Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904

1904-07-27 / 67. szám

460 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1904. julius 27 VEGYES. Gr. Szapáry Iván legutóbbi angliai künntartózko­dása alatt a kilenczes bizottság részére alapunkban már osmertetett Lady Wranler és Royal Mazurka kanczákon kívül még két anyakanczát vásárolt Az egyik Yester Year p. k. ell. 1895 ap. Melanion any. Yesterling Sterlingtől, p. k. csikóval Galazzo utin és St. Serf fedezte. Yester Year, mely mr. Chapliné volt, 600 font sterlingbe került. A másik kancza a mr. Stedall tulajdonában volt Crested Grcebe (Game Hen testvére) ap. Gallinule any. Cresha s St. Maclou által van fedezve. Vételára 735 sterling volt. A két anyakanczáról közelebb bővebben fogunk megemlé­kezni, egyben a már osmertetett Lady Wranglerröl még megjegyezzük, hogy e kancza anyja Girton Girlnek, Newham Girlnek és Undergradnak, mely utóbbi most kétéves. Girton Girlt a tavasszal a Maple árverésen gróf Lehndorff 940 font sterlingen a gradit7Í ménes számára vette meg. Cleminson jó formában [van mostanában. A jeles lovas tegnap is két győztest: Veneziat és Bonbont lovagolta. Venezia révén Smart uj állásában első ver­senyét nyerte ez évben. Kottingbrunnban tegnap három oly lő győzött, melynek ez volt első nyerése: Seaweed, Bonnal és Play or play, mindhárom külömben tegnap startolt ez évben először. Quid nunc? a kottingbrunni urlovasverseny­ben utolsónak haladt át a czélvonalon. A mén, mint br. Eitz elmondta, a hol a pálya póznák­kal van jelölve, jól galoppozott, a mint azon­ban a korlátokat megpillantotta, régi rossz szo­kásához hiven, megtagadta az engedelmességet. Play or pay győzelme után Nézsát számos oldalról megfogadták a Helenenthali dijra, ugy, liogy oddsa 3:l-re esett. Aézsa egy házi próbá­ban, hir szerint jobbnak bizonyult Play or paynál, a mely pedig tegnapi formáját tekintve, szin­tén nem esélytelenül indult volna a vasárnapi dijban. Nézsa egy Beau Brummel-ivadék Ne fe­lejt.•>! öl, Néha és Nesze anyjától származik. Bonnat egy nagy arányú Bona Vista mén, a kisbéri ménes nevelése, nyerte meg — minden­esetre csak disqualifikálás árán — a tegnapi kottingbrunni kétévesek versenyét. Bonnat tudva­levőleg egyike volt a legdrágább éveseknek, a melyért br. Springer Gusztáv 25300 koronáért vásárolt. Bonnat ma még korántse kész ló, s ideje valószínűleg csök jövő évre jön meg. A próba galoppnál egyébként a mén a katona­zenétől megriadva, oldalt tört ki s csaknem levetette lovasát, Walkingtont, a ki csak egy ügyes voltige-zsal tudott aló hátán maradni. Áldozat, a mely a Schönaui dijban harmadik volt, Kottingbrunnban nem fut többet, hanem közelébb Budapesten, sikversenyekben próbál­kozik meg. Györgyei Illés ur lovai Áram kivitelével elhagy­ták Kottingbrunut. J. Reeves istállójából egy ló sem vesz részt a Helenenthali dijban. Vadkan a favorit a Kétévesek nagy handi­capjára Róna és Ratibor előtt. Never in doubt ismét trainingben van s egye­lőre, mint a Planner lovak kottingbrunni lotjá­nak vezető lova szerepel. Blocksberg állandóan jó munkát végez. Ve­zető lovául Capt. George Alföldet vásárolta meg, a mely ugyané minőségben eddig Hírmondó II.