Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904

1904-08-19 / 76. szám

VADÁSZ- ÉS VRRSKNY-LAP. 513 mögött második volt és az októberi bécsi mee­tingen egy handicapban, hol Monte Christo csak erős küzdelem után fejhosszal verte meg. Orion az idén veretlen. Az év megnyitó futásában Bécsben tizenkilencz fontot kapott Gazette-töl s ezt öt hosszal verte le, majd a Hetzendorfi dij­ban tizenhat fonttal javára, Gazette-ve 1 holtver­senyt futott, végül a Duna handicapban (53}), két hosszal verte le Lope de Vegat (48}), Tor­quemadat (53), Carmint, Ka' Gallt és Veinardot. Orion nem veszi föl esély nélkül a harezot a Szent István dijban, azonban papiros szerint Gazettet föléje kell helyezni, különösen a Hetzen­dorfi dij eredménye alapján. Orion egyébbként istállótársa Futótűznek s a fogadási piacz hely­zete azt mutatja, hogy istállója inkább a Doria­inénben bizik. Blocksberg első startja a tavalyi nyári meeting elsó napjának Kétéves versenyében volt, melyet a Dunure mén másfél hosszal nyert meg Reced' or, Gute Gabe stb. ellen. A Kettős ivadék ver­senyben nem kapott helyet, ellenben megnyerte a Cadet versenyt Mariska, Reved'or és Gombás ellen. Azután második volt a Szent László dij­ban Ma után, melytől tiz fontot kapott, s végül az Ausztria dijban nem kapott helyet. Blocksberg az idén még veretlen, a Laxenburgi dijban két hosszal verte Mixit, Pusztánt, a Prater dijban nyolez hosszal galoppozta le Frundsberget, Divatot, Sommerfrischet, s ezután a Király dijban és az Alagi dijban aratta emlékezetes győzelmeit. Blocksberg bizonnyal első classisu ló, de hogy 58} kg. alatt megismételni tudja Espoirnak győzelmét, nyilt kérdés. A maguk részéről azt hisszük, hogy a mén nem lesz képes e felada tot megoldani, annyival inkább, mert sokáig nem volt allright s aligha lesz abban a kondiczióban, hogy tip-top álljon starthoz. Ha megnyeri a ver­senyt, ugy istállója exceptionális jó háromévest bir benne. Gazette pályafutása első évében nyolez star­tolása közül négy versenyben vitte győzelemre a br. Königswarter színeket. A Ga^a-kancza a budapesti tavaszi meeting második napján egy kétéves versenyben nyakhosszal győzött G. Dur, Agnes, Marco Polo, s más kilencz ló ellen, az­után Karlsbadban megnyerte a Stadtparki dijat Szokond, Bonanza, Dalloslány és Fertő ellen, majd a következő napon az I. osztályú Eladó­versenyben Lope de Vega, Ismét, Csett, Galiba ellen győzött, végül az Abonnent handicapban (48) három hosszal verte le Viribus unitist (48}), Figyelmet (52}) s más tizennégy lovat. Tavaly Gazette tízszer állt a starthoz. A Marchfeldi dij napján az 1600 méteres handicapban (50) nyak­hosszal győzött Amras (52}), Getrost (57) s más hat ló ellen, a Nagy bucsu handicapot (2000 m.) pedig 45 kilóval a nyergében félhosszal nyerte meg Ugyanaz (47), Carmin (52}), Futótűz (52), Orion (48) stb. ellen. Figyelemreméltó futása volt még 56} kiló alatt kivivott második helye a vele egy súlyt vivő Camperdoivn után az alagi Park handicapban, a vert mezőnyben volt akkor Futótűz (54}) is. Gazette az idén mindössze csak kétszer jelent meg a nyilvánosság előtt, A bécsi tavaszi meeting megnyitó lutásában tizenkilencz fontot adott Orionnák sGagamén öt hosszal verte le, majd ugyanazon a meetingen a tizedik napon a Hetzendorfi dijban tizenhat fonttal vivén töb­bet, mint Orion, ezzel holtversenyben győzött. Gazettenek idei formái szerint papiroson mindenesetre jó esélye van, a kancza azonban nem épen megbízható és már ismételten cser­ben hagyta hivet. Vele feltétlenül számolni kell s ha az Orionnal való formája helyes volt — a mit azonban kétségbe vonunk — ugy tulaj­donképp könnyen kellene győznie. Viribus unitis kétéves korában tízszer indult, de csak utolsó startjánál a bécsi novemberi meetingen dülöre került 900 méteres Handicap­ban 59} kiló alatt Baltimore-\al 54} holtver­senyben tudott győzni négy plater ellen. Elő­zőleg az Abonnent handicapban (43}) három hosszal második volt Gazette (48) után, tizenöt más lovat megelőzve. Hároméves korában tizen­két indulás közül a Matchbox-mén három győ­zelmet vivott ki, s ugyananyiszor második volt. Viribus unitis ekkor megnyerte 39 kiló alatt a Parsifal handicapot Széllcsend (47}), Mayor (46}) és más tizenkét ló, köztük Orion (43}) ellen, majd a derby napján 52} kilóval győzött András (48), Nina (56}) s más hét ló fölött, végül a budapesti őszi meeting elsó napján a Soroksári dijban legyőzte Marco Polot, Ilonkát és Mayort. Helyezett futásai közül felemlitésre méltó a szeptember 27-iki Pásztor dijban 58} kiló alatti második helye Czipész (58}) után, s Futótűz (56) elótt, úgyszintén második helye a Novemberi handicapban (58), Carmin (57) után, megelőzve a többi közt Retourt (60), Futótüzet (bői) stb. Idén a Matchbox mén ötször startolt. A most folyó meeting második napján az Allamdijban leverte Pázmánt, Nogoodot és Donaldot, a Gainíahrni dijban tudvalevően nem kapott helyet, szintúgy helyezetlen volt a buda­pesti tavaszi meetingen a Váczi dijban, de mindkét alkalommal rosz startjával tette tönkre chanceait. A Váczi dij előtt való napon egyenlő suly alatt holtversenyben győzött Csurgóval a 2400 méteres Allamdijban, .idei első startjánál pedig a budapesti megnyitó futamban (52) har­madik volt Csurgó (55}) és Pompás (57) után, de a vert mezőnyben végzett Futótűz (52) is. Viribus unitis idén nincs abban a kondiczió­ban, mint tavaly volt; utolsó győzelme sem keltette azt a benyomást, mintha a mén régi formája birtokában lenne. Tavalyi formái alap­ján a méunek kétségkívül jó esélyt kellene adni a versenyben, de a startnál való megbizhatlan­sága igy se a legjobb ajánló levél mellette. A mént a magunk részéről csak másodsorban vesszük figyelembe s győzelme kisebb meglepe­tésszámba menne. Macdonald már négy év óta szerepel a pályá­kon s nemcsak nálunk, de Németországban is sikereket aratott, egyedül angliai expeditiója maradt eredmény nélkül. A Chislehurst mén kétéves korában négyszer indult, s a budapesti öszi meeting harmadik napján egy nyeretlen versenyben lépett elöször a gyöpre. Macdonald e futást hat hosszal nyerte meg Picador, Apollo, Pázmán stb. ellen; két nap múlva az Allamdij­ban nyolez fontot adva Vignek, ez fél hosszal legyőzte. A Palotai dijban Macdonald ujabb könnyű győzelmet aratott Pumus, Picador, Páz­mán s más hét ló, köztük Nunquam dormio ellen. Utolsó startjánál azonban váratlan vereség érte az október 24-i Kétévesek versenyében, a mikor Javorina, Kunibert és Lodicnor után nem kapott helyet. Hároméves korában idehaza négyszer startolt. A Trial stakesben fejhosszal Csókos­asszony leverte, de a mén aztán megnyerte az Alagi dijat, majd késő ősszel a Lovaregyleti dijat és a bécsi Sweepstakest, melyben tudva­levőleg könnyen galoppozta le Nunquam dormiot, Llubart és végleg megpecsételte e futásával azt a nézetet, hogy a legjobb hároméves volt a monarchiában. Miután Macdonaldnak a bécsi derbyben nem volt kötelezettsége, istállója tudvalevőleg előzetesen Hamburgba küldte ki a kékszalagért, s ezt Macdonald meg is szerezte, megvervén Debutantot, Arthurt, Ka Gallt, Kiss­met, Nunquam dormiot, Llubart s más nyolez német háromévest. Tavaly az év legnagyobb részében a Chislehurst-mén Angliában volt, de jobbára kisulyozva, nem tudott szerephez jutni. Nálunk a mult évben nem futott, de a nyáron újra Hamburgba került, hol ugy a Renard ver­senyben, mint a Hansa dijban nagy főiénnyel győzött. A jelen évben a Chislehurst-mén há­romszor futott. A Fenékversenyben 66 kiló alatt nyakhosszal leverte Jenkinst (63), Bonomodot és Sorrentot, a Batthyany-Hunyady-dijban 62 ki­lóval a nyergében három hosszal győzött Jen­kins (60}) és Széllcsend (58) ellen. Utoljára a Király dijban startolt Péchy Andor ur ménje, de 66} kiló súlyával csak ötödik tudott lenni. Macdonald-ban a magunk részéről mindig kivé­telesen jó lovat láttunk, a mely a pályáinkon az utolsó évtizedben megjelent lovakkal bátran fölvehetné a versenyt. A Chislehurst mént képesnek tartjuk rá, hogy 61 kiló alatt is győzni tudjon s az elsó esélyek egyikét adjuk neki. Ellene csak a rövid távolság szól. mig a talaj neki fog legjobban kedvezni. Péchy Andor urnák a Szent Istán dijban szerencséje van, szinei a nagy dijban háromszor haladták át győztesen a czélon, lehet, hogy Macdonald most megszerzi a negyedik diadalt. Futótűz kétéves korában tizenháromszor állt a starthoz, de mindössze csak egyszer, a buda­pesti tavaszi meeting kilenczedik napján, egy nyeretlenek dijában nyert Csett, G. Dur, An­gola s más hat kétéves, köztük Marco Polo ellen. A Doria-mén ugyanabban az évben még nyert egy versenyt, a bécsi nyári meeting utolsó napján Donnerivetter, Veinard és Angola ellen, de rálovaglás miatt akkor disqualitíkálták. Ez­után istálíója többnyire classis lovak közt indí­totta meg, s azok társaságában a mén nem tudott érvényre jutni. Futótűz hároméves korá­ban eleinte Boross Jenő ur színeiben futott, majd visszakerült régi gazdájához Rohonczy Gida úrhoz. Ebben az évben Futótűz 19-szer indult, két versenyt megnyert, s négyszer máso­dik volt. A bécsi tavaszi meetingen a kilencze­dik napi 1600 méteres Handicapban 53 kiló alatt nyakhosszal győzött a vele egykorú Marineur (39}), Allotria, Göndör s más négy ló ellen, másik győzelmét pedig az augusztusi meeting negyedik napjain lefutásra került 1800 méteres Handicapban 56 kiló alatt aratta Gyöngysziget, Styria, Gazette (59) s más hat ló ellen. Magasan taksálható formáj a volt az, mikor az Oszi díj­ban tiz fontot kapva az akkor jó formában levő Hazafitól, ettől csak nyakhosszal szenvedett vereséget, ellenben Balladat, Retourt, s más négy lovat megelőzött. A Dória mén az idén már tizenegyszer állt a starter zászlaja alá, s öt versenyben győzött. A budapesti tavaszi meeting harmadik napján az 1600 méteres Handicapban (52}) félhosszal előzte meg Camperdownt (60), Retourt (59) stb., a kilenczedik napon dűlőre került Fótbi handicapban (56) könnyen két hosszal verte le Delit (48), South Start (48}) s más öt lovat. A bécsi Tribünenpreisben a háromévesek: Kikelet, Divat, Méltóságos és Revach megelőzték, szintúgy 58 kiló súlya alatt nem kapott helyet az utolsó napi Beaten handicap­ban. Alagon Futótűz 60} kiló alatt öt negyed hosszal verte le a Nyári dijban Lottot (49}), Kozákot (52), majd Lomniczon előbb a Csorbái dijban Bon Amié és Harczos, aztán a Poprádi di,ban (54}) Kikelet (49}) Kortes és Tyrann ellen könnyen győzött. Futótűz az elmondottak alapján a Szent Ist­ván dij crackjai közt az első helyen áll. A ménnek tavaly is, idén is voltak olyan formái, amelyek társai fölé helyezik s ellene csak az szólna, hogy nem épen megbízható ló, a mely már nem egyszer megtagadta az engedelmes­séget. Futótűz hir szerint kifogástalan kondí­cióban áll starthoz és utolsó galoppja is kielé­gítette trainerét. Kapus mint kétéves hat kisebb versenyben vett részt, s megnyert Kottingbrunnban egy nyeretlen versenyt Orion és Mygomca ellen. A Windgall mén három éves korában mutatta meg azt a formát, mely a Szent István dij idei jelöltjeinek sorába hozta. Kapus tavaly 16-szor startolt, s e közül öt versenyt nyert meg 13.190 korona értékben. Első nyerése a Felkai handicapban volt, hol Unberufen és Sphinx ellen győzött, majd egy Handicapban (50}) győzőtt Viribus unitis (60) és Boriska ellen. Utánna megnyerte a budapesti őszi meetingen a Gödöllői és a Zuglói dijat, az előbbit Ka, Gall ós Cam­perdown, az utóbbit Paprika és Mayor ellen. Utoljára a bécsi Zárversenyben (57) indult, melyet Belvedere és Viribus unitis (53}) ellen nyert meg. Idén a Gainfahrni dijban startolt először, melyben nem kapott helyet, majd e meetingen a Dunai dijban (59) rövid fejhosszal második lett Sada Jacco (56}) után, mely a Windgall mént szerdán a Városligeti dijban is megverte. Kapusnak tavalyi legjobb formájában kell len­nie, ha chance-szal akar részt venni a nagy dijban. Ezt a mén eddig még nem bizonyította be, mindenesetre azonban figyelembe kell vennni, hogy utolsó futásánál már a 3tartnál elvesztette a versenyt. Győzelme meglepetés számba^menne s a ménnek legfeljebb helyre adunk esélyt, elsó sor­ban azért, mert a távolságot a kissebb súlyúak között bizonnyal ő állja a legjobban. Czipész kétéves korában tizennégyszer futott, s egy handicapban Orbian, Fidelio és Bonanza és más hót ló ellen győztes tudott maradni. Az akkor Geist Gáspár ur tulajdonában levő The Lombard mén azonkívül háromszor lett máso­dik és pedig egy Il-od osztályú eladóverseny­ben, hol Cassandra, a Kőbányai dijban és a Gun­nersbury versenyben, bol mindkét alkalommal Bonapace előzte meg. Mint kétéves utoljára a Henckel emlékversenyben indult, de itt Viglány, Elpenor és Pruszli mögött helyezetlenül vég­zett. Czipész hároméves korára nagy fejlődésen ment keresztül. Ez évben tizenkétszer indult s ebből négyszer elsó, kétszer második és egy­szer harmadik lett. Helyezett futásai közül két­ségkívül Beregvölgy után az Alagi dijban és a derbyben elért második helye a legértékesebb, de a Totalisateur handicapban 53 kiló alatt kivivott győzelme kipróbált stayerek ellen is figyelemre méltó futása volt. Geist Gáspár urnák 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom