfeld Imre Menyasszony Egyedi Arthur ur Philine Egyedi Lajos ur Rózsi Gr. Festetics Tassilo Bonnie Aggie — Isabelle Br. Harkányi Andor Akárhogy — Banderilla Br. Harkányi János Barbai-a Br. Herzog M. La Masquerade — Párta III. Jékey A. százados Megére — Spicy — Kritik — Buchanan K. — Ambrosia — Baldy — Lovrana — Francesco Lossonezy Elemér ur Wissenschaft Luczenbacher Miklós ur Caudle — Plag Actress — Sisterhood Mautner Viktor ur Hableány — Hampton Figlia — Mary Diamond — La Symbnque Meichl Tivadar ur Belcedere