­vel dolgozott. Monte Christo 2}-szeres pénzzel első favoritja a Kottingbrunni dijuak. Kikelet és Sada Jacco oddsa e versenyben 4:1-hez s fogadják még Rhodopeot (5:1) is. Horkay, Capt Z. kétévese bizonyos indulónak tekinthető a Helenenthali dijban. Horkayt teg­nap a futásra erősen fogadták. Áconitot, J'insist et, Cseveket és Sphinxet Maut­ner Viktor ur törölte baden-badeiii kötelezettsé­geikből. J. Reiff, a ki 1902-ben tudvalevőleg elvesz­tette lovaglási engedélyét, azt most Franczia­országban visszanyerte. Hazafi holnap Goodwodban az 1400 méteres Drayton handicapban starthoz áll. Az Orivell­ménnek a futásban 53} kiló súlya van. Orbene a Helenenthali dij favoritja. Erősen fogadták azonban Horkayt és Nézsát is, amely­nek oddsa ma 3:1-hez. Szemere Kálmán ur lovai kiizül egy sincs Kottingbrunnban. Prognose az eladók gátversenye után 4100 koronáért Woltmann lókereskedőhöz került. Columbia részt vesz a csütörtöki Triesting dijban. Sada Jacco, a mely második volt az osztrák Kanczadijban, közelébb a Kottingbrunni nagy dijban áll starthoz. A kanczát a hét végén hozzák fel Tatáról. Kapus a kottingbruuni Gainfahrni dijban fog idén először pályára jönni. Kottingbrunnban tegnap az utolsó verseny után erős eső volt, a mely a pályákat kitűnő állapotba hozta. A Leobersdorfi dijra, mely kedden kerül dűlőre, tizenkét jó classzisu flyert neveztek, köz­tük e verseny tavalyi két helyezettjét Bon soirt és Royal Flusht. A Helenenthali dij mezőnye nagyjába a kö­vetkező lesz, megjegyezve, hogy a névsor e verseny napjáig valószínűleg változni, esetleg bővülni fog. Orbene v. Grignano Tarai Horkay Bonta Löwenherz Janek Lord Lucifer ? Menydörgös Lewis Nézsa ? Kukuruz Southey Buddhist Cleminson Aconit kapta a topweightet 75 kilót a kot­tingbrunni nagy akadályversenyben Corelli ll. (72|), Rosoglio (72}) és Soeius (70) előtt, mig a sort 60 kilóval Olive, Mirage, Türelmes és Hastr­mann zárják be. Soeiust Mauthner Viktor ur kiküldi Baden ßadenbe, hol a hatéves Galaor herélt a nagy vadász versenyben áll a starthoz s lovasa br. Eitz főhadnagy lesz. Highball, az amerikai derby idei győztese a mult héten Brighton Beachben a Seagate stakesben lábát törte, s agyon kellett löni. Van Dusen megvált az Oppenheim istálló kötelékéből s a volt gödi jockey ezentúl Wein­berg K. urnák lesz g jockeyja. Mr. R. K. Mainwaring, az angol jockey club egyik handicappere vasárnap 57 éves korában meghalt. Mr. Mainwaring fiatal korában jeles lovas volt, majd versenyistállót tartott, később pedig mint tenyésztőnek voltak sikerei. Legjobb lova a Highborntól származó Newcourt volt, mely 1892-ben a Northumberland Platet nyerte meg. Handicapper Egerton őrnagy halála után lett, 1899-ben. A pardubitzi nagy akadályversenyre augusz­tus elsején van a nevezési zárlat. Aconitot, ha mostani jó formáját megtartja, az ősszel Angliába viszik ki, s ott a jövő évi Grand Nationalra fogják előkészíteni. Saratogat Péchy Andor ur eladta Mauthner Viktor urnák. Smart, ki most tudvalevően Müller E ur magán idomárja, három lóval: Etzel-lel, Pillan­gó-val és Venezia-val vesz részt a kottingbrunni meetingen. A kottingbrunni nagy handicap teherközlése megjelent s élén Nemes áll 66 kg-mal, amelyet Futótűz (64) követ, AZ utóbbit Ernst ur, ellen­tétben a magyar handicaperral, 3}-inal helyezi Viribus unitis fölé (60}), mig Kapus 59 kgot kapott, igy tehát Ernst ur szerint Futótűznek kiemelkedő esélye van. A teherközlés egyéb­A Kétévesek nagy handicapjában az utóbbi években a következő lovak győztek: ként ez : 4é Nemes 66 3é Gerda 52} 4é Futótűz 64 4é Szemérmes 51 3é Zarina 62 4é Wiking 51 4é Viribus unitis 60} 3é Babszi 50} 5é Ka' Gall 59 3é Santoy 50 4é Kapus 59 4é Paprika 49} 3é Lelkem 58} 4é Alföld 49 6é Retour 58} 5é Darling 49 3é Vaduz 56} 3é Komm Carlinchen 49 3é Rosenmontag 66} 3é Vergissmeinicht 48 6é Kegyencz 56} 3é Marcsa 48 4é Tannhäuser 55} 3é Flying Dragon 47} 4é Divat 55 5é Médiateur 47} 5é Tubiczám 54} 5é Capellmeister 47} 3é Menyecske 54 3é Parthenia 47 6é Carmin 54 4é Galante 47 3é Bogár 53} 5é Töpörtyü 47 3é Gondos 53 3é Thorane 44 3é Vadőr 53 3é Kilmore 43 4é Donald 53 3é Verdun 43 3é Rhodope 33 4é Cassandra 39 3é Mámor 52} 3é Zsédényi 39 1897 Nirwana 43 Marsh 1898 Canterbury 51 Peake 1899 Miss Duncan 46 Wilton 1900 Medicus 47 Segrott 1901 (Latourdic 53 Adams 1901 i Erinna 50 Wilton 1902 Donnerwetter 55} Adams 1903 Tepp 54 Adams Williamson hétfőn, mint megírtuk, elutazott Angliába. A kitűnő jockey valószínűleg az ősz­szel azonban visszatér s az Auersperg-Kinsky herczegeknek lesz a lovasa. Bonapace-ért és Tepla-ért Mauthner Viktor ur minden kötelezettségeikben bánatot jelentett. Tornya-t Schossberger Lajos ur minden köte­lezettségéből törölte. Rataplan, a franczia derby harmadikja köze­lebb a Maissons Laffitteben julius 31-én dűlőre kerülő Prix Monarqueben áll starthoz. Cicero, Cyllene fia, mely ezidőszerint Anglia legjobb kétévese, a héten egy szegbe lépett, de baja csak könnyű természetű. Szemere Miklós ur az 1906. évi angol derby re benevezte az Ayrshire—Formosa után szár­mazó sárga mén csikót. Németország sikverseny pályáin a mi lovaink, vagy a tőlünk importáltak az idén eddig a következő összegeket nyerték : Con Amore 84500 Fadinard Sorrento 4L350 Mandoline Was mer's denn Ordinarius Bon Marche Panache Takaros Marignac Serenissimus Méltóságos Wampum La Jenuesse Ilonka 20285 11750 9500 9270 7940 7100 6390 övOO 5804 5280 4757 Negomglen Mayor Fruska Ordensfex Fakir Philister Ingering Funiculi F. Orgona In spe 4400 4040 3900 3630 3230 2960 2690 2350 2140 2130 1880 1870 F. Hartigan, a ki szép eredménynyel lo­vagol mostanában Francziaországban, vissza­tért Angliába. Hartigan ajánlatot kapott, hogy a nyáron át Amerikában lovagoljon, de még nem adott választ. Bonbont tegnapi győzelme után 2600 koro­nán Wolf százádos vásárolta meg. Bolivárt, mely a karlsbadi versenyek utolsó napján az eladó versenyt nagy fölény nyel nyerte meg, nem Németországba, hanem Oroszországba viszik. Bolivar uj tulajdonosa Romierowski orosz istállótulajdonos, a ki a Bona Vista mént egy­előre versenyczélokra használja, majd később ménesében állítja fel. Taral 34 Milburn 4 Lewis 32 Adams 3 Cleminson 30 Bocskay 3 Martinkovich 28 Rothfuss 3 Janek 26 Barton 2 Bonta 22 Stehno 2 R. Huxtable 17 Stern 2 Southey 11 Szablewski 2 Seideman 10 Vititoe 2 Smejda 9 Barker 1 Baines 8 Gallo 1 S. Bulford 7 Hujber 1 Pretzner 7 Hutter 1 Walkington 7 Klimscha 1 Aylin 6 Neumann 1 Fetting 6 Pache 1 Krousil 6 Ruthard 1 Fries 5 Rybensky 1 Shea 5 Szilágyi 1 Bichler 4 Vajda 1 Holmes 4 Vajda Ganz niedlich nevet adott Trauttmannsdorff Lajos gróf a napagedli árverésen vásárolt yearlingjének, mely Bon Marché teljes testvére. Henckel Arthur gróf Németországban három yearlinget vásárolt. Ezek: Malibran s m (Flun­kermichel—Maid of Armiel), Millionär stp m (Milíörd— Sirene) és Schwindlerin stp k (Flun­kermichel—Siam). Tata-Tóvároson az angol kolonia kedvelt vendéglőse Szarvas Iguácz egy, a modern kor minden igényeinek megfelelő módon berende­zett szállodát építtetett, mely a napokban nyilt meg. Laptuiajdonos és kiauó : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ Főszerkesztő : FERDINANDY BÉLA Felelős szerkesztő : LOYIK KÁROLY Pallas részvénytársaság nyomdája Budapest, V., Kálmán-utcza 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom